Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-20 / 12. szám
Társad. £11x23.1, szépír ocd.aJ.rrxi és ismer etter j es ztö Iretilap. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ...............8 kor. Fé lévre........................4 kor. Negyedévre Egyes szám Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda éj kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. —- Kéziratok nem adatnak vissza. Népszerű hitelintézetek. A statisztikai adatok szerint Auszt- ria-Magyarországban két-három millió a takarék-betevők száma s azt kellene hinni, hogy ugyanannyi tőkepénzesünk van. Ez azonban csak kellemes optikai csalódás. Az állítólagos takarék-betevők csak aprópénzüket teszik félre, mely a legközelebbi házbér megfizetésére vagy törlesztésekre avagy egyéb elha- laszthatlan kiadásokra szükséges. Valóságban e takarékoskodók legtöbbje sürgősen vár felsegitésre és sokat kell takarójukon fönn is, lent is igazi- taniok, hogy a szerint nyújtózkodhassanak. A betevők csak kis része veszi nagyobb takarékösszegekre, hogy azután valamelyes módon vállalkozó vagy hitelnyújtó szerepére vergődhessél^. Aí többiek azonban, hogy felszínen tarthassák magukat, időnként hitelre vannak szorulva, produktiv czélokra is használhatnák azt és megfelelő nyereséget érnének el, ha valamely kedvező konjunktúra kiaknázására megfelelő töke állíttatnék rendelkezésükre. A takarék- és elölegezö-egylelek ennek a czélnak szerény módon szolgálnak ugyan, ám lokális határok közé szorított egész szervezetük, a nagyobb pénzintézetek csekély érdeklődése és hiányos támogatása lehetetlenné teszi hogy czéljuknak teljesen megfeleljenek. A népbankok problémája csak úgy oldható meg helyesen, ha sikerül a tökét valóságos és nem szinleges takarékoskodóknak üzleti és ipari czélokra hozzáférhetővé tenni, akként, hogy egyrészt' 1 nem kellene tartani veszteségektől, másrészt pedig a jelenleg használatban levő tőkék ténylegesen gyarapittatnának. A középosztály hitelkérdését azonban még más oldalról "is kell megvilágítani. Különösen utalni' kell arra, hogy a hitelre szorult középosztály nem talál nagy pénzintézeteknél annyi előzékenységre, mint a vele szemben fölénynyel biró nagykereskedő- és nagyiparos-osztály. A pénz jelenlegi bőségével jár, hogy a hitelrendszer kibővítése üdvösnek bizonyulna. Könnyen érthető, hogy a magánkamatlábnak mind alacsonyabb színvonalra kell szállani, ha látjuk, hogy az osztrák-magyar banknál az utóbbi időben folyton szaporodnak a holt alapok. Az alacsony hivatalos kamatláb közvetlen ellentétben áll a kereskedelmi közép-osztály érzületével, sőt egyenesen sértő reá nézve, mert a theoretikusnál azt a gyanút ébresztheti, hogy a kereskedelmi középosztály nem áll a helyzet magaslatán és munkára képtelen, amikor sok millió korona, mely a vállalkozási szellem növelésére szolgálhatna, mérsékelt kamatláb mellett sem talál elhelyezést. Hiszen nem is létezhetik intelligens kereskedő, iparos vagy gazdász, aki a neki kölcsönadott töke számára megfelelően jövedelmező alkalmazást ne találna. Csak meg kellene kérdezni kereskedelmi középosztályunk köreit, mindennemű szakma ügyes és értelmes vállalkozóit, a kis- és középrangu gazdászokat, mit válaszolnának ilyen theoretikus felfogásokra, hogy miképpen alkalmazhatnának jövedelmezően és biztosan kölcsön-tökét. Nagy arányú' kérdezösködés meglepő anyagot szolgáltatna e kérdés megvilágítására. Az olcsó tökének nem szabad, hogy az legyen czélja, hogy fővárosi nagyiparosok és nagykereskedők, a nagy pénzintézetek magánkamatlábának kerülő utján búsás módon rendelkezésükre álló olcsó eszközökkel a kevésbbé jómódú közép osztályú kon- kurrencziát leigázzák és kiéheztessék. Vezető pénzintézeteinknek még mindig nagy hibája bizonyos exkluzivitás. A kereskedelmi világgal való csekély- mérvű érintkezésük következtében még mindig nem fogták föl, hogy a legjobb viszont-biztositás a szakértelmes kereskedelmi közép-osztálynak nyújtott sok kisebb tőkék kikölcsönzésében rejlik. Ily módon a veszteségi koczkázatok legjobban oszolnak meg s nem lesznek olyan veszteségek, minők már nem egyszer érték az intézeteket. Ideje Volna, hogy nagy pénzintézeteink vidéki fiók apparátusaikat a hitelre szorult vidéki kereskedelmi közép- osztály kielégítésére használnák fel s e módon a hitelviszontbiztositási üzletet létesítenék. Bankjaink legyenek igazi pénzintézetek! Nem szabad megint annyira fejlődni a dolognak, hogy a hitel elenyészően csekély szánni igazán gazdag vagy azoknak tartott nagykereskedők és nagyiparosok által inono- polizáltassék, inig a szolid kereskedelmi középosztálynak úgyszólván semmiféle hitel sem tétetik hozzáférhetővé. Nem szabadna történni, hogy néhány kiváltságosnak úgyszólván utána dobják a pénzt, mig a jóravaló középosztály hiteligényeit alig veszik figyelembe. Mindenesetre fáradságosabb közepes adósok hitelképességét megvizsgálni, de az ilynemű hitelkeresök viszonyai sokkal könnyebben áttekinthetők, mint a kiterjedt és sokfelé ágazó ügyletekkel foglalkozó nagy czégek működése. A középosztályu elemekből idővel egészséges és jövedelmező folyószámla- üzletet lehet teremteni. Egy csomó vidéki bank ezen az utón szép sikereket ért el s jó lesz, ha e példát követik. Márczius 15. A szabadság születésnapjának ötven- negyedik évfordulóját városunk közönsége is kegyelettel és azzal a komolysággal ünnepelte meg, mely a nagy nap emlékéhez méltó volt. A polgári olvasókörben tartott ünnepély rendezésében részt vettek az összes közművelődési-egyesületek, a protestáns társaskör és kath. legényegyesület külön ünnepélyt is rendezett, megülte a nagy nap emlékét a főgymnasiumi ifjúság, a polgári leányiskola azonban ez alkalommal sem ünnepelt. Mindenütt nagy közönség vett részt, mely haza- fiúi lelkesedéssel hallgatta meg az ünnepély programmját s melynek lefolyásáról a következőkben emlékezünk meg. I. Istentiszteletek. Reggel 7 órakor a gör. kath. orosz templomban tartott ünnepélyes mise, melyet Pazuchanits Ignácz esperes végezett. 8 órakor a gör. kath. román templomban tartatott misén, nagyszámú hivő jelent meg s áhítattal hallgatta végig a Szabó Ignácz segéd-lelkész által végzett istentiszteletet. 9 órakor a róm. kath. templomban tartott ünnepélyes misén részt vett az összes T A RCZ A. «-SS-* Oda márczius 15-ére. Jöjj édes álom, játszi képzelet, Vezess a múltak bájos bűvkörébe, Hol bánatot, gyászt s mindent elfeled Az ezredéves hon maroknyi népe. Oh, mily magasztos, mily dicső a múlt, Hol küzdeni, remélni megtanult; Oh mennyi fenség, mennyi büszke lélek ... Félistenek, kik mindörökre élnek. Évtizedek előtt e szép napon A büszke nemzet zászlaját kibontja : S nagy Istenére esküszik a hon, Hogy szent jogáért drága vérét ontja. A délibábos rónaságokon S a ködbe burkolt fellegorinokon F öl-fölriad a harezok bús danája S a honfisziv ezt — oly epedve várja. Szép márczius, reményünk hajnala, Feledhetetlen mért vagy e hazában? Mert érkezésed ébredés vala A néma rabság zordon korszakában ! Fegyvert ragad a férfi, gyermek, agg S a küzdelemben vért, babért arat; Félistenek, kik vitatok halálig, lm szent reményetek valóra válik. Óh, nagy Petőfi, fenkölt szellemed Miként hatott a szenvedő szivekre ! A síkra száll, ki eddig szenvedett. . . S az égfelé tör, lánczait levetve ... Beteljesült a szép remény, a hit, A hon lerázta rabbilincseit És áhitattal zeng a hálaének, ' Mit honfisziv rebeg nagy Istenének ... A hóbefedte sziklabérczeket Nem éri már a harezok harsonája; A honfisziv, mely sebben vérezett, A mámor üdvét immár föltalálja ... Buzgó imát rebeg a honleány Halálra sebzett kedves magzatán: .Hatalmas Ur, oh mentsd meg szép [hazámat, Hallgasd meg könybe fojtott hő imámat!“ Ha visszajő a dalos kis madár A rügyfakasztó, enyhe kikelettel, Ha vígdanától zeng a zöld határ, Igaz magyar szív soha ne feledd el: Hogy volt egy hosszú, zordon éjszaka, Midőn hazánknak nem volt csillaga, De jött a hajnal ébresztő sugára, S az éj eloszlott Hunniánk szavára... Jöjj édes álom, játszi képzelet, \ ezess a múltak bájos bűvkörébe, Hol bánatot, gyászt s mindent elfeled Az ezredéves hon maroknyi népe ... Ti halhatatlan, büszke bajnokok. Emléketekre szivünk földobog ; Oh hintsetek áldást e szép hazára, Hol gyújt, világit létetek sugára. Medvey Lajos. Pelolvasás. Tartotta: Dv. Adler Adolf 1902. évi márczius hó 15-én, a Polgári olvasókör helyiségében rendezett ünnepélyen. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Az 1848-ik év márczius hó 15-ik napjának évfordulója a magyarnak nemzeti ünnepe; az ez idei évforduló megünneplésére alakult rendező-bizottság engem bízott meg azon megtisztelő feladattal, hogy a nagy napról, melytől drága hazánk újjászületését számíthatjuk, önök előtt megemlékezzem, miért is kérem, szíveskedjenek engem egy kis időre becses türelmükkel és figyelmükkel megajándékozni, hogy a szabadság napja felkelte előtti időből és márczius idusáról egyet-mást elmondhassak. Hogy kellőleg méltányolhassuk az 1848-ik év eseményeit, kérem kövessenek engem képzeletben egy távol eső korba és vizsgáljuk meg, hogy 1848. márczius 15-ét megelőző időben, milyen volt a magyar nemzet egy nagy részének sorsa ? A magyar nemzet egy részét képezte a jobbágyság, amely a honalapitással kezdődött és 1848-ban végződött. Mikor a magyarok a haza földjét megszállották, találtak itt némi népességet, még pedig szlávokat és kazárokat. Ezen meghódítottak hadifoglyok lettek; de a magyarok nem irtották ki őket, mert ismerték a munka értékét, hanem zsákmánynak tekintették és dolgoztatták őket, velük végeztették a földműves munkát, mit — a magyar nomád nép lévén — még akkor nem értett. A hódítók voltak az urak, a meghódítottak a szolgák, kiknek a hódítók teljes tulajdonosai lettek. Szent István király alatt újabb népfajok jöttek be hazánkba önként, azon reményben, hogy a magyarok védelme alatt kedvezőbb körülmények között boldogulhatnak, mint otthon. Ezek a szabad jobbágyok voltak, költözködési joguk fenmaradt, bár szintén csak haszonélvezői voltak a földeknek. Később az egyes háborúk után a munkaerő megcsappant és a földesurak kénytelenek voltak telepeseket szerezni, hogy roppant kiterjedésű jószágaikat művelhessék és hasznosítsák. Kerestek tehát ilyeneket bel- és külföldön, s mindnyájuknak bizonyos földet juttattak, hogy egyrészt munkájukból megélhessenek, másrészt meg a földesurnak bért fizethessenek. Jobbágyok neve alatt tehát kezdetben csak azokat értették, kik szolgálati vagy függési viszonyban állottak valakivel szemben, később azonban a nemesi rend és nemesi birtok fogalmának jogi fejlődése után jobbágynak nevezték a nemzet azon részét, mely — akárminő volt származása, nemzetisége és foglalkozása — magán földesúri hatalom alá jutott, vagyis ide tartoztak a régi rabszolgák, a várjobbágyok egy része, a földművesek, a földesúri telken élő iparosok, kereskedők és napszámosok. A jobbágyság a tulajdonképeni munkás- osztály volt, mely munkájával tartotta fenn földesurát, az állam iránti kötelezettségeit pedig pénzbeli adózással teljesítette; mert a munkát a nemes ember — ki adót nem fizetett —- lealacsonyitónak tekintette. A munkás politikai és közjogi befolyás nélkül lassanként urának korlátlan hatalma alá jutott, s időnként úgy anyagilag, mint erkölcsileg a legszánandóbb helyzetben tengődött. A jobbágy az általa müveit földnek Sagtet
