Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-13 / 11. szám
V XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. márczius 13. Társad-SLlaacLi, szépirodalmi és ismer etter jesztő NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................8 kor. |j Negyedévre ..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. |j Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda es kiadóhivatal : Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Szabadság ünnepén. Enyhe márcziusi szellő a természet ujjáébredését jelzé. Uj élet, törekvő tetterő szállt az emberekbe s fakadó rügyek hirdették a legszebb, alegpoetiku- sabb évszak közeledtét... És felbuzdult az ifjúság. Reményei, ábrándjai fölszálltak a magasba, hol sasok szeldelik a levegőt, közel van az ég és a szabad áramlatnak nem állja útját semmi. Elhangzott a nagy szó: „Szabadság!“ S aki magyar, lelkesedéssel, ifjú hévvel követi a fiatalságot, mely felbontá a varázsigével díszített zászlót, s vitte lankadatlan buzgalommal, hősies bátorsággal dicső küzdelmekbe. Nem hosszú időig tartó fáradozással, de egy közös lélekkel, közös erővel diadalra vitt szóval: a „Szabadság“ jelszavával egy csapásra megteremtették elsőben is a sajtószabadságot. A gondolat nyílt kifejezése elöl lerombolták a korlátokat, hadd lehessen büntetlenül igazat mondani, írni. Az egész szabadságharcznak, mely ezzel 1848. márczius 15-én vette kezdetét, ez volt a legfényesebb vívmánya. Mert ezzel jutottunk a 67-iki kiegyezés alkalmával a többi eredményhez. Mert csak a 67-iki kiegyezés által vált a szabadságharcz müve tökéletessé. A kiegyezés mindenekelőtt a 48-iki törvényekben biztosított parlamentáris felelős nemzeti kormányt állította vissza s vele együtt a népképviseleti rendszert, a törvényhatóságok jogait, úgy, mint azokat a 48-as törvények ideiglenesen szabályozták, életbe léptette, minden polgárt a 48-iki törvények által kivívott jogaiba és azoknak szabad gyakorlatába visszahelyezte, a nemzetet királyával, a királyt nemzetével kibékité, a király megesküdött, hogy Magyarország és társországainak jogát, alkotmányát, törvényes függetlenségét és területi épségét sértetlenül fenn fogja tartani; közjogi viszonyaink rendezve lettek; a szölödézsma eltöröltetett és Erdély véglegesen Magyarországhoz lett csatolva. A 48-as nagy idők nagy embereket teremtettek. Az egész világ bámulva nézte ezt a kis maroknyi népet, melynek neve: magyar. És a kik nem va- lának érdekelve a nagy küzdelmekben, elragadtatással beszéltek arról a hős népről, mely inkább elpusztul, semhogy rabigába hajtsa magát. Hiába ellene a nagyhatalom, hiába az iskolázott nagy hadsereg: kapa-kaszával is halálmegvetéssel, hősies elszántsággal küzd a magyar, hogy védje az igazát. Nézzetek széjjel a világtörténelemben és kevés hozzá hasonlót fogtok találni. Véssétek jól emlékezetekbe ezeket a fényes napokat, hogy boldogan, büszkén mondhassátok: „Magyarok vagyunk!“ S ne feledjétek el nagyjainkat, kik vérüket onták e haza szabadságáért, akik lelkesülve a nagy eszméért harczba vitték legdrágább kincsöket: életüket. A magyar hazaszeretetnek ök adták meg legékesebb példáit, ök, kik az utókor kedvéért föláldozták önmagukat. Becsüljük meg őket azzal a megemlékezéssel, melyet százszorosán megérdemeltek és adjuk tovább e kegyeletet uemzedékröl-nemzedékre. Márczius tizenötödike hazánk legnevezetesebb napja. Ez szabadított ki a rabságból, ez hirdeti a nemzet dicsőségét. Márczius tizenötödike jelenti a tavaszt, mely uj életet fakaszt ennek a bátor, ennek a jóravaló népnek. Csak ilyen tavasz után következhetett a -meleget árasztó, termést adó nyár. Lehullottak a békók, szabad lett a magyar. Került rá jó sor is, rossz is. Amazt élvezte boldog kedvteléssel, ezt tűri néma megadással. De érzelmeit visszafojtani nem kénytelen, reményének nem nyirbálhatták le szárnyát: az önérzetes magyar nép keresztül fogja verni magát minden sorscsapáson és ezer éves múltjához híven, ha kell észszel, munkával, ha kell karddal a kezében küzdeni fog vérrel szerzett szabadságáért. Nem veszhet el az a nép, mely oly szeretettel csüng hazáján, mint a magyar. Segítse is a Magyarok Istene, hogy úgy legyen sorsa mindig! A kisbirtokos és a kisbirtok hiteléről. A kisbirtokos és kisbirtok hitelét vagy kényelemszeretetből, vagy tudatlanságból, vagy felületes vizsgálódás eredményeképpen igen sokan összezavarják. A nagy közönséget e tekintetben nagyrészt a napilapok közgazdasági rovatvezetői befolyásolják s igy elhitették azt, hogy e két fogalom ugyanegy. Ebből a téves hitből keletkeztek és keletkeznek aztán azok a zavaros fogalmak és óriási károk, melyeket ma már mindenki, a ki gondolkozik, nyugodtan megállapíthat. Mikor az 1898. évi XXXIII. t.-cz. alapján az Országos Központi Hitelszövetkezetet megalakították, mindenki nagy reményekkel nézett elébe és azok, a kik ezt az alkotást úgy fogták fel, hogy azt a kisbirtokosok személyes hitele kielégítése forrásául alapították, nem is csalatkozhattak benne, mert erre a czélra kitünően bevált, fejlődésképes, áldás jön a nyomába és tényleg hézagpótló intézménynek bizonyult. Egyetlen egy kifogást lehetne ez alapítás ellen tenni és ez az, hogy már ma is mikor még csak 1500 hitelszövetkezet ügyeit kell a központban adminisztrálni, hitellel ellátni, a központi vezetés egy kissé nehézkes és lassú. Ezen az állapoton, ha még ma nem is, de nem sokára okvetetlen változtatni kell. Csak hozzávetőleges kimutatást teszek és ki fog tűnni, hogy milyen óriási méretű munka földolgozása vár az Országos Központra. Ma az 1500 szövetkezet mindenikére átlag számítsunk csak 300 tagot, ez 450,000 tag; számítsuk, hogy ezek egyharmada hiteligénynyel lép föl, — ez már 150,000 hitelügylet teljes lebonyolítása. Jóval nagyobb számban, mint Magyarország akármelyik pénzintézetének összes ügyei, igaz, hogy az összeg nem múlja felül az ötven millió koronát, mert nagyrésze ezeknek apró kölcsön ügylet és épen mert kis és nem kerek össze- j gekről van szó, a kamat kiszámítása is sokkal nehézkesebb, mint egy nagy pénzintézeté. Ilyen óriási munka-halmaz mellett méltánytalanságot követne el mindenki, a ki az ! Országos Központi Hitelszövetkezet eljárását ' gáncsolni, vagy kisebbíteni akarná. A fejlődés meghozza a föltétlenül szük- j séges cleczentralizácziőt, hogy csakis a legfőbb vezetés maradjon meg a mai Országos !Központ kezében. A mikor ez bekövetkezik, meglesz a I kisgazdák hitelének kérdése hazánkban oldva TARCZ A. 1848. márczius 15. Valóság volt-e, vagy egy szép álom ? — Elborongva sokszor kérdezem, —- Rege, melyet ősz apa beszél el Övéinek csendes éjfelen? — Egy fénysugár komor, rideg éjben, Ragyogó nap alábukva vérben, Villám, a mely messzeveti fényit, Sötét felleget hasítván végig. Óh nem, nem álom, való történet! — Tavasz eljött rideg tél után, A rögök között virágok nyíltak Egy szép nap: Márczius Idusán. Jött a hajnal szép, ragyogó fénynyel, Szólt az eskü — égre emelt kézzel“— Fel, fel az Isten trónjáig hatott: Nem, nem, nem leszünk tovább már rabok ! Óh nem, nem álom — való történet, Melynél dicsőbb nem történt soha! — A legdrágább kincsünk volt veszőben : Nemzetünknek ősi szent joga! Népek szent joga, drága szabadság, Nem emberek — az Istenek adták! Nem juthat az soha bitor kézre. — A pokollal szálltunk szembe érte! Az volt a harcz! Egymagunkra hagyva Tört reánk a vészes áradat, De a riadó vészkiáltásra, Hü fiaink sorba álltának. És felhangzott jelszavuk : Előre !! — Maroknyi nép óriássá nőve. — Nem haltunk mi még meg, élünk, élünk! Feltámadott régi dicsőségünk. Az volt a harcz! Ott a vérmezőkön Hogy támadtak a félistenek! A honszerelem égi tüzétöl Gyermekekből hősök lettenek. Nem egy — kettő, az volt valamennyi! Készek egy lábig halálra menni S csodájára az egész világnak: Győzelemről — győzelemre szálltak. ...Valóság volt-e, vagy egy szép álom? — Elborongva sokszor kérdezem. — Rege, melyet ősz apa beszél el Övéinek csendes éjfelen ? — Valóság volt, beillik regének, Omló vérrel megirott történet, Nekünk örökké szent, szent oltárunk, Melyhez mindig imádkozni járunk. G. Diószeghy Mór. Medvevad ászát. A Gozsdu-utczai apró fehér házikók közzíil kimagaslik egy bizonytalan színre meszelt, ódon stílben épült lak. A tulajdonosa éppen a hálószobában járkál. Bö hálókabát van rajta s ez körül van kötve a derekán. Korra nézve, ballaghat úgy az ötvenes évek elején. A halántékán erősen ősz; a fejetetejét azonban nem láthat- | juk, mivel hálósapka van rányomva, rajta kis bojttal. Homloka és arcza kissé ránezos. Apró véreres szemeivel szaporán szokott pislogni. Ez volna Kajmukán Ábel ur. Az öreg áldott jó fiú. A bátorsággal azonban sohasem állt valami jó lábon. Emiatt nem is nősült meg sem. Mivel a házassághoz is kell egy bizonyos adag elszántság. Külömben szenvedélyes vadász. Mikor a nyolezvanötödikszer lépegette végig a szobát, eszébe jutott, hogy még ma nem pipázott. Előkereste tehát a kedves csibuk- ját, melyet egyenesen Ibrahim nagyvezér pipáiból származtatott le. Ismerősei azonban azt mondják, hogy Ibrahim sohasem látta azt a csibukot, sem az a csibuk Ibrahimot. Ezt azonban nem volna tanácsos Ábel ur előtt mondani. Meggyőződvén róla, hogy szelei, megtömte maga termelésű kapa-dohánynyal. Kitárta az ablak szárnyakat s a pipanyél csibukos végét kidugta az utczára, a szopó- kás végét bele-illesztette az orczájába, ő maga pedig rákönyökölt az ablak párkányára. Gondosan ügyelve arra, hogy a békés járókelők közzül valakit nyakon ne nyálazzon ... Gyönyörködött a varjakban, hogy milyen barátságosan reggeliznek a nagypiaczon, az uradalom galambjaival, úgy hogy messziről minden harmadik varjú fehérnek látszik. Észre sem vette, hogy az ajtón három, állig felfegyverkezett alak belépett. — Ezek meglátván Ábel ur testi állapotát, az egyik óvatosan oda sompolygott hozzá és a frontjának a fonákjára, hatalmasan oda sózott. — Tűz van, ordította Abel ur, odakapván az érdekelt helyre. Kicsibe múlt, hogy a csibukot is le nem nyelte ijedtében. • A felfegyverkezett alakok erre harsogó kaczajban törtek ki, njiről Ábel ur — ha meg nem fordult volna is, — felismerhette, hogy az egyik Matolcsi Jani, a másik Szabó Pista, a harmadik pedig Dombi Guszti. — A tatár hordjon el benneteket, dohogott Ábel ur — no üljetek le. Matolcsi Jani azonban nem ült le, hanem nagy komolyan megfenyegette Ábel urat. — Ejh, ejh Ábel bácsi ezt nem hittük volna! —- Mit öcsém, mit? Duplázta a szót Ábel ur. — Azt ni bátyám, s oda mutatott az ágyra, ahol a paplan mozogni kezdett. — Nézd meg öcsém. Matolcsi Jani odament s vigyázva meg- libbentette a paplan szélét. Ekkor láthatóvá lett egy tömzsi fekete, — orr, lelógó lef- fentyükkel. Az Ábel ur vérebje ugyanis ennél kényelmesebb helyet nem talált. Ezen már minden nevettek. — De tudja-e bátyám, miért jöttünk? — Nem tudom én öcsém, hacsak meg nem mondod. — Hát a „Zúgóban“ medve van. — Medve van öcsém, medve, meg- löjjük, meglőjjük. — Megbizony, még pedig ma. Készüljön bátyám, a kocsi itt vár bennünket a kertek alján. Egy óra alatt ott leszünk. Szentiványi Gyuszi azóta már ott is van a hajtókkal. Ábel ur kapott a ritka alkalmon. Rögtön mozgósította az összes személyzetét, amely egy karikalábu sváb suhanczból állt.-— Johan! rikkantott rá Ábel ur.
