Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-09 / 2. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. január 9 T©,rsacLa,l:jm.i, szépíroa_a,lrÄi és isrrreretterjesztö Ztretilsp.-------— -— NA GYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. Fé lévre..........................4 kor. Negyedévre.................2 kor. Eg yes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. ÍA római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetíeri leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nvilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. V ilágitásunkról. (K.) Égy régóta vajúdó közdolgunkhoz akarok pár sorban hozzászó- lani. Aktuálissá teszi a kérdést egyrészt az, hogy eredménytelenül annyit foglalkoztak már vele Írásban, szóban, tanácskozásokban, másrészt erősen létkérdés a városra magára is. A közvilágítás ügye, talán több, mint évtizede, majd minden évben felmerült, érkeztek be konkrét tervek, egyik nem volt jó, másik drága. Most a múlt év végén aztán kaptunk egy tervezetet, a mi olcsóság tekintetében valóban ideálisnak mondható, s a kérdést meg is oldotta teljesen. Egy teljes munka lett volna ez, s ez nagyon lényeges szempont minden ilyen közmunkánál. Egyszerre elkészíteni valamit és jól, ez a modern teknika egyik legfőbb irányelve. A bövités, utána pótlás kétszeresháromszoros költséggel jár s erre igen eklatáns példát hozhatnék fel innen a szomszédból is, a hol az ide-oda kapkodást keservesen nyögi ma is a közönség. De ennek a tervnek is volt bibije, saját tulajdonul akart építeni, de a város pénzét is igénybe vette volna. Ezt pedig nem lehet, nem szabad megengedni. De hát érdemes-e, szükséges-e ezt a dolgot idegen kézre adni, vagy ilyen okok miatt halogatni ezt a régóta szükséges intézményt? Nem szabad, ha abban a versenyben megakarjuk állani helyünket, melyet ma a vidéki városok kifejtenek egymást közt. Olyan helynek, mint Nagykároly, hol annyi hivatal van, mely megyei központ, megkell adni a lakosság számára minden kényelmet, ha csak nem lehetetlen az. A világítás első sorban ilyen szükséges követelmény. Asztfalton járunk, de beleütközünk egymásba a sötétség miatt. Hát még a hol ez a gyalogjáró sincs meg, olt beleragadunk a sárba. Ideje tehát, hogy ezen segítsünk. Csinálja meg maga a város a berendezést, de egyszerre az egész területen. Tájékozva magát a magánfogyasztás nagyságáról, ez mindenesetre lesz olyan nagy, hogy a telep létesítése érdemes s anyagilag is jövedelmező vállalat lesz. A világítás rendszeréről is ime néhány szó. Azt mondanom sem kell, hogy föltétlenül a legmodernebb gépeket s anyagokat kell használni, mert ezek olcsóbban s jobban dolgoznak. Ilyen a magas feszültségű váltakozó áram, melyet áttranszfonnálva lehet majd világításra használni. Ennek a rendszernek előnye a gépek egyszerűbb szerkezete, s a kisebb drőtsuly, a mii mindenesetre anyagi megtakarítást eredményez. A lámpák is valamivel keve- j sebb munkát igényelnek, mint az alacsony feszültségű egyenáram mellett. Hajtóerőre ilyen időszakos üzemnél legelőnyösebbek a benzinmotorok. Ezek újabb alakjukban olyan tökéletesek már, mint a gőzgép, működésük olcsó, beszerzési áruk majdnem fél-1 akkora, mint a gőzgépeké, a sok I helyet elfoglaló kazánházzal együtt is felállíthatok bárhol. És épp ez utóbbi! dolog képezi nagy előnyüket. Nem szűk-1 1 séges az a nagyon erős alapozás, mint a gőzgépnél, nem kell külön kazán, ezek önmagukban végzik a gáfc- fejlesztést és munkakifejtést. A kőszén nálunk nem lehet olcsó, messziről szállítják s még a vasútról befuvarozandó, ezért aztán a villamos központot oly helyre kell felállítani, a hol legalább a béfuvarozás költsége kisebb. Tehát kívül a városon, ebből aztán az származik, hogy például a vasúttól a Gencsi- utcza végéig annyi árammentességet okoz a vezeték ellenállása, a mi többe kerül, mint maga a béfuvarozás. A város közepén pedig egy rövidke füstölő kormozó kémény sem nem esztétikus, sem meg nem engedhető. A benzinmotor nem csinál füstöt, nem kormozik, kényelmesen behozható a város közepére, mint legtermészetesebb czent- ráléba. Aztán megindítható bármely perczben, a kazánt pedig előre fűteni key. s ez bizony szénveszteség. Elmarad mellette a fütö Fizetése, csak gépészre van szükség. Ilyen feltételek mellett megcsinálni a villamos világítást az nem csak olcsó lesz, de a város egy olyan jövedelmi forrást is találhat benne, a mely segítségére lesz sokban. Szólni lehetne még a világítás nagy előnyéről kényelmi szempontból is, de azt hiszem ez annyira ismert mindenki előtt, hogy felesleges térpazarlás volna. Én részemről csak azt kívánom, hogy a jövő újévben a villamos iv- lámpa világa mellett botorkáljunk haza a szilveszteréji mulatságról. Vidéki kereskedelem. Kereskedőinknek nem igen kell erősíteniük, hogy üzleteik rosszul jövedelmeznek. Tudvalevő, hogy az üzletmenet általában igen gyenge, a terhek nagyok, a közönség vételereje hanyatlott s e mellett a konkurrenczia oly nagy, hogy a kereskedők kénytelenek az árakból lehetőleg sokat engedni és szerény haszonnal beérni: örülniük kell, hogy kötelezettségeiknek nagy nehezen megfelelhessenek. Kereskedőinknek érdemül tudhatjuk be, hogy a nehéz időkben is lelkiismeretesek maradnak, a terheket nyugodtan viselik és a jobb időket várva személyes igényeiket a lehetőséghez képest megszorítják: pedig bezzeg nagy türelem kell annak bevárásához, hogy az általános helyzet javuljon, hogy legyen ismét munka és megnyílnak a keresetforrások, hogy a közönség vétel-ereje erős- büljön és kereskedőink nagy árukészletei a rendes viszonyoknak megfelelő keresletben részesüljenek. A vidéki kereskedők helyzete nem irigylendő. A szép üzletek, melyek a nagy vevőközönség támogatásától függnek, a főtéren j összpontosulnak. Ott a házbér magas és í nem sokkal olcsóbb a fővárosi házbéreknél. | Nagy ablakok, csábi tó kirakatokkal valók arra, hogy a közönséget az üzletbe vonzzák, a közönség kiszolgálására pedig ügyes személyzettel kell rendelkezniük. A terhek, melyeket a polgárságnak viselni kell, első sorban a nyílt üzletekkel bíró kereskedőkre hárulnak és köztudomású, mily magasak e terhek. Ke- | reskedőinknek számolniok kell a nagy közönség igényeivel. Nagy árukészleteket kell tar- taniok, hogy a vevőknek megfelelő válasz- í téka legyen. Ugyanott vásárolják az árukat, hol a budapesti és bécsi ismételárusitók vásárolnak s mivel az üzleti költségek a vidéken mégis csak kisebbek, mint a fővárosban, az áruk a vidéken olcsóbban kaphatók. Minthogy továbbá a? emberek szükségletei sohasem szűnnek meg és vannak nélkülöz- hetlen czikkek, melyet mindenkinek meg kell venni, a kereslet és kínálat összhangT A R CZ A. Hulló levelek. I. Fejem fölött síró darvak szállnak, Hej maholnap sírba visz a bánat! Mire lehull erdő, liget lombja, Messze száll a lelkem búja, gondja. Hervadt levél hull a hideg sírra, Rá van az ón bús végzetem írva ; Gyászbetükkel az van írva rája, Temetőbe visznek nemsokára! II. Pereg a lomb hervadt száraz levele, Őszi szellő sírva szórja szemembe; Mint a hulló. hervadt levél lombjától, Én is, én is úgy válók el E bánatos világtól. Ha meghalok s künn nyugszom a temetőn, Hervadt levél legyen majd a szemfedöm ; Párjavesztett kis csalogány sirasson, Ott sirassa szive búját A legárvább sirhalmon. Szendrői Holozsnyay Cyrill. Magyar csárdás. i í Ezt az epithetont, ezt a jelzést különösnek találhatja az olvasó. Mintha bizony másféle csárdás létezhetnék e föld kerekségén, j mint magyar! Pedig ha ismerjük a mai viszonyokat,! a csárdásnak keresztelt s képzelt karikatúra I féle mozdulatokat, melyek a fényes padlót koptatják, bizony sajnálattal kell beismernünk, hogy a valódi csárdást, — melyről sokaknak fogalmuk sincs — méltán kell eme megkülönböztetéssel illetnünk: magyar. Oda fejlődtünk, hogy ha ma valóságos' magyar csárdást akarunk látni, hasztalan ke-; ressük az elite-bálokon, hol nyomorék torzszü- j löttön kívül egyebet nem találunk, hanem fel kell kutatnunk ott, hol még a kaptafát, vagy tüt elhagyott tánezmesterek a lábak természetes mozdulatait ki nem ficzami tolták s az erőteljes magyar érzelem öntudatlan kifejezését, az eredeti, senkitől nem tanitott, mégis megragadó, bájos, hatásos tánezot meg nem j hamisították. Vannak még ma is magyar községek, hol nem érzik szükségét a táneztanitásnak,! nem kell mester és mégis tud tánczolni [ mind, úgy hogy gyönyörűség nézni. Igaz | nem quadrill-t, walzert, zepperí-t, hanem csárdást. De ez sem mind igazi. Hangja is van mindenkinek és azért; nem mindenki tud szépen dalolni, pedig j ugyanazon érzelmet akarja kifejezni s ugyan-1 azon orgánummal. így van ez a tánczczal; is. Mintha vele született volna mindenikkel, I mindenik tudja, de igazán, megragadóan kevés. A ki az igazit tudja, meghódítja a többit. Nem kurjant fel nagyokat, nem lobogtatja kendőjét, nem forgatja fokosát. Ábrándozva kezdi, de azért büszke délezegség, önérzet kifejezése van mozdulatin: majd átcsap hevesebb kitörésbe, a nélkül, hogy vad ugrásokat tenne; fenséges minden mozdulata, nem vagdossa térdeit a földhöz, sem a magasba nem hadarász fittyei hányó ujjaival és... lassankint abba hagyja mindenki a tánezot, mintha szégyenlenék, hogy ök úgy nem tudják, vagy mintha megakarná mindenik tanulni, úgy lesi minden legkisebb mozdulatát ; irigység nem ül azért egy arezon sem, csak az ámulat, csak az elragadtatás s ha vége van, egy-egy sóhaj száll fel minden kebelből, hogy miért, ki tudja azt? Dejszen, próbálná meg akármelyik bátor legény, hogy a többi ne tánczoljon, csak ő maga? Lenne dolga a botoknak, most pedig minden szó nélkül csinálnak helyet, körül állja mindenik, senki sem tánczol, csak az az egy, mintha a ropogós csárdást, mit a czigány. húz, senki sem hallaná, csak látná mintha a fül elvesztette volna hallását s a helyett is a szem működnék, meg a szív. * * * Lakadaloinba hívogattak. Nem aranyszegélyü meghívót kaptam, hanem két ünnepi ruhába öltözött vőfély kopogtatott be, lobogván botjuk végén s vállukon a számtalan uj kendő. Tisztessség- tudóan, állva mondták el megszokott versüket: „A mi vőlegényünk öröme napjára, Általunk tiszteli — mára vacsorára. Egy pár tál ételre, egy pár pohár borra . . Ezeket szánta el vondégi számára." Örömnap is volt az. A bíró fia vette el a kurátor lányát, A főispán nincs oly nagy ur megyéjében, mint a biró községében s a kurátorság egy háromezer lelkes egyházban...!? No ehhez hasonlítani még az egyházkerületi főgondnokot sem lehet, pedig már ennél fényesebb világi állás a kálvinista ekklézsiában nincs! 365-ön ültünk az asztalnál. (Jó nagy csűr volt, megfértünk benne.) Ott volt a pap, jegyző, mester s még a főszolgabíró is ! 865 1! Épen ennyi nap van egy esztendőben. E szerint a fiatal pár számítva, hogy immár egy test és lélek lett — épen egy esztendeig ehetett volna tyuk-hus levest, töltött káposztát, sült kakast, tésztát s ki tudná mi mindenfélét, ha... no de mikor a biró fia elveszi a kurátor leányát. Ott nem szabad semminek és senkinek hiányozni. Visszaképzeltem magamat pár száz esztendővel, midőn az ország saját zsírjába csaknem belefult, a bor gyökerét nem rágta el a filokszera, midőn dicsősége virágzását érte a magyar vendégszeretet s örült, a ki vendéget foghatott s hétszámra magánál tarthatta. De igaz biz az, a csárdáshoz akarok elérni! Tiszteletes uram elmondván utolsó pohárköszöntőjét, melyet alkalomszerüleg megkezdett az örömszülőkön, folytatott az uj páron s be végzett a konyhában önfel- áldozóan működő komaasszonyokon, végre az ifjúság rég óhajtott vágya teljesült s a desz-
