Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-06 / 10. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. márczius 6. 10-ik szá záfn.^0 * Társadalrai, szé;piro<5-a,l:jaQ.i és ismeretterjesztő hetilap i " - ■■ --------_ NA GYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................8 kor. Fé lévre.........................4 kor. Ne gyedévre ..... 2 kor. Egyes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda es kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nvilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A nők munkaköre. A gazdasági fejlődés kiszorította ma már a nőt tűzhelye mellől arra a küzdőtérre, hol ezelőtt csak férfiak folytatták a harczot a létért. Ennek az útnak is meg volt a maga kezdete. Mikor az ipari czéhek megszűntek s a szabad versenyre alapított ipar föllendült, odakerültek a férfimunkások mellé a nők. Nem volt többé otthonuk, melyben gyermekeiket nevelhették. Reggel mennek és csak késő este térnek meg. A gyermeknevelést részben az öregek, a nagymamák, s a nagyobbacska gyermekek teljesitik, akik még maguk is neveletlenek ; részben pedig a kisdedóvók és az iskolák. A nők munkaköre pedig a feudális társadalmi rendszer felbomlása után rohamosan szélesedett; naponta több és több nő kerül a munkaeszközök mellé s a vállalkozók, a gyárosok nagy előszeretettel alkalmazzák őket, mert sokkal olcsóbb munkaerőt kapnak, mintha férfiakat alkalmaznának. A gépek fejlődése pedig elősegíti a nők alkalmazását, mert azok mellett nincs szükség tanult munkásokra, csak ügyes és figyelmes lényekre, kik egyszerűen be tudnak illeszkedni a gép részeibe vagyis élő munkaeszközökké tudnak válni. Erre pedig nagyon alkalmasak a nők, ha ugyan a technika már annyira nem fejlődött, hogy gyermekeket is alkalmazhatnak, mert az utóbbi időben a gyermekmunkát is kezdik igénybe venni annál nagyobb mértékben, minél jobban fejlődnek egy- egy iparágban az alkalmazható gépek. A nők munkaereje versenyre kél a férfiak munkaerejével. S a mai termelési módok és formák mellett természetesen a nőké a győzelem, mert kisebb igényűek és sok tekintetben finomabb érzékekkel bírnak, miért is oly iparágaknál, hol többé-kevésbbé szükség van finomult érzékre, a férfi- munkát már teljesen kiszorították. Papirés csipkegyárakban csakis nőket alkalmaznak, csak a nehezebb munkákat, hol nagyobb fizikai erőre van szükség, végzi egy-egy férfimunkás. És minél több nőt alkalmaznak az iparban, kereskedelemben, földmive- lésben, szóval mindenütt, mi valamikor csak a férfiinüködés terét képezte, annál jobban szaporodik a munkából kiszorított férfiak száma, akik aztán tömegeden lepik el az olyan életpályákat, a hol még a nők versenyét nem kell kiállniok; itt természetesen egymással kelnek versenyre a megélhetésért. A társadalmi termelés pedig jelenleg egyesek szubjektív véleményére van alapítva, nem tervszerű ; ennélfogva a termelés egyszer óriási mérveket ölt: az összes piaczok megtelnek az előállított árukkal, mit a nagy tömeg még legjobbnak vélt anyag-helyzetek mellett sem képes elfogyasztani, mert munkabére sohasem emelkedik fölül a megélhetési minimumon annyival, hogy gondoskodni tudna kellőkép csak a közel jövőről is; máskor pedig a rohamos termelésből kifolyólag, melyben semmi tervszerűség nem volt, beáll a gazdasági válság, vagyis az a furcsa társadalmi állapot, mikor a tömeg szükséglete rendkívül nagy, a munkanélküliek munkáért tüntetnek, nincs ruhájuk, nincs lakásuk, nincs élelmök; az áruraktárak pedig telve vannak mindennel, tulajdonosaik panaszkodnak, hogy nincs forgalom, nem tudnak eladni; pedig a legcsekélyebb figyelmességgel is látja mindenki, hogy a kereslet óriási, csak az ut hiányzik, mi a szükségben szenvedőket az eladni szándékozó kereskedő raktáráig vezetné. Ez az ut a pénz. A munkásság nem tud munkaidején megtakarítani béréből annyit, hogy szükséget soha ne szevedne, mert ha tesz is valamicskét félre, azt a legelső munkanélkülisége alkalmával fölemészti. A mit félretehetne, az vállalkozói nyereség czimén a gyárosnak vagy akárki másnak zsebébe vándorolt. A munkabérek pedig nem hogy emelkednének, hanem még a legnagyobb munkaidőben is napról-napra alább szöknek, okai: a gépek fejlődése, a nők alkalmazása és a tulhosszu munkaidő, nálunk Magyarországon a törvény 16 órai munkaidőt enged meg! Ámde a nők nemcsak az iparban, kereskedelemben és földmivelésben kelnek versenyre a férfi-munkaerővel, hanem a társadalmi munka minden ágában. — Budapesten a múlt esztendőben 43 kisasszony tett érettségi vizsgálatot, hogy magasabb kiképzést nyerjenek. Megnyílnak előttük az egyetem kapui s hová ezelőtt csak férfiak jártak, hogy ott kenyérkeresö pályára képezzék ki magukat, most belépnek a nők is. Lesznek orvosok, gyógyszerészek, tanárok, ügyvédek; pedig senki se mondja, hogy ezeken a pályákon kevesen vannak. Itt is versenyre kél a női munkaerő a férfi-munkaerővel: és ez a verseny szül azután oly társadalmi állapotot, mely magában rejti a forradalmak csiráit. A nő már régen elhagyta a maga helyét, saját akarata nélkül, a fejlődés kényszere alatt. Elhagyta abban a pillanatban, mikor az első nő bérmunkát vállalt, azóta csak a proczesszus fejlődött, tehát későn ébredtek azok, kik csak ma látják, hogy a nő többé nem nő! Az egyetlen középosztály az, melyben a nő megmaradt anyának és feleségnek. Az úri osztályban (értve ezalatt a nagyúri osztályt) már régen nem anya és feleség a nő, mert a gyermeknevelést és háziteendöket fizetett alkalmazottak végzik; a munkásosztálynál pedig a társadalmi kényszer tiltja el a nőt attól, hogy egyedüli természetes hivatásának éljen. A közép- osztály pedig, hol még anya és feleség a nő, naponta pusztul és szaporítja a proletárhadsereg számát. A társadalmi életnek ez a fejlődése rettenetes napokat rejt magában. A komoly elemeknek, kik ezt látják s érzékkel birnak a társadalmi mozgalmak iránt, nem szabad tétlenül nézniök. Ma azon a ponton állunk, különösen nálunk Magyarországon, mikor lelki- ismeretes munkára és tettre van szükség úgy a törvényhozásban, mint a társadalmi élet további irányításában. Ne feledjék ezt a jók! Miyray József. T ARCZ A. *35*Rozsdás a húr . . . Rozsdás a húr, talán a néma könytöl, Gyengül a szív és halkabb lesz a dal ; Az álom rég hogy elszakadt a földtől S a hervadásba, pusztulásba csal. A napsugár nem éget össze engem, Mint egykoron ... a szív már nem sajog . . A dér, a fagy beállott életemben . . . Nem olyan nagy baj, hiszen vén vagyok! A szerelem és lányban sohse biztam, Örült sziveknek lázas álma csak; Ha asszony is pihent a karjaimban, Nem volt szivemnek semmi, csak salak! Gyermeklélekkel is már férfi lettem És bölcsöm óta folyton harczolok: A csontos ember mégis győz felettem . .. Nem olyan nagy baj, hiszen vén vagyok! Csak rongy, szemét a hosszú, lázas élet, A bűn, nyomor és önkény szintere; A jóság és a jellem porba széled És éhhalállal száll a sírba le! Az emberek szivével él az ember S az Istennek arczába mosolyog: A vad zsivajnál édesebb a szender . . . Nem olyan nagy baj, hiszen vén vagyok! A csók, a dal, az asszony percznvi mámor, Undor fakad az ébredés után . . . A lélek vére foly közeibe s távol — Halottak' már az élők itt csupán. Meghalni minden perczben százezerszer Olyan unalmas, dőre egy dolog: Végezz velem halál hát ép csak egyszer, Nem olyan nagy baj, hiszen vén vagyok! F/iesz Henrik. ♦35*Menyecske-gondok. (Monolog.) Irta: IDr. "Vára-d-i ÖcLöaa. (Csinosan urias kényelemmel berendezett szoba. A pamlagon fiatal, egyszerűen, de ízlésesen öltözött fiatal nő ül, ki unottan olvas egy könyvet, majd leteszi, izgatottan.) Nyolcz óra . . . s még nincs itt, Istenkém, milyen lassan halad ez az óramutató. Nem hiába régi portéka, még a nagybácsim ajándékozta. De hát hol késhetik Lajos olyan sokáig. Máskor már itthon van, aztán leül mellém ide a kerevetre, megcsókol. (Felugrik.) ; Igen, csókot ad s azután kérdi (lágyan, behízelgőn): Nos, hogy mulatott az én kis aranyosom '? Erre én is a nyakába ugróm s i felelem : Köszönöm, nagytudományu doktor uram, nagyon rosszul. Mert hát mivel mulathat egy ilyen magára hagyott kis asszony. Azok az unalmas boncztanok, anatómia, sebészetig szemészeti müvek, csupa ia, mia, j olyan terpeszkedve hevernek a könyves.pol- czon, hogy még. Erre ő ismét feleli: — így aranyos doktorném most hát hagyjuk azokat a csúnya könyveket . . . (Szemeit lesüti.) S aztán el is hagyjuk. Igazán, ha nem tudnám, hogy szeret a Lajos, féltékeny lennék. De hogy is ne, nőorvos. S aztán oly sok a szerelmes asz- szony. (Izgatottan feláll.) Ha elgondolom, hogy Tardinét az én leánykori, de reám mindig irigykedő barátnémat is ö gyógyítja. Ki tudja ? hiszen Tardiné még szép és fiatal. Valami öreg tanácsoshoz ment nőül, kinek egész képessége abban állt: (Összegörbedve, selypítve.) Hm, hm, hm, mily bájos nagysád, akár egy kinyílt rózsa ! Oh, ha meggondolom, hogy barátnőm valószínűleg ott fekszik a kereveten, lábacskáit lóbálja, mikor bemegy hozzá Lajos s megkérdi: — Doktor ur, hogy nézek ki ? Persze Lajos ilyenkor valószinüleg megjegyzi (meghajtva magát udvariasan): Pompásan, pompásan. S aztán... ki tudja az aztánt. Az a Lajos! Ki tudja mire képes az alamuszi ! A { múltkor is láttam, hogy hosszabban nézi i Mariskát az uj szobaleányunkat, s mikor én kérdeztem, miért nézte, ő tudományos arczot öltött (Nevetve). Pompás, éppen itt van a czvikker, ezt orrára csapta, s komolyan igy j felelt (ünnepi hangon): —- Aranyosom, az orvosi tudomány titkait megoldani, sok ember együttes munkája képes. A hyperneologistikus chémia analpha- beti hatását akartam a leányon észlelni. De megfeleltem én is a tudós doktor urnák. (Csintalanul nevet.) — Úgy, kedves doktorkám, miért nem észleled mind e szép tulajdonságokat az öreg j szakácsnőn. Ö aztán úgy oldotta meg a thémát (mosolyog) nem tagadom, — az én megelégedésemre is: — Ne gondolj semmi rosszat te kis féltékeny. Ej, csak beszélhetnék azokkal a tudós professor urakkal, majd meg kérdezném tőlük, mi szükség van arra, hogy olyan nagyon megnézzék a paczienseket. Vagy pedig meghagynám (parancsoló hangon), mindaddig, inig a nős orvos 55 évet be nem tölti nőorvos ne lehessen. De persze, azok az unalmas tudósok. Azok gyönyörűséggel beszélnek egy eltérő koponyáról, egy kiálló fogról, magukon kivül vannak örömükben, ha egy csontot látnak. A múltkor meghívott magához valami magántanárt. A szemészetet adja elő. Az ebédnél mindég . csak e körül folyt a vita. A leves elhül, a tészta szomorkodva állott ott az asztalon alig nyúlt hozzá. Egyszerre bejön az a szakácsnőm, a vastag Rézi. A tudós ur ránéz, hirtelen felugrik, oda szalad hozzá, általános bámulat. Hogyan, csak nem a szerelem. Oh dehogy, a tudós csakhamar megadta a választ. Elragadtatva szólt. (Utánozva karjaival.) Ah, bravo, bravo, megvan, egy nő, feketesárga szemekkel. Hol a távirda? Azonnal megsürgönyzöm, pompás, az akadémiai tagság biztosítva van. Rézi ijedtében elejtette a tálat, a tudós mosolyogva jegyzé meg : — Oh, nem baj, nem baj, fekete-sárga, fekete-sárga... Ebéd után az uram elment a betegeihez szétnézni. Magam maradtam a tudós professorral. Gondoltam, na most kipróbálom a jeles tudóst. Hátha egyéb iránt is érdeklődik (nevet.)
