Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-30 / 5. szám
Nagykároly, 1902. január 30. Té,rsa,d.a,lr^Li, szépárocS-Sblr^i és isnscLSretterjesztö Ih-etlla/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Egész évre Félévre . . Előfizetési árak: . 8 kor. Negyedévre ................ . 4 kor. Egyes szám................ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. —• Kéziratok nem adatnak vissza. Okulj, magyar! A külföld „élelmes“ kereskedői évek óta megszokták, hogy a magyart fejős-tehénnek nézzék. Mindenféle humbugjukra alkalmasabb országot eddig alig találtak, mert amig nemzetgazdasági viszonyaink nem szenvedtek annyi bajban, mint ma, a magyar hiszékenységét kizsákmányolták uton-utfélen s nem igen volt külföldi kereskedő, ki selejtes áruinak értékesítésénél hazánkra ne vetette volna szemét. Szemfüles, ügyes és lelkiismeretlen vigéczek segélyével avagy nagyhangú reklámok utján rásóztak a magyarra mindent, ami megsarczolására alkalmasnak látszott. Megváltozott azonban a helyzet. Az utazók intézményét törvény szabályozza, a jólét csökkent s nem tellik pénz haszontalan dolgok vásárlására. Ám mindig vannak még külföldi kereskedők, kik az elveszett Eldorádóban hinni nem akarnak s most is kivetik hálójukat, hátha mégis foghatnak — baleket. Ha utazót nem küldhetnek, küldenek levelet. Ebből aztán megtudhatja a magyar, minő előnyös vásárt csaphat, ha — engedi magát becsapni. Néha a szélhámosság minden attribútumával bírnak e levelek, mégis a sok szomorú tapasztalat után alig hinné az ember, egy csomó magyar lépre megy. Hiába a „támogassuk a hazai ipart!“ szálló igévé lett jelszó váltig való hangoztatása, hiába a magyar kereskedők legbecsületesebb igyekvése, melylyel a bevitelnek czélt akarnak tűzni, hiába a saját silány viszonyainknak napról-napra való ismertetése és felismerése, melyek a saját gazdasági viszonyainknak önsegély és kölcsönös támogatás által való istápolását követelik a magyar csak nehezen tud lemondani arról, hogy ne dicsekedjék külföldről hozott czikkekkel. Újabban egy hollandi czég appellál a magyar — hogy is mondjuk? — jóhiszeműségére. Leveleket küld Magyar- országba, melyekben egy öltönyre való szövetet és egy evőeszköz-készletet ajánl, külön-külön 50 korona 40 fillérért, tehát olyan árban, amelynek feléért a kérdéses dolgok a legdrágább hazai üzletben is megszerezhetők. A czég kijelenti, hogy részletfizetést is elfogad, ha 25 korona 20 fillér hozzá befolyt, az öltönyszövetet vagy az evőeszközt azonnal elküldi. Persze még annyit se ér. Hanem erre a czég fekteti a fösulyt, mert maga javára akarja fogni a balekeket. Kijelenti ugyanis, hogy annak az ügyes magyarnak, aki öt olyan hülyét tud fogni, akik nála 50 korona 40 filléres megrendelést tesznek, a szövetet vagy az evőeszközt ingyen, bérmentve és vámmentesen küldi meg. Tehát törvénytelenségre is buzdítja a magyart, mert a hólapda-rendszer i el van tilva. Ha Hollandia nem volna oly messze tőlünk és az eljárás oly sok nehézségbe nem ütköznék, azt ajánlanám mindenkinek, aki ily ajánlatot kap, perelje be a czéget — becsületsértésért. Mert nem a legnagyobb szemtelenség valakiről annyi ostobaságot feltételezni, hogy rúdnak áll az együgyü hollandusnak s nem csak megvásárolja ösmeretlen minőségű áruit, hanem az ö kedvéért törvénytelenséget is fog elkövetni. Enyhítő körülményül szolgálhat a a hollandus együgyüsége, mert nem lehet hinni, hogy nagyon is sikerüljön. Róla nem is szólnánk, ha eljárása nem volna rossz utánzása más nálánál furfangosabb külföldi kereskedők fogásainak. Nem mindig olyan kézzelfogható a svindli és csak ritkán irányul a törvény kijátszására, rendesen megelégszik a külföldi kereskedő avval, hogy jó csomó pénzt zsebelhessen a magyartól. Óvakodjunk tehát a külföldi svindlerektől és csak olyan czikkeket vásároljunk, melyeknek minőségét ösmerjük és tudjuk, hogy megfelelnek az értök kért árnak. A női ruházat reformjáról. (Csevegés.) Irta: Fröhlichné Móricz Paula. III. A felnőttek megtehetnék minden időben otthonukban, reggelenkint a toalett idejében, hogy ez alatt a láb visszakapja a természetes formáját, a járás és lépés természetes ritmust. Hiszen ma már mindenki, aki az orvosok leírásából ismeri a kínai nők lábát, a múzeumokból pedig a klasszikus lábat, tudja, hogy nem a láb kicsinysége csupán, hanem a forma tiszta szépsége, a vonalak nemessége alkotják a szép lábat. A művész lelkibuvár szemének a láb beszél és elárul sok lelki tulajdonságot. A természetes, (ellentétül a betanult, affektált, idétlen járásokhoz) könnyed, ruganyos, lengő, ringó mozgás lehetetlen a magas-sarkú czipőkben, a súlypont nem lévén természetes helyén. Ezeket a bajokat enyhítendő, ajánlom önöknek figyelmükbe az én stilizált szándáljaimat. Antik minta Kneipp-sarok után kombináltam (lásd a „Magyar Bazár“-ban) Graff Edénél Deák Ferencz-utcza 8. sz. látható égy szépen sikerült modell, de ösmeri Hochusz Pál is (József-tér) és készítik (á 5 korona) a Budapesti Czipészek Ipari-Szövetkezete is (Rökk Szilárd-utcza 18.) Láttam ilyen szán- dálban órák hosszat tenniszezni B. úrnőt a Park-clubb groundján és mindenki bámulta a mozgásának könnyed biztonságát, ruganyosságát s klasszikus ritmusát. Otthonukban, nyári ruhákhoz, kirándulásokhoz, sporthoz, fürdőhelyeken, mindig ilyeneket kellene viselni. Ezeken kívül sohasem volna szabad elfelednünk, hogy a pózok szépségét a derék- fűző, a mozgásét a czipő egészen tönkre teheti. Nézzék önök Duse Eleonórának egyéni, sajátságos báju mozgását, a Sada Yakko tánczát, a Jászay Mari remek pózait: ezek a hölgyek száműzik a derékíüzők és a magas- sarkú czipőket. A szép test második látható kelléke: I a kőkeménységü és erőtől duzzadó izom- rendszer. Elpuhult korunkban a jobbmódu j nőknek nehezen szerezhető meg. Mégis a j sok sport és másféle testmozgások hathatósan elősegítik. Azoknak, (és ez a többség) akiknek a sporthoz nincs sem idejük, sem kedvük, sem pénzük, praktikus eszközt ajánlok : dolgozzanak nehéz munkákat, persze nem egyszerre nekiállva, hanem fokozatosan I szoktatva hozzá izmaikat. — Igen ! végezze- ! nek testi munkát naponkint 2—3 órán keresztül, mert ennyit minden ép, egészséges nő bir. Ne higyjék el a finnyás, affektáló szo- ; fizmát, hogy a durva testi munka idegessé ítész. Ellenkezőleg! a legintelligensebbeknek fogja leginkább csillapítani az idegeit, ha gépen varrnak, kertben munkálkodnak, vaTARCZA. Beszkid felöl . . . Beszkid felől zúg a vihar, Háborog a Latorcza; Isten veled! hej, ki tudja, Látlak-e még vagy soha ?! Világgá üz a búbánat, Messze hajszol végzetem; Sok könyet kell még teneked Hullatrá majd érettem. Beszkid felé száll egy galamb, Bánatos a búgása; Hűtlenséged taszított ki Szenvedésem útjára. Letűnt véled életemnek Boldogsága, öröme, Áldjon az ég, kedves lányka, Isten veled örökre! Szendrői Holozsnyay Cyrill. S1ÍLI37-0S sértés. — Elbeszéli egy anya. —Már negyedórája vitatkoztunk a párbaj jogosultságáról. Nemde két öregnek szép théma ? De könnyű rátérni, ha az embernek jogász fia van . .. A fiú, mint mindig, ha elhagyta a házat, gyengéd csókkal búcsúzott el tőlem; de ma az ajtó küszöbéről visszafordult s e szavakkal közeledett felém: „Ma még egy csókot kell adnod, mamuskám, mert ma — olyan szép nap van!“ S még egyszer megcsókolt. Aztán gyorsan eltávozott. Ez a szokatlan viselkedés, ahelyett, hogy megörvendeztetett volna, aggályossá tett. Miért volt a fiú ma olyan meglepően gyengéd? Miért csillogott szeme oly sajátságos érzékenységgel ? „Nem tűnt fel neked semmi Rezsőnkön ?“ kérdezőm férjemet, aki nyugodtan böngészte a napihireket. „Miért?“ „Kétszer búcsúzott el tőlem s oly különösen elérzékenyült és izgatott volt. Mi baja lehet?“ Férjem valami érthetetlent mormogott és nem látszott hajlandónak aggályaimat osztani. Amikor azonban megismételtem a kérdést, letette az újságot s mondá: „Édes lelkem, ne vedd rossz néven, de ki tehet eleget az asszonyok szeszélyeinek ? Ha elrejtjük érzelmeinket, érzéketleneknek és szívteleneknek neveztek; ha úgy beszélünk és cselekszünk, amint érzünk, fellengöseknek és kíméletleneknek tartatok. Az érzésnek örökké változatlan mértékét követelitek tőlünk, ugv hogy a bennünket minden perczben érhető megrázkódtatások, izgatottságok és viszontagságok közepette folyvást úgy kell viselkednünk, mintha szerepet játszanánk, előirott szavakkal, melyektől a világért Sem szabad eltérnünk“. Tátott-szájjal hallgattam, miként peregnek lendületes szavai pompásan és kenetteljesen ajkáról. Amikor befejezte, hangosan kaczagtam és igy válaszoltam : „Kedves öregem, te ma bölcsész vagy s ‘én nem érzem magamat eléggé erősnek, hogy felvegyem veled a harczot. Tudod mit ? Napoljuk el a vitát“. A férjem rázta a fejét; kezébe vette az újságot és hallgatott. Érzelgősnek csúfolt, asszonyi lelkem azonban ismét visszatért fölindulásának ^-edeti okához. Mindenféle aggályok és rémitö képzeletek merültek föl előtte és végre szinte erőszakkal kergetett finom dolgozószobájába, mintha ott megtalálhatnám titokzatos viselkedésének megfejtését. Beléptem s mindent úgy találtam, mint máskor — azaz nem, mikor az Íróasztalhoz közeledtem, különös felfedezésre jutot- ! tam. A rendetlenség, mely ott mindennapi j vendég volt, eltűnt. Egyetlen nyitott könyv sem, semmi szétszórt irás, — papirivek, szivartárczák, tollnyelek és kalamárisok káo- ( szának se hire, se hamva. Minden szép rendben feküdt a helyén, a papirosok összehajtva, a könyvek bizonyos gondossággal egymásra rakva. Azt a benyomást tette mind, mintha ! a gazda rendben hagyta volna odahaza a szénáját. Ez a körülmény fokozta nyugtalanságomat. Leültem az Íróasztal elé s újból elmerültem rémisztő gondolataimba. Honnan származhatott, a rendhez eddig soha nem tapasztalt hajlama? Nem úgy tetszett-e, mintha fiam örökre elbúcsúzott volna szobájától? De mi okból? Mi czélból? Nem tudtam kitalálni. Az Íróasztal fölött férjem képe lógott. Mosolyogva pislogott reám, akár csak mon- ’ daná: „ Itt ül egy balga anya, aki képzelt Igondokkal kínozza magát!“ Igaza volt, de mit tehetünk balga szivünkért? Képzeletemben igy válaszoltam neki: „Gúnyolj csak, tudom, hogy fiamat veszély fenyegeti!“. Aztán mindenfelé széjjeltekintettem. De nem láthattam semmit, se hátrahagyott papírdarabot, se levelet, mely felvilágosíthatott volna. Ekkor hirtelen, mint a villám, cziká- zott át agyamon! „Párbaja van! Megverekszik !“ Nem tudom, mi módon jutottam e gondolathoz, de itt volt és nem hagyott el. Borzasztó félelem fogott el. Felugrottam és férjemhez akartam sietni, de attól tartottam, hogy megijesztem. S vájjon el- hinné-e nekem? Mi bizonyítja sejtelmemet? Oh, nem volt az már sejtelem, bizonyosság — borzasztó bizonyosság! Nehány perczig megfékeztem aggodalmaimat, aztán felkerestem férjemet, aki vígan járt fel s alá szobájában és szivarozva űzte gondolatjait. Alig rejthettem fölindulásomat ésJrezembe vettem az újságot. Mi módon adjam tudtára? Ekkor segítségemre volt a kezemben levő újság. Fején vaskos betűkkel ez a czim rivott ki : „A párbaj mánia.“ „Olvastad e czikket a párbajról ?“ -kérdezem lehető nyugodtsággal. Igenlőleg bólintott. „És mi a véleményed?“ „A véleményem?“ S látható jókedvvel kezdett a dologról beszélni. Nem ellenezte föltétlenül a párbajt. Lehetnek esetek, mondá, mikor elkerülhetetlen ; súlyos sértések, melyekért csak fegyveres elégtételt lehet szerezni. Én természetesen ellenkező nézeten voltam. Barbárságnak,kegyetlenségnek, bűnnek neveztem a párbajt, aminthogy az is, de a férjem tagadta. így lassanként élénk vitába egye- ledtünk.
