Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-14 / 33. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. évesnek első dij 50 korona. Négy évesnek második dij 40 korona. Három évesnek harmadik dij 30 korona. Három évesnek negyedik dij 10 korona. Három évesnek ötödik dij 10 korona. Pályázhat minden Szatmár vár megyei tenyésztő, ha községelöl­járói bizonyitványnyal igazolni tudja azt, hogy az ez évben ellett csikóval bemutatott anyakancza már az ellés előtt sajátja volt, vagy pedig hogy a kiállitott négy és három éves kanczacsikó egy, az ellés idejekor bir­tokában volt anyaállattól származik és általa neveltetett, a négy éveseknél a fedeztetési- jegy is előmutatandó. Megjegyeztetik azon­ban, hogy pénzjutalomban csak földműves tenyésztők (kisgazdák) részesülhetnek. A pá­lyázatból csak angol telivér lovak vannak kizárva. A bemutatott lovak megbirálása, valamint az odaítélt dijak kiosztása is, egy e végre alakult vegyes szakbizottság által azonnal a helyszínén fog eszközöltetni. Hogy a dijosztó-bizottság kellő időben megtudhassa valamennyi pályázó ottlétét, köteles minden pályázó a kijelölt nap reggelén Nagykároly­ban a rendőrkapitányi hivatalnál jelentkezni, hol további utasítást nyerend. Kelt Nagy­károlyban, 1902. julius hó 25. Nagy László, alispán. Sváiczer Gábor, vármegyei lótenyész­tési bizottsági elnök. — Táncztanitási tanfolyam. Zelinger Adolf, városunkban már eddigelé is előnyö­sen ismert táncztanitó, hat heti tánczfolya- mát megkezdette. Beiratkozást a polgári kaszinóban levő lakásán eszközöl. A jó- nevü tánczmestert közönségünk pártfogásába ajánljuk. i bejelentetnek. 8. Az 1903. évi közgyűlés helyének meghatározása. 9. A közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítőinek megválasztása. — A főtitkári hivatal kéri az egyesület összes tagjait, hogy a költséges egyénenkénti meg­hívás helyett ezt a hírlapi közlést meghívásul elfogadni s esetleges részvételüket a F. M. K. E. főtitkári hivatalánál (Nyitra) mielőbb bejelen­teni szíveskedjenek, hogy megfelelő elszállá­solásukról még idejében gondoskodhassék. — Halálozás. Görgei Gizella, özv. Görgei Józsefné leánya, életének 20-ik évében 11 évi súlyos szenvedés után e hó 12-én elhunyt. Temetése ma délután fél 4 órakor lesz. — Felhívjuk a birtokos-osztály figyel­mét Neuschlosz Testvérek szatmári czégnek lapunk mai számában közölt hirdetésére. ;— A czég megbízhatósága folytán ajánljuk gaz­dáinknak, hogy ezen kedvezményes kölcsönt vegyék igénybe. — Felülfizetés. A „Nagykárolyi Kör“ folyó hó 2-án tartott mulatsága alkamából Schusterits Ignácz ur Budapestről 3 koronát. Róth Károly ur pedig 5 koronát felülfizetni szívesek voltak a kör javára. Fogadják ez utón is a kör hálás köszönetét. Elnökség. — A rózsa színének változása. A piros rózsa kéngőzben meghalványodik, de nehány óra múlva magától visszanyeri eredeti színét. S ezért tréfásan szoktak fehér rózsát aján­dékozni oly ígérettel, hogy a rózsa, ha jól bánnak vele, hálából pirossá lesz. Irodalom és zene. — Számadás és köszönetnyilvánítás. A Protestáns Társaskör javára folyó hó 2-án tartott tánczmulatság alkalmával a bevétel 256 korona 40 fillér, a kiadás 136 korona 40 fillér lévén, maradt tiszta jövedelem 122 korona. Felülfizettek: Ifj. Kovács György 3 k., Gyúró vies Gyula 2 k. 80 f., Vetzálc Ede, Janitzky Albert, Varga Imre, Lukács Mihály, Sarkadi N. Zsigmond 2—2 k., Lőrincz Sándor 1 k. 60 f., Kisded Zsigmond, ifj. Turenecz Lajos, Kosztin Sándor, Kató Árpád, N. N., N. N., Török István, Dienes Imréné, Szilágyi Sándor, Dürsinger Károly, Scholcz János, Sztreriády Sándor, Tóth László 1—1 k., ifj. Nagy Gusztáv, Brugós Péter, N. N., Dienes István, Bordás Imre, Szalay István, Szalay Mihály, N. N., N. N., ifj. Schnell József, Csata Gerzon, ifj. Papp István, Ludescher János, Lenkey Lajos, Szilágyi György, N. N., Fecser József, Szabó Miklós, Luczay János, Pueser Károly 80—80 f., Néma Károly, Asztalos Ferencz, Csőkör Jánosné, ifj. Juhász Sámuelné, Merts János 60 60 f., ifj. Nagy János 40 f., Farkas László, N. N., 20—20 fillért. Beküldtek: Nagy Elek gond­nok, Tőtős János, Serly Ferencz, ifj. Csőkör Sándor, Kondor Béla, Vida István kereskedő, 2—2 k., Komódy Lajos, Kiss István 1.20—1.20 fillért. A mulatságon megjelent nagyszámú közönségnek szives támogatásáért, valamint a felülfizetö és beküldő uraknak jótékony adományukért hálás köszönetét mondunk. Nagykárolyban, 1902. aug. 12. A rendező- bizottság. — Fölhívás a sportegyesületekhez. Hazánkban a sport fejlődése rövid idő óta hatalmas lendületet vett. Folyton újabb meg újabb egyesületek keletkeznek s ma már annyira megszaporodtak, hogy égető szükségét érzi minden kifelé is működő egyesület egy általános, tájékoztató sportegyesületi czim- jegyzéknek. E hiányt pótlandó, elhatározta a Magyar Labdarugók Szövetsége, hogy a f. évi augusztus hó végén kiadandó football- könyvecskéjében közzéteszi az összes (labda­rugó-, torna-, úszó-, evezős-, kerékpár-, vivő- stb.) sport egyesületek czimjegyzékét. Föl­kérem tehát az igen tisztelt titkár urakat, szíveskedjenek egyesületük teljes nevét, helyiségét, a tisztikart és levélczimet velem (Budapest, Vili. kér., Sándor-utcza 38, II. em. 23.) közölni, még pedig minél előbb, nehogy egyesületük a czimjegyzékből ki­maradjon. Budapesten, 1902. julius hó. Horváth Ferencz, a M. L. Sz. főtitkára. — A F. M. K. E. közgyűlése. A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, mely József főherczeg legmagasabb védnöksége és Thu- róczy Vilmos cs. és kir. kamarás elnöklete alatt az ország felvidékének tizenegy törvény- hatóságában az állam feladatait végzi, aug. 26. és 27. napjain tartja meg évi rendes köz­gyűlését Selmecz-Bélabánya sz. kir. bánya­városban, melynek közönsége az egyesületet huszadik évi közgyűlése alkalmából vendég­szerető falai közzé meghívta. A közgyűlés programmja a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2. Ügyvezető alelnök beszámolója az egyesület 1901—1902. évi munkásságáról. 3. Az elnök­ség 1901—1902. évi jelentése és az igazgató­választmány határozati javaslatai. 4. Az 1901. évi zárszámadás és a vonatkozó felmentvények , megszavazása. 5. Az 1903. évi költségvetés megállapítása és a törvényhatósági választom-; nyok kapcsolatos javaslatai. 6. Az egyesületi alapszabályok módosítása. 7. Indítványok, me­lyek a közgyűlés előtt 8 nappal az elnökségnél 1 * Asszonyok keze hányszor csábítja el belső harczainkat. Magyarország történetében van rá példa, hogy női kéz egy korszak szenvedéseit hegesztette be. Egy nő és egy gyermek a trónon, villongások, felkelések, csaták, gyülölségek után és mégis lecsendese­dik az ország. Pozsonyban és Bécsben ott áll a szobra. Bécsben szemben a várpalotá-: val, a mütörténelmi nagy múzeum előtt, körülvéve gyönyörű lovas generálisokkal, érczparipákkal. És ott ülve, nézve a szobrot, el-elgondoljuk: Felséges szép királyné, ha neked csak ezek a generálisaid lettek volna, a kiket itt érezbe öntve trónod körül fel­állítottak és sehol sem lettek volna a magyarok, a kiket a te életedből szépen elsikkasztottak,; aligha állna itt most a szobrod. És ott ül Pozsonyban fehér márvány ménen, két jó kuruez között, elnézve át a Dunán, végig a síkságon, a hol kék fátyolba szegi a rónaságot a távol, elnéz abba az országba, melynek! derék népe 60,000 harezost ontott az ő! trónja védelmére. E szép királyasszony törté-' netéről és a pragmatica sanctióról szól a • Nagy Képes Világtörténet legújabb 167. füzete, i * A „Huszadik Század“ czimü társa­dalomtudományi szemle augusztusi számá-! ban mindenekelőtt közli Méray eszmegazdag,! rendszeres szocziologiájának folytatását. A j müszakkörökben már az első fejezetek meg-1 jelenése után élénk feltűnést keltett s ez | az érdeklődés a második közlemény meg- j jelente után bizonynyal még növekedni fog. A magyar szakirodalomban hasonló eredeti és minden ízében önálló munka eddig még ; nem látott napvilágot. A füzet ezenkívül Baross Jánosnak egy, az örökösödési jog j néhány socziális szempontból fontos kérdé­sére világot vető czikkét közli, a bádeni zártudvar birtokokról, továbbá tartalmazza Wolfner Pál czikkét a Whigek estoryk ere­detéről, Wildner Ödön értekezését a jelen­kori orosz filozófiáról néhány könyvismerte­tést stb. A folyóirat Politzer Zsigmond és fia könyvkereskedőnél jelen meg. (Budapest, Kecskeméti-utcza 4. sz.) Előfizetési ára egy évre 16 korona. Egyes szám ára egy korona. * A „Zenélő Magyarország“ zongora és hegedű zenemű-folyóirat most megjelent 15.! füzete a következő szép zenemű-újdonságokat közli: I. Szentirmay Elemér „Száll a kis pil­langó“. II. Szentirmay Elemér: „Kakukdal“ 2 szép magyar dal. III. Barna Izsó, Sanyarú I Vendel kupléja a „Görbe nap“ bohózatból.' IV. Meyerbeer J. kivonat a „Hugenották“ dal­műből. V. Strauss J. : „Szerelmes szemek“ „Verliebte Augen“ polka frangaise. VI. Zsa-j dányi Armand „Lantosok dala a török világ-; ból“ XVII. századból 2 hegedűre. A havonta kétszer és mindenkor ily változatos és actuális j zeneujdonságokat közlő zenemű-folyóiratot zenekedvelőink különös figyelmébe ajánljuk. Előfizetési ára 1?1 évben 6 füzetre (66 zene­oldalra) 3 korona. Előfizethetni a most folyó III. évnegyedre, valamint az előző évnegye­dekre is a „Zenélő Magyarország“ zenemű- kereskedésében Budapesten, VIII., Józsefkörut 22—24., honnan matatványfüzetet 60 fillér beküldése ellenében bérmentve küldenek. Felelős szerkesztő : Papp Béla. Főmunkatárs: Simkó Géza. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. 33333033303333333393333333303330 Értesítés I Az iskolák kezdetével járó szoká­sos bevásárló m. t. szülök b. figyelmét ezennel van szerencsém felhívni jól berendezett hol szükségletüket legjobban és leg­olcsóbban szerezhetik be, u. m.: fiu- és leány fehérnemű, fegyházban kötött harisnyák, kalapok, iskola-táskák, uti- böröndök és minden e szakmához tar­tozó czikkekben, stb. stb. — Továbbá egyedüli raktár különleges kézimunkában és hozzávalókban, mely megtekintésére az iránta érdeklődőket ezennel meg­hívom. A n. é. közönség b. pártfogását kérve, vagyok Nagykárolyban, 1902. aug. hó. kiváló tisztelettel Poliixer IgiiácK. 1-3 CCCCCCCCCCCC3CCCCCC3CCCCCCCCCCCC Olcsó kölcsön. Budapesti elsőrangú pénzintézeteknél kapható 600 koronától a legmagasabb összegig, első és második helyen, a legrövidebb idő alatt oly kedvezmény­nyel, hogy az adós elhalálozásával tartozása is megszűnik. Felvilágosítást nyújt levél- vagy szóbelileg Neuschlosz Testvérek törvény- székileg bejegyzett czég Szatmár, Árpád-; utcza 20. szám alatti irodájában. — Telefon: 16. — és minden kedden Fehér-Gyarmaton is. e—ío 849-—1902. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíró­ság 1901. Sp. 727. és 1006/3. számú végzése következtében Booz Samu ügyvéd állal kép­viselt Gyurovits Gyula és Händler Dávid javára Zanathy Mihály ellen 288 K 46 f és 151 K s jár. erejéig 1901. évi november hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján | le- és felülfoglalt és 1515 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: Írógép, vas­szekrény és házibutorok, nyilvános árverésen j eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1901. évi 719—10. V. számú végzése folytán 288 korona 46 fillér és 151 korona tőkekövetelés, ennek különböző időre járó j 5°/0 kamatai és eddig biróilag már megállapí­tott költségek erejéig Nagykárolyban adós lakásán leendő eszközlésére 1902. évi aug, hó 18-ik napjának délutáni 3 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az j érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénz fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingósá­gokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §. ér­telmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1902. évi julius hó 17-ik napján. Bakó Bálint, kir. bír. végrehajtó. Van szerencsénk a nagyérdemű közönség tudomására adni, hogy a megváltozott viszonyoknál fogva folyó évi aug. hó első napjától a következő tűzifa-árakat léptettük életbe: I-sö rendű cser hasábtüzifa köbmétere 5 korona 50 fillér. I-ső rendű bükk hasábtüzifa köb­métere 5 korona 30 fillér. Tisztelettel Bing Mór és Társa 1—1 falceresfeecLőls. 1 — 1902. Biz. sz. HIRDETMÉNY. Érkörtvólyes és Penószlek község telek­könyvi betéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886. XXIX., 1889. XXXVIII. és az 1891. XV4. törvény- czikkben előirt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azonosító 1902. augusztus 26-ik napján, az azonosítás be­fejezte után pedig a bizottság Érkörtvólyes községben inegjelenend. Ennélfogva felszólittatnak: 1. mindazok, akik a telekjegyzőkönyv­ben előforduló bejegyzésre nézve okadolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizott­ság előtt, a kitűzött határnapon megkez­dendő eljárás alatt jelenjenek meg és előter­jesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, a kik valamely ingatlan­hoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulaj­donjog telekkönyvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabályszerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérelmeik előterjesztése végett a bi­zottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telek­könyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nin­csenek az átírásra az 1886. XXIX. t-czikk 15 —18. és az 1889. XXXVIII. t.-czikk 5., 6., 7., és 9. §-ai értelmében szükséges ada­tokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt iga­zolják, vagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos, az átruházás létre­jöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyil­vánítsa, mert különben jogaikat ez utón nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illeték­elengedés kedvezményétől is elesnek; 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánköny- vileg bejegyezve, úgyszintén az ilyen bejegy­zésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt megjelen­jenek, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Nagykárolyban, 1902. évi aug. hó 1-én. Sági Ármin, Arz Albert, tkvi betétszerkesztő. kir. albiró. 5210—1902. K. sz. Hirdetmény. Nagykároly rend. tan. város házipénz­tári és községi közmunka költségvetése az 1903. évre elkészíttetett s a gazdasági és pénz­ügyi-bizottság által felülvizsgáltatván, az 1886. évi XXB. t.-cz. 125. §-a értelmében 1902. év augusztus hó 14-tól bezárólag 29-ig terjedő 15 napon át a városi számvevői hivatalban közszemlére kitétetik, hol az a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető s ezen költségvetésre vonatkozó észrevéte­lek bármely városi adófizető által a közszem­lére kitétel ideje alatt a polgármesternél, illetve a közigazgatási iktató hivatalba be­adhatók. Miről a város közönsége tudomásul vétel végett értesittetik. Nagykároly, 1902. augusztus hó 10-én. Debreczeni István, I 1—1 polgármester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom