Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-24 / 30. szám

1892. évi junius havában érettségi vizsgát tett, hogy a 10 éves találkozón folyó évi augusztus hó 1-én Nagykárolyban, az „Úri kaszinódban megjelenni s ebbeli szándékuk­ról őt előzetesen levélileg értesíteni szíves­kedjenek. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Csipkés Jenő tasnádi járásbirósági dijnokot a helybeli járásbírósághoz írnokká nevezte ki. — Közgyűlés. Az ecsedi-láp leesapoló- társaság pénteken, folyó hó 25-én tartja meg közgyűlését a vármegyeháza nagytermé­ben. A gyűlésnek egyik tárgyát képezi a pénztárnokválasztás is, mely — mint érte­sülünk — nagy érdeklődést kelt, mert számos pályázó van. —• Választás. A kereskedelmi banknál Csillag Aladár távozásával megüresedett könyvelői állásra az igazgatóság Szegő Ödönt, a Lamarclie-czég helybeli fűrésztelepének könyvelőjét választotta meg. — A Nagykárolyi Kör augusztus 2-án tartja meg ez idei tánczmulatságát, mely a nyári mulatságok között a legsikerültebbnek ígérkezik. A rendezőség minden alkalmat megragad, hogy egy igazán kedves estét nyújtson a megjelenteknek. Egybe kapcsolta mulatságát az ugyanekkor városunkban tar­tandó tiz éves találkozóval, s a táncz előtt humoros tárgyú előadást rendez, melynek programmját — meglepetésnek készülvén — nem közölhetjük, de annyit mondhatunk, hogy igen kellemes előkészítője lesz a mulat­ságon uralkodó jókedvnek. A meghívók — melynek élén 85 rendező-bizottsági tag áll — a napokban lettek szétküld ve s igy szól: Meghívó. A Nagykárolyi Kör saját pénztára javára az úri kaszinó helyiségében 1902. augusztus 2-án, szombaton előadással egybe­kötött nyári tánczmulatságot rendez. Belépti- dij: Személyjegy 2 korona. Családjegy 5 korona. Kezdete 8 és fél órakor. Felülfizeté- seket köszönettel veszünk. — Figyelmeztetés. Tapasztalván, hogy a város közönsége az érvénytelen, vagyis a levágott és elhullott állatjaikról meglevő marhalevelet nem szolgáltatják be a marha­levél kiállító közegeknek; tapasztalván azt is, hogy a mészárosok, marhakereskedők és marhahizlalók nem községbeli szarvasmarha megvételét, illetőleg behozatalát a rendőr­kapitányságnál 12 óra leforgása alatt be nem jelentik és a marhalevelet megőrzés végett át nem szolgáltatják. Figyelmeztetem ennél­fogva úgy a város közönségét, mint a mészá­rosokat és marhakereskedőket, hogy eme kötelezettségüknek pontosan eleget tegyenek, mert különben ellenük és pedig az érvény­telen marhalevelek be nem szolgáltatásáért a 78948—1895. sz. földmivelésügyi rendelet, az idegen területről behozott marhákról szóló levelek be nem mutatásáért pedig az 1888. évi VII. t.-cz. 12. §-a értelmében kihágási eljárás fog folyamatba tétetni és bűntetteim fognak. Nagykárolyban, 1902. évi julius 18. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. —- Felhívjuk a birtokos-osztály figyel­mét Neuschlosz Testvérek szatmári czégnek lapunk mai számában közölt hirdetésére. A czég megbízhatósága folytán ajánljuk gaz­dáinknak, hogy ezen kedvezményes kölcsönt vegyék igénybe. — Esküvő. Hauffel Sámuel helybeli lakos, kelmefestő, e hó 20-án tartotta eskü­vőjét Böhm Ferencz leányával, Irmával. — Vizsgaletétel. Zwillinger István az itteni pénzügyigazgatóság számgyakornoka, a napokban Budapesten az államszámviteli vizsgát kitüntetéssel tette le. — Talált imakönyv. Pár héttel ezelőtt Reich Sámuelné kereskedő üzletében egy ima­könyv találtatott, melynek első lapján Strausz Endre és Linzenbold Emilia esküvőjének dátuma van bejegyezve. Tulajdonosa az ima­könyvet lapunk kiadóhivatalában átveheti. — Felhívás. A gazdasági munkás és betegsegélyzésröl alkotott 1902. évi XIV. t.-cz. 26. §-a a géptulajdonosoknak köteles­ségévé teszi, hogy a cséplőgépeknél alkal­mazott etetőket, fűtőt és a cséplőgépen alkal­mazott kéveadogatókat, valamint a szecska­vágógépnél alkalmazott etetőt a gazdasági munkás betegsegélyző-pénztárba a munkaidő tartamára rendkívüli tagnak beírassa. A tör­vény ezen rendelkezése folytán felhívom a géptulajdonosokat, hogy a gépeknél alkal­mazott ily munkásokat, saját érdekükben a gazdasági munkás betegsegélyző-pénztár ügyeinek ellátásával megbízott Néma Gusztáv városi I-ső aljegyzőnél a pénztár rendkívüli tagjául azonnal Írassák be, mert előforduló balesetek következtében előállható kárért ezen bejelentést elmulasztó géptulajdonos a baleset következtében megsérült munkással szemben még akkor is felelősséggel tartozik, ha a baleset előidézésében semmi mulasz­tás nem terheli. Nagykároly, 1902. julius 22. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. — Figyelmeztetés. A város határában mű­ködni szándékozó gőz- és járgánycséplőgép- tulajdonosok hatóságilag utasittatnak, hogy a szerencsétlenségek legszomorubb kimenetelé­NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE nek megakadályozása czéljából gépjeiket a cséplés idején biztonsági eszközökkel lássák el, különösen az étetö-nvilás három oldalát 7Ó cm. magas vaskorláttal kerítsék el és a gép körül foglalkozó munkások ruházata test­hez simuló legyen. — A sebesült munkások vérvesztés folytáni elhalálozásának megaka­dályozása czéljából vérelállitó szereket u. m. timsót, gyantaport, bányataplót, tépést, nyom­foltokat és sebkötőket tartsanak készletben. Jelen rendelet ellen vétők a törvény szigorával; fognak sujtatni. Nagykároly, 1902. julius 23. | Demidor Ignácz, rendőrkapitány. Különfélék. * Drága virágok. Egy amerikai nábob 120.000 koronát fizetett egyetlen hus-szinü I szegfűért, melyet neje tiszteletére „Mrs. Thomas W. Lawson“-nak keresztelt el. — Ily hallatlan árat csak akkor tudunk némileg | megérteni, ha szem előtt tartjuk: Angliában és Amerikában minő óriási összegeket szok­tak virágokért kifizetni. London Westend városrészében például nem egy család lakik, mely évenkint csak a terítéknek és táncz- teremnek virággal való feldíszítésére százezre­ket ad ki. Ehhez még nincs számítva az I az összeg, melyet e családok időközönként j ritka virágokért, például újonnan felfedezett orchideákért kiadnak, melyekkel vendégeik csodálatát akarják kivívni, vagy azok a virá­gok, a melyekkel egy hónappal előbb sikerült a Convent-Gardent megelőzniük. Az ilyen virágokat az egész világon kutatják, keresik és gyűjtőknek egész kishadserege foglalkozik azzal, hogy a londoni piaczokat ilyen drága különlegességekkel ellássa. Egy-egy példány cattleya arianae-ért szívesen fizetnek 4—5000 koronát, sőt nemrég egy ritka cattleya reinechiana-ért 20,000 koronát fizettek. A „Primrose Day“-ünnepély alkalmával több millió koronát tesz ki az az összeg, melyet a londoniák primulára költenek. * A világ vasúti alkalmazottainak száma. A „Railway Magazine“ szerint a világ vas- utainak összesen mintegy négymillió százezer 1 személy áll a szolgálatában. Ez a szám igy oszlik meg: Európában 2,300.000, Ázsiában 350.000, Amerikában 1,350.000 (amelyből egymillió az Egyesült-Államokra esik), Afri­kában 60.000 és Ausztráliában 40.000. Ér­dekes megemlíteni, hogy másfélmillió vasúti alkalmazottnak angol az anyanyelve. Euró- j pában a vasúti alkalmazottak száma tekin­tetében első helyen áll Anglia 530.000 al­kalmazottal ; utána következnek Németország 450.000 és Oroszország 350.000 alkalmazot­tal. A britt birodalomban (a tengerentúlij birtokokat is ideértve) a vasúti alkalmazottak száma meghaladja az egymilliót. A világon ! átlag minden 400 lakosra egy vasúti alkal-! mázott esik. Németországban ez az átlag 1 :120, Angliában 1 : 75 és az Egyesült- Államokban 1 :80. Minden vasúti alkalma­zottnak átlagos szolgálati ideje 25 évben véve fel, azt találjuk, hogy az egész világon minden egyes évben 160.000 uj alkalmazott igényeltetik a megüresedett helyek betöltésére. jó családból való 13—14 éves fiú TANULÓUL fel^étetils: ifj. Vida Sándor fűszer üzletében Nagykárolyban, Fényi-utcza. 1-3 ' |||gg||||g||||||||gm Kiadó lakás. Wesselényi-utcza 1-sö szám alatt 1 előszoba, 4 lakszoba, tágas konyha, élés- és fáskamara, pincze és padlás­ból álló esetleg istállóval is — azonnal, vagy pedig november hó l-töl bérbe kiadó. — Értekezhetni ott helyben. 2-? I ki sikeres működését igazol­hatja, még néhány növendé­ket elfogad. Bővebbet a kiadóhivatalban. i—? Irodalom és zene. * A „Zenélő Magyarország“ zongora és hegedű zeneműfolyóirat most megjelent XIV. füzete a következő szép zeneműujdonságo- kat közli: I. „Jó dolgom volt Szegedében“ magyar dalt. II. Costa M. „Boston“ keringőt. Valse de Boston. III. Greizinger Iván op. 86. „Gavotte“ zongorára. A havonta kétszer és mindenkor ily változatos és actuális zene- ujdonságokat közlő zeneműfolyóiratot zene- [ kedvelőink különös figyelmébe ajánljuk. Elő­fizetési ára V,t évre 6 füzetre (66 zenedara- j bokra) 3 kor. Előfizethetni a 13. számmal I meginduló III. évnegyedre, valamint az előző évnegyedekre is a „Zenélő Magyarország“ j zeneműkereskedésében Budapesten, Vili., Jó- [ zsef-körut 22—24., honnan mutatványfüzetet 60 fillér beküldése ellenében bérmentve kül­denek. * A Huszadik Század 7-ik száma egy rendszeres sociologia közlését kezdi meg, J melynek szerzője egy kiváló magyar gondol- j kozó, Méray Horváth Károly. A munka váz- j lata németül már megjelent s eredetiségénél! fogva a német szakkörökben élénk feltűnést keltett. Ezenkívül dr. Vámbéry Rusztem a nemzetközi leánykereskedésről, dr. Lázár Nán­dor a liberalismus és socialdemokráczia egy­máshoz való viszonyáról, dr, Wolfner Pál pedig 1 a whig és tory pártok eredetéről értekezik. Több kisebb közlemény egészíti ki a gazdag ■ tartalmú füzetet. A Huszadik Század elő-1 fizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor.,: egyes füzet ára 1 kor. 60 fillér. Megjelen Politzer Zs. és fia czégnél Budapesten. Felelős szerkesztő : Papp Béla. Főmunkatárs: Simkó Géza. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. Boreladás. 75 hektoliter jóminöségü, tisztán kezelt, kétszer lefejtett 1901. évi saját termésű, nagykárolyi szölöskerti BOROM 50 literen felüli kisebb mennyiségben is literje 16 krjával eladó. Nagykároly, 1902. julius hó. 5_? Róth István Lajos. Eladó ház. Köss u t h-u t c / á n levő liaxam előnyös fizetési feltételek mellett szabad­kézből eladó. Értekezni lehet Návráth Viktorral. í-? 33333333333333333333333333333333 Eladó belsőség. Nagykárolyban, Ágoston-utcza 73. házszám alatt levő, özv. Poósz Ven- delné tulajdonát képező belsőség szabad kézből tehermentesen eladó. Értekezhetni Poósz Márton­nál Kaplonyban (Szatmármegye). 3—3 Uzletkiadás. Radetzky Károly 33 éven át legjobb hírnévnek örvendő nagy- majtényi folyó évi szeptember l-re :— családi körülmények miatt — ' lcla,d.ó­Özv. Radetzky Károlyné. 2—3 Nagymajtény (Szatmármegye). Olcsó kölcsön. Budapesti elsőrangú pénzintézeteknél olcsó ültetéses kölcsön kapható 600 koronától a legmagasabb összegig, első és második helyen, a legrövidebb idő alatt oly kedvezmény­ivel, hogy az adós elhalálozásával tartozása is megszűnik. Felvilágosítást nyújt levél- vagy szóbelileg Neuschlosz Testvérek törvény- székileg bejegyzett czégSzatinár, Árpád- utcza 20. szám alatti irodájában. — Telefon: 16. — és minden kedden Fehér-Gyarmaton is. 3—10 Eladási hirdetmény. Alulírott bérlő társaság ezennel köz­hírré teszi, hogy a Debreczen sz. kir. város tulajdonát képező s a társaság által bérelt „Arany Bika“ szállodai, vendéglői lés kávéházi összes berendezések és fel­szerelések: angol rézágyak, ágynemüek, székek, szekrények, asztalok, szalon gar­nitúrák, szőnyegek, függönyök, tükrök, fo­gasok, a vendéglői felszerelés; a kávé­házi berendezés : márvány asztalok, székek, tükrök, pénztár, jégszekrények, billiard asztalok szabad kézből akár csoportonként, akár darabonként az üzlet feloszlatása miatt rendkívül olcsó áron eladatnak. Az eladó ingóságok leltára, valamint jaz eladási feltételek Debreczenben az „ARANY BIKA“ szálloda irodai helyiségé- I ben bármikor megtekinthetők és meg­szerezhetők. 2—3 414—1902. végrh. szám. Ár verési hirdetmény. Alulirt kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a gy.-fehérvári kir. törvényszéknek 1225—1902. évi V. számú végzése folytán Lobi Mór felperes részére Gerö Henrik és neje alperesek ellen 220 korona követelés s jár. erejéig elrendelt ki­elégítési végrehajtás folytán alperesektől le­foglalt és 2459 koronára becsült ingóságokra a kir. járásbíróság 104/5—1902. V. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálog­jogot nyertek volna, alperesek lakásán Máté­szalkán leendő megtartása határidejéül 1902. évi julius hó 25-ik napjának délutáni I órája kitüzetik, *1 mikor a biróilag lefoglalt bú­torok, ágynemük, czimbalom, kerékpár, köny­vek s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becs­áron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárve­rezendő ingóságok vételárából a végrehaj­tató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél Írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését kö­vető naptól számittatik. Kelt Mátészalkán, 1902. évi junius hó 30-ik napján. Péner, kir. bírósági végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom