Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-11 / 15. szám
XVIII. évfolyam. Nagv-Károly, 1901. április 11. 15-ik szám.\ Tá,rs©,a.a,lra=Li, szépirodalmi és isxÄ.eretterjesztö 2a.etila.p>NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK) KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 8 kor. || Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. jj Egyes szám 20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Hamis czégér alatt. Ujsághasábokat, könyveket Írnak, szónoklatokat tartanak a hazai ipar támogatásáról, — mi több: még vásárolnak is hazai iparczikkeket. Kezdi az üdvös mozgalom gyümölcsét teremni. Mindinkább erősebben kidomborodik az igyekezet, hogy lehetőleg önállósítsuk iparunkat, azaz a külföld, leginkább pedig Ausztria gyámsága alól kivonjuk. Mert csak ez lehet védőeszközünk igazságtalan és indokolatlan követelések ellen, melyekkel szemben önálló közgazdaság nélkül, tehetetlenek maradunk. Nyers terményekben gazdag országunk rá volt utalva a külföld segítségére, hogy a föld adományait értékesíthessük, nagyrészben az ö ipara utján. Alig volt iparunk, mely a külföld közreműködése nélkül boldogulhatott volna. A malomipar alig néhány évtizedes, mégis ezidö szerint első önálló iparágunkat képezi. Noha évtizedeken át szerényen dolgoztunk iparunk fejlesztésén, mégis csak relativ fejlődéséről lehet beszélni, amennyiben gyors léptekkel haladt ugyan előre és sok iparágunk ma már ugyanoly tökéletes, mint a külföldiek, egyik-másik még fölül is múlja azokat, — ám összességében tekintve a hazai ipart, tapasztaljuk, hogy nagy utat kell még megtennie, mig a külföldet utoléri. Tehát bizony, rászorul a támogatásra. Mindenki bellátta, hogy iparunk féívirágozásában egész nemzetünk gazdasági ereje rejlik. Azért a szónál tovább is mentünk, a tettek mezejére vittük az ügyet. A közönség keresi a magyar gyártmányokat és kézimunkákat, az iparosok és kereskedők meg adják, — adják szívesen, mert ha „kettőn is áll a vásár“, az eladó rendesen az, aki szívesebben áll rá. Amikor tehát a közönségnek már megmutatták az egyedüli helyes utat, alapos lehet a remény, hogy azon haladni fog. Iparosaink általában erősen buzgólkodnak, hogy a közönséget egymás után meghódítsák és állandó vevőül megtartsák. Általában, mondjuk, mert egyesek közömbös maradiság következtében, melyhez még a rossz viszonyokból eredő pesszimisztikus felfogás is csatlakozik, nem igen iparkodnak a haladó ipar követelményeinek megfelelni, hanem hódolnak a régi közmondásnak, hogy „maradj a kaptafádnál“ ! Mások meg épen illuzoriussá teszik azt a dicséretes törekvést, hogy a hazai ipart támogatni lehessen. Ezekről akarunk különösen beszélni, mert ezek a sokat szellőztetett tisztességtelen versenyek legveszélyesebb követői. Említettük már, hogy iparunk sok irányban még rászorul a fejlesztésre. Vannak czikkek, melyeket hazánkban még egyáltalán nem gyártanak, (de még mennyi!) vagy pedig melyeknek minősége, a külföldiekkel szemben gyengébb. Amikor tehát a hazai ipart akarja támogatni a közönség, e mozgalom keretébe igazság szerint nem szabad belevonni oly czikkeket, melyeket nálunk elő nem állítanak. Természetesen helytelenség volna kívánni, hogy a közönség ne vásároljon oly külföldi czikkeket, melyekre szüksége van és melyeket Magyarországon nem készítenek. A tisztességes kereskedő vagy iparos azonban nem fog késni annak bevallásával, hogy egyik-másik czikket a külföldről kénytelen hozatni. Ám van olyan kereskedő és iparos, aki a dicséretes mozglmat felhasználva, külföldi gyártmányt magyar gyanánt ad el és a közönség csakugyan ilyen gyanánt vásárolja is. Ez az eljárás a legnagyobb megrovást érdemli meg. Nemcsak hogy tisztességtelen verseny, mert a tisztességes kereskedő nem adhatja el igazán magyar gyártmányát, mely lehet hogy tökéletesség tekintetében még nem érte a külföldét, hanem azért is, mert visszaél a közönség hazaszeretetével és ezáltal a nagy- nehezen megindított és kerékvágásba vitt mozgalomnak is árt. Elveszi a közönségtől a bizalmat, melyre iparunk annyira rá van utalva. Ha a hatóságok a tisztességtelen verseny e módjára több figyelmet fordítanának, bizonyára hasznosabb működést fejtene ki, mintha ártatlan hirdetésekért büntetik meg a kereskedőket. Mertha szándékunk a hazai ipart támogatni, első sorban arra nézve kívánunk bizonyosságot, hogy csakugyan magyar készítményt kapunk. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete e hó 8-án tartotta évnegyedes rendes közgyűlését Debre- czeni István polgármester elnöklete alatt. Elnöklő polgármester a közgyűlést megnyitván, annak első tárgyaként a polgármester eseményi jelentése az 1900. évről vétetett tárgyalás alá. A nagygonddal szerkesztett, városunk beléletét s külső viszonyait alaposan ismertető jelentését a közgyűlés tudomásul vette. Az 1900. évi házi-, letét-, szegényintézeti-, kórházi alapítványi-, Ágoston-alapitványi pénztári, valamint a város kezelése alatt álló különféle alapok számadásának, úgyszintén j a vámos közuti-alap számadásának, végre a gyámpénztári számadásnak megvizsgálásáról j szóló jelentést a közgyűlés tudomásul vette, a számadóknak a felmentvényt megadta s a számadásokat a törvényhatósághoz felterjesztetni rendelte. A képviselőtestület 20—1901. kgy. sz. I határozata értelmében homokhordóhely vétele tárgyában határozat hozatalát a napirendről ezúttal levette. Papp János volt városi aljegyzőnek végkielégítésül 1000 koronát megszavazott. Ezután az egyes bizottságok alakíttattak meg a következőleg: Egészségügyi-bizottság : Dr. Aáron Sándor, Dr. Jászi Ferencz, Dr. Jékel László. Gazdaséigi- és pénzügyi-bizottság : Dr. Adler Adolf, Albanézi Mihály, Berger Ármin, Cservényük Antal, Csipkés András, Csőkör Ferencz, Dr. Jékel László, Dr. Jászi Ferencz, Kaufmann Jenő, Nagy László, Palczer Ernő, Rooz Samu, Róth Károly, Dr. Serly Gusztáv, Serly Ferencz, Stróhmájer Ferencz, Vetzák Ede, Vida Sándor, Nemestóthi Szabó Antal. Jogügyi-bizottság: Dr. Adler Adolf, Baudisz Jenő, Borody György, Papp Béla, Rooz Samu, Nemestóthi Szabó Antal, Nagy Lászlóv Zanathy Mihály, Tömpe Bertalan. Építési-bizottság: Hivatalból tagjai: Csorba Gyula tüzoltó-főparancsnok, Dr. SönTARCZ A.-►35-*IQele mártom __ Bele m ártom a toliamat Aranyos sugárba. Úgy írom le, nem vagyok már Boldogtalan, árva. Amit vártam, amit kértem, lm megadta isten. Öli nincsen több e világon Ilyen boldog, nincsen! Úgy szeretném mindenkitől Megkérdeni: látod! Van-é neked ilyen kincsed, Ilyen drágaságod? A boldogság örömkönnye, Csillog a szemembe. S egy kicsinyke rózsás levél Reszket a kezembe. Tóth Erzsiké. Bohém iában.*) Amarra messze, ép a faluszélen Poétaember üldögél az éjben. A lelke csillagokba, fénybe mélyed, Hol ragyogóbb, hol tisztább még az élet... Az arcza halvány: néma hervadás, Bohémiában ez már igy szokás. Az ágya vetve ... s ő csak egyre bámul... Minek elválni attól a világiul, Hol akkor virrad, ha másforma ember Okoskodik: mi jó is az a szender... Oh! szebb az édes, ébren álmodás: Bohémiában ez már igy szokás. Ott ül a fagygyugyertya fénye mellett, Az ajakán az ég mosolya reszket, Ki tudja merre száll el önfeledten... Mi üdvre lel egy bűvös kikeletben, Hol harsona szól: a feltámadás... Bohémiában ez már igy szokás. És megvonaglik sápadt ajka néha, Elébe leng pár régi, bús poéta; Bohó gyerek... ne vágyódj hirvirágra, Egy sírkereszt ma már a dij, a pálma, Az élet ködkép... álom ... semmi más... Bohémiában sok a rossz szokás. *) Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő verskötetéből. Dalolni tudsz... és sír a dal a lanton... És felkaczag a büszke várkisasszony. Eszményt kutatsz és szennybe ér a lelked, És orgiáznak őrülten feletted... S kilobban lelked mint egy villanás: Bohémiában ez már rég szokás. Nézz hát magadra, van egy vézna tested, Sok, láthatatlan, vaskos, jó kereszted ... A koldusbotra támaszkodva mennél, De nem vagy ismerős a türelemnél. Szegény gyerek vagy, mint volt annyi más ... Bohémiában ez már rég szokás. Egy-két dalod lesz s messze mégy a földről, Dalod kibúg a néma sirgödörből És álmodol tovább csalóka álmot, Megmentenéd halottan a világot, Ha meglepi a lassú hervadás... Bohémiában sok a rossz szokás. Ne élj a szépnek, tiszta ideálnak, Csak ép a rútnak, csak a léhaságnak, S tipord a koldust el merészen, bátran, Felhangzik a taps künn a nagy világban . Légy minden inkább, csak poéta nem: Minek akarnál sírni szüntelen ? Kaczagva sirtok, őrült gyötrelemmel, Mig együtt éltek itt az emberekkel, És mosolyogva hódolásra mentek, Mig telketekben kardot kardra fentek. S mikor legboldogabbnak hisznek ők : Köszöntitek az édes temetőt. Ti, kik ott jó magammal együtt éltek, Kik csillagfénynyel, szellővel beszéltek: A mig madár dalol, lomb lesz az ágon, Oh ! nem leszünk legárvább a világon ... A dal, az álom lesz a mindenünk, S a koldusokkal együtt könnyezünk. F/iesz Henrik, OperáToa, feell mennie. — Humoros jelenetek. — Szín: elegánsan bútorozott szoba. Személyek: A férfi — gazdag nyugalomba vonult gyáros. Az asszony — csinos fiatal felesége. I. Az asszony: ügy — mindenhová el j akarok menni! Ezt még nem mondta nekem senki. A férfi (boszusan): De igaz. Nem vagy-e jelen minden versenyen, minden esküdtszéki tárgyaláson, minden valamire való bálon? \ Nem voltál-e Kubeliknél, Burmeisternél, Fre- golinál? Nem láttad-e a műcsarnok legújabb tárlatát. Az asszony (mély sóhajjal): Igen — az még néhány hét előtt volt, — a mézes hetekben. S ma mindezt előszámlálod nekem, mint a kalmár, (zokogva) ma tűrnöm kell szemrehányásaidat. A férfi: Hiszen nem vetek szemedre semmit — menj, ahová akarsz. Lcgolciólili bevásárlási forrás tavaszi idényre! I!