Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-07 / 45. szám
T’ársa.áL&lasea.i, szépirodalmi és ismeretterjesztő la.etila.3p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. ' Negyedévre .... Fé lévre.........................4 kor. Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A legveszélyesebb csalók. Szegény nép, szegény nép ! Menynyit kell küzködnöd, vesződnöd és mi a jutalom érette? Élhetsz. A legtöbb esetben élhetsz, — élhetsz szükölkö- dések, nélkülözések közt, mert a tisztességes munka többet nem jövedelmez. A ki nem dolgozik, ne is egyék — tartja a közmondás, de vájjon- a ki dolgozik, eszik-e? Többnyire, igenis, eszik, de annál többre, az élet egyéb, legelemibb szükségletére alig jut. Kelletlenül érintjük ezt a thémát, mely csak fájdalmas kesergéssel tárgyalható. A sirva való vigadozást inkább másutt szereti keresni a magyar, ahol a teli kancsó mellett meg a czi- gány bús nótája hallatára czifrább is, kellemesebb is a szomorkodás. Az események — sajnos — soha meg nem szűnő, mindig ismétlődő tragédiája azonban folyton újra meg újra tollhegyre kényszeríti az olyan kínos dolgoknak tárgyalását, melyekről hallgatni jó újságnak nem szabad. A magyar nép is vezetőinek legnagyobb leleményességére van szükség, hogy az egyre rosszabbodó gazdasági viszonyok mellett a megélhetés valahogy biztosítva lehessen. A magyar gazda kora reggeltől késő estig dolgozik, hogy verejtékes munkája árán önmagát és családját fentarthassa, amit a tényeknek megfelelőbben igy lehetne kifejezni: hogy önmagát és hozzátartozóit az éhhaláltól megmentse. A. régi maradiságnak, amelylyel hajdan, amikor az anyaföld még bőven osztotta áldását, gazdáink hivalkodni szerettek, ma már vége. Minden újítással — pedig van ám sok — lépést kell tartaniok, ha nem akarnak a kenyérért való küzdelemben a legyőzőitek sorsára jutni. De ne higyje senki, hogy a már megszerzett keresmény a nép biztos tulajdonát képezi. Annyi veszély fenyegeti a könnyen hivő népet csalók és szélhámosok részéröl, hogy keservesen megkeresett falat kenyere se biztos. A legveszélyesebbek e csalók közül azok, akik a törvényes alakiságok betartása mellett fosztogatják a népet. Se szeri, se száma ezeknek. De ezek között is a legveszélyesebbek a csalárdul vezetett vidéki takarékpénztárak, melyekbe a szegény ember bizalomteljesen rakja néhány szájától megvont, összekupor- gatott filléreit, hogy váratlan sorscsapások bekövetkezésekor koldusbotra ne jusson. Ismét megbukott egy vidéki takarék- pénztár. Összeomlott, mert belsejét szu ette, férgek szivták életnedvét, rablóbanda kiszipolyozta. A pénz, melyet a gazemberek a néptől elloptak, négy millió koronánál többre rúg. Valóban: ha erre az újabb esetre gondolunk, lehetetlen a gonosztevőket a legcsekélyebb kíméletben részesíteni, úgy tartjuk, hogy a legkeményebb kifejezések is gyengék velők szemben. Le kelfvetni a keztyüt és puszta kézzel, durván kell nyúlni ezekhez az egyénekhez, kik előkelő állásukkal, a beléjük vetett közbizalommal rutul visszaéltek. Nem tudunk sajnálkozni már azokon az egyéneken sem, kik amaz ürügy mögé rejtőzködnek és becsületüket meg a közönség rokonszenvét hiszékenységük hangoztatásával akarják megmenteni; akik világgá kürtölik, hogy bűnük nem egyéb, mint hogy az ellenőrzésük, felügyeletük alá rendelt közegek hü sáfárkodásában feltétlenül biztak. Azt kell ezektől kérdeznünk: nem követtek-e el nagyobb bűnt, mint azok, akik tényleg loptak? Nem azért választották-e ” őket a felügyelő-bizottságba, hogy az intézet egész ügykezelésére felügyeljenek, minden ténykedését ellenőrizzék ? Vagy azt hiszik, hogy csak azért választották őket a felügyelő-bizottságba, azért ruháztak reájuk ilyen felelősségteljes tisztet, hogy feltétlenül bízzanak az igazgatóságban és hivatalnokaiban, azért húzzanak fizetést, hogy amikor beáll az elmaradhatatlan válság, ök álljanak félre és kiálthassák' igazatok van, szegény emberek, ezek az igazgatók csakugyan nem érdemelték meg sem a ti, sem a mi bizalmunkat. A legnagyobb hiba a vidéki pénzintézetek ügykezelésének ellenőrzésénél abban rejlik, hogy a felügyelő-bizottságokba oly egyéneket választanak, akik az ügykezeléshez semmit sem értenek, ahelyett azonban koinasági viszonyban állanak az igazgatóság tagjaival. Nemcsak azért bíznak tehát az igazgatósági tagok, az ügyvivő igazgató, a könyvvezető és a pénztáros becsületességében, mert jó barátságban vannak velők, hanem — mert bizniok kell, nem értvén az ellenőrzés és felügyelet módját. Az igy megválasztott, helyesebben: az igazgatóság által kiszemelt és kinevezett felügyelő-bizottsági tagok megbocsáthatatlan bűne, hogy megválasztatásukat és fizetésüket elfogadták, tudva, hogy utóbbi ellenében semmitsem adnak, sőt akaratlanul elősegíthetik számtalan exisztencziának tönkretétele, az alkalommal élő igazgatósági közegnek bűnös útra jutását, esetleg halálba kergetését, mint ez a soproni bank vezérigazgatójával is történt. Sajog a szivünk valahányszor a soproni épitö- és földhitelbankhoz hasonló esetről értesülünk. Félj aj dúl a nagy csapás alatt az egész ország, mert mindenki arra a nagy szerencsétlenségre gondol, mely számos ártatlan szegény embert ért. Amellett nem keveset árt az ilyen csalárd bukás a többi vidéki pénzintézetek hitelének. Okvetlenül kérdeznünk kell: meddig fog ez még tartani és nem lehetne-e véget vetni a vidéki pénzintézetek egy- némelyikénél divó garázda gazdálkodásnak ? A vidéki takarékpénztárak reformjával már néhány éve foglalkozik a magyar kormány. Székely Ferencz, a budapesti „Belvárosi takarékpénztár“ vezérigazgatója annak idején erre vonatkozólag praktikus és könnyen keTARCZ A. ♦55+ Anyámnak. Oh! kit is áldjak én százszorta jobban, Szived az én szegény szivembe dobban; Minden eszméd, mint angyal leng felettem A sok keserves, ifjú küzdelemben . . . ! Megsejti a vihart,- a vészt, ha lopva A bú szikláját a szivemre dobja, Nincsen örömöd, mit meg nem feleznél, Sirok, ha sirsz ... és én velem nevettél, Ha a reménység szebb valóra válott És üdvözölten néztük a világot. Karom kebled körül s ajkam tiéden, A hogy láttam egy tiszta oltárképen . . . Oh! kit szeressek úgy, kiért rajongjak És dalt kinek a homlokára fonjak, Ha estelenkint Íróasztalomra Hajtom fejem merengve, álmodozva . . . ? . .. Voltam beteg, a csontváz hangja szólott, S meggyógyított egy lázas, tiszta csókod. S a harczteren ezer seb ha lepett el, Tele volt lelked irral, szeretettel, Ha megtapostak durván, hahotázva. . . És hazajöttem dideregve, fázva, A könnyű még borús szememben égett, Rád néztem s a mosoly ajkamra tévedt. S ha egy leány ihlette dalra lelkem, Velem daloltál halkan, önfeledten . . . Oh! kit szeressek úgy örökös vágygyal, Ha minden álmom a homályba szárnyal, Kihez fussak, ha nincs, a ki szeressen És tüskével fogad a rózsa engem? Csak hozzád! ki panaszt nem sirsz soha, Ha örömöd, szerencséd mostoha. S a gondnak nem borong rajtad redője, Ha a remény rálelt a szemfedőre . . . S az éjnek árnya is, ha szertereszket, Ott ülsz a terhes, hosszú munka mellett, Elgondolod, sorsom mi zord, mi álnok, Ezernyi ellen, ritkák a barátok! Kevés az áldás, sok a köny, a bánat... S erőd elveszti azt a büszke szárnyat. Szegény szived majd hogy nem megszakad És látom mint siratod önmagad. Oh! ne anyáin, ne sirj... olvasd csak ezt el, A mit fiad dalol hű türelemmel. . . A mire oktatái még hajdanában, Mind benne él sok kis dalom sorában. Sok szenvedésed mind, mind benne jajdul, A te szavad csendül ki annyi dalbul, Minden vágyad’, imád’, mind béleheltem, S mi könnyűt sirtunk össze mindaketten .... Minden dalom a lelked tiszta mása, Minden dalom a szived tanítása! És zsongjon csöndben sziveden keresztül, Mint a mikor tavasz fuvalma lendül. A mi szivemből ajkaimra jött, Azt énekelted kis bölcsöm fölött. S regélje édesen, hogy messze, messze Él egy kis -csöndes, hófehér leány És úgy hí téged is : édes anyám! F/iesz Henrik. A világ fejlődéséről. Irta : Cupcea ^éter. Napjainkban számtalanszor halljuk feszegetni azt a kérdést, hogy honnan van a világ j s hogyan fejlődött egész ezen fokig, melyben jelenleg van?! A keresztény embernek ez a kérdés semmi nehézséget sem okoz, mert ő tudja, hogy a világot Isten teremtette s kifejlődését is Istennek köszönheti. Mikor azonban ebben a dologban már számos volt a tévedés a természet bölcsészek és hittudósok I elővették a teremtés dogmáját s miután meggyőződtek a Szentirás szavainak valóságá- ról, a Vatikánban összegyűlt püspökök hatá- j rozatilag kimondották, hogy: „Ha valaki j tagadná, hogy Isten semmiből hozta létre a i I világot és mindazt, a mi rajta van... ki- közösittessék“. Már nagyon régen igyekeztek e kérdésre j a természettudományok segítségével valame- j lyes fényt deríteni. Hanem e kérdésben tudo- j mányosan a természettudományok egyike sem vitatkozhatik anélkül, hogy saját logikailag egyedül helyes módszerének lényeges törvényeit meg ne sértené. „A positiv tudományok ugyanis a tapasztalaton alapulnak ; j a tapasztalatnak pedig a lényeg és eredet ; kérdéséhez semmi köze“. Tehát a positiv; tudományok e kérdésében semmit sem oldanak meg, mert ez keretükön kívül esik; egye- 1 dűl a bölcselet, a józan ész képes itt eredményre jutni, a miért is a természettudományos fitogtatások csak sallang, tévútra vezető álarcz. Ebben a hibában leledzik a materialismus, atheismus és nem tudom hányféle — izmus! Eltekintve attól, hogy mi vagy ki volt az ok, hogy a világ létre jöjjön és mi vagy, ki maga az ok, a következőkben annak kifejlődéséről fogok tárgyalni nagy vonásokban kezdve attól a pillanattól, mikor a világ- egyetem fejlődése megindult. Mielőtt azonban a tárgyaláshoz fognék, szükségesnek tartom a régieknek erre vonatkozó többé vagy kevésbbé téves nézeteit is elősorolni, s ezáltal a Kosmologiának és Geológiának históriai fejlődését adni. Plátó azt tartotta, hogy az égitesteket szellemek kormányozzák, s hogy mindenkinek meg van a maga kormányzó szelleme; mig Aristoteles megelégszik, ha az összes égitesteknek együttvéve van egy kormányzója, a mely tiszta szellem. Ptolemeus a világ- egyetemben uralkodó rendet úgy akarta megmagyarázni ; hogy a világ középpontjául a a földet állította, mely körül a többi égitestek bizonyos viszonynál fogva forognak. Végre jött Kopernikus, s kimondotta, hogy a mi naprendszerünk középpontja nem a föld, hanem a nap, mely körül az ehhez a naprendszerhez tartozó többi égitestek szabályos keringésöket végzik. És ebből az- egyszerűen kimondott tételből az évek hosszú során át tudomány fejlődött, melynek neve „Kosmoliö villa rues ii ridlv at-raktár ua$* ybaii és kicsinyben! A bekövetkező őszi és téli idényre megérkeztek nagy választékban: gyermek, női és férfi alsótrikók, alsóingek és nadrágok, fegyházban kötött gyermek-, női-és férfiharisnyák, mindenféle gyermek- és férfisapkák, kalapok, keztyük, karmantyúk (muffok), a legjobb szabása ingek, gallérok és kézelők, nyakkendők, csokor, regatta és magánkötők, női és férfi esőernyők, pénz-, szivar- és oldalerszények, illatszerek, szappanok, parfümök és fogporok, mindenféle kefék: fog-, bajusz-, haj-, ruha- és fénykefék, menyasszonyi koszorúk és fátyolok, mindenféle kézimunkák előnyomva s ezekhez való himzőselymek és pamutok. A legnagyobb raktár szabó-kellékekben, czórnák, selymek, pamutok, csipke, "bársony és selyemszalagok, fűzők (mieder), utazó és kézi-kufferek, gyermekkocsik és kosarak, mindenféle bőr- és szalag derékövek s még ezer meg ezer ezen szakmához tartozó czikkek, a mit itt felsorolni lehetetlen és a melyek legolcsóbb árban csakis nálam kaphatók. — Kérem mielőbbi nagyrabecsült szükségletét nálam beszerezni, maradok Üzlethelyiség özv. Eigner Simonné úrnő házában. G5—22) kiváló tisztelettel Friedmann Mihály. **w.n i • V'
