Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-17 / 42. szám

Társs,cLa,l:2zn.i, szépiiodalmi és iszza.eretterjesz.t:ö Ika-etila/p.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Nlegjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

................8 kor. jj Negyedévre..................2 kor.

Fé

lévre.........................4 kor. || Egyes szám..................20 fill.

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

Szerkesztőségi iroda is kiadóhivatal:

Deák Ferencz-téf 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 30 fillér. —• Kéziratok nem adatnak vissza.

A meggyőződés.

Az emberi ész fürkészi és keresi az okozatokat. Ha megtalálja, ezekből vonja le következtetéseit, ezek alapján irányitja működését. Nem elégszik meg azzal, hogy látja, hallja és tapasztalja, mi van, de tudni vágyik, miért van igy és nem másképpen és nein lehetne másvalahogyan jobban is, előnyösebben is ugyanazt az eredményt elérni.

Amig van élet, nem nyugszik az ész. Az ész tétlensége akkor sem áll be, ha minden más működés szünetel. Mindazt, amit az ész szakadatlan működése összegyűjt, tapasztalatnak nevezünk. A tapasztalaton alapszik a meggyőződés.

Ám az életben a meggyőződés teljesen hamisítatlan szavát vajmi ritkán halljuk. Az életben az úgynevezett udvariassági hazugságok napirenden vannak. Annyiféle titkos és rejt- vényes utjai vannak az életnek, hogy az igazságnak meztelen bemutatása, az igazságnak hangos kikürtölés» önmagunknak, másoknak és gyakran a legjobb ügynek is ártalmára lehetnek.

Ne forgassák úgy szemeiket az ál- szenteskedök ! Bátran merem mondani, hogy nincsen senki, aki Epaminondás- nak — kiről azt állítják, hogy sohasem mondott válótlant — ma még követője lehetne. Példákkal könnyen bebizonyítható ez. Teszem azt, tudjuk valakiről, hogy nagy bűnös. Hirtelen meghal. A felesége elmondja nekünk,

sőt tanuul is hí, minő becsületes, tisztességes, jóravaló volt a férje. Kinek van szive, ilyenkor a szegény megtört asz- szonynak a szemébe vágni, hogy a férje közönséges gonosztevő volt. Kinek mi haszna volna ebből. Nemcsak, hogy véleményében hagyjuk az özvegyet, sőt egyenesen helybenhagyjuk állításait, nem is gondolva arra, hogy minő valótlanságokat mondunk. Tehát éppen meggyőződésünk ellenére beszélünk ilyenkor.

A meggyőződés ilyetén elhallgattatása még csak megjárja. De a közéletben minő gyakran találkozunk olyan hazugságokkal, melyek ellen küzdeni eléggé erősek nem vagyunk és csak a szélmalomharcz nevetséges komédiájába esnénk, ha kikelnénk ellenök. Az élet megcsiszol bennünket annyira, hogy sok esetben elhallgatjuk meggyőződésünket. Kell, hogy elhallgassuk, nehogy hiábavaló vitákat keltsünk, melyek sokszor ádáz czivakodásokra, elkeseredett harezra vezetnének.

A meggyőződés hangjának elcsi- titása tehát gyakran megbocsátható, különösen akkor, midőn oly érdekekről van szó, melyeket megsérteni jogunkban nem áll. Megbocsáthatatlan ellenben, ha a meggyőződésünkben mások által vetett hitet nem igazoljuk azzal, hogy meggyőződésünket nyíltan hirdetjük, szigorúan követjük. Ha mások érdeke lesz reánk bizva, meggyőződésünkből semmit sem szabad elsikkasztanunk, mert ezáltal olyan bűnt követünk el, melyet eléggé elitélni nem lehet.

Ebből következik, hogy nem szabad oly érdekek képviseletét elvállalnunk, melyek meggyőződésünkkel ellenkeznek, különösen pedig nem szabad oly különféle érdekeket képviselnünk, melyek : egymásba ütköznek, mert meggyőződésünk nem lehet többféle. A meggyőződésnek több irányba való kiterjesztése — éppen rovására az alapmeg- gyözödésnek — erkölcstelenség, melyet a kétszínűség elnevezéssel nem eléggé jellemzünk, mert ennél is rosszabb.

iEüg-jr fontos iparág- felien, d-itese;

Az, aki a legutóbbi ülésszakban lefolyt képviselőházi vitákat és a kereskedelmi minisz- tőrnek e vitákban elfoglalt álláspontját figye- I lemmel kisérte, első pillanatban azt a benyomást nyerte, mintha a kis- és középipa- - romoknak a tönkre menés elöl nem volna ! menekvése.

A magam részéről nem úgy fogom fel a helyzetet, sőt mondhatom, hogy az ily j álláspont egyenesen veszélyes volna és pedig ' veszélyes azért, mert nem is szabadna azzal a. gondolattal foglalkozni, hogy egy életképes szervezetet tönkre menni engedjünk, ha | tekintetbe vesszük, hogy például csak czipő- [ anyagból Ausztriából évente 19 millió korona értékű bevitelünk van.

Tizenkilencz millió érték! Igazan megdöbbentő még gondolatnak is és önkénytelenül j felvetődik az a kérdés, hogy miért kell igy lennie.

Indokolva van elsősorban fejtegetni, [hogy mily okból özöntik annyi tömérdek

czipőanyag az országba, holott itt jobb és csinosabb áru készül, mint például Becsben vagy Csehországban, eltekintve az olcsóságot. Megadhatom a feleletet és pedig röviden összefoglalva: Ott sok a pénz, nálunk pedig nagy a szegénység.

Hogy mit jelent ez utolsó mondatom, azt minden ember, a ki a kereskedelemhez és a forgalomhoz kis érzékkel bir, rögtön felismeri ; tehát nem ott fogja keresni a baj orvoslását, ahol a felső körök t. i. kizárólag szubvenczionáltgyárak betelepítésében, hanem a kis- és középiparosok felsegélyezésében is.

Nem tagadhatom, hogy mi a fehérmun- kákkal Csehországgal szemben nem vagyunk versenyképesek, de annál inkább kellene azoknak segélyt és módot nyújtani, kik az ízlésesebb csoport czipőáruk előállításával foglalkoznak ; mert ha ezeknek anyagilag erős kifejtő erőt kölcsönöznének, ezáltal a kisebb iparos is foglalkozást találna nálunk és ezeknek a megélhetési módjuk jövőre biztosítva lenne.

Ez alkalommal nem lesz hiábavaló fáradság felemlíteni, hogy miképpen fejlődött Becsben és Csehországban ez az iparág oly fokra, hogy még a tengerentúli országokba j is tömérdek sok czipőanyag szállittatik. Kez- délben Bécsben keletkezett ez iparághoz való ragaszkodás oly mértékben, hogy a legelső pénzes emberek támogatták ; * 1 úgynevezett exportőrök keletkeztek, kik a közvetítéssel foglalkoztak és máig is foglalkoznak vele; később a központi kormány szakembereket küldött ki Csehországba, hogy a falusi népet oktassa erre az iparágra, mert minden tényező felismerte ennek a czikknek nagyszerű forgalomképességét.

Nálunk épp az ellenkezője történik, mert nem ismerik fel, hogy első sorban a kis- és középiparos-osztályt kell támogatni, mert tudvalevő, hogy ott, ahol erős kis- és középkereskedő-osztály nem létezik, ott a nagyipar sem virágozhat, mert rendszerint úgy kell annak lenni, hogy a nagyipar kiTARCZ A.

spiritiz;nci-u.sA nagvkárolyi dalegyesülot okt. 12-én tartott estélyén felolvasta

XJr. IF^eclitel János.

Nagy szerencsémnek tartom, hogy e fényes közönség előtt e dalestélyen felolvashatok. Tudom, hogy ma kevés ember nem ideges és minden ember többé-kevésbbé szeszélyes s ha klasszifikálni kellene a szeszélyesség fokait, kevés gondolkodás után talán ilyformán csinálhatnánk rendet: szeszélyesek a professzorok, — ha papok, — lőkép früstök előtt és a kisasszonyok kon- czert és műkedvelői előadások előtt, szeszélyesebbek az asszonyok reggeli, ebéd és vacsora előtt, de legszeszélyesebb a nagy publikum minden körülmények között.

És mert ideges és szeszélyes az egész világ, mert ma mindenki divatból, elvből, elvtelenségböl, szórakozásból, néha kényte- lenségböi boszankodik otthon, az utczán, konczerteken, felolvasásokon és gyűléseken monologokban, párbeszédekben azért, mert minden és mindenki tökéletlen, követelő, hóbortos, vak, önmagát hallatlanul túlbecsülő, Ízléstelen és ostoba, — ha egy konczertet, dalestélvt akarunk rendezni, a mit a társadalom megkíván s érte utón, útfélen interpellál, — nagyon nehéz, emberfeletti vállalat szereplőket fogni s szegény rendezőnek a feje fáj, lót, fut s bizony örül, ha akadnak, a kik ajánlkoznak a kritikus feladatra. Kedves Nagysád! Könyörüljön rajtunk! „Mást előttem nem kértek még fel?“ „Becsületemre — nem“. — „Jó, akkor szerepelek — ha később mást nem gondolok, — mert, tudja, én szörnyen el vagyok foglalva, más dolgom is van“. Hiszem, Nagysád, minden percze becses, értékes, s hogy nekünk kegyes e drága gyöngy- perczekböl félórát szentelni, magamon kívül vagyok a boldogságtól. Jaj, de aranyos egy hölgy, maga a világ legbájosabb teremtése, művészi temperamentum, a 4-ik gráczia, kérem, ne vegye rósz néven a 4-ik helyet, de, fájdalom, a 3 elsőt már ezelőtt évezredekkel lefoglalták valami görög hölgyek, a mi elég vakmerőség volt tőlük, mert tudták, hogy egykor Ön is létezni fog s Ön feltétlenül az első helyre illetékes, de hát bocsásson meg nekik, — tudja, a sárga irigység,

i csak az irigység bántotta őket és semmi más.

Tehát énekel, — nagyszerű ! De ki fog felolvasni? Vegyünk most már egy konkrét esetet, — például a 12-ki dalestélyt. — Náczi ! töri a fejét és pedri a bajuszát, az egész városháza, rendőrség aggodalmas várakozásija merül. A főkapitány ur pedri a bajuszát, bizonyosan gondolkodik, — csend legyen, mert mindjárt felpattan: Mit háborgattok, takarodjatok innen ! Végre megszólal Náczi!

Megvan! Álljunk a méltányosság, viszonos- j ság és mindenekfelett a változatosság elvének igazságos alapjára! Ha képviselőt helyből adunk, felolvasót másünnen kerítsünk. Nézzünk át Szatmárra, már csak azért is, mert ezúttal legalább másként cselekszünk, mint az a megyeházunkra ácsingó, szertelen j ambieziöju testvérváros, mely képviselőt | Pestről szerez, felolvasót pedig otthonról requirál. Diktum, faktum. Ä főkapitány ur Szatmáron terem s találkozik a kaszinóban velem! Ni, izé, János, mikor jösz már egyszer Károlyba ? milyen régen Ígéred. „Én ? átmegyek jövő vasárnap!“ „Igen? Hát mán ha jösz, nem olvasnál fel nekünk a dalestélyen?“ „De szívesen. Legalább meglátogathatom Csóti Márkuszt is, a kinek hogy bontott zászlója alatt izzó, gyújtó kortes beszédeket nem mondhattam, bizony mélyen sajnálom“. „Nem tréfálsz?“ „Nem én“. „Ej, haj! az is hunezut, a ki szegénységre vágyik. Jaj de nagy kő esett le a szivemről. De jó, hogy találkoztam veled“. — Aztán el ne 'felejtsd Ígéretedet! Gondolj a dicsőségre, az aratandó szinbabérokra. Napoleon összes 1 dicsősége, sikere szörnyű csatavesztés eliez képest. A dicsőség pedig nem megvetendő kenyér, belőle az ember bajjal, gonddal hol- lig megél. Nézd a két elnököt, mily szép gömbölyűek, népszerűek vagyunk, mienk a város szimpátiája, férfi, asszony mosolygása, mienk a napsugár, har van, — fájdalom, már két napja nem volt, — madárdal, virág,

levegő, enyhítő körülmény, hogy egyik sem m and átu mkereső,

Apropos! hát aztán miről fogsz felolvasni ?

Miről? Istenem! még erre nem is gondoltam !

Éz nehéz feladat! Miről is fogok ? — No majd kitudódik. Mert hidd meg, Náczi! könnyebb egy tevének a tűfokán átbújni, károlyi rendőrkapitánynyá, sőt képviselővé lenni, könnyebb ma egy leányzónak férjhez menni, pártit csinálni, a tisztviselőknek nagyobb fizetéshez jutni, a hölgyeknek délesti kávénál szigorú csendet tartam s felebarát- nőikről csak jót mondani, a megyeházat amerikai módra Szatmárra áttolni, vizet prédikálni és bort inni, a néppártot legyűrni s végül a károlyiak gusztusát eltalálni, mint nekem témát találni. De ha mégis találok, értesítelek.

Én törtem a fejemet s mert Pallas Athene csak nem akart agyamból kipattanni, kezdtem búsulni, mint a bukott honatyajelöltek a választás után, mint a két hires veréb a telegrafdrót magas oszlopain.

Bánatomban szokásomhoz képest a szellemek országában kerestem vigasztalást s a spiritizmus sűrű fátyolát kezdtem újból tanulmányozni. És e szórakoztató munkám közben eszembe jutott, nem-e lehetne a károlyi közönséget legalább egy félórára szintén a szellemek világába csábítani s a spiritizmus titkos szeánczaira meginvitálni.

Böiidáru- és uritftivat-rakiai' nauybaii és liicsiuyíien I

mit itt