Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-13 / 24. szám
senberg Berta IV. o. t. mutatta be a czim- balmon tehetségre valló játékát, mely pár szép magyar népdalt ölelt fel. A műsor egyik legkedvesebb pontja az „Öt perez a vonat elindulása előtt“ czimü komikus jelenet következett, melynek kaczagtató ötleteit, Andrássy Irén IV. o. t. (pénztárnok) higgadt, a helyzetbe teljesen megfelelő játékát, Ilos- vay Margitnak a tősgyökeres parasztasszony elbizakodottságát, gőgjét, kiváló tökéletesen feltüntető alakítását, Veres Róza (süket asz- szony) biztos, komoly szereplését, Gutman Lujza (kövér asszony) naivitását a közönség élvezettel fogadta s az összes szereplőket hosszan megtapsolta. Adler Margit III. o. t. zongorajátéka kötötte le ezután a hallgatóság figyelmét. Gyakrabban volt alkalmunk szereplő szép, művészies játékát meghallgatni. Mint mindig, most is az a nézetünk, hogy teljes hivatottsággal kezeli a billentyűket. A műsor hatodik pontja Janitzky Margit IV. osztályú tanuló fellépése volt, ki Liszer Gizella precziz zongora kísérete mellett Vörösmarty „Szép Ilonká“-ját adta elő. Érzelmes, csengő hangja már előre is biztosította a sikert, mely a szavallatra igen nehéz darabot tekintve, büszkesége lehet az előadónak, ki bátran, a drámai részleteket kidomborítva, nagy tetszés kíséretében fejezte be szereplését, melynek sikerében kísérője is osztozik. Kaufmann Anna IV. o. t. előadása is hozzájárult az ünnepély emeléséhez, ki a „bakfis“ monológ elsza- vallásával a közönséget gyakran nevettette meg. Következő pontkép egy szimfónia hangzott el, melynek ügyes betanítása, az egyszerű gyerekhangszerekkel elért eredmény a közönséget valóban meglepte. Mintha egy erdőben ... madár konczert hangjaiban gyönyörködtünk volna. Összes szereplők megérdemelték a fáradtságos darab előadása után felhangzó tapsokat. Ilrandsch Berta III. o. t. szavalta el még Telcky Ferencz gróf „A magyarok három szent szobra“ czimű versét, kellő hanghordozással, a hazaszeretet hangjain, mire az intézet Igazgatója a mai napot ecsetelő, költői lendülettel megirt, mély, eszmékben gazdag bezáró beszédét olvasta fel, mely a hazaszeretet bibliájából volt kiszakítva. Köszönetét mondott a Kisfaludy-társa- ságnak a küldött könyvekért, mire a szorgalmas tanulók között az ajándék-könyveket kiosztotta. Éljenzés, tapsok köszönték meg Igazgató élvezetes felolvasását. A Király-hym- nus eléneklése után az ünnepély véget ért. Az ipariskolai évzáró-vizsgálatok f. hó 16-án tartatnak, d. e. 9 órakor kezdő- dőleg, a III-ad osztálynak az ev. ref. fi iskolában, a többi osztályoknak pedig egyidejűleg a róm. kath. elemi fiiskola négy tantermében. Vizsga után osztatnak ki a munka- kiállitáson kitüntetett tanonezok jutalomdijai, valamint a jobbviseletü és szorgalmasabb tanonezoknak adományozni szokott jutalmak. Ezen vizsgákra az ipariskolai bizottság tagjait, valamint az érdeklődőt, közönséget tisztelettel meghívja az iskola igazgatója. — Nyilvános köszönet. Az állami polgári leányiskola 1901. junius 8-áft tartott ünnepélyén felülfizettek: Palczer Ernő, Vanke József, Klacskó István, Lőrincz Gábor, Kaufmann Jenő 2—2 koronát, Pénzéi Mihály, N. N. 20—20 fillért. A tisztelt közönség szives pártfogásáért hálás köszönetét mond az igazgatóság. Értesittetik a város közönsége, hogy az erdőmunkásokról alkotott 1900. évi XXVIII. t.-cz. s annak végrehajtása tárgyában kiadott 3661—901—VI. ein. számú földművelésügyi miniszteri rendelet folyó évi május hó 1-én lépett életbe. — Értesittetnek az erdőmunkások s erdőnapszámosok, hogy gazdasági inunkásigazolványnyal kell ellátva lenniök, mely igazolvány a városi aljegyzői hivatalban díjtalanul szolgáltatik ki. Nagykároly, 1901. május hó 29-én. Debreczeni István, polgármester. — Esküdtek összeírása. Az esküdlbiró- ságnál alkalmazandó esküdtek összeírása végett kiküldött bizottság közhírré teszi, hogy az esküdtképes egyének összeírását f. évi junius hó 20., 21. és 22. napjain a városházánál fogja eszközölni. Felhívja azért a város területén s pusztákon és tanyákon lakó mindazon férfit, ki magyar honos, a folyó esztendőben legalább 26 évet betölti, a magyar nyelvet érti, azon Írni és olvasni tud, és évenként legalább 20 korona egyenes államadót fizet, vagy a mennyiben időleges adó- mentességet élvez, 20 korona egyenes állam- adónak megfelelő értékű vagyonnal bir, vagy adózásra való tekintet nélkül köztisztviselő, lelkész, a magyar tudományos akadémia tagja, tudor, okleveles tanár, ügyvéd, mérnök, építész, hajóskapitány, gazdász, gyógyszerész, vegyész, erdész, bányász, tanító, sebész, állatorvos, továbbá az, a ki a felsőbb művészeti vagy más felsőbb szakiskolát elvégezte, végül a ki a középiskolai záróvizsgát letette, hogy az alaplajstromba való felvétel végett az összeiró-bizottság előtt személyesen vagy meghatalmazott által f. évi junius hó 20., 21. és 22-ik napján délelőtt 9—12 óráig, délután NAGY-KÁROLY és VIDÉKE. 3-tól 5 óráig jelentkezzenek. Kelt Nagykárolyban, 1901. jun. hó 2-án. Debreczeni István, polgármester. — Köszönetnyilvánítás. Fogadják mind-; azok, kik feledhetetlen Gyula fiam temetésén megjelentek s egyébbként is részvétnyilatkozatukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, úgy a magam mint családom köszönetét. j Nagykároly, 1901. jun. 7. Ózv. Tömpe Istvánná. — Figyelmeztetés ! Figyelmeztetem Nagykároly város sertés-tulajdonosait, hogy a föld-1 mivelésügyi miniszter ur 9300. számú rendeleté” folytán sertéseiknek megbetegüléséit és j elhullását a rendőrkapitányi hivatalnak azonnal jelentsék be, mert ellen esetben szigorúan büntettetni fognak. Nagykároly, 1901. junius hó 12-én. Rendőrkapitány szabadságon, a tanács megbízásából: Csorba Gyula, rendőr- alkapitány. — Huszonötéves jubileum. Gölsdorf Károly által alapított Krondorfi kutvállalat e hó 12-én ünnepelte fennállásának 25-ik évfordulóját, mely alkalomból Krondorfban nagy ünnepélyt rendeztek. A természetes Krondorfi savanyuviz fogyasztása a lefolyt 25 év alatt annyira emelkedett, hogy most már évente 4 millió üveggel lesz szétküldve, mely eredmény csakis a viz kitűnő minőségének j tulajdonítható. A sok ezer egészséges és beteg érdekében a Krondorfi kutvállalatnak további fejlődést és virágzást kívánunk. — Műkedvelői szinielöadás Mezö-Petri- ben. E hó 6-án Mező-Petriben a Dellaszáli Szt. János ifjúsági-egylet sikerült műkedvelői előadást rendezett. Színre került a „Pártütők“ czimü 1 felvonásos vígjáték, melyben az ösz- szes szereplők igen jól s valódi magyar érze- lemmel játszották meg szerepeiket. Ezután egy másik 1 felvonásos darabot a „Virágfakadás“-t adták elő a melyben, Sághy Gusztáv körjegyző (Péter bácsi) és Kelemen Mariska (Márta) szerepét adták igen természetesen és közvetlenül. A kisebb szerepeket Tóth Ödön, Sághy Szeréna, Sághy Róza, Vonház János, mind meglepő ügyességgel alakították. Elismerés illeti az ifjú egylet megteremtőjét és elnökét Dr. Csókás Vidor s.-lelkészt, ki mindkét darab ügyes betanításával az egylet ifjú tagjaiban az önművelődést felébresztette, másrészt pedig hazafias működésével hívei között a magyarság és magyarnyelv iránti í rokonszenvet terjeszti. Dicséretreméltó törekvésének a jövőben is kívánunk teljes sikert. — Figyelmeztetés. Tekintettel arra, hogy folyó hó 6-án ismét egy veszett kutya j kóborolt a város területén s a városban kutyát, állatot és embert megmart, a 40 napi zár ismételten elrendeltetik, ebből kifolyólag figyelmeztetnek az ebtulajdonosok, hogy kutyáikat megkötve tartsák vagy szájkosárral ellássák, mivel különben a szabadon kóborgó vagy szájkosárral ellátva nem lévő ebek az 1888. évi VII. t.-cz. 69. §-a értelmében elfogatnak és kiirtatnak. Nagykároly, 1901. junius hó 12-én. A rendőrkapitány szabadságon s a tanács megbízásából Csorba Gyula, rendőralkapitány. — Miniszteri rendelet. A birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1900. évi XXVII. t.-cz., valamint annak végrehajtása tárgyában kibocsátott 1501—1901 -VI. ein. számú földművelésügyi miniszteri rendelet 1901. év május hó 1-én életbe lépett. — Budapestről. A főváros központja, a régi belváros, mesés átalakuláson ment keresztül a modern, gyönyörű építkezéseivel egészen uj alakot öltött. Az újjáalakított Kossuth j Lajos-utcza a vele folytatólagos Eskü-uttal ma már elsőrendű látványosságot képez; a Klotild főherczegnő palotában legérdekesebb a | Wacht lés Társa fényképészeti készülékek üzlete, j hol fényképfelvételek művészi kivitelekben ezer és ezer változatokban láthatók. Itt kaphatók j az amateur-fényképezéshez szükséges minden-1 nemű készülékek s kellékek a leggazdagabb! választékban, u. m.: pillanat-kézi kamarák, kodak, állvány-, utazó-, szalonkamarák, nagyobbitó készülékek, objektivek, pillanatzárok, kartonok, passe-partouk, képrámák minden alakban és kivitelben, érzékeny | és legkitűnőbb minőségű bromezüst száraz lemezek, celloldin- és papírok, valamint I az összes fényképészeti kellékek és vegyszerek, j Utasítás a készülék vételénél díjmentesen | adatik, vagy esetleg levélileg is. Kitűnő tanítók csekély dij ellenében. Lemezek, filmsek kidolgozása, kopirozások minden kivitelben és legjobban eszközöltetnek. — Költségvetések és árjegyzékek ingyen küldetnek. Czím : j Wachtl és Társa, Budapest, IV., Eskü-ut 6., Klotild főherczegnő palota. — „Es mégis mozog a föld!“ az ace- tilen-gáz mégis robban! mondogatják újabban a szegszárdi szállodában történt nagy robbanás után. A természetes tulajdonságokat puszta állításokkal megváltoztatni nem lehet, azokkal mindig kell számolni! Sajátságos véletlen, hogy épen most rendezi be a villam- világitást Szegszárdon a Siemens és Halske ezég s mintegy megnyugtatóan hat a lakosságra, hogy annak rendkívüli nagy előnyös-1 ségei mellett egyszersmind a robbanások örökös aggodalmaitól is megmenekülnek. | . — Gazdák figyelmébe. Markovits Mór előnyösen ismert bőrkereskedőt figyelmébe ajánljuk a t. közönségnek, ki is tudomásunk szerint a nyári idényre üzletét kiváló finom kivitelű gépszijjakkal szerelte fel, s azok el árusításánál egységárban a budapesti üzletekkel versenyez. N YI L T- T É R.*) Elveszett váltó. Közhírré teszem, hogy 1901. május hó 26-án Nagykárolyban létem alkalmával, a Jókai-utczában, egy általam elfogadott, Lukács Mária által kibocsátott és Veres Ferencz által forgatott — cgyszázhetven koronáról kiállított váltóm elveszett. Kérem a becsületes megtalálót a váltót visszaadni, a nagyközönséget és a pénzintézeteket pedig, hogy arra pénzt ne adjanak, vágy azt bármily czimen el ne fogadják. Piskolt, 1901. junius 10. Body János. Kérdezzük meg a háziorvost! KÖHÖGÉSNÉL, REKEDTSÉGNÉL, TÜDŐHURUTNÁL stb. legjobb gyógysikerrel ajánltatik. NEHÉZ EMÉSZTŐ, GYOMORHURUTNÁL kitűnő hatása van. g—50 lv£in.d.ezá.-ÜLtt !ka/p!h-a,tó I *) E rovat alatt közlöttekórt nem vállal felelősséget a Szerk. Felelős szerkesztő: Papp Béla. Főmunkatárs: Simkó Géza. Laptulajdonos és kiadó: Sarkad i N. Zsigmond. 400—1901. végrh. szám. Árverési hirdetmény. A Ilii irt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1901. évi 156—2. V. számú végzése következtében Papp Béla ügyvéd által képviselt Szűcs András javára Stuller Etelka ellen 744 kor. s jár. erejéig 1901. február hó 22-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1426 kor. 32 fillérre becsült következő ingóságok, u. m.: kötvények, részvények, sorsjegy stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1901. évi 156 — 2. V. számú végzése folytán 744 kor. tőkekövetelés, ennek 1898. évi augusztus hó 27-ik napjától járó 8°/0 kamatai, ‘/Wo vállódij és eddig összesen 108 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig Nagykárolyban Stuller József zárgondnok lakásán leendő eszközlésére 1901. évi junius hó 27-ik napjának délutáni 6 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel’hivat- nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. t.-cz. 107. és 108. §. értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülföglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, jelen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagy-Károlyban, 1901. évi május hó 27-ik napján. Bakó Bá/jnt kir. bírósági végrehajtó 3727—1901. K. sz. / Árverési hirdetmény. Nagykároly város határán — az 1883. évi XX. törv.-czikk alapján — gyakorolható vadászati jog' 1901. évi augusztus hó 1-től 1907. évi julius hó 31-ig terjedő 6 évi időtartamra, a városházánál Néma Gusztáv I. aljegyző hivatalos helyiségében 1901. évi junius hó 27-én délelőtt 10 órakor tartandó nyilvános árverésen az alábbi feltételek alapján bérbe fog adatni. Felhivatnak mindazok, kik ezen jogot bérbe venni óhajtják, hogy az árverésen 40 korona bánatpénzzel ellátva jelenjenek meg. ÁRVERÉSI FELTÉTELEK : 1. Bérbe adatik Nagykároly város határán a város tulajdonát képező földeken, valamint — az 1883. évi XX. t.-cz. 2. §. 1., 2. és 3. pontjában felsorolt földek kivételével — a többi határbeli földeken gyakorolható vadászati jog 1901. év augusztus hó 1-től 1907. év julius 31-ig terjedő hat évre. 2. Bérlő a vadászati jogot a város határán a törvény korlátái között szabadon gyakorolhatja, kivéve azon területeket, melyeknek tulajdonosai az 1883. évi XX. t.-cz. 2. §-a értelmében saját területükön önálló vadászati joggal bírnak. 3. A kikiáltási ár egy évi bérösszegre nézve 200 korona, melynek 20°/0-át, vagyis 40 koronát köteles minden árverezni kívánó az árverést vezető tisztviselő kezéhez előzetesen letenni. 4. Bérlő köteles az évi bért két egyenlő részletben, előlegesen minden év augusztus és február hónapok 1-én a városi pénztárba befizetni. 5. Bérlő viseli ezen feltételek, árverési jegyzőkönyv és kiállítandó szerződés bélyegköltségeit. 6. Az árverés eredményének elfogadása a városi képviselőtestület, illetve a bérszerződés jóváhagyása a vármegyei alispán ur jóváhagyásától tétetik függővé. Kelt Nagykároly város tanácsának 1901. junius 12-én tartott üléséből. Hetey Ábrahám, 1—2. h. polgármester. 3727—1901. K. sz. Hirdetmény. Nagykároly város határán gyakorolható vadászati jognak: 6 évre leendő bérbeadása elrendeltetvén, felhivatnak mindazok, kik az 1883. évi XX. t.-cz. 2. §. 2. és 3-ik pontja szerinti területükön a vadászatot magok gyakorolni, illetve ezen területüket a bérletből kivonni óhajtják, hogy ez iránti szándékukat alant írott polgármesternél folyó évi junius hó 23-ik napjának délelőtti 10 órájáig annyival inkább jelentsék be, mivel a később beadandó bejelentések figyelembe vehetők nem lesznek. A bejelentéssel egyidejűleg kimutatandó azon terület, melyre nézve a közös bérbeadás alóli kivétel igényeltelik. Nagykároly, 1901. junius iió 12-én. / Hetey Abrahám, 1—2. h. polgármostor. Ikt. 4104—1901. tk. sz. Hirdetmény. A nagykárolyi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság részéről közzététetik, miszerint a Magyar Államvasutak debreczen— mármarosszigeti vonala számára az alább megnevezett határban kisajátított területről elkészített összeírás, térkép és egyedi kimutatás hitelesítésére a helyszínére a következő határnap tűzetett ki, úgymint: községre nézve 1901. junius hó 27-én délután 2 óra reszege-piskolti állomásra. Az érdekeltek felhivatnak, miszerint netaláni észrevételeiket a fennebbi határnapon a bizottság előtt előterjesszék, különben a kisajátítás és a felvett térfogat, úgy a feljegyzett szolgalmak s jogosultságok iránti kifogásaik többé tekintetbe nem jöhetnek. Egyúttal felhivatnak mindazok, a kik a fennebbi határokban a fenti vasútvonal számára kisajátított területekért járó és az egyedi kimutatásban kitett kártalanítási összeg mennyiségére nézve ellenvetéseket tenni akarnak, vagy ezen összegre bármi czim alatt igényt tartanak: ezeket 1901. évi jun. hó 27-ig ezen telekkönyvi hatóságnál annál bizonyosabban bejelentsék, minthogy a később jelentkezők észrevételeire s igényeire semmi tekintet nem lévén, a kisajátitási és kártalanítási összeg annak és azon mennyiségben fog kiadatni, a kinek nevére és a mely ösz- szeggel az az egyedi kimutatásban ki van téve, a bekebelezett vagy felülkeblezett tételek pedig ezentúl a kisajátított területről hivatalból le fognak töröltetni. Az összeírás, térkép és egyedi kimutatás a telekhivatalban betekinthető. Kelt Nagykárolyban, 1901. május 25-én. A kir. járásbíróság. Jancsó Gyula, á— 3 . kir. aljbiró.