Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-12 / 15. szám

NAGY-KÁROLY és VIDÉKE. — A nagykárolyi róm. kath. egyház 68 iskolai folyó évi költségek egyénenként kivetésének összeírására, a hitközségi gyű­lésekben résztvenni jogosultaknak is jelzésé­vel egybeállitva a fiunépiskolai földszinten lévő szolgaszobában ápril hó 1-jétől 30-ig délelőtt 9—12 óráig és délután 3—5 óráig ki van téve közszemlére. Miről az érdekeltek, az esetleges névjegyzéki helyesbítéseknek vagy a netaláni fölszólamiásoknak ápril hó 30-ig az egyháztanács elnökségéhez egyháztanácsi bírálat alá, szóval vagy Írásban lehető be­adása végett oly figyelmeztetéssel értesittet- nek, miszerint későbbi felszólamlások figye­lembe vétetni nem fognak. A róm. kath. egyházt. Elnöksége. — Honvéd eskü. A 8 heti kiképzés végett bevonult póttartalékos legénység folyó hó 8-án vasárnap, újólag letette a honvéd esküt. Az eskü letétele előtt Tímár Péter kegyesrendi áldozár intézett a legénységhez szép lelkesítő s a mellett vallási érzülettől áthatott beszédet, az eskü után pedig Bar- kóczy Ferencz törzstisztjelölt százados zász­lóalj-parancsnok figyelmeztette őket az eskü szentségére s az esküben fogadott köteles ségeknek betartására. Az eskü letétele után a legénység vallásfelekezetek szerint temp­lomba vezettetett. — Műkedvelői szinielőadás. A nagy­károlyi kath. legényegyesület házépítési alapja javára folyó hó 29-én a polgári ka­szinó helyiségében műkedvelői szinielőadást rendez. Szinrekerül: „A toloncz“. Eredeti népszínmű. Irta: Tóth Ede. Rendező Tóth József. Ügyelő : Bendli Gyula és Nagy Jenő. Súgó: Zicher János. Személyek: Kontra Fridolin, budapesti magánzó Nagy Jenő Krizsa, felesége Péter Anna Miklós, ennek fia, első férjétől, mészáros mester Tempíli Mihály Abris, mészáros legény Csepreghy Ignácz Rizi, 1 Szűcs Ida Fáni, v kisvárosi zsidó Hágen Mariska Kati, J kisasszonyok Matesz Róza Lőrincz, 1 Spilka Ignácz Móritz, ( kisvárosi zsidó- Kiss József Herschli, J legények Deák Sándor Dolgos, városi jegyző Lang János Rigó, városi biró Kósa Sándor Ördög Sára, vén koldus­asszony Matesz Mariska Angyal Liszka, cseléd Kont- ráéknél Szűcs Juliska Mrawcsák Johann, öreg ván­dorló legény Sallay Lajos Szájasnó, \ Buchmann Erzsiké Kőmálié, / k6rházl Matesz Róza 1- SŐ 1 Kisfalusi Teréz 2- ik ) asszony Buchmann Erzsiké János bácsi, kórházi felügyelő Heletya István Péter, kisbiró Szűcs Endre A „jólelkü" korcsmáros Tóth József Pandur Tischler János Pestvárosi rendőr Tóth József Polgárok, parasztok, nép, zenészek. Történik az első felvonás Budapesten, a 2-ik és 3-ik Cseresznyés mezővároskában, rövid időközön­ként. Idő: Jelenkor. — A második felvonás­ban Sallay Lajos helyi érdekű kuplékat fog énekelni. — A szereplők fáradhatlan buzga­lommal igyekeznek azon, hogy ezen előadás is siker tekintetében méltó legyen az eddigi szép előadásokhoz és megvagyunk arról győ­ződve, hogy a közönség egy kellemesen el­töltött estével lesz gazdagabb. A meghívók a napokban lesznek szétküldve. — Doktor juris. Bródy Miklóst, Bródy Lajos helybeli ügyvéd fiát, ki mint genialis sakkjátszó ismeretes s csak nem régiben is fényes győzelmet aratott a bécsi sakkver­senyen, folyó hó 7-én avatták az államtudo- mányok tudorává a kolozsvári egyetemen. Gratulálunk ! — Dalárhir. Dalegyesületünk választ­mánya folyó hó 10-én ülést tartott, melyen a szép számmal megjelent választmányi tagok örömmel és nagy lelkesedéssel vették tudo­másul a szatmári dalegylet azon átiratát, melyben dalegyíetünket, az általok folyó évi június hó 29, 30. és julius 1-én tartandó 25 éves jubileumi ünnepségre hívja meg, s egyhangú határozatban kimondta, hogy azon testületileg részt vesz és a működő testület a hangversenyeken közre működik. Továbbá elhatároztatott, hogy folyó évi május hó 5-én a polgári olvasókör nagytermében a pártoló tagok részére — terített asztalok mellett — tagilletményes dalestély tartatik, melyen a nem alapitó vagy pártoló tagok 1 korona belépődíjat fizetnek. — Kincstári építkezés. E hó 9-ikén Perleberg Arthur miniszteri tanácsos, a m. kir. dohányjövedéki központi igazgatóság főnöke, Haracsek László pénzügyi főtanácsos és Czóbel Lajos pénzügyi tanácsos, kir. fő­mérnök városunkban időztek, hogy a hely­beli dohánybeváltó hivatalnál építendő két egy emeletes dohányraktár részére alkalmas helyet kiszemeljék. A miniszteri tanácsos ur a dohánybeváltó hivatal telepén igen czélszerü s lehető legalkalmasabb helyet választott, mely által városunk szépészeti szempontból is sokat fog nyerni. A folyó évben nagyobb mérvben engedélyezett ültetési terület szükségessé tette, hogy dohánybeváltó hivatalunk, mely dohány­minőség tekintetében mindenkor az elsők közzé tartozott — most már az eddigi 31 termelő község helyett 43 községből eddigi 5—6 ezer métermázsa dohány helyett 12—14 ezer mét. mázsa dohány beváltását fogja teljesíteni. — Gyászhir. Szakács József 1848—49-iki honvédfőhadnagy, a ki a Klapka táborában szolgált, a napokban Budapesten hosszas szenvedés után elhunyt. — Nevezetes volt arról, hogy mikor Klapka tábornokot éjjel, titokban akarták eltemetni, ő egész éjjel őrizte egykori tábornoka ravatalát. Ezen tet­tével annyira megnyerte gróf Károlyi István tetszését, hogy pártfogásába vette az öreg honvédet, a ki igy aztán több éven át vá­rosunknak volt lakosa. Városunkban min­denki ismerte, főleg arról a rajongó szere- tetéről, a melylyel a szabadságharcz dicső­ségéről tudott beszélni. Ez a rajongó lelke­sedése vezette ki minden halottak napján a helybeli temetőbe is, hogy az ott nyugvó honvédek sírját megkoszorúzza és pár kegye- letes szóval adózzék emléküknek. Legyen neki könnyű a föld! — Öngyilkosság. Kurucz János a jánkii gör. kath. tanítónak a fia, 28 éves, volt pénzügyőri vigyázó folyó hó 9-én reggel 1/i9 órakor a pénzügyőri laktanya kertjében ma­gát egy szolgálati fegyverrel öngyilkossági szándékból agyonlőtte. Azonnal meghalt, hulláját a rendőrség a kórházba szállíttatta, honnan folyó hó 10-én délután eltemettetett. Tettének oka az, hogy a szolgálatból elbo­csátották. — Rabló czigányok. ügy látszik, hogy a kóbor czigányok vérszemet kaptak, mert már világos nappal is megtámadják kit sorsa arra vezet, a hol tanyáznak. így járt a múlt hó 29-én Haller Mátyásné mezőpetri lakos, ki reggel 9 óra tájban hazulról Nagy-Ká- rolyba igyekezett jönni és az utón két is­meretlen czigány megtámadta és erőszakkal elrabolták a szegény asszonynak 9 korona 20 fillérnyi készpénzét. Reméljük, hogy a jó madarak mielőbb kézre fognak kerülni. — Műkedvelői előadás Margittán. A „Margittal és vidéki Népkör“, úgy a „Mar­gittal iparos Ifjúság Önképzőkör*-e kebelé­ből alakult mükedvelőtársulat, az iparos if­júság betegsegélyző-egylete s a társuló két egylet könyvtára javára 1900. évi ápril 16-án a „Margit-szálloda“ nagytermében tánczvi- galommal egybekötött műkedvelői szinielő­adást rendez. Szinrekerül „Liliomfi“. Eredeti vígjáték, népdalokkal, zenével három felv. Irta: Szigligeti Ede. Rendező s biz. elnök: Dr. Szántó Jakab. Súgó. Grosz Márton. Helyárak : I-ső hely 80 kr., 11-ik hely 60 kr. Földszint 40 kr. Karzat- és gyermekjegy 20 kr. Jegyek előre válthatók Henger Viktor ur kereskedésében. Pénztárnyitás este 7 óra­kor. — Kezdete 8 órakor. Előadás után táncz virradtig! — Megüresedett állások. Vármegyénk főipánja a törvényhatóságnál megüresedett 4 állásra hirdet pályázatot.. És pedig tiszti alügyészi állásra, mely 1800 korona fizetés és ! 400 korona lakpénzzel, alszámvevői állásra, j mely 1800 korona fizetés és 400 korona! lakbérrel, várnagyi állásra, mely 1000 korona fizetés, természetbeni lakással és fűtéssel, végre a szatmári járási irnoki állásra, mely 1000 korona fizetés és 200 korona lakbér­rel van javadalmazva. Pályázati kérvények az első három állásra május 1-ig, az utol­sóra pedig május hó 10-ig nyújthatók be főispán ur ő méltóságához. — Pályázat. A nagykárolyi pénzügy­igazgatóságnál egy 1000 korona segély díjjal javadalmazott fogalmazó gyakornoki állás üresedett meg, melyre a pénzügyigazgatóság pályázatot hirdetett. A pályázati kérvények az 1883. évi I. t.-cz. 3. és 5. §-ában körül­irt elméleti képzettséget igazoló bizonyit- ványnyal, eddigi alkalmaztatásukat, testi ép­ségüket és katonai kötelezettségüket teljesítő igazolványokkal szerelendők fel. Pályázati kérvények 14 nap alatt az állam szolgálatá­ban állók felettes hatóságaik, mások pedig illetékes főispánjuk utján terjesztendők be. — Olcsó hús. Friedl István mészáros, a Nagyhajduváros-utczán levő mészárszéké­ben a hús árakat leszállította, s erre vonatkozó hirdetésére felhívjuk a közönség figyelmét. — Próba-bál. Király József táncztanitó táncziskolája bevégeztével folyó évi ápril 16-án, Husvét másodnapján a „Polgári ka­szinó“ dísztermében, színpadon bemutatandó műsorral és világposta-levelezéssel zártkörű próba-bált rendez. Kezdete 8 órakor. Belépő­díj : Személyjegy 1 korona 20 fillér. Csa­ládjegy 3 korona. Pályázati hirdetmény. 1900. évben junius hó végén és julius hó elején Szatmá- ron tartandó szövetségi dalünnepélyen kö­zösen előadandó mű férfi négyesre a követ­kező feltételek alatt pályázatot hirdetünk: 1. A pályadij 100 azaz egyszáz korona, a mely a legjobb mű szerzőjének okvetlen ki fog adatni. — Nem versenykart kérünk, igy Felelős szerkesztő: Papp Béla. Főmunkatárs: Simkó Géza. Laptulajdonos és kiadó: Sarkadi N. Zsigmond. B9999999393339999393393399999IS Építészek és építők figyelmébe! [gj [O, O. Q o. o. o. T"> ro; - o Isstpliató 1a asphalt elkülönítő lemezek, 1a Carbolineum, kőszénkátrány, Stukatur-nádfonat. 1—6 Van szerencsém a tisztelt hölgy­közönség tudomására hozni, hogy Hely­ben, Szokolowszky Lajos ur házában (Kispiacz-tér) egy a mai kor igényeinek megfelelő uoí divatáru kalapüzletet _<^_1 a,3srt á s o ojt gyorsan és pontosan végzek jutányos árak mellett. A m. t. hölgyközönség becses pártfogását kérve, vagyok Nagy-Károlyban, 1900. ápril 11-én. teljes tisztelettel Schönfeld H. gTg8* Ugyanott egy tanuló-lányka felvétetik. i_i 023—1900. tkv. sz. / Árverési hirdetményi kivonat. A nagy károlyi kir. járásbíróság közzé- 3szi, hogy Papp Béla ügyvéd mint Stuller telka követelései behajtására kirendelt gygondnok alap. s Horn Antal mint csat- ikozó végrehaj tatóknak, Grosz Herman rveréseni vevő, illetve Fridman Bernát és eje Kis Rozália elleni 800 korona és 000 korona tőke és jár. iránti végrehajtási gyében a szatmárnémetii kir. törvény- zék (a nagykárolyi kir. járásbiróság) te- iletén lévő Körtvélyes község 65. sz. kvi A. -j- 197. hrsz. beltelkes házra és 600 korona kikiáltási és a körtvélyesi 75. sz. tjkvi A. -j- 642. hr. sz. alatti bir- )krmk végrehajtást szenvedettek nevén Hó szőlő fele részére 280 korona kikiál- ísi árban elrendelte, s hogy ezen bir- )kok az 1900. május hó 8-án d. e. 9 órakor irtandó nyilvános árverésen a kikiáltási ron alul is eladatni fog. Az árverelni szándékozók a birtokok ikiáltási árának 10%-át készpénzben, agy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ban s 3333—81. I. M. rendelet 8-ik §-ában örülirt ért. papírban a kiküldött kezéhez tenni, vagy az idézett t.-cz. 170. §-a ér­ámé ben eljárni tartozik. Nagy-Károly, 1900. márcz. hó 28. A kir. Járásbiróság. Jancsó, kir. alj biró. tehát a műben kombinált nehézségek ne for- | dúljanak elő. 2. A szöveg szabadon választ- ' ható ugyan (hazafias, hősies, vagy lyrai) de magyar vers mértékű, a zene pedig magyar szellemű legyen. 3. A pályamű vezérkönyv alakban férfi négyesre Írandó; zenekari kí­sérettel is el lehet látva, úgy azonban, hogy a mű kiséret nélkül is előadható legyen. : 4. A zene kidolgozás szabatos és átdolgozott legyen, nem pedig strofikus. 5. A pályamű idegen kézzel Írva, a szerző nevét rejtő jel­igés levélkével ellátva 1900. év május 1-ső napjáig bezárólag, Márk Endre szövetségi alelnök úrhoz (Debreczen ev. ref. főiskola) küldendő be. A jelige a pályaműre is ráve­zetendő. II. Ugyancsak pályázatot hirdetünk 100 azaz egyszáz korona pályadij ért egy eredeti magyar népdal egyvelegre férfi karra írva. A pályadij a legjobb műnek ki fog ■ adatni. A jeligés levélre a beküldési határ- j időre a fentebbi pontokban megállapított j elvek az irányadók. Debreczen 1900. ápr. 5. Lengyel Imre a tiszavidéki dalos szövet- I ség elnöke. Márk Endre a tiszavidéki dalos I szövetség alelnöke. — Kun István helybeli előnyösen is- j mert vendéglős lapunk mai számában foglalt hirdetésére felhívjuk a t. közönség figyelmét. — Halálozás. Vettük a következő gyász­jelentést : Lator Berta, mint feleség, Egry Laura férj. Noéh Sámuel né, mint testvér, maguk és széles kiterjedésű rokonság névé- [ ben fájó szívvel tudatják a páratlan férj és | hőn szeretető testvérnek nagyenyedi Egry ► Lajos nyugalmazott kir. járásbirónak folyó | év és hó 5-ének délelőtt 11 órakor, házas- r ságának 32-ik, élete 65-ik évében, Nagy- t Szőllősön történt elhunytét. Hült teteme i április hó 7-ének délutáni 1/i3 órájakor fog f! Nagy-Szőllősön az ev. ref. egyház szertartása íj mellett az örök nyugodalomnak átadatni. ' Nagy-Szőllős, 1900. évi április 5. Legyen l emlékezete áldott! *jj — A boldogulás utján. A gazdagságról ! azt tartották a nevető filozófusok, hogy nem ' egyéb a szerencse és a halál versenyfutásá­nál. Mindenki arra van rendeltetve, hogy gazdag legyen, csakhogy sokan nem érik meg a vagyon beköszöntét. A dolog attól függ, hogy melyik jut előbb az emberhez: ] a szerencse-e vagy az élet vége ? Ezen bi- « zony csakis nevető filozófusok vigasztalód­hatnak, azok is könyek közt nevetve. Az ' élettel küszködő embernek ez a filozófia l nem vigasztalás, hanem lemondás. Hanem a haladás, a mely a boldogulás útjait egyen­geti, ' az ő számára is talált vigasztalást. Olyan, a mely több a vigasznál: éltető re­ménység. Ez a találmány az osztálysorsjá­ték. Vagy százötven esztendős, nálunk még csak három éves. De már nálunk is meg­gyökerezett. Mert kielégíti az embernek a r szerencséhez való jussát. Mert megadja min- ^ den embernek a becsületes gazdagodás lehe- r tőségét és mert a nyeremény fogalmát ki­hámozta rejtélyes burkából. A nyeremény már nem vak szerencse, hanem valószínű­ség. Már nem bolond esély, hanem mathe- í matikai lehetőség. Mert az osztálysorsjáték á minden második résztvevőjének nyernie kell. Ha egyebet nem, a betétjét visszakapja. A mi azt jelenti, hogy a koczkázat minimális. A főbb nyeremények száma is nagy, a sum­májuk pedig impozáns. Ezrek, tízezrek, száz­ezrek, még millió is nyerhető. Az osztály­sorsjáték felszabadította az embert attól a fatalisztikus megnyugvástól, hogy a gazdag­ság beköszöntét nem élheti meg. Ezer és ezer ember jutott jó módhoz néhány év f alatt és nagy azoknak a száma, a kik egye- - nesen gazdagok lettek az osztálysorsjáték 2 által. A mely nem babonán alapuló lutri, hanem rendes üzlet a szerencsével. Fel is fogta ezt a középosztály és fel is karolta az asztálysorsjátékot. A nyerők statisztikája azt bizonyítja, hogy a középosztály tagjai: ke- i! ’eskedők, iparosok, gazdák, hivatalnokok, „ ateinerek keresik és találják meg benne a .u szerencséjüket. A vagyon függetlenséget, ön- V íllóságot ad, senki ezt jobban nem érzi, mint ;l i szellem és a test munkása, a kinek a va- ü jyonra vágyakozása nem kapzsiság, hanem „ i függetlenség felé való törekvés. Ezt a u lörekvését kielégíti az osztálysorsjáték, a mely s‘ i maga tömérdek nyereményével és mini- 1! nális koczkázatával a szerencse leczöveke- Ü rését jelenti. A ködös epekedés helyébe a A! mlószinüségben való bizakodás került, Min- ^ lenki számíthat már a jólét beköszöntére, a , léikül, hogy léha ábrándozónak tarthatnák. "l | — A gazdaközönség figyelmébe. A m. dr. állami rovartani állomás által kiadott ( „Útmutatás a mezei poczkok és egerek ir- / ;ására“ ez. közleményre felhívjuk a gazda- ll lözönség figyelmét. , — Összebeszélt nyelvű táviratok szó- ( tára. A kereskedelemügyi in. kir. miniszte- Vl ■hunnak a debreczeni kereskedelmi és ipar- íamarához érkezett leirata szerint az össze- . 1 leszélt nyelvű táviratozásnál használható nagy e szótárnak, mely 1 millió 300 ezer szót fog te artalmazni s 4 kötetből fog állani, az első :ötete megjelent. Azt, hogy a szótár hasz- íálata mely időtől fogva lesz nemcsak mint j I eddig megengedett és ajánlott, hanem min­den forgalomban kötelező az összebeszélt nyelvű táviratok szerkesztésénél, az 1901. évben Londonban tartandó nemzetközi táv- irda-értekezlet fogja meghatározni. E szótár­ból csupán nehány példány áll még rendel­kezésre s az egész mü 80 koronáért az or­szágos posta- és távirda gazdászati hivatal­nál Budapesten megrendelhető. — Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom