Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-31 / 22. szám
NAGY-KÁROLY és VIDÉKE. kevesebb munkást foglalkoztat, mint más években. Visszatartott lélegzettel lesik tehát a jóravaló munkások, mikor jutnak már kenyérkeresethez s egyelőre csak azzal lehet őket biztatni, hogy legyenek türelemmel, mert a várva-várt segitség soká nem késhetik már. A szőlő r ö I. A tavaszi fagyok által okozott károk a szölö- növény életében. — Fagyott töke metszése. — Peronospora (Plasmopara viticola) elleni védekezés. Hogy a „Pongrácz“ napi fagy leszüretelt, arról eddigelé minden szőlőbirtokos meggyőződhetett. Ha megtekintjük azt a szőlőskertet, melyet e város magáénak mondhat s melynél rendezettebb szőlőskert nagy; Magyarországon talán kettő sincs, bizony- j bizony elfogul az ember lelke s önkénytelo- í nül kérdi önmagában „Ha vájjon Uram a mi jóvoltunkból tetted-é ezt is?!“ Hogy az idei termésünk tönkre ment, azt megláthatja a laikus is, hiszen a fagyvette fürttel teli hajtások szomorúan zörögnek, mint a száradt sirkoszoru, — mintha mondanák — voltunk mi is ! hanem azt már kevés laikus látja meg, hogy ezzel a fagy- gyal nemcsak az idénre, illetve ez évre, de még a jövőre is leszüreteltünk. Pedig úgy van! Leszüreteltünk a jövő évre is 1 Mert hiszen minden gazda tudja azt, — vagy tudnia kellene, — hogy termést csakis az éves vessző, illetve ennek bekurtitása, vissza- metszése a „csap44-hoz. (Eltekintve itten a kopasz fejmetszést kívánó egy pár fajtától.) Igen ! de honnan vesszük tavasszal a „csap“-ot ? ha az idei fagy minden hajtást ha nem is, de legaláb ennek 9/10-ed részét elvette! És épen igy vagyunk mi most! Azaz eljárás, a mit egy pár szőlőtulajdonos nekem mondott, hogy t. i. meghagyja a fagyott tőkét még egy hónapig úgy a hogy van, — nem helyes. Nem helyes pedig azért, mert a meglevő, de hajtásaitól a fagy által megfosztott vessző a tőke rovására tengődik, s ha kihajt is az csenyevész-czérnaszálhoz hasonló hajtást hoz, termését pedig be nem érleli. Ugyanazért én — talán még nem későn — a fagyott tőkék metszésére a következőket ajánlom : 1. Ha a meghagyott vesszőn minden hajtás elfagyott, ne várjuk azt. mig Járulék“ rügyek fognak azon kihajtani, melyek termést ugy sem hoznak, de ha hoznak is nem érlelik be, hanem metszük vissza alapra. 2. Ne engedjük magunkat tévútra vezettetni az által, hogy pld. egy hosszú csapnak vagy egy szálvesszőnek csak a felső hajtása maradt meg (ezt sokat láttam) termést azonban ez sem hozott. Ne tartsuk ezt meg, mert ez által a tőkét készakarva „felugratjuk“ a mi pedig azt hiszem, egy szőlő- tulajdonosnak sem ideája. 3. Ha a fiatal hajtásból csak a felső 1—2 levél fagyott el a vitorlával, de az alantabb fekvő levél és az ennek hónaljában fekvő „szem“ ép, úgy ez ép „szem14 és levél felett 1—2 cmre kurtítsuk vissza a hajtást, mi által el érjük azt, hogy a * vezérhaj tás“ szerepét ennek a levélnek a hónaljából kiinduló hajtás fogja helyettesíteni. É hajtásból — ha az idő kedvező és meleg hosszú őszünk lesz — még igen jó vesszőt nyerhetünk. Ennyi az a mit a fagyott szőlőkről — illetve azok kezeléséről mondhatunk. Rátérek most már ennek a kezelésére a mit „Pong- rácz“ meghagyott. Nem olyan régen ütötte fel nálunk fejét, nem is csak itt-ott, hanem egyszerre lepett meg bennünket egy uj fajta szőlőbetegség, melyről még apáink sem hallottak t. i. a peronospora (recte : plasmopara viticola). Azt hittük évekkel ezelőtt, hogy a phylloxerán való diadalmaskodásunkkal, megszabadultunk a szőlőnövény legveszedelmesebb ellenségétől. Pedig küzdve küzdünk még ez ellen is s már felütötte fejét egy nem kevésbbé retteg- tető szőlővész a „peronospora“ helyesen „plasmopara viticola44. Ne vitassuk a gene- sisét, hogy miért plasmopara és miért nem peronospora, ismeri ezt úgy is mindenki, akármelyik nevén nevezzük is. Meghagyta tehát „Pongrácz et Co“, a mit meghagyott, nekünk pedig meg kell védelmeznünk attól a fentebb említetett „peronosporától44. Hogy a peronospora ellen védekezhessünk, mindenek előtt fel kell azt ismernünk. Sokan — talán többen mint nem — nem tudják megkülönböztetni a peronosporát az erinosistól (szöszösödés.) Pedig a kettő közt óriási a külömbség! Mert mig az egyiket az erinosist az állatvilághoz tartozó szövő atka — phytoptus vitis — idézi elő és a mely a szőlőnövényre nem is ártalmas, addig a másik a növényvilágba tartozik s penész-gomba — plasmopara — néven ismeretes. Egyiket a másiktól megkülömböztetni igen könnyű. A szöszösödésnél a levél alsó lapján egy fehér petty látható, a mely fehér pety számtalan fehér szálból látszik össze- téve lenni, ezek közt a szálak közt tanyázik az a kis atka — a phytoptus vitis. — Ezt a fehér petytyet egyszerűen letörölni nem lehet, mig a peronosporát, mely nem is oly szabályos alakokban jelenik meg, mint az erinósis, egyszerű lesimitással eltávolíthatjuk a növény bármely részéről. Felismerhető továbbá az erinósis (szöszösödés) arról, hogy a levél alsó lapjain megjelenő fehér pettynek megfelelőleg a levél felső lapján dudorodás keletkezik, de azért a folt zöld színét nem változtatja meg. A peronosporánál ellenben a levél főereinek mentén szabálytalan, hogy úgy mondjuk rágott szélű foltokat találunk, mely foltok a klorophyll sejtek elpusztulása következtében jöttek létre. E foltok színét meghatározni nem lehet. Egyéni véleményem szerint a helyes meghatározást abban látom, ha azt I mondom, hogy a levél zöld színét megváltoztatja foltonként. Mert lehet annak a foltnak ja színe világos sárgától sötét bordóig, a világos lilaszintől a majdnem feketéig. Ha már felismertük a peronosporát, kell, hogy védekezzünk is ellene. Nem jól mondtam. Nem szabad megengednünk, hogy i szőlőnkbe a peronosporát felismerjük, annak a megjelenését kell megakadályoznunk. Mert ha egyszer befészkelte magát, akkor csak a tovaterjedését akadályozhatjuk meg némileg, de ki nem fogjuk irthatni többé. Megjegyzendőnek tartom itt azt, hogy a hol a peronosporát pld. ma konstatálják, ott már az 4—5 nappal elébb befészkelődött. Ugyanazért ne várjuk azt meg mig a fellépéséről szemmel láthatólag meggyőződhetünk, hanem védekezzünk, hogy fel ne léphessen. A védekezésnek legpraktikusabb módja permetezés. Hogy permetezzünk és mivel s mikor ? Ezt már elmondták, mégis Írták ezerszer is, azért én mégis jónak látom azt leírni. A peronospora ellen a legeredményesebben a kék gáliczoldattal, oltott mésszel keverve és vízzel hígítva permetezhetünk és pedig mig a levelek, hajtások gyengék, tehát az első permetezésnél 100 liter vízre 1 klgr. gálicz és 1 klgr. oltott mész, majd 1 x/2 klgr. galicz és ugyanannyi mész és végül 2 klgr. gálicz, ugyanannyi oltott mész. A mész arra való, hogy a gálicz maró hatását elvegye s igy a folyadék a gyenge hajtást le ne perzselje, továbbá arra, hogy a folyadék jobban tapadjon. Sokan abban lelik gyönyörűségüket, hogy a tőkét lelocsolják úgy, mintha záporeső hullott volna rája. Pedig ez egyrészt anyag pazarlás, másrészt pedig épen nem czélra vezető. Mert a bőven locsolt szőlőtőről lecsorog az oldat, a növényt többé nem védi, mig a finoman, mintegy leheletszerüen permetezett tőkén az oldat ott marad s megvédi attól, a mitől mi akartuk, a peronosporától. Permetezzünk tehát úgy, hogy az oldat a szőlőnövény minden zöld részét érje egyenletesen, ne sajnáljuk az oldatot, de ne is pocsékoljuk. Általában véve egy holdra 4000 tőkét számítva 182 liter oldat szükségeltetik, melyet egy gyakorlott ember 455 perez, illetve 8 óra alatt permetez el. Hátra volna még az, hogy mikor permetezzünk? Permetezzünk először virágzás előtt okvetlenül, mert a peronospora ilyenkor tehet a szőlőnövényekben legtöbb kárt, de ekkor kell legóvatosabbnak is lennünk, hogy le ne perzseljük a gyenge hajtásokat, 2-szor virágzás után és 3-szor vagy ha a szükség kívánja, 4-szer is az elvirágzás és a szüretközti időközben. Megjegyzendőnek vélem még azt is, hogy az oldat készítésére csakis fa- vagy cserép edényeket használjunk és sohasem vasat. Ennyi az a mit e tárgyban elmondan- dónak véltem, legközelebb talán lesz alkalmam a szőlőnövény egyik-másik betegségéről is értekezni. Asztalos László. Ö egyáltalán nemes szivü fehérnép volt, aki mindig tudta, mikor hozza haza fehérneműmet; mert ilyenkor kivétel nélkül otthon talált. És kérem oly figyelmes teremtést ritkán lehet találni, mint Fáni k. a., mert ahogy letette a motyót, nyájas beszéddel az ágy melletti székre ereszkedett s minduntalan tudott valami csiklandós újságot fecsegni. Mikor távozott, soha egy jottával se említette, hogy a mosás árára szüksége lenne, sőt mintha csak a szememből olvasta volna ki, hogy egy fityingért akár az első utszéli lámpára köthetnének: ő maga sietett megnyugtatni, hogy'„a pénz nem sietős“. Ez igy húzódott valami 10 hónapon át, de Fáni k. a. mindig maradt, aki volt: a a megtestesült jóság, az igazi figyelem. Megesett velem, hogy egy betiltott nép- gyülésen kézzel fogható módon adtak tnl rajtam, ami ballábam kificzamodásával járt. Ez a fatális körülmény ágyba döntött. Bezzeg neszét vette ennek a nemes keblű honleány s legott nálam termett és amig csak járóképes múltam vissza nem tért: se éjjel, se nappal nem tágított mellőlem. Lelkemre mondom ! ezzel annyira befészkelte magát a szivembe, hogy kicsi híján majd szerelemre lobbantam iránta, ami hogy mégis be nem következett: egyenesen „nemesi“ büszkeségemnek köszönhetem. így gondolkoztam: ej, ej maczineczi Kis Miska vigyázz, mert tettedet majd köve- tendi gyász! És ez erélyes figyelmeztetés lehütötte túl hevült véremet. Hja ! dehát tehetek én arról, hogy amit én férfias bátorság árán leküzdtem : azt Fáni k. a. női gyöngédséggel iparkodott győzelemre juttatni ? .. . Amint lábam megadta a további szolgálatot, menten kivánszorogtam a zugligetbe. Vasárnap volt. — Minek írnám le azt a végtelen népvándorlást amit ott láttam? Közelről engem csak az érdekelt, hogy még mindig beteg lábam a járás-keléstől akkorára dagadt, mint egy dézsa ; zsebem meg olyan üres volt, akár valamelyik kapuczinus-barát hosszú kámzsája. S hozzá még ösmerős arcz sem mutatkozott a látóhatáron, a kinek ein-1 berbaráti szolgálatát kikérhettem volna. Amig e fölött tépelődtem, im! váratta- j nul megnyillik előttem az alkonyodó égbolt j s mentő angyal képében elém száll — Fáni kisasszony. Mit tehettem egyebet ? örömmel fogadtam el fölajánlott segitőkezét és kettősdiben haza bérkocsikáztam; persze az ö — költségén ! Közel másfél óra hosszat robogott velünk a zárt hintó. Azt tartom, össze-vissza hurczolt a városon, mielőtt haza jutottam. — Nem vélek csalódni, ha e kis meglepetés előkészítésével Fáni kisasszonyt bátorkodom vádolni. Úgy megviselt ez az ut, hogy még ma sem feledhetem a következményeinek hatását. Hogyne ? Fánni k. a. fölhasználta a kedvező alkalmat s alaposan föltárta előttem melegen érző kebelét. — Sőt tovább ment : fölajánlotta kékbe játszó piros kezét és hőn dobogó szivét és néhány szász forintnyi megtakarított pénzecskéjét, a miről a postabetéti könyvet szakadatlanul pihegő keblén hordta. Azt se hallgatta el szerelmi árado- zása közepett, hogy ha egygyé leszünk, a „zerge-utczá“-ban fog nyitni masamódboltot s engem tejbe-vajba fog füröszteni, ha — pap hírével térünk boldog otthonunkba. Ráadásul még elengedi azt a félszáz pengőt is, amivel oly régen tartozom. Eltetszik hinni, hogy égő zsarátnokon ültem ? De okos ficzkó létemre belláttam, hogy nincs menekvés, hát mindent megígértem. S hogy iránta való csökönyös vonzalmamnak félreösmerhetlen bizonyítékát mutassam: keblemre öleltem és tulipiros arczára csókokat nyomtam. Abban a perezben meghatároztuk a kézfogót, majd az esküvő napját. . . — Oh kegyetlen szerelem! egészen ki voltam merülve a nagy szeretkezésnek miatta, mikor magamra maradtam ... Tudják mit tettem? — még az éjjel megszöktem a „szörnyen“ boldogító házasság elől. Ami holmim volt, alig tett néhány fontnyi motyót; ezt hónom alatt vajmi könnyen magammal czipeltem. Egyenest jogász czimborámhoz menekültem, ahol még harmad napi pihenés után se voltam képes kiheverni a rohamos lelki rázkódást. Szabad óráimban, — pedig volt akármennyi ! gondoltam rá, hogy kissé nem szép dolgot követtem el, hogy talán rutul hálátlan is vagyok. Dehát édes Istenem, tehetek én arról, hogy nem valami lótó-futó kalmárnak, hanem maczineczi „hősnek“ szült a jó édes mamám! én rám fényes jövő vár, azt pedig a mosóné szódás szappanleve, még ha oly viritós és pénzes is, csak elhomályosítaná amint elhomályosítja a vakéj a ragyogó napot. .. Mikor kibújtam önkéntes fogságomból, rendíthetetlen bizalommal silabizáltam a lapok kis hirdetéseit. — Tudj’ Isten ezektől vártam újabb szerencsét. Egyik ezt irta : „Szép is vagyok, jó is vagyok, szeretőnek való vagyok. Nem keresek férjet, csak igaz szeretőt. Jutalmul adok hű szivet és minden kényelmet Juliska.“ Jesszus! ez már pompás ; ez már aztán I nekem való hirdetés ; ez igazán engem illet! Rohantam is a lap hiadójához, kitől az ösmeretlen angyal lakását tudakoltam. Hohó! nem addig van, — ezt felelte. Tessék „Juliska" nevére arczképes levelet beadni s ha az illető hölgy elfogadja, holnap választ nyer a — találkára ... Sebbel-lobbal irtain meg a nyomda i melletti szobában a levelet, belerejtettem HÍREK. — Lapunk olvasóinak, munkatársainak boldog pünkösti ünnepeket kívánunk ! — Istenitisztelet. Pünköst ünnepén az istenitisztelet az ev. ref. templomban következőleg fog megtartatni. Első napján délelőtt 10 órakor ünnepi egyházi beszédet mond Asztalos György lelkész, urvacsorai ágendát Veress Gusztáv s. lelkész ; délután 3 órakor egyházi beszédet tart Veress Gusztáv s. lelkész. Második napján délelőtt 10 órakor Veress Gusztáv s. lelkész, délután 3 órakor pedig Lukács Mihály tanító mond egyházi beszédet. — Szemle. Csáford-jobbaházi Bolla Kálmán cs. és kir. altábornagy, honvéd fő- parancsnoksági adlátus folyó hó 28-án este a 8 órai vonattal városunkba érkezett s Farkas Rezső uradalmi intézőhöz szállott. Másnap a helybeli honvédzászlóalj felett a gyakorló téren szemlét tartott. Délben szemléjét befejezte és 29-én Mérken vadászaton volt s onnan tegnap délelőtt tért vissza, s még d. u. 2 óra 30 perczkor Budapestre visszautazott. — Záró ünnepély. Folyó hó 24-én d. u. 4 órakor tartotta a főgymn. ifjúsága, - a kebelében működő zeneegyesület és zongora alap javára jótékonyczélu záróünnepélyét, a városi tornacsarnokban. — Bár az ünnepélyt a jótékonyczélra tekintettel belépődíj mellett rendezték, városunk közönsége megmutatta, hogy az ifjúság működése iránt meleg érdeklődéssel viseltetik s elég szép számban jelent meg az ünnepélyen. — Az ünnepély a már ismert rendező kéz szakava- tottságát s ügyességét, ■— az ifjúság ügye iránt tanúsított buzgóságát dicséri, s a jelenlevők általános megelégedését megnyerte. A műsor első száma: Ninetta induló Strauss Jánostól. Előadta a főgymn. zenekar. — Jólehet a zenekar tagjai változnak, a darab előadása gondos betanulásról tett tanúságot. — Második szám: Magyar roham induló Liszt Ferencztől. Zongorán előadták 4 kézre: Kaufman Sándor VI. o. t. és Csilléry Ferencz V. o. t. Az előadás szép haladásról tett tanúságot. Ezután Papp György V. o. t. szavalta helyes felfogással Inczédy László „A nővér“ czimü költeményét. — Majd a negyedik számot a fögymnasiumi énekkar adta elő. — Énekelte Véber Károly Preci- osájából a czigány-kart zongora kísérettel. — Megérdemelt tapsokat vívott ki. — Ötödik szám volt Mazurka brilliante. S. Smidtöl. Zongorán előadta Adler Ernő I V. o. t. Az ügyes fiatal zongorázó tetszésben részesült. — Hatodik szám Ilóra melodráma. Várday Erneytöl. Előadta Makoldy Sándor Vili. o. t. Zongorán kisérte Czukor István VI. o. t. ügy a szavaló, mint a zongorázó helyes felfogást és szép készültséget tanúsított. — Hetedik szám volt a főgimnáziumi zenekar előadása. — A zenekar népdalegyveleget játszott szép sikerrel. Ezt követte az énekkar előadása. Énekelte Gersbach József „Vadászleginpozánsabb arczképemet s átnyújtottam a kiadó urnák . . . Az erre következő hosszú nap után izgatottan jelentkeztem válaszért; mire az illető ur egy ezédulát ezusztatott a markomba evvel a rájegyzéssel: „Buda, Gzinege-utcza 5. sz. I. em. 2. a. este 9 ó“... És még csak déli 11 óra volt. Ha módomban lett volna, Amerikába küldtem volna i a napot, csak hogy — este lehetne __ Dé lután megeredtek az ég áldásteli csatornái s olyan zuhogó záport öntögettek a szomjas földre, hogy még a kövezeten is csiiI lökig jártuk a vizet. — De nem afféle futó eső volt ez ! zuhogott még a késő éjelen is... Eh! mit nekem Hekuba — fölgyürtem j franczia nadrágomat, kifeszitettem kölcsönö- í zött selyem ernyőmet és — neki vágtam a förtelmes útnak... Már az 5-ik szánni ház előtt álltam. Egész valóm úgy remegett mint szélcsöndes időben a nyárfalevél... Bátorság — gondolám — s fölsiettem a rozoga lépcsőkön.. . A kettes számú magas fenyőfa ajtó megnyílt kopogásomra s azon kinézett... Hah! de borzasztó sors... tudják ki jött elém ? tudják ki nézett ki az ajtón ?... Ne is kérdezzék, esedezem ne — ne !.. Fáni k. a. — igen kérem, Fáni k. a. nézett ki; a mosóné, a hitelező, a szerelmes és... Megakart ölelni; legalább olyan mozdulatot tett... Erre uczczu vesd el magad; csurron viz hanyatt-homlok rohantam le a lépcsőn. És ez volt egyedüli szerencsém, mert az eltaszitott ölelő karok helyett egy szeny- nyes nyirsöprü úgy vágódott vadonat uj kabátom hátára, hogy a nyomán maradt pecsét még ma is a mosóné számláját juttatja eszembe.
