Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-16 / 33. szám

Úgy a fiú, mint a leányiskolára nézve az a megjegyzésünk van, hogy a tanítótestü­let számához viszonyítva, a tanulók száma aránytalanul nagy. így például azt látjuk, hogy a fiúiskola első osztályában 84, a leány­iskola első osztályában 123 tanuló volt, mely mindenesetre oly magas szám, melylyel egy osztálytanító megbirkózni nem képes. Talán paralell osztályok felállításával lehetne ezen az állapoton segíteni ? V. A nagykárolyi gör. hath, román ajkú elemi tanodába járó ifjúság érdemsorozata az 1899—1900. iskolai évben. Az iskolát összesen 177 tanuló láto­gatta és pedig 119 fiú és 58 leány, kiknél két tanító végezte a tanítást. A jövő iskolai évre a beiratások szeptember 1-től 10-ig d. e. 10—12-ig, d. u. 3 és 5 óra között eszközöltetnek a gör. kath. román iskola helyiségében. VI. A nagykárolyi gör. szert. kath. (orosz) elemi iskolába járó tanulók érdemsorozata az 1899—1900. tanév végén. Az iskolába összesen 86 tanuló irat­kozott be, kik közül 50 fiú, 36 leány volt. Kimaradt évközben 3 fiú 3 leány, maradt az év végével 80 tanuló, kiknél a tanítást a hitoktatón kívül egy tanító végezte. Mint kuriózumot megemlíthetjük, hogy egyetlen tanuló sem kapott elégtelen osztályzatot. A beiratások szeptember 2-től 12-ig tartatnak. HÍREK. — Ünnepélyes istentiszteletek. Aug. 18-án Ö Felsége a király születésnapjának évfordulója alkalmából és 20-án Szent István napján a róm. kath. templomban, mindkét napon reggel 9 órakor ünnepélyes istentisz­teletek fognak tartatni, melyekre az összes helybeli hatóságok meg lettek hiva. — Istenitisztelet. A status-quo izraelita templomban Ö Felsége hetvenedik születés­napján, e hó 18-án, délelőtt 10 órakor istenitisztelet lesz. Az ünnepi szónoklatot Fürt Ferencz főrabbi tartja. — Nagy-Boldogasszony napja. Tegnapi napon, Nagy-Boldogasszony napján ünnepelte a magyar katholikus egyház 900 éves fen- állásának jubileumát. Ez alkalomból a hely­beli róm. kath. templomban ünnepi isten- tisztelet volt, melyen Palczer Ernő kegyes­rendi házfőnök czelebrált fényes segédlettel. Az ünnepi misén megjelent a vármegyei tiszti­kar, a pénzügyigazgatóság, kir. járásbíróság, a honvédtisztikar, főgymn. tanári kar, a város tisztviselői stb. Az ünnepi beszédet Palczer Ernő tartotta. A megható ünnepélyen nagy­számú ájtatoskodó közönség vett részt. — Előléptetés. A pénzügyminisztérium Kemény Alajos kir. pénzügyigazgatót maga­sabb fizetési osztályba léptette elő. — Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósága folyó hó 9-én tartotta meg első évnegyedes közgyűlését gróf Hugonnai Béla főispán elnöklete alatt, ki megnyitó beszédében megemlékezve azon örvendetes eseményről, hogy Ő Felsége a király folyó hó NAGYKÁROLY 18-án éri el 70-ik születés napját és indít­ványozta, hogy a vármegye ez alkalomból alattvalói hűségének és ragaszkodásának feliratilag adjon kifejezést s azt a belügy­minisztérium utján juttassa a trón zsámo­lyához. A közgyűlés tagjai, — kik az indít­ványt állva hallgatták végig — nagy lelkese­déssel egyhangúlag magukévá tették. Jékey Mór bizottsági tag indítványára feliratilag üdvözlik Darányi földmivelésügyi minisztert is. Azután választások következtek. A pénztár­noki állásra — miután Gallasz Ödön pályá­zati kérvényét visszavonta — az egyedüli pályázó Madarassy Gyula választatott meg. A szolgabirói állásra 5 pályázó jelentkezett, a kijelő-bizottság mindannyit kandidálta, a választás azonban csak Rába László és Bay Miklós között történt, kik közül 9 szavazat- többséggel Rába László lett megválasztva. A főispán kinevezte tiszteletbeli tiszti fő- ügyészszé ináncsi Papp Kálmán nyug. kir. törvényszéki bírót. Ä megyei tisztviselők nyugdíjalapjának 200 ezer koronáról 400 ezerre leendő kiegészítése czéljából l°/0 pót­adót szavazott meg a közgyűlés. Jóváhagyták Nagy-Károly város határozatát a Viz-utcza kikövezésére vonatkozólag. A tárgysorozatba felvett ügyeket a másnap folytatólag tartott közgyűlésen tárgyalták le. — Színészet. Mint midőn a tikkadt vándor hosszas gyaloglás után oázhoz ér, mely megszabadítja égető szomjától, s árnyas nyughelyét nyújt kimerült testének, ép oly üdítően jól esik olvasni a falragaszokat : „Jönnek a színészek“. Szinte megifjodik szellemünk a tudattól, hogy a nagy kánikulai hőség után végre mi is mehetünk Reichen- halleba, Ostendébe — azaz bocsánat a lé­nyegtelenül csekély tévedésért — a régi casinó nyári színkörébe; hol Thalia felszen­telt papnői, no meg papjai is fogják uj életre kelteni nyári üdülés után sóvárgó lelkünket. Szalkay Sándor a szatmári színház igazga­tója vállalkozott rá, hogy 34 tagból álló tár­sulatával kárpótoljon bennünket az elmaradt tengeri fürdőkért. Kétszeresen örvendünk jöt­tének. Elsősorban mert a társulat a leg­messzebb menő müizlést kielégítve a közön­ség osztatlan elismerését képes kiérdemelni. Másodsorban mert a direktor, mint a szat­mári testvérszinház igazgatója, nálunk is meghonosítani akarja magát, hogy ne csak születése, hanem működése is állandóan hozzánk kösse. A kibocsátott színházi jelen­tés igazolja a direktor ebbeli igyekezetét, mert az összeállított névsorban több oly névre akadunk, melyek nagyobb színpadok­nak voltak ismert alakjai. így p. o. Sza- lóczy Irén, Holéczi Ilona, Szalkayné Róza, Bándy Rózsika, Szegedy Zelma, Pálfy Ma­riska, Jászay Mariska, Borsiczky Ilona, nem­különben Szalkay Lajos, Kemény, Krémer, Hetényi, Kalmár, Szepessy, Virág — egytől- egyig sziniakadémiát végzett, hivatásuk ma­gaslatán álló elsőrendű erők, kik bizonyára az első csapásra megfogják hódítani — a szinmüvészetért lelkesülő közönségünket. A társulat minden lehetőt el fog követni, hogy a szinmüirodalom legkiválóbb és legújabb darab­jainak előadásával, összhangzatos játékkal, lelkiösmeretes készültséggel, élénk és szaba­é s VIDÉKE. tos előadással a közönség müizlésének igé­nyeit minél inkább kielégíthesse. Teljes zene­kar, ízléses toillettek, és szép dekoráczió a külső hatást lesznek hivatva fokozni. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a társulatot, melyet a legkedvezőbb auspiciumok előznek meg, olvasóink figyelmébe ajánljuk, s meg­vagyunk győződve, hogy a minden szépért és jóért lelkesülni tudó közönségünk — hí­ven régi tradicziójához — ezúttal is a leg­melegebben karolja fel színészetünknek — nemzetiségi szempontból is pártolandó — ügyét. A színészek e hó 20-án jönnek és 22-én adják bemutatóul a „Kurucz fur- fang“-ot. Bérleni lehet Krémer titkárnál (régi kaszinó). Páholy 20 előadásra 100 kor., körszék 32 kor., zártszék 24 kor. (Gs. A.) — A tiszai ágost. hitv. ev. egyház­megye folyó hó 8. és 9-ik napjain városunk­ban tartotta meg közgyűlését Nagyt. Materny Lajos főesperes és Dr. Meskó László esperes- ségi felügyelő és országgyűlési képviselő el­nöklete alatt. A gyűlés elnöksége augusztus 7-én este érkezett meg, több lelkészszel együtt, kiket a helybeli egyház lelkészével és felügyelőjével fogadott. A vendégeket ré­szint a híveknél, részint a szállodákban szál­lásolták el. Másnap szerdán Nagyt. Materny Lajos főesperes a lelkészeknek kiosztotta az Úrvacsoráját. A tanügyi tanácskozmányon, melyet ezután tartottak, a körlelkészek be­számoltak azzal, a mit az esperesség isko­láinak látogatásánál tapasztaltak. Az ered­mény még a rejtettebb falvak iskoláiban is [ kielégítő Volt. A papi értekezleten constatál- ták, hogy ismét tapasztalhatók oly intézke­dések, melyek a protestánsokat a régi kri­tikus helyzetbe akarják sodorni. Erre a köz- I gyűlés a lelkészeknek a híveik felett való legbuzgóbb őrködést ajánlotta. A jelenvolt lelkészek és világiak a helybeli lelkész Boross János vendégszeretetéből a lelkész házánál kedves perczeket töltöttek el. A lelkész ur és kedves neje magyaros vendégszeretet­tel fogadta ebédre vendégeit. A vendégek egy része csak az asztalnál tudta meg, hogy a közgyűlésen kívül egyéb ünnepély is van. A lelkész ugyanis nagykárolyi tar­tózkodásának és működésének 25, papi és tanári működésének pedig 40 éves forduló­ját ünnepelte. Elsőnek a főesperes ur emel­kedett szólásra ; hangsúlyozván nemcsak azt, hogy az ünnepeltnek nagy érdemei vannak azon fáradhatatlan tevékenységénél fogva, melylyel e kis egyháznak tűrhető helyzetet tudott teremteni, hanem méltatva mint kiváló paedagogust is, ki számos gyermeket javí­tott meg s főképen mint olyan embert, ki nem csak prédikálta a békét, de össze is tudott férni embertársaival. Számos évet kér még az Istentől kollegájára. Erre Dr. Meskó László a ház úrnőjének adózott tisz­telettel, s mint jő anyát és háziasszonyt él­tette. Dr. Serly Gusztáv és Bortnyik György urak szintén hasonló értelemben szóltak. Dél­után fél 4 órakor ismét a zöldasztalhoz ül­tek a gyűlés tagjai, mert kezdetét vette a gyámintézeti gyűlés. 5 órakor istenitisztelet volt, melynek szónoka Kozlay József lelkész hosszan fejtegetette, hogy Kain példája még ma is kisért. Hogy mily szélsőségekre ra­gadja az embert gyarlósága, ha a szabad­ság szabadossággá fajul, ha az ész nem eléggé fegyelmezett s őrjöngő királygyilkoso­kat nevel. Az anarchista, századunk e réme, visszaakarja ősállapotába sülyeszteni az em­bert : ki évezredek munkájával jutót oda, a hol van. Este a régi kaszinó kertjében is­merkedési estély volt, melyen az egyház ta­tagok s hölgyek is részt vettek. Csütörtökön istenitisztelettel kezdődött a gyűlés, mely­ről a gyűlés tárgysorozatának bevégeztével a Lövöldébe távoztak közebédre; a hol vá­rosunk notabilitásai közül is Nagy László alispán, Debreczeni István polgármester, Asz­talos György ev. ref. lelkész és többen is megje­lentek. Először Dr. Meskó László állott fel szó­lásra s Ő Felségét, a királyt éltette ; melyet ma­gyar emberekhez méltó király tisztelettel, állva hallgatott végig a közönség. Dr. Lúcz Ignácz az esperesség elnökségét éltette. Har­madiknak Boross János lelkész szólott, ki igy kezte toasztját: Concordia res parvae cres- cunt, discordia inagnae dilabuntur; mit Krisztus igy mondott: minden ország, mely önmagában meghasonlik, elpusztul s mely ház magával ellenkezik végromlásra jut. Fájdalom, hazánkban a meghasonlás mind nagyobb arányokat ölt, nemcsak a nemzeti­ségek vannak gyűlölettel ellenünk; de még a magyar a magyar ellen is : vallása miatt. Mi részünkről minden magyarnak béke­jobbot nyújtunk, különösen pedig a testvér református egyháznak; hiszen együtt szen­vedtek őseink. Poharamat emelem nagyt. Asztalos Györgyre, s az ő személyében a református egyházért. Éljen köztünk az egyet­értés ! Erre Nagy László alispán igen elmé­sen felelt az elhangzott szavak behatása alatt, nyugalmat s mérséklést ajánlva. A jó hangulatnak ismét a kötelesség szólitása vetett véget s 4 órakor újra összeült a gyűlés tanácskozni. Harmadnap következett a kano- nika vizitáczió. Az egyházban minden rend­ben találtatott. — Népünnepély. A Szent István király­napi népünnepélyt rendezőbizottság már össze­állította az idei népünnepély programmját, mely az előbbi évektől eltérően igen válto­zatos lesz. Mint az alább közölt műsorból látható, nagy súly lett fektetve a nyeremény- tárgyakra is amennyiben az idén nem 4, hanem 6 főnyeremény lesz. A rendezőbizott­ság élén Kerekes Ödön áll, s úgy ő, mint a többi rendezők serényen fáradoznak azon, hogy a résztvevőknek kellemes mulatságot szerezzenek. Miután a népünnepély évenként igen szép jövedelmet szokott hozni a nép­nevelési egyletnek, hisszük, hogy ez évben is minél tömegesebben keresi azt fel váro­sunk közönsége. A rendező-bizottság felhí­vása a következő: Népünnepély. Nemzeti ünnepünket Szent István király napját már több év óta ünnepli városunk közönsége, ezen ünnepélyt alulirt rendezőség ez évben is megtartani óhajtván folyó évi augusztus hó 20-án a Lövölde helyiségében a népnevelési egylet óvodája és gyermekmenházai javára nagy népünnepélyt rendez. Az ünnepély dél­után 3 órakor kezdődik czigányzenekar és fuvóbandák közreműködése mellett, mit ta- raczklövések is jelezni fognak. Népies mu­Csudálatosan hasonlítottak egymáshoz s va­lamennyit Méry Ákosnak hívták. Ákos! Másnap is eljött úgy estefelé hat óra után. Újságot hozott, felolvasott belőle. A sa­ját czikkét — szerénykedett folyton s muto­gatta a nagy I. betűt, az álneve kezdő­betűjét : Ikarusz! Aztán mindennap ott volt; hogyan telt az idő! Nappal önfeledt álmodozással, este olvasgatással, zenével. így képzelte azt min­dig! S ha boldog, elégedett is volt András Pál uram oldalán, mindig sirt a lelke egy rokonlélekért — egy müveit férfi lelke után, aki nemcsak marhát meg papirt vesz, — az asszonyságával nemcsak eleven jószágról meg drága hus-árfolyamokról beszél — hisz az isten nyugasztalja András Pál uramat, de csak szimpla ember volt a szép Katinkához képest, akit finom iskolába járattak, urasan neveltek, gazdag embernek szántak. Ki te­het róla, hogy a gazdag kérő, mészáros volt. S hogy teltek az évek, mind sóvárgóbb lett a lelke, de a sóvárgás formát nem öl­tött ; nem vágyott szeretni, sőt egyáltalán nem voltak vágyai, hisz minden megvolt, — ha kérdezték volna, meg se tudta volna mondani, mi bántja: az ura halála után vette csak észre, milyen más lett volna a házas élete, ha férje barátja is lett volna — ha megértették volna egymást egészen. így csak egy nagy ür maradt a boldo­gult után és ebbe a nagy űrbe, mely esz- tendőröl-esztendöre nőtt, hirtelen belefészkelte magát a bűvös szavú, mély hangú zsurna­liszta. Olyan hirtelen, hogy az asszony maga se tudta még, hiszen ha megmondják neki, talán el sem hiszi, hogy szereti, forrón szereti azt a kedves fiatal embert. Nem is kutatta érzéseit. Jól esett neki, hogy gondolatainak tárgya van, jól esett a mindennapi vendég tiszteletteljes udvarlása. Nem bánta a rossz nyelvek beszédét, a cse­lédnép mosolyát — kinek felelős ő tetteiért ? Hát neki nincs jussa a boldogsághoz ? -— Hát nem özvegyasszony ? — Hisz bizony férjhez is mehet ő még egyszer. Ezt végig sem merte gondolni. Oly szépnek látta a jövőt. Maholnap itt a karácsony és Katinka még csak a dolga elejét se kezdte meg. Hogy az újságíró is itt lesz a szent estén, nagy fát kell díszíteni, pompás vacsoráról gondoskodni, sok szép ajándékot venni, hadd örüljön a házában mindenki, hadd legyen boldog a szegény is, amikor neki olyan szép karácsonya lesz. Járja a boltokat, vásárol halomra, délig alig végez, a délután meg oly rövid! A zsurnaliszta nótáját próbálná, de ilyenkor csak sóhajt a zongora, dehogy kiáltja erősen, hatalmasan : „Ha te engem szintoly híven szeretnél!“ Aztán hímezni kell! Neki ujságtartót varr, selyemből valót. Ikarusz áll rajta czifra nagy betűkkel, virágok és ba­bérlevelek közt, ennek el kell készülni. Oly hamar besötétedik ; itt lesz mind­járt. Mostanában uzsonna előtt jön, néha vacsorára maradt, de vacsora után rögtön megyen. S ezért Katinka nagyon hálás, mert most tudja már, hogy szereti ezt a szellem- dus fiatal embert, szereti mély, igaz asszonyi szerelemmel és nem kutatja, hogy a férfi szereti-e? Érte vagy pénzéért jár-e hozzá? Szereti! * Alig várja hogy leégjenek a gyertyács- kák. Még tavaly is — oh istenem vastagab­bakat vett, hogy soká világítson, tündököljön a fa, hogy soká lássa a megelégedett arczu, boldogan ugrándozó gyermekeket. Küldené már őket s Ákost nézi: nem unja-e a zsivajt. Oh annak is készített meg­lepetést, de azt csak későbbre tartogatja, majd ha csend lesz, majd ha ott ülnek egymás mellett, ha barátságról beszélnek, megint fordít majd a szón — hogy feleségül venné-e őt? Egyszerűen megkérdezi, a szive majd meghasad a boldogságtól s nevetve csókolja a távozó kicsikéket. A gyertyácskák pislognak, egyenként ol- togatja ki őket,, hogy lassan fogyjanak s hogy soká legyen dolga. A szoba már majdnem sötét, csak az utczáról dereng be halvány világosság; a levegő édes karácsonyi illattal van tele s az asszony olyan furcsán érzi magát, hallja a szive dobogását. Hisz igy képzelte, hogy a szoba sötét lesz, hogy a kerevetre ül ő is és aztán szó szót adva —- eljegyzésüket ülik az este. Az utolsó gyertyácskát oltja ki épp, észre sem veszi, hogy a férfi mögéje került, derékon fogja, átöleli, ajkát keresi — édes, szép asszonynak nevezi. — De Méry ur! S oly ijedt hangon, oly remegve mondja azt, hogy a férfi karjai bátortalanul húzódnak vissza. Hogy miért ijedt meg ? Hisz örülnie kellene, hát Ákos is szereti őt! ! Nem is haragszik — nem neheztel — furcsálja — úgy megijedt. Már most hogy lesz ? Hallgatnak mind­ketten ? S a meggyujtott lámpa sem töri meg a csendet, nem űzi ki a hallgatás árnyát. Méry zongorázik, szomoruat, vigat, da­lol is közbe, de az asszony nem is hallja, nem is veszi észre. Töri magát, hogyan kezdhetné a szót, hogyan mondhatná majd vacsoránál, de nem jut eszébe semmi! Fejtené le mindig a férfi karjait és mintha lehelletét érezné folyton. Hiszen nem haragszom ! szeretné kiál­tani ; hiszen megcsókolhat most is, szeretné mondani a zongorázónak, de az csak le- csüggesztett fejjel veri a billentyűt s nem érti, nem bírja érteni — hát játszott vele az asszony ? És a drága bor sem oldja meg a nyel­vét. Beszél mind a kettő, mily édes kará­csony ünnepe, milyen szép is az élet, ha adhat az ember; mily boldogak a gyermekek, — de mind ritkább a szó, mind halkabb az utcza zaja. — Elmegy már Méry ur? — Látom, nagyságos asszonyom fáradt, kifárasztotta a mai nap. Marasztalná, de nem bírja. Mit gon­dolna ez az ember? — A viszontlátásra, Méry ur ! * Mintha a lelkét vitte volna el, a szive is alig dobban. Hát hiába képzelte olyan szépnek a szent estét ? Hát egy kis ölelésért tudott oly barátságtalan lenni? Hát ő maga űzi el egyetlen barátját, aki megédesítette, aki boldoggá tette neki az utolsó heteket? Oh, be boldogtalan! A cselédek kaczagása hallatszik, bántja a zaj! Hát más miért boldog ? Mert jaj az özvegyasszonynak, ha vén- ségére egymagára marad, jaj neki, ha fiatal, de ezerszer jaj, ha szép is, fiatal is, gazdag is ... no meg ha nem modern asszony! * A zsurnaliszta meg nyugtalanul hány­kolódik ágyában. Hát hogyan kezdje szegény holnap újra, mikor úgy elhirtelenkedte a dolgot ?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom