Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-24 / 21. szám

Társsud-sü-onci.iT szépiroö.a-l3nm.i és isin.er©tterjesztő 3n.etxla.p­NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelelt minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 fi t. Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. Egyes szám 10 kr Községi jegjzők és tanitóknuk egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római katk. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ismét a magyar iparról. Iparunk, ha ugyan egyáltalán van, pang; ipari viszonyaink napról-napra rosszabbodnak, az élet egyre drágul, nagyobb kvótát fizetünk, ebben az arányban állapítják majd meg adó­inkat is. Ausztria ipara egyre fejlődőben van, mint ezt a statisztikailag megálla­pított adatok is bizonyítják, nem is szólva Anglia, de föképen Németország ipari viszonyairól. Ez utóbbi ország ipara évröl-évre, hogy perczentuális kifejezést adjunk iparfejlödési viszo­nyairól, körülbelül 10 százalékkal ja­vul, a mi annyit jelent, hogy ipari vállalatok keletkeznek, a kiviteli viszo­nyok óriási könnyítéssel állnak a német kereskedelem segítségére és gyártmá­nyaik egyre nagyobb tért hódítanak maguknak, már-már körülölelik össze­köttetéseik a földtekét. A konzulátusok minden lehetőt elkövetnek, hogy ha­zájuk termékeinek minél tágasabb teret biztosíthassanak, s hogy ezt minő erély- lyel végzik, bizonyítja az eredmény, a melylyel a földteke összes ösmeretes piaczait ellátják gyártmányaikkal. Nálunk nagy áldozatok árán meg­alapított hazai óragyárunk volt; telje­sen eltűnt a földszinéröl, nem tudjuk a nagy közönség részvételenségét okol­juk-e inkább, avagy a szakavatatlan vezetőséget hibáztassuk, de egyik sein árthatott a kezdő vállalatnak annyira, mint az, hogy éppen véletlenül magyar vállalat volt, magyar földön. Ha az órás ráírná, vagy eladáskor akár ko- kinkinainak kínálná az óráját, inkább vennék, mintha azt mondta volna, ké­rem ezt úgy tessék venni, hogy spe- cziálisan Magyarországban gyártódott, mert akkor bizonyára senki sem venné meg, mert magyar. Biztos tudomásunk van konkrét adatokról, ahol a magyar kereskedő — habár rendelői magyar gyártmány­nak veszik, — szállítandó bútorait egyenesen Bécsböl rendeli, sőt ha megmondja azután megbízójának, ha azok türelmetlenkednek, hogy Bécs­böl hozatja, legyenek türelemmel, ugy- szinte megnyugvással veszik tudomásul azt, hogy Bécsböl kapják tárgyai­kat. Hibáztatandó a magyar keres­kedő, de föképen a fogyasztó nagy- közönség, mely egyáltalán nincsen te­kintettel a hazai nagy adóterhekkel úgyis agyongyötört magyar iparosra, ki minden erejét és tudását latba veti, hogy a nagy és istápolt külföldi, de fö­képen a bécsi gyártmányokkal verse­nyezhessen és tegyük mindjárt hozzá: legalább is egyenlő eredniénynyel ver­senyezhessen. Czipöt, ruhát, kalapot, selymet, bútort, gépet, szóval mindent, amit csak kaphatunk Bécsböl. mindent on­nan veszünk, s ezt mi tesszük, akik, ha kis összegekben is, 4 de évente sok milliót adunk annak a Bécsnek, amely legjobban szeretné, ha magyar iparun­kat annyira hozhatná, hogy teljesen reá legyünk utalva. Kormányunk bár minden lehetőt elkövet, még is csaknem hiábavaló min­den erőlködés ott, a hol a nagyközön­ség csodás közönyén minden megtörik. Nézzük a bécsit fordítsuk meg a dárda nyelét, keresünk rá preczedenst, hogy a bécsi, ha csak nem találja meg egy­ben nagy anyagi előnyeit is, rendelt-e már valamit magyar iparosnál? elvétve találkozunk itt-ott egyel és erről is ki­sül, hogy vagy magyar honos vagy pedig magyar eredetű és inkább res­pektálja, ha mindjárt másod hazájának érdekeit, mint a magyar kenyéren élő magyar ember. Számtalan példáról tudunk, ahol vagy tiszta animozitással, vagy pedig egyenes rosszakarattal találkozunk, pe­dig higyjék meg szép hazánk fiai, a mi iparosaink, a mint ezt a most meg­nyílt párisi kiállítás a legfényesebben be is bizonyította, vannak legalább is az előrehaladottság azon fokán, amelyen a bécsiek vagy más külföld iparosai és ha egy kevés jóakarattal vagyunk a saját magunk iparával szem­ben, úgy nincsen messze az az idő, amikor minden magyar szégyenleni fogja, hogy egyszer Bécsbe ment szük­ségleteit beszerzeni. Adja az ég, hogy ez az idő mi­hamarább beköszöntsön, a magyar ipar és kereskedelem fellendülésére. A Kölcsey-egylet közgyűlése. A helybeli Kölcsey-egylet e hó-20-án tartotta évi rendes közgyűlését a vármegye­ház nagytermében csekély számú közönség jelenlétében. Pedig az egyesület — mely városunk társadalmi életének élénkítésére kétségtelenül sokat tesz — megérdemelte volna, hogy köz- ; gyűlésén nagyobb számban jelenjék meg a I közönség, de eltekintve ettől a Kölcsey-egylet s különösen ennek elnöke Nagy László, tudá­sainak tárházából, mindig tud valami érde­kest, vonzót előadni, a mit örömmel hallgat­hatnak meg a megjelenők. A mai közgyűlést is az elnök Nagy László felolvasása nyitotta meg. Tartalmas filozófiai fejtegetést tartott a múlt, jelen és jövőről, melyben oda concludált, hogy a mai kort minden tekintetben a felületesség, pon­gyolaság jellemzi s hiányzik az, a mi a régiek­nél megvolt — a műgond. A tetszéssel foga- dott s megéljenzett felolvasás után Nagy j László elnök a közgyűlést megnyitotta. Ezután Dr. Schönpflug Béla egyleti [ titkár olvasta fel nagy gonddal szerkesztett, az egylet működését, beléletét alaposan fel­tüntető titkári jelentését, melyből kiemeljük a következőket: Az ifjú egylet a legutóbbi őszi és téli idény alatt kitűzött czéljait hatalmas lépés­sel közelítette meg, melyért az érdem Nagy László elnököt és Poór Jánost, az irodalmi szakosztály elnökét illeti meg. Nagy László elnök az egylet és a közönség érdekében soha sem szűnt meg fáradni, rendezni, ter­vezgetni s előljárt a jó példával az által is, hogy többször oda ült a felolvasó-asztal elé a mikor is nagy tudásával mélységes filozo­fikus fejtegetéseivel oktató, gyönyörködtető tanulmányai az estnek mindenkor fénypont­ját képezték. ügy a felmerült ideák megvalósítása, mint újaknak megteremtése a műsor pompás változatossága Poór János érdeme. Typusa a fáradhatatlan s leleményes rendezőknek; valóságos tehetség-bányász, a ki a tehetséges szerényeket kikutatta, hogy azokból a Válto­zatos műsorokat összeállíthassa. Az a plus a mit az egylet a múlthoz képest a társa­dalmi élet fellendítése terén elért a Poór János érdeme. Áttérve az egylet működésére, arról szak­osztályok szerint következőkben számol be. TÁRCZ A. Nevetnek rám . . . Nevetnek rám a virágok, En meg sírva nézek rajok; Sírva nézem virulásuk, irigylem a boldogságuk. Forró könyem rájok pereg, I )e ők egyre csak nevetnek ; Csak nevetnek, mosolyognak, Nem hisznek a bánatomnak. Hej pedig, ha értenének, Dehogy, dehogy nevetnének! Gyászt öltene mindnek szirma, S mind egy szálig velem sírna. Szendrői Holozsnyay CyriH. Ide alls:mn.-u.3. Olyan nagyon okos lett a világ — kár hogy nem lett olyan nagyon boldog is. Nagy hangon hirdetik, hogy egyedül a tisztán gyakorlati irány követése által lehet érvé­nyesülni. Öreg urak és fehérhaju asszonyok még ma is lelkesednek és gyönyörködnek ; fiatal emberek s ifjú lányok már csak okos­kodnak és számítanak. Hagyján! Ha csak mindig jól számí­tanának ! Ámde az élet számvetése nem olyan ! feladat, a melyet előre meglehetne fejteni. Hihetjük, hogy minden embernek meg van a maga csillaga oda fenn, csakhogy e csillag futását nem irányíthatja se Copernicus se Galilei. Elég bölcsek és elég erősek vagyunk mindnyájan, a mások hibáit mérlegelni, a mások gyöngeségét megróvni. De ki az, a kit soha meg nem sértett olyan tövis, a melynek magvát saját maga vetette. Két tényező okozta a túlságosan gya­korlati irány uralmát. Az élet és az iroda­lom. Az élet, melyben azt látjuk, hogy kí­méletlenül eltiporja az erőtlent, ki nem siet magának két könyökkel durván utat törni: az irodalom, melyet elnyel a napi sajtó. A mióta mindenki újságot olvas, senki se olvas többé könyvet. Pedig a napilap csak arra való, hogy tudomást szerezzünk a köz- ügyek, a tudományok, a művészetek fejlő­déséről, de nem arra, hogy szellemi táplá­lékot keressünk benne. Igaz, hogy némely újabb könyvben szintén nem találjuk azt meg, a színművek nagy része pedig épen nem is kíván többet nyújtani, mint egy estére való szórakozást. A romantika kék virága már a költészetből is kiveszett. Az eredmény pedig nem hiányzik. Fiaink csak a reális pályákra tódul­nak s a leányok a mi idealismus van is bennük, azt is eltagadják. De nem is sok van. Kiöli azt belőlük a küzdelem a létért. Mert bizony ők is, a család legdrágábbja, a féltett, óva őrzött gyöngéd virág is kényle- ; len küzdeni a czélért, melyre törekedni élet­hivatása. Ez a czél náluk a férjhezmenés. A kedves, finom lények minden tőlük telhető energiával igyekeznek elérni azt, a mi pedig évről-évre nehezebb lesz, mert hiszen a házasulandó férfiak is olyan nagyon reális gondolkodásúak lettek, a kik szépen meg­fontolják, mennyiben nagyobb a gyakorlati veszteség, mint az eszményi nyereség. Vannak kivételes leányok a kik önállóságot szerez­nek maguknak, hogy azután igazán csak szivök választása szerint lépjenek az oltár elé. Tisztelet az ilyeneknek ! De a nagy töb- ség csak arra gondol, hogy sorsát biztosítsa, s az ilyeneket okos felfogású, helyes gondol­kodású leánynak nevezik. Hát még a fiuk! Szinte megvető ki­csinyléssel néznek le mindent, a mi közvet­len kézzel fogható hasznot nem igér. Nincs előttük nevetségesebb fogalom, mint az esz- ményiség. Idealismus — haszontalanság, ál­lítják. S ha a nagy realismus mindig be is válnék ! De csak a küzdelmet fokozza : a csa­lódás ugyanannyi. Ki életczélját csak önér­dekében keresi, hamarább fog tört remény­nyel állani, mint a ki elvont eszmény után igyekezett. S mi fog azután vigasztalást nyúj­tani a száraz kedélynek, a fásult szívnek ? Család, hit és haza nem enyhíti annak fáj­dalmát, ki örömét bennük soha nem találta. | A röghöz tapadt lélek nem bir felemelkedni. Nincsen szárnya, nem tanult repülni! S ha túlságos realismus — mert csak erről van szó — nem erő a küzdőnek, nem vigasz a csüggedőnek, mi okon lett mégis olyan korlátlanul uralkodó ? A próféta paradicsomában áll az élet fája, a melynek árnyéka oly messzire terjed, hogy egy lovas a legjobb arabs paripa há­tán hét nap, hét éjjel folyton nyargalva ki nem ér belőle s ágai a világ mindenféle gyümölcseit termi k. így tudják azt az igazhitű musulmánok. Az emberiség más része azon­ban már itt e földön ült a jelképes fa ár­nyékában és ette annak gyümölcseit. Jól lakott el is lakott velük. Fanyarnak találta végül valamennyit s nem kívánta többé. Mert nincs több olyan válogatós ember, mint a ki már minden jóval eltelt. Az örök sóvárgás azonban megmaradt. Hiába állítják a megelégedést legnagyobb földi jónak. Senki se látott még olyan em­bert, a ki teljesen elégedett lett volna. Meg- eshetik egy időre vagy egy dologban de ál­landóan soha, mert az a végleges megelé­gedés, a mely minden további törekvést ki­zár — nem is emberi tulajdon, hanem más, oktalan lényeké. Uj tárgy kellett tehát a sóvár epedés- nek, a mely ki nem elégithető soha. Uj tárgy kellett, miután már olyan sokat ismert, élve­zett és megunt. De hát még sem vagyunk ám ott széles e világban a hol csak kezün­ket kell kinyújtani az érett gyümölcsökért, ügy kell megvenni mindent csengő pénzen s hogy megveliessük, előbb az eszközét kell megszerezni, a minden zárat felnyitó bűvös aranykulcsot. Ezért van a reális pályákra való tódu- lás fiaink részéről; és innen van a nagyon gyakorlatias irány lányainknál. És ez igy van. Nagyon ritka immár az olyan fösvény Harpagon-alak, a ki megszerzi a pénzt, csak azért, hogy legyen. Nagyon kivételes az olyan dicsvágyó jellem a ki törje magát a hata­lomért csak azért, hogy a maga körében első legyen. Pénzt elkölteni, hatalmat érvényesíteni ez a czél. Csakis nálunk kapható, minden verseny kizárva! 6 férfi nyakkendő (csokor) mosható lionból, I korona!! Nagy raktárunkon lévő többi czikkek is, úgymint: eső- és napernyők, fegyházban kötött női-, férfi- és gyermekharisnyák, férfi- és nöi-ingek, czérnák, pamutok, selymek, pénzerszények, fiú- és férfi-kalapok, úti bőröndök, parfüm, szappanok, csipkék, szalagok, keztyük és még sok, itt fel nem sorolható czikkek olcsóbbak, mint bárhol! Kiváló tisztelettel FRIEDMANN és POLITZER. (Eig'nei Sijreioxiné Is.ázá'ba.n..)

Next

/
Oldalképek
Tartalom