Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-18 / 3. szám
T'drss-d.a.lonm.i, szépirodalrai és isazcaeretterjeszto 3s.etila.p>_ NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési arak: Egész évre 4 frt. j Negyedévre I frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Rendőrségünk. i. A legutóbbi napokban városunkban elkövetett betörési esetek ismét rendőrségi intézményünkre terelték a közfigyelmet. Mert bebizonyult, hogy rendőrségi intézményünk oly kezdetleges, mely sem a mienkhez hasonló város közrendészeti követelményeinek megfelelni nem tud, sem a közbiztonság legelemibb követelményeit a város közönsége részére biztositani nem tudja. S ez nem csoda, mert a kellő eszközök rendelkezésre bocsájtása nélkül nincs az a rendőrhatóság a mely feladatának megfelelni tudjon. Hisz az a 15 rendőr, mely nállunk a közrendészeti teendőket ellátja s közbiztonságunk felett Őrködni volna hivatva, oly sok oldalról el van foglalva, mondhatjuk tulcsigázva, hogy minden egyébre használják csupán arra a czélra nem, a melyre első sorban használni kellene — a közbiztonság feletti őrködésre. Ily körülmények közt tehát, midőn a közbiztonsági szolgálat csupán abból áll, hogy — kellő személyzet hiányában — egy pár emberből álló rendőri őrjárat végig járja az utczákat, a köz- biztonság feletti őrködésről komolyan szó nem lehet, s a közbiztonság ne- táni megháboritásáért a rendőrség felelőssé nem tehető. Hiszen míg ez a — nagyzólag — rendőri őrjáratnak nevezett egy pár ember egyik utczán végig vonul, addig a másikban kényük kedvük szerint működhetnek betörök s más bűncselekmények elkövetői. S eltekintve ettől, addig, mig a városban bizonyos pontokon állandó rendörposztok (örök) felállitva nincsenek, a kikhez szükség esetén momentán fordulni lehessen, a rendőri intézmény czélszerüségéröl szó sem lehet. Az elmondottak kétségtelenné teszik, hogy rendőrségünket reorganizálni, a feladata teljesítéséhez szükséges eszközökkel ellátni kell. De szükségessé teszi a rendőrség reorganizálását az uj büntető eljárás is. Az uj eljárás értelmében ugyanis a város területén előforduló összes bűnügyekben az elönyomozást a rendőrhatóság köteles teljesíteni, a mely minőségben fontos missióval és tág hatáskörrel van felruházva, kötelesek a hozzá intézett bűnügyi feljelentéseket elfogadni, úgy egyesek mint a kir. ügyészség megbízásából a nyomozást teljesíteni, sőt magán vád esetén a nyomozást a kir. ügyész meghallgatása nélkül önállólag elrendelni, mely nyomozás folyamán kezébe van letéve a város polgárainak személyes szabadsága is, amennyiben halaszthatatlan szükség esetén a rendőrség maga letartóztatást, lefoglalást, személymotozást, házkutatást stb. önállólag is elrendelhet. Ha már most tekintetbe vesszük, hogy ezen bűnügyi eljárás egy tisztviselőt feltétlenül teljesen elfoglal, másrészről az ezen ügyekben való eljárás minden egyes esetben jogi szakismeretet, éles itélö tehetséget, amellett gondos körültekintést és lelkiismeretes, minden mellék — tehát úgy súlyosító, mint enyhítő — körülményeket teljesen felderítő s igy a való tényállást teljesen megállapító kimerítő és részletes munkálatot igényel, — kétségtelen, hogy a rendőrség mai szervezetében ezen követelményeknek megfelelni nem képes. Nem képes, mert hiszen a közrendészeti teendők ellátása, a kihágási ügyekben való bíráskodás s egyéb folyó ügyek elintézése a rendőrségnél alkalmazott két tisztviselőt: a rendőrkapitányt és alkapitányt teljesen elfoglalja, s igy ezek a tetemes munkát igénylő bűnügyi nyomozást — fizikai idő hiányában — nem eszközölhetik. A rendőrség reorganizálása, személyzetének szaporítása tehát elkerülhetetlen — se kérdés megoldása, elöl kitérni nem lehet. Hogy és minő módon véljük azt eszközölhetni, — arról legközelebb. —I#.— A korcsmái iparról. Csaknem minden korlátozás, mely- lyel az ipar valamelyik ága megszorit- tatik, nem egyedül az illető iparágra, de általában egész ifjú iparunkra káros hatású. Ha azonban a korlátozás czélja: tisztességtelen üzését megszüntetni, ez által csak egyesekre háramlik kár, még pedig olyanokra, akik sajnálatra nem érdemesek ; ellenben az illető iparág dekóruma hatásosan megóvatik s ez által közvetve bár, hasznos és az általánosság részére üdvös érdekek mozdittatnak elő. A legelterjedtebb ipar nemcsak nálunk, de a kulturállamokban mindenütt: a korcsmái. A gyomort szolgálja. A gyo- mort, mely az emberi szervezet legfontosabb, leglényegesebb alkatrésze s amelynek istápolása nélkül fizikai élet nem képzelhető. S mivelhogy a nemzetet és az egész emberiséget egyének képezik, nemzetgazdasági szempontból nem utolsó kérdés, hogy az egyének gyomorigényei miképpen elégittetnek ki s miképpen történik gondoskodás arról, hogy a gyomor utján az emberi test vérébe kerülő anyagok ne ártsanak, sőt ellenkezőleg a testi szervezetet egészségessé és erőteljessé tenni képesek legyenek. A korcsmái ipar tehát az iparágak sorában eminens helyet foglal el. S amikor általános az üzleti pangás, amikor a kereskedő, az iparos, a gazda s más társadalmi tényezők keservesen megérzik az általánosan rossz gazdasági viszonyokat: a korcsmái ipar legfeljebb aránytalanul kisebb mértékben szenved hatásuk alatt. Mindazonáltal a korcsmárosok és vendéglősök panaszkodnak. S látszólag nem is egészen ok nélkül. A hatósági intézkedések özöne szakadt reájok s a mit a dolgok természetes folyamata elmulasztott náluk üzletüket csökkenteni, azt helyre pótolták a hatósági intézkedések. Ebben az esetben is szenved a jó a rosszal együtt. A tisztességes korcsmáros, a ki panaszra soha okot nem adott, éppen úgy tűrni tartozik a hatóságok szigorú és sokszor kényelmetlen ellenőrzését, mint az, a ki arra eddigi sáfárkodásával bőven rászolgált. Ä hatósági intézkedéseket betetőzte a belügyminiszter egy újabban, az italmérésnél és italárusitásnál követendő egészségügyi rendszabályok és az ezek áthágására kiszabandó büntetések, valaTARCZ A. Emlékszel-é? Einlékszel-é ? — óh a gyönyörtől Szivem még most, is úgy remeg; Midőn mondád édes mosolylyal: — Örökké a tied leszek ! Azóta hány álmatlan éjét Virasztottam át Istenem ! Lesz-é idő, hogy majd ez üdvöt, Boldogságot megérhetem ? Midőn kezem kezedben tartva, Barna szemed reám ragyog. S szerelmesen súgod fülembe: — Örökre a tied vagyok ! Tóth Erzsiké. Ó m su (A rómaiak története. A Nagy Képes Világtörténet Ili. kötete. Irta . dr. Geréb József. Ára bekötve 8 forint.) Öh mi szép megállni este a Pantheon előtti téren! Távolról ide liallik a korzón járókelők zúgása, de a közelben elcsöndesül a zaj. A holdfény megpihen a Santa Maria Sopraminerva vasajtós homlokzatán, s a néptelen téren feketén zuhan végig az elefántos obeliszk sötét árnya; az ősegyptomi emléké, melyet ezredek előtt emeltek a lassú Nílus aranyfövényü partjain, s mely most messze onnan hordja csúcsán a keresztjeiét. A tér közepén áll a Pantheon sötéten, félhomályban. Kupolája, sötét falai, hatalmas oszlopcsarnoka mintha egy óriás kriptához tartoznának. Háta mögött kigyulnak a Hotel Minerva ablakai s a fölemelkedő hold betakarja lassan ezüst palástjával. S a ki belép a hatalmas ajtón, azt megigézi a világtörténet mélabuja. A hold besüt a kupola kerek nyílásán s ezüst sávja fényes kört ir a márvány padlóra. Körül a félhomályban alig sejditeni az oltárok fülkéit. Felettük az aranybetüs felirás: Unus ex septem. Egy sötét fülkéből virágillat árad. Egy szempillantás alatt a világ történetét éli itt át a lélek. A hatalmas római kupola im ős rómaiak fölé borul, kik lenge lepelben, koszorús fővel jőnek áldozni szoboristeneiknek. Haliga, sarujok nesze is hallik ! — Aztán lehámlik a falak ró 1 a márvány, elporlanak az istenszobrok s a fülkékben oltárok állanak. Te Deum laudamus! A büszke márványház lepusztul, márványát, melynek királyi díszét megkímélték a barbárok, elhordatják a Larberinik a pápák, a Szent Péter templomához. A régi világ helyén támad esy uj, Róma világuralma helyett a pápaság világbirodalma. S egyszerre megcsap a virágillat ujia. A sötétséghez hozzászokott szemeink a sötét fülkében egy nagy bronz sar- kophagot látnak, koszorúk tömegében. Rajta az irás: Vittorio Emanuele, il padre ' della padria. Megint egy uj világkorszak, eddig az utolsó : az egyházi állam helyébe lép a nemzeti állam. íme, ebben van Róma nagysága. Lehet London a legnagyobb metropolis, Paris a legélénkebb, Berlin és Szent- Pétervár a két legnagyobb politikai súlypont; a legnagyobb történeti prespectivát Róma nyújtja. Itt van együtt a legtöbb korszak emléke, s emlékeik szakadatlan lánczolatban húzódnak napjainkig. Egyiptom és Hellas virágkorára kietlen pusztaság következett. Az ázsiai nagy birodalmak egyszerre megszűntek. De Rómában majd három ezredév óta lüktet az emberiség szivére és ez az egyetlen pont, a hol harmadfél ezredév óta nem szűnt meg a világ élete. Itt temette el az idő Hellas művészi remekeit, itt pihennek a földben azok, kik valaha az egész ó-világot meghódították. Itt vivta végcsatáját az ókor a keresztyénség szellemével, s itt ütötte ez föl székhelyét. Itt született a római jog, itt született a katholikus egyház. Az ókor művészete itt támadt fel a rennais- saneeban. Az újkor eltemette a másikat, s a réginek sírján kisarjadt az uj művészet. A Pantheon márványából építették a Péter templomot. Minerva csarnoka fölött emelkedik a Santa Maria temploma s a benne lévő Michel Angelo-féle Krisztus-szoborban föléled a gladiator alakja, csakhogy arczán vadság helyett szelídség ömlik el. Az ősi Capitoliumon ma a nemzeti állam épületei állanak, de a ren- naissance remek lépcsője fölött változatlan pompájában emelkedik Marcus Aurelius ókori aranyozott bronz szobra. így olvadnak itt össze a korok. Róma miden idők nagyjait magához szívta. Fórumán egykor Caesar és Brutus lépkedett, majd Szent Pál járt itt, a ki akkor még Prudens házában lakott. Megfordult ez oszlopok alatt — és mikor később betemette őket a homok, fölöttük — Nagy Károly, a ki csinálta, s Gibbon, a ki irta a históriát; Milton, az angol és Goethe, a német. Róma valóban a világtörténet városa. Mindig páratlan volt a világon. Az ókorban jogi hatalomra, a középkorban szellemi felsőségre, ma már csak emlékeinek gazdagságára, múltjának nagyságára az. Magyarországnak is vannak itt emlékei; Szent István egy templomot építtetett a magyar szerzetesek számára, melyet csak * a múlt század végén rontottak le, hogy helyébe uj sekrestyét építsenek a Szent Péter templomhoz. Sok más emlék mellett van egy sírkő, mely egyszerű szavaiban világtörténeti eszmét tolmácsol : „Vándor, ha látod, hogy az, ki a fagyos Dunánál született, most római sirban pihen : ne csodálkozzál: Róma mindnyájunknak édes anyja.“ Egy öreg páter szunnyad e kő alatt, a legislegrégibb keresztyény templomnak, a San Stefano in Rotondónak oltára előtt. Lászai János a neve, s a Szent Péter- templom magyar gyóntatója volt (f 1523.) Más, eleven emléke is van már Magyarországnak Rómában, a Fraknói püspök alapította magyar történeti intézet. S ennek a viszonynak élő és ható emléke az a könyv is, mely először tárgyalja magyar nyelven a legújabb kutatások
