Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-01 / 9. szám
XVII. évfolyam. Nagy-Károly, 1900. márczius 1. 9-ik Előfizeté íj Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Községi jegyzők és tan si árak: Negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr ítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bórmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. A gőzfürdő sorsa. Nem tudjuk magunknak megmagyarázni, mi az oka annak, hogy városunkban a gőzfürdő-vállalat nem képes megélni? Mert hogy a takarék- pénztár a gőzfürdő üzleti mérlegét évek óta veszteséggel zárja le, köztudomású tény. Városunk éghajlati viszonyainál fogva rendkívül reá van utalva a gőzfürdőre. Folyóvizünk nincs, a nyári rekkenö hőség, a fullasztó por ellen nincsen máshová menekülni, mint egyedül a gőzfürdőbe, mely — valljuk meg az igazat — berendezés tekintetében semmi kívánni valót nem hagy maga után. Fürdő árai sem magasak, úgy a kádfürdő, mint a tus használati ára egy cseppet sem magasabb más vidéki városok fürdő-árainál. Daczára mindezeknek, a fürdőnek még annyi látogatója sincsen, hogy legalább az üzemi költségeket behozná, hanem a tulajdonos takarékpénztár még az üzembe tartás költségeire is reáfizetni kénytelen. Ily körülmények között legkevésbé sem csudálkozunk, ha a takarékpénztár a gőzfürdő üzemét beszüntetni akarja. A takarékpénztár igazgatósága saját szempontjából igen helyesen gondolkozik, midőn csak azért, hogy a város közönségének üdülő helye legyen, nem akarja üzembe tartani a gőzfürdőt jövedelem nélkül, sőt ahelyett, hogy más üzleti nyereményéből reáfizessen, — inkább holt tökének kívánja tekinteni. A gőzfürdő — mint tudjuk — részvénytársaság utján alakult. A részvények eredeti névértéke 100 frt volt, melyhez a takarékpénztár 20,000 írttal járult. Az alapítóknak egyedül és kizárólag a város közönségének érdeke lebegett szemeik előtt, mert azt már előre láthatták, hogy nyereséges vállalat nem lesz belőle. Későbben a takarékpénztár, mely 20,000 frt összegig volt érdekelve, belátva, hogy ily nagy összeget teljesen gyümölcsözet- lenül nem hevertethet, elhatározta, hogy magához váltja a fürdő részvényeit, melyeknek értéke 10 írtra szállott le, gondolván, hogy ha esetleg házilag kezeli, talán jobban tudja gyümöl- csöztetni. Ez két év előtt történt, s az eredmény az, hogy daczára az eszközölt beruházásoknak — nemcsak, hogy jövedelem nincs, de még reáfizetni kénytelen. A takarékpénztár nem köteles vele, a város közönsége pedig nem kívánhatja, hogy egy pénzintézet saját anyagi hátrányával tartson fel egy oly intézményt, mely ugyan közegészségügyi szempontból reánk nézve rendkívül fontos kérdés, de elvégre is a közönség érdeke és nem egy üzleti nyereség czéljából alakult részvénytársulaté. Úgy vagyunk értesülve, hogy a takarékpénztár, mielőtt az üzemet beszüntetné, vagy esetleg a bérbeadás iránt határozna, kérvényt fog intézni a városhoz, a gőzfürdőnek átvétele, vagy segélyezése végett. Hogy a bérbeadás milyen körülmények között volna lehetséges, azt egyelőre nem is tárgyalhatjuk. Mert egy bérlő, bizonyára sokkal szabadabb kezet óhajtana magának a kezelés tekintetében, mint azt megengedni lehetne és mint azt az alapítók maguknak kikötötték. Hátra volna tehát a város anyagi segélyezése, vagy pedig az üzem beszüntetése. Mind a kettő igen komoly kérdés. Városunk azon városok közé tartozik, melyeknek nagyon sok tenni valójuk van, de anyagi tehetsége nincs hozzá minden legkisebb intézményhez a lakosság anyagi hozzájárulását kell igénybe vennie. A közterhek naponként súlyosbodnak és már eddig is 75°/o községi pótadó terhét kell viselnünk. Újabb és szükséges intézményeket követel a folyton haladó élet. Elismerjük mi ezt. De azért a takarék- pénztár kérelmét egyszerűen mellőzni nem lehet. Nagyon meggondolandó dolognak tartjuk azt az eshetőséget, ha az üzem beszüntettetik, mert hogy ezzel mit veszítene a város közönsége, azt azok képesek megbírálni, kik kénytelenek lennének fürdőt nélkülözni. A takarékpénztár bizonyára ismeri nehéz anyagi helyzetét és habár nem ismerjük az összeget, melyet segélyezés czimén kér, de nem zárkózunk el attól, hogy egy bizonyos, méltányos összeggel ne járuljon a város a fen- tartási költségekhez. Mert ezen ügy nem csak egyes társadalmi köröket érint, de érdeke az egész városnak. Úgy tudjuk, hogy a takarékpénztár kérelme az áprilisi városi közgyűlésen kerül tárgyalás alá. Mi a kérdést azért vetettük fel idejekorán, hogy a képviselőtestület tagjainak elég ideje legyen az ügy tanulmányozására és a segélyadás meggondolására. Mi a város jól felfogott érdekében fejtettük ki álláspontunkat, melyet melegen ajánlunk az érdekelt közönség figyelmébe. —©.— Ipartestületi ügyek. A nagykárolyi ipartestület belső életére vonatkozólag érdekesnek tartjuk közölni azt az igazgatósági jelentést, melyet múlt hó 25-én terjesztettek a közgyűlés elé. — Egész terjedelmében igy szól: Tisztelt közgyűlés ! A midőn ügy- és pénzkezelési szabály- szerű hivatásainkból kifolyólag, mint a múlt években — úgy ez évben is — számot adni óhajtunk, miként feleltünk meg az 1899. évben ránkbizottaknak, előre is kérve szives elnézését annak, ha talán egyet vagy mást — személyes ügyre vonatkozó adatot — jelentésünkből hihagyunk, mert hisz a közügyét kell és vagyunk hivatva szolgálni és hogy ezen közügy szolgálatába miként feleltünk meg hivatásának, szolgáljanak elégtételül az itt legjobb tudomásunk szerint felsorolt adatok. Azonban mielőtt áttérnénk számadásunk főczéljára, az ez évben előfordult nevezetesebb mozzanatokról is meg kell emlékeznünk. Nevezetesen 1899. évi október hó 14. és 15-én Kolozsvártt megtartott 5-ik OrszáTARCZ A. Biztatom . . . Biztatom néha magamat: Lesz még szebb is ez az élet, Bekötözzük a sebeket, Miket a dúrva sors tépett. Súlyos gondok lehullanak, Szabadon szárnyal a lélek, Szivemben az édes vágyak Feltámadnak, újra élnek. Nem lesz mindig sötét felleg, Csillag is ragyog az égen, Újra kezdem a világot Erős karral, ifjan, épen. Megzendül ajkamon újra A rég elszállt vidám nóta, Lábam áz életnek útját Nem kínos robotból rójja. Sötét, fagyos éjjel után Melegen süt a nap még fel, A reménység tépett fája Tele lesz még zöld levéllel, Egy darab sovány kenyérért Nem kell csúszni porba, sárba. A becsületes munkának Meg lesz még a méltó ára. Biztatom néha magamat: Lesz még szebb is ez az élet, Az élet tövises utján így aztán könnyebben lépek. A sok fájó szenvedésbe A lelkem bele törődik, így aztán csak lassan-lassan Elérek a temetőig. G. Diószeghy Mór. A nőről a nőknek. III. A jó szellemem intelme alapos volt, mert a roham gyorsasága felől nem volt fogalmam, pedig szemtanúja voltam Gróf Károlyi Lajos trappversenyének, a melynek mesés eredménye után elhangzott egy mélységes szakértő hang: ezekkel ugyan a nap szekere elé fogott lovak sem versenyezhetnek. Tehát, mint mondám, láttam két élő szemeimmel a gyorsaság netovábbját, hanem ez mégis csak több lehetett, mert egyszerre az egész minden- ség megbomolni látszott. Napok olvadtak egybe, hogy aztán újra szétomoljanak! Beértük az üstökösét Halleimek és több kisebb-nagyobb égi versenyzőit a világűrnek, olyanokat is, a melyek félszázad előtt indultak el földünk látó köréből. Az aether, ez a könnyű tölteléke a világűr közeinek, a melyben egy szempillanat alatt megfagy minden szerves élet, az észbontó rohanásban körülöttünk tüzet fogott és mint uszály 10 millió mértföldre húzódott utánunk, azt hiszem kitűnő gondot adva a mindenttudó ó-gyallai csillagásznak. Aztán láttam, hogy hol születnek a hulló csillagok, a melyek földünkre csak 1000 év múlva fognak megérkezni; egy szóval dolgokat, a milyeneket a földön csak azok láthatnak, a kik a magyar királyi opera állandó bérlői. Egyszerre aztán azt a folytonos vil- lanatszerü világítást — mert hát a vak sötétséget minden pillanatban vakító világosság váltotta fel, a szerint a mint egy-egy nap mellett tova vágtattunk, — pokoli setétség váltotta fel, erről mindjárt tudtam, hogy a világegyetem rákfordulójába jutottunk és nagy vala bennem a csillagász tudós elégtétele, azt tudván, a mit Konkolyi Thege ur nem tud. És csakugyan a vaknál vakabb sötétségben egyszerre megjelent az égen egy ragyogó csillag, fényesebb valameny- nyinél és egyes-egyedül pompázván, az angol-kék égboltozaton. A távolság, bár 1000 millió mértföldes sebességgel iparkodtunk, lassan apadott. Végre a kis gömb nagyobb lett és kezdett oly vakítóan ragyogni, hogy elkezdettem keresgélni fekete valódi Cal- deroni-féle szemüvegem után. — Vigyázz! riadt fel egy hang. — Meg ne mozdulj, tartsd keményen magad, mert kettőzött sebességgel kell haladnunk. Az a mit magad előtt látsz, az a központi nap, a világegyetem közepe. Ravaszul mosolyogtam, hogy ezt én is tudom; de azután aggodalom szállott meg, mert kétszeres sebességre gondoltam, midőn a hang folytatár — A kétszeres sebességre azért van szükség, mert ennek az égi testnek a a vonzó ereje 10000-szer nagyobb, mint a többi napoké. Tartsd tehát erősen magadat, ha azt nem akarod, hogy bele pottyanj, a honnan aztán a feltámadás trombitája sem hozhatna vissza. Aztán ki som kerülhetjük nagyobb távolságra, mivel látod amott — egy tüzvörös pontra figyelmeztetve, — az ott a pokol hátulsó kapuja, Sátán pedig épen ott áll; tudja régen, hogy mi járatban vagy és megkaparinthat. Huh! erre a két gondolatra, hogy bele kapaszkodtam griífem kantárába! Hajnalodni kezdett és én folyton Sátán felé kémlelődtem, kevésbbé respektálván a központiban való megrekedést, mint annak az urnák a körmeit, a melyeket dicséretére legyen mondva, nagy flegmával mélyesztett nadrágja két zsebébe és a midőn látta, hogy meg nem kaparinthat, egy hunyoritással, a melyet nem tudok azóta sem feledni, sarkon fordult. Mintha azt mondta volna ez a hunyorgás, hogy: megállj, majd csak valamikor kézre kerülsz te is ! Képzelhetik hölgyeim, hogy ez a gondolat milyen kellemes lehetett ott abban a régióban és a tudatban, hogy egy sétabot ez a legóriásibb találmánya a mai társadalom védelmi eszközeinek sem volt nálam, tilos lévén ide esernyőt és botot bevinni. De önökre gondoltam és ebből uj erőt meritve visszafordultam a központi felé, a mely már elviselhetlenül világított és nemsokára beborítva fejem felett az egész boltozatot, lábaim az alaktalan éj-
