Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-15 / 7. szám
XVII. évfolyam. Nagy-Károly, 1900. február 15. 7-ik szám. | Társad-a-lran.!, szépirod-aliaal és IsascLeretterjesztő Ixetilap. NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. j Negyedévre I frt. Félévre . . 2 frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. A honi ipar megteremtése. Hazánk gondolkodó jobbjai régóta belátták már azt, hogy: ha mi a jólétünket megalapítani és hazánkat felvirágoztatni, sőt a mi igazi függetlenségünket is elérni és biztosítani akarjuk : ezt az általános közművelődés terjesztése mellett csakis a közgazdálkodás és különösen a mi hiányzó iparunk megteremtése és fellendítése által érhetjük el. Mert hiszen tudni való, hogy midőn mi a szükségleteink legnagyobb részét a külföldről szerezzük be, a helyett hogy azokat itthon állitanók elő és itt szereznék be, ez által mi oly adót fizetünk a külföldnek, melyet mi tisztán a magunk jólététől vonunk el, s amelyet pedig mi öntudatos és hazafias eljárással a saját közvagyono- sodásunk és jólétünk gyarapítására és folytonos emelésére is fordíthatnánk. Ez által a nálunk létező munka- és keresethiány: a legtöbb nyomor és kiváncfbrlás szülő oka megszűnvén, a mi mindennel bővelkedő hazánk fejlődése oly lendületet venne, mely annak felvirágzását, egységességét, meg- szilárdulásál, tekintélyét, sőt függetlenségét és jövőjét is minden írott betűnél sokkal jobban biztosítaná ... Ennek a mai szomorú állapotnak 1 a megváltoztatása pedig tisztán a mi hazai polgárságunk öntudatos, hazafias s szilárd elhatározásától és erős akaratától függ... Ez azonban nálunk, hol a hazafias felbuzdulás többnyire csak a — terített asztalok körül és a — szónoklatokban, na meg a nagy teher és a kis kereset elleni panaszokban nyilvánul, nagy és pedig igen nagy dolog! A tettek mezején ugyanis, a hol többé-kevésbbé minden számottevő polgárnak részt kellene vennie, s a hol a „felbuzdulásának súlyt kellene kölcsönözni és azt érvényre emelni, — általában keveset látunk... Mert nagyobb bennünk a közönyösség (hogy ne mondjam: élhetetlenség) és nemtörődömség, mint hogy a mi saját ér-l dekünket első sorban is (társadalmilag) mi magunk mozdítsuk elő. . . és ne vár- juk azt, hogy minden jó felülről hull- ! jón reánk. Újabb idő óta azonban — hála Hegedűs miniszterünk eléggé nem is méltányolható buzgó törekvésének és ösztönzésének! — ki a mi iparunk fejlesztésének szükségessége iránt erős érzékkel bir, a hazafiasabb lelkiismeretek — úgy látszik — kezdenek megmozdulni és belátni azt, hogy a mi mindinkább terjedő elszegényedésünket enyhíteni, az állam folyton emelkedő kiadásait fedezni és az általános jólétet emelni a legszebb szónoklatokkal sem lehet, és végre is a hazai ipar fellendítésének az eszméjével, mint a mi a legfőbb mentő eszközül kínálkozik, kezdenek foglalkozni. És nincs is benne kétség, hogy ezen felsőbb kezdeményezés folytán meg is fog valahára indulni az a munka, melyben a mi életképességünkről egy újabb bizonyságot kell tennünk, s melynek az eredményétől függ tehát az is: vájjon képesek vagyunk-e mi az országfentartói hivatásnak megfelelni és ezt az ezeréves hazát végre is teljesen elfoglalni és biztosítani I! Ámde ebben a nagy és nehéz munkában a győzelemre csak úgy számíthatunk, ha mi avval nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is és komolyan foglalkozunk az által, hogy annak a sikeres keresztülvitele érdekében a szükséges előkészületeket minden idövesztegetés nélkül megtesszük... Mert beláthatjuk, hogy abban a kemény harczban, melynek szinterét az idegenek már oly régóta megszállva tartják, s melynek nagy előnyeihez a beati possidentes alapján majd kapaszkodni is igyekeznek, mi ránk erős küzdelem vár, hacsak a csatát elveszteni és szégyent vallani nem akarunk!.. Tudni való ugyanis, hogy a hazai ipar fellendülésének a sikere annak a támogatásnak a mérvétől függ, melyet a fogyasztók a honi ipartermelés részére biztosítani képesek. Erre pedig nem elég, hogy csak fővezér és annak törzskara legyen és csak az munkálkodjék ... a nagy társadalom pedig, mely a nemzetet képezi, csak összetett kézzel lesse, hogy ... mi lesz most? ! .. vagy azt az udvarias felhívást várja, melyben az ö kegyes közreműködését is kérik! Ez a várakozó álláspont öntudatos, hazafias, alkotmányos és önrendelkezési joggal biró társadalomhoz, melynek különben is a legsajátabb és legéletbevágóbb érdekeiről van szó, nem csak nem méltó, hanem elszomorító is. Mert természetes és kétségtelen, hogy ha néhány bármily magas állású egyén vagy csoport milliók érdekében álló munkát kezdeményez, melynek társadalmi utón kell érvényesülnie: azoknak a tizezereknek, kik abban a munkában való részvételre, részint vagyoni és társadalmi állásuk, részint műveltségi fokuknál fogva, leginkább hivatva vannak, kétségtelenül hazafias kötelességük lenne, hogy annak az általános nagy munkának a támogatására, az erre való felhívás bevárása nélkül, sietnének és igy a hazai ipar- pártolás- eszméjének már előre híveket szereznének, nehogy majd a siker késleltessék és veszélyeztessék! Szükséges lenne azért, hogy minden vidéken, minden megyében al- vezérletek is alakulnának, melyek a honi ipar javára ajánlkozó kisebb- nagyobb önkéntes csapatokat összegyűjtve, oly hadsereget állítanának elő, mely az eredmény sikerét: a hazai ipar fellendülését és megizmosodását már előre is biztosítaná és oly állandó erőtökét képvisel, mely hazánk felvirágzásának és jövőjének a legszilárdabb alapjául szolgálhatna. Én szerintem a legtermészetesebb alvezérekül mindenütt az országgyűlési képviselők vállalkozhatnának, mint akik nemcsak az ö választóikkal, hanem a központban egymással és a fövezérlet- tel is csaknem állandó összeköttetésben állván, legtöbbet tehetnének arra nézve, hogy — a mozgalom szálait a kezükben tartva — az általános és rendkívüli érdekkel biró ügy minél inkább sikerüljön ... És ez a hazafias munka TARCZA. Ha csöndes . . . Ha csöndes, néma éjszakákon, Midőn szememre nem jön álom, Lelkemre a bú nehezül: A szivemben tengernyi bánat, A vágy emészt, gyötör utánad; Neved kiáltva egyedül . . . Megkérdem a sötét magánytól: Kiért valóm epedve lángol, Enyém lesz-é, elérhetem ? De a szivem zokogva sírja: Hamarább lesz megásva sírja, Nem lesz a tiéd — sohasem ! S ha ekkor — csaknem félhalottan Szivem remegve, félve dobban, Felzokogva imádkozom: Tudlak-é majd egykor feledni, Vagy gyűlölni és nem szeretni, Én édes, hűtlen angyalom ?! Találok-é egykor . . . sokára, Gyógyirt szivem nagy bánatára A síron túl, én istenem?! Megváltás lesz-é majd halálom ? Üdvöm, nyugalmam megtalálom ? Egy bús hang súgja: Sohasem ! Tóth Erzsiké. A nőről a nőknek. II. Alig egy negyed óra alatt a Mars terült el alattunk: egy pompás virágos kort, a hol minden azonos, mint nálunk a földön, azzal a külömbséggel, hogy a pampaszok őserdejének fái itt nem magasabbak egy jázmin bokornál, emberei közül pedig egy Kossuth-kalapba belefér egy tüzérbateria, legénységgel, lóval egyetemben. Hanem, bár asszonyfélét is láttam nyüzsögni a felületen, szót sem érdemel: egy zsebre rakható asszony? — innen nem származhatott a nő. Menjünk tovább! Még be sem fejezhettem jegyzetemet, már is Venus asszony fogadott keblére. No hát mondhatom, hogy hölgygyei szemben ilyen csalódásban nem volt részem még. Képzeljék hölgyeim: ez a bájos csillag, a melyet a földön minden második ember a maga vezércsillagának nevez, milyen a közvetlen közelben? Milyen? Hát kérem azok az eszközök, a melyek a földön togyatkozások takargatására valók, - szánalomra méltó kísérletezések ahoz képest, a mi itt a nőszabászat terén megnyilvánul. Mert hiszen a bájos Venus asszony: egy sötét, érzéketlen tömeg, a ki sem nem fagyos, sem nem meleg; hanem a mi a legunalmasabb : langyos. Es erre valók a takargatások. Méltóztas- sanak elhinni, hogy griffem előtt restellettem a dolgot: keresgélni itt, ha vájjon a nő innen származott. Semmi nyomára sem akadtam. Adie . . . hát szép asszony mindörökre ! Még tépelődtein a látottak felett, a midőn Jupiter rónaságai terültek el előttem. Szokatlan formálódásu hegycsoportok; ismeretlen fák; csodás kifejezhetlen alakú növényzet; formák, a melyekhez nincsen földi hasonlat és a megjelenő tárgyak felől az ember inkább csak sejti, hogy mik lehetnek, de soha sem bizonyos, hogy nem otrombán csalódott. És minden a mit szemeink belátnak, olyan csodálatos módon egyszínű: szürke. Szürke hegyek; szürke mezők; szürke fák 1 Egyszer csak ott áll előttem, inkább félvekvésben: egy alak; hogy nő volt, azt bizonyosan tudom; de minő nő? volt legalább 11 és fél méter; a fa, a melyhez támaszkodott: magasabb a Szent István- toronynál. És ez a lény és ez az őt körülvevő levegő, világosság, mind-mind szürkék. Enyje de különös szinl — Nálunk a poéta ebbe a színbe öltözteti végszükségében még a lelki hangulatokat is, — jelezni akarván, hogy ezzel földi fogalmak szerint minden el van mondva az őrültség megérthetésére; a mivel véghatára van kifejezve annak, a mi kevesebb az üresnél és több a semminél. Itt azonban másként áll a dolog, a mint ezt később megtudtam. Ez a szin itt indokolt, ngyanis: valamikor nagyon régen, akkor, a midőn a magyar váll fűző még nem járta divatját: egy emberpárt telepitett ide a mindenható keze és ezeket itt is, miként nálunk a földön, szabad akaratára bízván azt tenni a mit akarnak, ezek egyszerűen, nem sokat teketóriázva : megették az almát a tiltott fáról, mind ; nem egyet, kettőt, mint a mi őseink és nem várva az Ur parancsára: benépesítették Jupitert és annyira alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, hogy az ivadék megnőtt 12 méter magasságra, különben nem lévén képes az almafa birtokába jutni, a mely most ott szerte dúsan terem, —• többé nem tilalmazott gyümölcsöket. Ezekből a dimenziókból természetesen az következett, hogy a mint itt a földön is olykor látható: az óriás fizicum- mal szemben rendre kihaltak a lelki vonások, az öt érzék tehetségei és ezzel a legerősebb emberi vonás: a szerelem. Ekkor látván a nap, hogy mint áll itt a világ, az Ur parancsából hátat fordított a Jupiter élő lényeinek és mivelhogy azóta csak a háta közepe látható onnan, megszürkült egyszerre itt, minden élő és élettelen. Nincsen tehát itt azóta sem éjszaka» sem nappal, hanem az a kétségbeejtő hangulat, a mely némely magyar festőművész ecsetje alól kikerül: Mintha csak a Jupiterből szakadott volna hozzánk. Itt tehát világos, hogy nem vehette származását a nő, az a valódi, a kit keresek, mert az csak kivételes bünbánat, vagy utazás alkalmával képes elszenvedni ezt a szint, a nélkül, hogy erre kárhoztatva, öngyilkossá ne váljon. El innen hát 1 Megérkeztünk a Saturnusra és letelepedve az egyik gyűrűjére, láblelógatva egy perezre Háry Jánosra gondoltam, arra
