Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-27 / 39. szám
XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1900. szeptember 27. 39-ik szám/ 1 ML Megjelen minden csütörtökön. Egész évre 4 Félévre . . 2 Előfizetési árak: frt. frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római katb. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 15 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Alakítsunk fogyasztási szövetkezeteket. A legutóbbi években az élelmi szerek rendkivüli módon megdrágultak. Az élelemhez szükséges pénz ellenben nem hogy szaporodott volna, hanem nagyobb részt megcsappant. Ennek következtében a háztartási költségvetés meghibbant, s úgy a közép, mint a néposztályhoz tartozók sokféle megszorításoknak és nélkülözéseknek kénytelenek magukat alávetni. E nehéz megélhetési viszonyok között domborodott ki a fogyasztási szövetkezetek áldásos volta egész teljességében. A fogyasztási szövetkezetek nagyban szerzik be az áruczikkeket és csekély kezelési költségen kívül semmi hasznot sem vesznek a fogyasztótól, aki természetesen csak tag lehet. Ennek révén a fogyasztó sokkal jutányosaidban jut az áruczikkekhez, mintha azokat a kereskedőtől szerezné be. Igaz, hogy a fogyasztási szövetkezetek általában megkárosítják a kereskedőket, kik közvetítők a termelők és gyárosok, meg a nagyközönség között és e közvetítésből keresik kenyerüket. Ám merjük állítani, hogy ez a kár a hazai kereskedőket csak kisebb mértékben éri, mert dicsérettel kell elismernünk, hogy a fogyasztási szövetkezetek nagy súlyt helyeznek arra, hogy lehetőleg csak hazánkból származó czikkeket adjanak el tagjaiknak s igy a hazai ipart és kereskedelmet kárpótolják a vámon azért, amit a réven elveszítenek. Egyébiránt a gyárosok és kereskedők a ringek és kartellek eszközével elég, sőt túlsók nyomást gyakorolhatnak a fogyasztóra s ily viszonyok közt a „kis ember“ nem csekély előnyére válik, ha ezek daczára mégis kevéssel olcsóbban juthat a fogyasztási és egyéb czikkekhez. Sőt a mindinkább elharapódzó kartell-mizéria ellen — mindaddig mig rajta, más utón nem segítenek — csak az az egy orvosság látszik jónak: ha mentül több fogyasztási szövetkezetei alakítunk. Mostanáig csak egyes hatóságok és erkölcsi testületek alkalmazottjai bírnak fogyasztási szövetkezeteket. A kollégiállitás, az együttműködés elősegíti itt a közösséget, . a tagok köny- nyebben szerezhetők, mert az együvé- tartozás érzete meg van minden alkalmazottban, azonkívül az az exkluzivitás, mely szerint csak az illető alkalmazottak tartozhatnak a szövetkezethez, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztási szövetkezet könnyű szerrel megalakulhasson. Mind-e körülmények azonban nem zárhatják ki, hogy le ne vonjuk belőlük a tanulságot: hogy be ne lássuk, hogy ott, ahol a közös hivatásból eredő egyetértés nincs meg, azt meg kell teremteni. Mert bármi hivatásuk is legyen az illető egyéneknek, össze lehet őket hozni egy közös akczióhoz, kivált, ha tudjuk, hogy ez az akczió minden egyesnek előnyére válik. S minthogy a fogyasztási czikkeket igazságtalanul megdrágító kartellek ellen egyelőre másképpen nem védekezhetünk : törekednünk kell, hogy a fogyasztási szövetkezetek jellegéből elvonjuk az exkluzivitást, vagyis ezt a helyes és életre való eszmét ki kell vinnünk a közéletbe, a nagy közönséghez ! Alakítsunk mindenütt, ahol elég a fogyasztó — és hol ne volna elég — fogyasztási szövetkezeteket! Ne tekintsük, mi állása vagy foglalkozása van a tagoknak, akiknek czélja ez esetben is közös, mint minden más egyesülés alkalmával. Vegyük tekintetbe, hogy a fogyasztási szövetkezet segélyével a kisebb hivatalnok, a kisiparos és a munkás olyan megtakarításokat érnek el, melyekkel sokszor nyomasztó szükölkö- dést enyhíthetnek. Vegyük tekintetbe, hogy a fogyasztási szövetkezetek vezetői, kiket bizalmunkkal ajándékozunk meg s ezt a bizalmat rendszerint meg is érdemlik, nemcsak legolcsóbban szerzik be az áruczikkeket, hanem ügyelnek arra is, hogy e czikkek tiszták és hamisítatlanok legyenek és igy nemcsak a tárczánkat kíméljük meg felesleges kiadásoktól, hanem a közegészségi viszonyokat is javítjuk. Végül társadalmi előnye is van a fogyasztási szövetkezeteknek, mert a különféle néposztályokat egymással érintkezésbe hozzák s igy a társadalmi életre is üdvös befolyást gyakorolnak, ami bizonyára nem utolsó előnyük. Világos tehát, hogy a fogyasztási szövetkezetek eszméje megérdemli, hogy érette hevüljünk. Megérdemli, hogy azokat a rendkivüli előnyöket, melyeket nyújt, fel is használjuk. Csak nehány ügybuzgó férfi kell, aki az eszmét felkarolja és azt erélyes kézzel meg is valósítja és csakhamar mindenütt lesz fogyasztási szövetkezet. A zugkereskedelem. Az ipar legerősebb támasza csak az egészséges alapon nyugvó kereskedelem lehet. A magyar kereskedelem dekadencziája oly arányokat ölt, hogy nemcsak a kereskedelmi köröket, hanem az azokkal szoros összefüggésben álló társadalmi köröket is aggodalommal tölti el. Mi, kik ezzel a bajjal foglalkozunk és orvoslását kívánjuk, bizonyára leghelyesebben járunk el, ha első sorban a hanyatlás okait kutatjuk. A kereskedelem és ipar fejlődését csak úgy érhetjük el, hogyha iparunk támogatására minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk, mert gyenge iparunk és jelentéktelen kereskedelmünk elkeseredett, egyenetlen harczot küzd a külfölddel. A verseny néni terjed ki valamennyi szakmára, ámde a ruházati ipar és textiláruszakma valamennyi ágazatát csaknem teljesen tönkreteszi. A zóna-tarifa, melynek különben áldásos voltát senkisem tagadhatja, a külföldi versenynek ajtót-kaput nyitott, megkönnyitvén a vevő felkeresését. A külföldi kereskedők kicsinyben elárusító utazói és házalók árasztják el a vidék legkisebb zugát kétséges értékű áruikkal. Annál köny- nyebben történhetik ez meg, mert az üzletnek ily módon való folytatása az utazási költségeken kívül semmi más költséggel — házbérrel és adóval — megterhelve nincsen ; T A RCZ A. TÍTj ©let. Mennyi munka áll még előttem — Alig dolgoztam valamit, Csak napról-napra egyre szőttem Lelkemnek édes álmait. Pedig hát az élet nem álom, Hisz’ már én is felébredék, Csak a hajnal hasadtát várom, Hogy uj munkába kezdenék. Uj munkába, lázas erővel, Hisz’ oly sok idő elveszett, Mig gyenge szívvel, kábult fővel Tétlenül néztem az eget. Hasítsunk most kettős barázdát: A mulasztást pótolni kell, Hogy akik látják megcsodálják, Hogy ez az ember mit mivel. Most már a hasznos munka váltsa Fel a szív bohó álmait, Hadd gyűljön a kincs garmadába, Minden perez hozzon valamit, így hódítjuk meg a világot, Mely eddig gúnyolt, megvetett Vagy szánakozó képet vágott S dobott egy darab kenyeret. Csak így hűli le rólam e járom. A mely eddig földhöz kötött, Utam’ igy emelt fővel járom, Csak koldus nézi a rögöt, És élek tisztességbe’ fénybe’, Nem elhagyottan, egyedül, Nem lesz senki, aki lenézne, Mindenki meglát, megbecsül. Igen, igen, ez lesz az élet.... Fogjunk hát neki, rajta hát! Az okos mindig czélhoz érhet, Félre lökik az ostobát. Igen, igen, ha jő a reggel, Akkor én is munkába állok . . . . . . Pedig hát a lelkem veszett el, Ha elhagynak a régi álmok. G. Diószeghy Mór. „IsruLÜsra,“Rajz a színész életből, irta : László Andor. — kivégezvén a középiskolákat e szavakkal adtam át iskolai bizonyítványomat édes atyámnak: — Atyáin színész leszek. Édes atyám a ki mindenáron fiskálist akart belőlem nevelni, elsápadt e kijelentésemre. Dühösen tiltakozott s hitvány „naplo- póknak“ nevezte a színészeket s bizony nem kis fáradságomba került mig kicsikarhattam tőle a beleegyezését. Tehát színész lettem! Elszerződtem egy vidéki kisebb társulathoz, mint kardalnok. Egyhangúan folytak a hetek, hónapok s egyezerre csak azon vettem magam észre, hogy szerelmes vagyok ; directorom leányába. Hejh! azután egész máskép fogtam fel „néma“ szerepeimet. Egyszer például a „Házi béke“ czimü bohózatot adtuk először. A „kukáknak“, mint a hogy színészi műnyelven a néma szereplőket nevezik, csak az első felvonás közepén egy gyülekezeti jelenésben van dolguk, mint közönség. Természetesen a „kukák“ közé tartoztam én is. Beállók mint „közönség“ az első felvonásban. Remekül kicsiptem magam. Hogy is ne, hisz „Ö“ a színházban volt egy páholyban. Amennyi fényes csatt, boglár csillogóvillogó tárgy volt „garderobbunkban" azt mind magamra raktam. Gyönyörűen festettem. Kimegyek a színpadra, hogy elvégezzem „nagy“ jelenésem s kötelességszerüen bámulok vagy egy negyedóráig. De ez még hagyján; mert hisz oly szívesen bámultam volna akár az egész este, persze oda a páholyba, a hol „Ö“ ült. Egyszerre csak egy sikolyt kell hallanom s egy megijedt „dáma“ elájulásában gyönyörködnöm, oly szórakozott voltam, vagy talán az „Ö“ szemének sugarai tettek azzá, elég, hogy odasiettem segítségére a „dámának“. Hát uram fia! Egetverő taps, hangos kaczagás tör ki, s brávó, éljen! hogy volt, kiáltások hallatszottak a nézőtérről. Annyira szórakozott voltam, hogy beleképzeltem magam egy ünnepelt művész helyzetébe, akit a közönség sikerült jelenéséért ováczióban részesít, önkéntelenül meghajtottam magam. No erre lett csak igazán fülsiketítő tombolás. Csak úgy rengtek Thalia templomának nemvalami biztos alapon nyugvó falai. A színfalak mögül direktorom kiáltott reám kikelt ábrázattal, de a nagy zavarban figyelembe sem vettem. A rendező minduntalan kiakart ugorni a színpadra, de ez még nagyobb botrányt szült volna, kétségbeesésében művészi haját tépte s mint egy őrült futkosott ide s tova. Ez igy tartott néhány perczig, mig végre a függöny legördült. Ekkor keztem csak úgy Isten igazában izzadni. Mint a prédára vágyó vadállatok rohantak reám a direktor, rendező, ügyelő, főszereplő s a szereplő s ha jól emlékszem a súgó is kiugrott a keskeny otthonából — a súgó lyukból. Direktorom erkölcsi bukást, örök megbélyegzését jó hírnevének — emlegetett, s összemorzsolással fenyegetett. Rendezőm bitangnak nevezett, s a főszereplő káromkodott, hogy a dicsőséget irigyeltem s elerőszakoltam tőle. Na ugyan gyönyörű dicsőség! Neki engedtem volna át. Szóval én voltam az est ünnepelt hőse. Már hogy milyen hős, dicshős, babérhős, vagy gixerhős, azt nem kutatom, de azt tudom, hogy csak az este voltam hős, mert másnap mint a gyermek, aki rósz fát tett a tűzre, sompolyogtam vállaim közé húzva fejem, szemembe húzott kalappal a színházba. S oh balsors! az első a kivel találkoztam a „directorom“ volt s mellette leánya. Szemlesütve, szégyenkezve iparkodtam elsurrani előlük, de későn volt „Ö“ meglátott. — Papa itt jön Hegyi ur, a tegnapi est hőse, szólt finom gunynyal. Ha lábam alatt kinyílt volna a föld s elnyelt volna, jobb szerettem volna mint ezt
