Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-13 / 37. szám
'X’áxsa.d.a.lxxxi, szepir©cä.a.laaQ.i és Isxxxexettexjeszt© ±a.etila,p>NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Előfizetési árak: Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. A túlterhelő iskolázás. A túlterhelő iskolázás korunk állandó és sajnos, nagyon is igazolt panasza. Gyenge gyermekeket még agyfejlödésük bevégezte előtt mértéken túl erőltetnek tanulásra. A gimnáziumban a klasszikus művelődés iránt leg- kevésbbé sem fogékony gyermeket a legtehetségesebb kartársaival egy sorba szorítják és ezzel csak ártanak szellemi fejlődésének. A fiatal agyvelö múlhatatlanul megkövetel időt és erőgyűjtéshez szükséges pihenést. Nagy igazság rejlik Rousseau ama paradoxnak látszó állításában, hogy „a nevelés művészete nem abból áll, hogy időt nyerjünk, hanem hogy időt áldozzunk.“ Ne ’feledjük, hogy nem minden gyermekben vannak meg a magasabb tudományok elsajátításához szükséges előfeltételek. Mennyit vétkezik ebben a tekintetben az előkelő szülök hiúsága a közepes vagy gyenge tehetségű gyermekekkel szemben. Erönek-erejével tudósokat akarnak belőlük faragni, büszkeséget helyeznek a jó bizonyítványba, a vége pedig leggyakrabban az, hogy a szegény agyonnyomorgatott gyermek testben és lélekben elsatnyul. Nem vagyunk szószólói a gyermekek kényeztetésének, mert nem árt, ha már zsenge korukban megköveteljük tőlük kötelességük tudatát, ha felkölt- jük, fejlesztjük és kiképezzük erejüket a létért való közdelemre. De mindent módjával kell tennünk, mindennek megvan a maga határa. Hány előkelő család sarja vihette volna sokra valamely nem tudós életpályán, mig a rákényszeritett magasabb hivatásban egész életén át kontár marad és kedv nélkül végzi munkáját. De a legtehetségesebb gyermekre is áll az az alap elv, hogy a gyermeknek első sorban agyát kell edzeni és csak azután szabad pozitív tudással megterhelni. Sok fej az agyban el nem férő sokattudáson, szellemi indigestion romlik el. Ez okból mind sürgősebbé válik, hogy a hivatott közegek végre hozzáfogjanak a tananyag régóta tervezett revíziójához. Az iskolahatóságok és a tanférfiak már rég meggyőződtek, hogy a ina divó nép- és középiskolai tanterv meg nem felelő. Mégis egy iskolaév múlik el a másik után, anélkül, hogy a tantervet módosítanák és gyermekeink végre-valahára koruknak és szellemi tehetségüknek megfelelő tanterv alapján nyernének kiképeztetést, s ez által a túlterhelő iskolázás ki lenne zárva. Az élethivatások terén a szellemi munka és művelődés elöharczosainál felette veszedelmes munkakicsapongást észlelhetünk. Legelébb azt veszik észre e férfiak, hogy testi erejük, egészségük gyöngül, de nem igen vetnek ügyet e jelenségre, hanem — hogy a szellemi munka valahogy meg ne akadjon — mesterséges utón gondolják a hiányt pótolhatni: izgató szerek, szeszes italok és sok más ingerlő szer időlegesen újra képesítik az agyot a túlfeszített munkára. Azután a jogától megfosztva volt álom szerez magának az által elégtételt, hogy eleinte egészen elmarad, később nyugtalan lesz. Ingerlékenység, nagyfokú érzékenység, me- lancholikus elernyedtség következik, de a szegény áldozat görcsösen ragaszkodik még mindig szellemi munkájához, mig csak érzékcsalódások és káprázatok véglegesen munkaképtelenné nem sanyaritják. Ez pedig kell hogy a gyermekek szülőinek intő szózatul szolgáljon. A szellemi munkaerőt és képességeket büntetlenül nem feszíthetjük túl, miért is leginkább arra kell gondot fordítani, hogy a munka tárgyai gyakrabban felváltassanak és hogy a gyermeknek elég alkalma nyíljék magát kellemes, szórakoztató benyomásoknak átengedni, mert a hogyan a test az ételek változatosságát megköveteli, éppen olyan szükséges a szellemi táplálkozásnak is a váltakozás. ZFá^xis. Mikor az Úristen befejezte a teremtés nagy müvét, nemcsak az embereknek adott egy napi pihenőt, hanem a fáradságos munka után önmaga is egy kis — alig néhány ezerévnyi pihenőre vágyódott. Azután ismét valami nagyot akart teremteni és megszületett Páris. Páris ! A te neved varázsereje alatt szárnyra kél a képzelet, hevesebben lüktet a szív. Egy virágcsokor, melynek szingazdag pompája s az őt környékező bájos milleu-je extásisba ejt mindenkit, a ki némi érzékkel bir a bámulatos alkotások iránt. Évszázadokon át tör az emberi ész a tökéletesülés felé, melyet elérni nem — csak megközelíteni szabad. S a mit az emberi ész e nagy munkája produkálni tudott, mind, mind ott találjuk ma a csodák e városában. Mert a francziák hatalmas metropolisa vendégül hivta magához az egész világot. S a világ elfogadta ezt a meghívást. Sziv- repesve gondol mindenki Parisra. A kinek az Úristen tehetséget adott hozzá, rég elhatározta, hogy felkeresi a világ kirakatát, nem csekély irigységére azoknak, a kiket bármi is visszatart a párisi úttól. Mert nem csekélység ám Párisban időzhetni. Maga az utcza olyan életet lehel, a minőt az ott soha nem volt ember el se képzelhet. A boulevardok maguk valóságos látványosságot képeznek, a mit egyetlen egy szinház falai között sem láthatunk. Égbe meredő paloták, vakító szinváltozatossággal rendezett kirakatok között ott nyüzsögnek a magánfogatok, automobilos kocsik, az impe- riális omnibusok s Isten tudja hányféle más közlekedési eszközök és egy nyughatatlanul föl s alá siető néptömeg, a minőt más városokban csak rendkívüli alkalomkor lehet látni. S ennek a látványos színműnek, a milyen különös, — éppen olyan különös a zenéje is. Zene, melynek ritmikája nincs ugyan, de csodálkozásba ejti az idegent. Kocsik zajába belevegyül a kocsisok utóhangja, az emberek társalgását meg-megszakitja az újság- rikkancsok kináló szava. Páris! A ki szívta a te levegődet, a ki futkosott falaid között, a ki öledbe pihenve, bámuló szemmel nézte szépségedet: van-e, a ki elfelejthetne téged ? Egy költemény vagy te, a melyet az emberi szem szaval el nekünk, egy symfonya, a mely kellemesen cseng az ember fülébe. Egy panoramma Páris ! Egy panoramma, milyet csak a költői fantázia képes gondolni, de megírni nem képes. TÁROZA. ■■ Üzenet anyámnak. Mit üzenjek néked Neved ünnepére Tűnő sóhajtásban Bízva könnyű szélre: Hogy vigye el messze Egy kicsiny faluba, Ottan is, abba is Csak tenéked mondja. Ott, hol te örködéi Játszó gyermek felett, Midőn még gondtalan Űztem az éveket; Midőn még nem tudtam Mi a szived buja, Mily tüskés, göröngyös Nehéz élted útja. A mennyi bánatod Volt eddig jó anyám, A mennyi levél van Zöld erdőben a fán, A mennyi virág van A réten, ligeten Annyiszor, annyiszor Áldjon meg az Isten. S hogyha éltemen át Mindig boldog volnék, Felettem felhőtlen Kéklő volna az ég, Akkor is azt kérném Felhő hadd lepje be: Csak te legyél boldog Teljes életedbe’. Vári-Olvaszthó Ferencz. 5-U.ta,l©XXX. II. Mindenki tudja, mit tesz az, egy szép hölgygyei külön szobában vacsorálni! Jeresi uram csettentett egyet a nyelvével. A jó vacsora jutott-e eszébe vagy valami más — nem tudom. Jeresi uram azután inasa segélyével hozzálátott az öltözködéshez. Láttak-e már jómódú agglegényt öltözködni? Ha igen, felesleges leírnom — ha nem látták még, ne is kivánják, én legalább is illetlennek tartanám ennek a hosszadalmas leírásával olvasóimat untatni. Csak annyit jegyzek meg, hogy Jeresi már pont hat órakor kifényezve, kimázolva, kitisztítva és kihengerelve teljesen készen volt. Belevetette magát egy kocsiba és az opera elé hajtatott. Álig nehány perezre rá jött Mimiké, aki öltözőjébe sietett, Jeresi a kapu előtt megszólította: vElőadás után, Mimiké.“ ?Igen, a „Magyar koronádban. Várjon majd itt!“ Azután gyorsan távozott. A Ferencz József keserüviz Jeresi uram izgatottan járt fel s alá. Nem győzte várni az előadás kezdetét. Türelmetlenül és sokszor nézett órájára, melyen — daezára, hogy a legfinomabb genfi chronometer — csak nagyon lassan múltak a másodperczek, a perczek. Végre mégis csak hét óra lett. Bement az operába. Leült a helyére és szemlélte a közönséget, mely csak lassan gyűlt. „Üres ház lesz“, kesergett, „egészen üres ház! “ A zene már az introdukezió ütemeit játszotta, de még alig volt közönség. Rövid nehány perez után azonban benépesedett a nézőtér. Az előadás már kezdetét vette s még mindig jöttek sokan. Ez már olyan szokás minálunk. Sokan azt hiszik, hogy érdekesebbeknek látszanak, ha az előadásban gyönyörködőket zavarhatják. A ház ugyan nem telt meg egészen, de mégis eléggé látogatott volt. Jeresi nem igen figyelt az előadásra. Mimiké csak a második felvonásban lép föl. De azért jól esett tapasztalnia, hogy a közönség jó kedvben van, gyakran tapsol. Egyes részeket meg is ismételtet. Az első felvonásnak vége volt. Jeresi uramnak nem volt helyén maradása. Ideges volt. Fél is, hogy Mimiké kudarezot vall. Kiment a bulfet-be, ahol beszélgetést kezdett a buffet-hölgygyel. Máshova akarta terelni gondolatait, melyek ott kószáltak folyton Mimikénél, a fellépténél, a vacsoránál és ... Most adták meg a jelt a második felvonás kezdetéhez. Jeresi ott hagyta fél Sandwich-ét, a pohárka Sherry-hez nem is nyúlt és szaladt a helyéhez. Megkezdődött a második felvonás. Jeresi izgatottsága tetőpontját érte el. Mindjárt következik a Mimiké jelenete. Most lép föl Mimiké. Minő szép, minő bájos! Gyönyörű színpadi alak! Halk tetszés moraj hallatszik a közönség sorában. Mimiké erősen küzd a lámpalázzal. Mikor azonban a karmester megadja neki a jelt, nekibátorodik s kis áriáját hibátlanul elénekli. Hangja kellemes és csengő, habár kissé gyenge. A közönség tapsol. Kezdetben úgy tetszik, hogy csak egy pár pillanatig fog a taps tartani, de azután többen kezdenek tapsolni, — Mimikének ismételnie kell áriáját. Jeresi arcza sugárzik az örömtöl. Megölelni szeretné önmagát, ha lehetne és a közönség előtt illő volna. Kisiet. Mit bánja, hogy majd fellöki a padjában ülő nézőket. Levegő kell neki, friss levegő. A Mimiké sikere után most következik az övé. Odaáll a kapu elé és vár. Nem múlik bele tiz perez s Mimiké jön. Jeresi hevesen megszorítja kezét és üdvözli, gratulálja. Mimiké hálás pillantást vett reá. „Oh, ezt önnek köszönhetem. Egyedül önnek. Most már megérdemli, hogy jótéteményeiért jutalomban részesüljön. Egy kis meglepetést készítettem elő az ön részére. világszerte ismert jó hírnevét kitűnő minőségének köszönheti, minek következtében a földgömb minden részén, még a kisebb helyeken is, most már található és árusítva lesz. A Ferencz József keserű vízből, mint rendszeres adag, egy boros pohárral reggel éhgyomorra véve elégséges.
