Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-14 / 24. szám
NAGY-KAROLY és VIDÉKÉ. azon száz meg ezer polgár, vagy csak az elüljáróság sokkalta gyengébb vál- lain nyugszik! ? ... Ki tagadhatná hát, hogy a társadalmi körök érdeklődő közszelleme és közreműködése lenne a legtermészetesebb, legjobb és legbiztosabb módja minden város és község egészséges közélete, fejlődése és általános jóléte fellendülésének?! Hiszen még egy szőkébb körben is, a hol pedig az érdekek nem any- nyira szétágazók, szükséges és czél- szerü az, hogy az ö közös javukra a lehető legjobb akaratukat egyesítve, a leghelyesebb utat és eszközöket válasszák ki, hogy aztán czélt érvén, azt közösen élvezhessék is . . . Mennyivel nagyobb szükség van egy-egy társadalomban, a hol száz meg százféle érdek és gondolkozás irányítja a polgárság vágyakozását, — arra, hogy legalább a legáltalánosabb érdekek érvényesüljenek, melyekkel a többség megelégedhetik s melyek végrehajtására aztán minden jó polgár megnyugszik, sőt azokban közreműködni is igyekezik! Nagyon is világos, sőt szembetűnő j dolog tehát az, hogy a mi társadalmi intézményeinknek a közügyi dolgok körül való szereplése a legjobb befolyással és eredménynyel lenne és pedig nemcsak a helyi ügyek, hanem az általános hazafias érdekek tekintetében is. Mert azok a polgári és hazafias erények fejlesztésére hatván, a legjobb gyakorló iskolákul is szolgálnának arra, hogy megtanulnék va- lahára: mikép kell nekünk önérzetes és öntudatos polgárokhoz illöleg önmagunkról gondoskodnunk, hogy boldoguljunk, a helyett, hogy szolgák módjára még mindig az állam gyámkodását lesegessük és abba kapaszkodjunk! (Mintha bizon az az állam is nem a mi zsebünkből támogatna bennünket!) És igy bele nevelődnénk lassan kint abba, hogy önálló és szabad polgárokhoz méltólag egymást országszerte támogatva, erősödjünk, izmosodjunk és ez által a saját jólétünket s jövőnket megalapítsuk és biztosítsuk. Sajnos azonban, de mi még most sem akarjuk belátni, hogy a mi hátra- maradottságunk és szegénységünk leginkább a mi kényelemszeretetünk és közönyösségünknek tulajdonítható! Pedig ha a mi különféle társas köreink a mi társadalmi és községi ügyeink iránt elég érdeklődést tanúsítanának és a közjó érdekében több buzgalmat fejtenének ki: ez lenne a legeslegtöbb emeltyűje a mi tespe- désünkböl való kiemelkedésnek jólétünk és igazi függetlenségünk megalapításának és felvirágzásának is ... Mi azonban a mi önrendelkezési jogunk értékét meg nem becsülve és kinem aknázva, a saját magunk gyámoltalansága által okozott bajok miatt csak elégedetlenkedni és panaszkodni tudunk! Pedig a mi társas köreinkben meg volna nekünk az alkalom arra, hogy minden jobb eszme életbe léptetésének haszna és czélszerüsége kimutattatván, az nemcsak az illető eszmét felvető körben, hanem a többiekben is elfogadtassák s hogy az minél általánosabb helyeslésben részesülvén, az elüljáró- ságnak végrehajtásra is aj állítathassák. És ez a közös ajánlat oly hathatós és biztató nyomást gyakorolna az elöljáróságra, hogy annak az elhatározása kétséget sem szenvedne; mert már az előmunkálatoknál is kitűnnék, hogy oly dolgokról van szó, melyek igazán közérdekűek: szükségesek, hasznosak és jók. Nemhiába küzdenek a népek a szabadságért; mert tudják, hogy az az önállóság és boldogulás előfeltétele... Mi is küzdöttünk ugyan, mig ezt karddal vagy legalább büntetéssel tehettük ... Mióta azonban a „magunk urai“ vagyunk, kényelmesebbnek és elégnek találjuk, ha csak a parádés ünnepélyek alkalmával és terített asztalok körül fejtegetjük a mi hazaszeretetünket és — buzdítjuk egymást a tevékenységre... Komoly és következetes munkálkodásra és alkotásokra azonban ritkán találunk. Ezért van az, hogy: „nem boldog a magyar“! Pedig: ha például a mi kaszinóinkat és egyébb társas köreinket, az országban itt-ott a hazai iparpártolása iránt ébredező mozgalom tekintetében, most is egy kis hazafias indulat szállná meg, mily nagy lökést adhatna ez a mi iparunk fellendülésének az által, hogy azok a honi ipart pártoló polgárokat összegyüjtvén, ezek a jó szándék gyakorlását lehetőleg azonnal meg is kezdenék ... és biztosítékot nyújtanának az iparvállalkozóknak az iránt, hogy ráj uk, mint hazafiakra és férfiakra számíthatván, azok a még hiányzó czikkek előállításáról is gondoskodjanak ! . . . És hány, s évröl-évre több s több milliót takaríthatnánk meg mi ez által úgy a magunk, mint a mi nyomorúságos közügyeink rendezésének a javára ! . . . Hány és hány ezer munkabíró családot menthetnénk meg éven- kint az éhezéstől és kivándorlástól! ? S mily jól eső örömmel és büszke önérzettel gondolhatnának vissza azok a körök arra, hogy — habár csakis az ö hazafias jó akaratukat igénylő munkálkodás által — oly nagy s korszakot alkotó szolgálatot tettek az ö hazájuknak! Valóban furcsa természetű is az a mi hires hazafiságunk, hogy mi még az ily csekély áldozatot igénylő munkát sem tesszünk meg annak a hazának, melynek mi polgárai vagyunk, s amelynek önállósága javára a mi elődeink az ö vérüket és életüket is feláldozták! !! Sérti Sándor tr. Befordult a jobbra eső útra. Miféle emberáradat ez itt ? Nagy lárma, emberek kiabálnak, egy siró gyermek hangja, keservekkel tele, megsértődve. Ugyan kinek van merészsége egy gyermeket kínozni ? ... Egy rendőr keresztülhatol a néptömegen és lehajol. — Mi történt itt ? kérdezé a leköszönt férj. — Nézzék csak ... a haszontalant . . . ilyen korban lopni ! — Kicsoda ? — Ez a kis fiú . . . ilyen kis teremtés . . . milyen gyorsan dugta kezét ez ur zsebébe . . . — Engedjen el, kedves bácsi, sirt a kis fiú, kinek kezét a rendőr már erősen szorította. Engedjen el, édes, jó bácsi . . . sohase teszem többet . . . — Hogy hínak ? kérdezte a rendőr szigorúan. — Józsikának. — Az én fiamat is Józskának hívják ! czikkázott át a „felszabadított rabszolga“ agyán. — Józsikának hívnak . . . édes, jó bácsi . . . kérem ! — Igen, kiáltott szárazon egy jól öltözött ur; ha ilyen fiatalon szabadon bo- csájtanak, mi lesz belőled később ? Vezesse be, rendőr! — Van atyád ? — Nem, kedves bácsi . . . — Meghalt ? — Nem tudom . . . Nehány év előtt elhagyott minket, anyámat és engem . . . eleinte küldött pénzt . . . azután megfeledkezett rólunk . . . Anyámnak két hete nincs munkája . . . Éhezünk . . . — Jól van, jöjj csak ! — Kedves, jó bácsi, bocsásson meg.! rimánkodott halálra ijedve a kis fiú. — A rendőr majd rendbe hozza a dolgot. Előre! Itt a czimem! mondta az elegánsan öltözött, finom ur, a rosszul sikerült lopás áldozata s átnyújtotta névjegyét a rendőrnek. Az „áldozat“ — ki volt itt tulajdonképpen az áldozat, Isten tudja a menyekben 1 A „felszabadított rabszolga“ úgy érezte, mintha lökést kapott volna a mellébe. Mintha kővé dermedt volna, úgy állt ott... Fülében csengett még: „Atyám nehány év előtt elhagyott. . . eleinte segített minket. . . azután —“. És szintén Józsikának hívják, mint az ő fiát. A feje forrt, halántékait mintha kalapácsolták volna. — Istenem, minő haszontalan vagyok ! kiáltott fel hangosan. Megfordult és gyorsan visszafutott. Az egész utat futva tette meg, egészen házáig. Gyorsan, gyorsan . . . odafenn szenvednek . . és egy kis szivecske kínlódik és kék szemecskék sírnak. Idegesen, hevesen becsönget . . . ellöki a cselédet feleségéhez siet ... a pamlagon fekszik s már messziről hallja zokogását. — Ah, szeretett nőm, bocsáss meg ! . K. 0. HÍREK. — Űrnapját, az oltári szentségek ünnepét városunk lakossága is kegyelettel ünnepelte ma meg. A gyönyörű idő kedvezett a körme- netnek, mely a szokás szerinti helyeken felállított sátorokban lévő oltárok elé vonult. Az egyházi funkciót Palczer Ernő kegyesrendi házfőnök, kormánytanácsos végezte fényes segédlettel. A kivonult honvéd-diszszázad Bu- kovszky Péter főhadnagy vezetése alatt igen sikerültén végezte a diszlövéseket. — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete e hó 10-én rendkívüli közgyűlést tartott Debreczeni István polgármester elnöklete alatt. A közgyűlésen kihirdettetett a vámszedési engedélyokirat. Tudomásul vétetett a Csúcsa—nagykárolyi állami-ut kál- mándi útszakaszának a város kezelésébe történt átadásáról felvett jegyzőkönyv. Majd a nagykárolyi 301. és 2351. számú tj könyvben felvett Szilágyi Tamásné és Szilágyi Vilma tulajdonát képezett ingatlan vételárának megállapítása tárgyaltatván, a közgyűlés a vételárt 10,000 koronában megállapította; Lúcz György kérvénye folytán a telkéből kisajátított terület árában 2768 koronát kifizettetni rendelt. A városi hatóság kezelése alatti pénzeknek a négy pénzintézetben leendő elhelyezését 29 szóval 1 ellen elhatározta. Kovács György és társai az iránti kérelmét, hogy a telkükön keresztül vezető vízfolyás a nagyutczára átvezettessék — elutasította. Darida Sándor és neje kérelmére a mezőteremi utczai telkükhöz csatolandó terület árát 200 koronára mérsékelte. A hegyközség 1899. évi számadását és 1900. évi költségelőirányzását elfogadta. A márczius, április és május havi pénztárvizsgálatokról felvett jegyzőkönyveket miután rendkívüli intézkedést igénylő körülmény fel nem merült — tudomásul vette. A napirend ezzel kimerit- tetvén, Papp Béla szólalt fel s utalva arra, hogy Madzsar Béla, ki 25 évig állott a helybeli posta- és távirdahivatal élén, nem rég váratlanul Nagy-Bányára áthelyeztetett, s tekintettel arra, hogy negyedszázados működése alatt a szabályok szigorú megtartása mellett a közönség irányában a legelőzéke- nyebb bánásmódot tanúsította, de a postaintézmény iránti bizalom megszilárdulása is városunkban kizárólag az ő személyéhez van fűzve, indítványozta, hogy a város közönsége eltávozása feletti sajnálatának s a postaintézmény terén a városunkban működése folytán elért eredmény feletti elismerésének adjon közgyűlésében kifejezést s erről ötét jegyzőkönyvi kivonaton értesítse. A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadta és határozattá emelte. Ezután elnöklő polgár- mester a közgyűlést berekesztette. — Lendvay ünnep. Annak a buzgó és odaadó fáradozásnak, melyet vármegyénk főispánja a Lendvay Márton emlékezetének szentelt ünnepély sikere érdekében elkövetett, fényes megnyilatkozása volt a szombati díszelőadás, midőn a szatmári színház telve volt díszes városi és megyei közönséggel. Az emlékünnep, mely a Lendvaynak Nagy-Bányán emelendő szobor-alap javára rendeztetett, fényesen sikerült. A megye és város díszes előkelő közönsége volt egybegyülve. Vármegyénk főispánja is megjelent kedves nejével, valamint városunkból is többen. A műsor első és utolsó számát a dalárda föllépte nyitotta meg Zichy „Szerenádjáénak s Huber „Őseink emléké“-nek biztos és remek előadásával. Bartók Lajos a Petőfi-társaság elnöke rendkívüli hatással adta elő alkalmi prologját, különösen ott aratott nagy tetszést, midőn Lendvay művészetét jellemezte. A nagy sikert aratott prolog előadása után a „Nemzeti színház“ tagjai közül Csillag Teréz, R. Maróthy Margit, Náday, Zilahi, Gyenes adták elő Sardou „Csapodár“ ez. vigjátékát, élvezetes előadásban. A kihívásnak nem volt se vége se hossza, a közönség őket újra és újra látni kívánta. Az ünnepély fél 12 órakor ért véget s bár szokatlanul hosszan tartott, s hozzájárult a nagy hőség is a közönség e kiváló műélvezetet nyújtó előadást szívesen végig hallgatta. Kik ott nem voltak, csak sajnálhatják, hogy ily ritka műélvezettől fosztották meg magukat. Előadás | után a közönség egy része tánezra és társas ! szórakozásra a Kossuth kerti kioszk termeibe vonult. Itt azután megeredt a jókedv s pajzán vidámság, s volt táncz kivilágos-kiviradtig. A : tiszta jövedelmet illetőleg, tekintélyes összeg jut a szobor-alap javára. — A honvédség köréből. Barkóczi Fe- rencz törzstisztjelölt századost, a helybeli honvédzászlóalj helyettes parancsnokát, zászlóalj parancsnoknak nevezték ki a törzstiszti illetményekkel. Városszerte megelégedést keltett a derék katona és kitűnő társadalmi ember megérdemelt előléptetése. — A fögymnasiumi ifjúság tornaversenyére, mely ma délután 4 órakor lesz a nagy- piacztéren, ismételten felhívjuk a nagyközönség figyelmét, melynek programmja a következő: 1. Felvonulás és oszlopokba állítás. 2. Hymnus, egy szólamban énekli a versenyben résztvevő ifjúság Szolomájer János tornatanár vezetése mellett. 3. Szabadgyakorlatok vezényli a fögymnasiumi tornatanár. Előtornász : Serly István VII. o. t. 4. Egyéni versenyek. Futás I—VII. oszlopig, 50, 60, 80, 100 méter. 5. Magas ugrás rúddal, VII. oszlop. 6. Magas ugrás szabad lábbal 1—VII. oszlopig. 7. Távugrás I—VII. oszlopig. 8. Osztály tornázás nyújtón, III. oszlop. 9. Csapat tornázás a korláton és nyújtón. 10. Mintacsapat tornázás a lovon V—VII. oszlopig. 11. Ló- és bak-ugrás V—VII. oszlopig. 12. Sulydobás VII. oszlop. 13. Kötélhúzás II. oszlop. 14. Játék „fekszik a róka“ IV. oszlop. 15. Oszlopokba állás és a versenydijak kiosztása. 16. Szózat egy szólamban énekli a versenyben résztvevő ifjúság Szolomájer János tornatanár vezetése mellett. 17. Elvonulás. — Az áll. polg. leányiskola ünnepélye. Mosolygó lányfejek, kaczagó asszonyok. Ez az ünnepély kerete, melyből aztán olyan szépen villogtak ki a szereplő kurtaruhás lányok ragyogó szemei. Nem hiába, olyan poetikus, szép ünnepélyt rendeztek, a minőt csak a gyönge nem rendezhet. A lelket egy kissé megtisztították az élet salakjától, meg- ízleltették az eszményiség ritka élvezetét. Mikor az ünnepély bekezdéséül a király- hymnus zsongott végig a tágas termen, azokról a fehérruhás lányokról mindenki elgondolta: magyar szívből énekelnek, magyar a lelkűk, a hangjuk. Megtapsolták, megéljenezték őket, a vezető énektanár, Tőtős János is megkapta jutalmát a fáradságos, de szép- sikerű betanításért. Wechsler Antónia III. o. t. „Mi a haza“ czimü költemény kedves el- szavalása után Schwarczleitner Karolina tanárnő ecsetelte szép szavakkal az ünnepély jelentőségét, visszavezetett a sötét múltba, s egy dicsőbb jelen festésével fejezte be felolvasását, melynek minden gondolatán el- ömlött a szellemesség fénye. Sternberg Anna II. o. t. a mi magyar hangszerünkön: a czimbalmon játszott, mintha szive lett volna a húrnak, olyan busán fakadtak belőle a szemenszedett szép magyar nóták ; az ügyes szereplőt élénken megtapsolták. Bornemissza Malvin III. oszt. tanuló szavalta el utána Inczédy László „Ezer év“ czimü költeményét nagyon kedvesen, igazi érzéssel, meg is volt az elismerés. Az ünnepély egyik kiváló pontjának szereplőit: Janitzky Margitkát, Liszer Gizellát dicsérő szókkal minek is halmozzuk el; hiszen az a pár könny, a mi az érzelmesebb nők szeméből lassan leperdült, eléggé megjutalmazták a szomorú zongoraszót, a rezgő szavallatot. A szavallatban úgy, mint a zongorában, mintha azok a megárvult gyerekek beszéltek, sírtak volna. Nagyon emelte az ünnepély szépségét ez a pont. Gaál Berta gyönyörűséges szép dalaiba tette a szivét, a lelkét, s talán, ha annyira nem merült volna ki az énekben, bizony nagyon szívesen hallgattuk volna el tovább is, az igaz igy is, hogy pacsirta a torka; Zanathy Leona V. o. t. kisérte zongorán összhang- zatosan, őt is megillette a taps, az általános tetszés. Irsik Margit szavalta el következő pontkép Rudnyánszky „Nemzeti ünnep“-ét érczes, mégis szelíd hangján, a honszerelem szép szavaival, majd Kacsó Erzsiké V. o. t. mutatta be kiváló zongorajátékát, a mi minden tekintetben becsületére válik, s a hallgatók részéről nagy tetszést nyert. — Még Vörösmarty „Szózat“-át hallgattuk végig, melynek elhangzása után az előkelő vendégsereg megelégedve távozott az ünnepély színhelyéről. — Előléptetés. Ö felsége a király Dr. Papolczy Gyula szatmári kir. törvényszéki bírónak az ítélőtáblái bírói cziinet és jelleget adományozta. A kitüntetett egyik jeles í tagja törvényszékünknek, kinek kitüntetését a jogász-közönség örömmel fogadta. — Műkedvelői szinielőadás. A „Nagykárolyi prot. Társaskör“, felbuzdulva a f. hó 4-én elért fényes sikeren s engedve az általá; nos közkívánatnak, f. hó 10-én ismét színre hozta népszínmű irodalmunk egyik örök becsű gyöngyét: Abonyi Lajosnak „Betyár kendőjét. Múlt heti számunkban részletesen megemlékeztünk a dilletánsoknál ritkán tapasztalható — magas színvonalon álló — előadásról, most sem tehetünk egyebet, mint múltkori elismerésünket fokozva megismételni, mert a 10-iki előadás qualitás tekintetében még erő-
