Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-05-04 / 18. szám
Táraa r) a ~| tv-i i szépixodalrcii és isxxxexettsrjesztő ix©tila,p>. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szánt. (A római kath. elemi iskolával szentben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kuruzslás. Az ember semmiben sem bőkezűbb, mint orvosi tanácsok osztogatásában és semmire sem fogékonyabb mint azok elfogadásában. Főleg a vidéki földmivelö népség minden aggodalom nélkül szokta követni a kuruzslási tanácsokat. Orvosláshoz csak akkor fordulnak, amikor már rendesen későn van. Ha a vétkes hanyagság magyarázatát kérdjük, azt nyerjük felvilágosításul, hogy ez vagy az a háziszer ennek vagy annak a baján segített. Hogy a betegség karakterisztikonja egészen más volt, azzal a jő emberek édes-keveset törődnek. A legtöbb ember azt a helytelen elvet valja, hogy a kis bajokat maga a természet gyógyítja és csak veszélyes betegségek igényelnek szakbeavatkozást. Számtalan emberélet esik ez elv áldozatául, amely mellett nem jő tekintetbe, hogy kisbajok gyakran veszélyes betegségek kezdetét jelentik és, hogy hanyag gyógykezelés által a legjelentéktelenebb bajok is elfajulhatnak. Hozzájárul a kuruzslás elterjedéséhez, hogy a laikus elvétve tapasztalt véletlen sikereit égig magasztalják, számtalan balsikereit azonban a feledés ködébe takarják, míg az orvosnál éppen fordítva áll a dolog. Tőle a gyógyítást egyszerűen elvárják és a természetkövetelte katasztrófákat viszont a ö rovására Írják. Az anyák tudják legjobban, mit tesz az, ha szeretett gyermekünk holtteteménél állunk, azzal a keserű szemrehányással illetve önmagunkat, hogy a gyógyításra legalkalmasabb időt üres kuruzsló tanácsok követésével hanyagoltuk el. Számtalan tüdögyuladás, kanyaró, vörheny- és sok más esetet tudnék felhozni, mely kellő időben kikért orvosi beavatkozás mellett nem ért volna halálos véget. A fájdalomban még boldognak nevezhető az az ember, aki a hozzá oly közel állónak csak elmúltán kesereghet, anélkül, hogy a ravatal előtt keserű szemrehányásokkal lenne kénytelen gyötörni önmagát. A gyógybabona vidéken a legfurcsább formákat veszi föl. Majd minden falunak megvan a maga „tudós asz- szonya“, aki minden bajra talál irt, jelentéktelen, de életveszélyessé is válható vérömléseket szent igék inormo- lásával állítanak el, a szemre, melybe idegen test hatolt, rákszemet vagy nyers húst raknak föl. Majdnem minden belső bajra, melynek természete oly nehezen állapítható meg, a kuruzslás rá meri teni a kezét. Hál’ Istennek, csak elvétve mer hozzányúlni csonttörésekhez vagy orvosi szakértelmet követelő ficza- modásokhoz, már azért sem, mivel a beteg esetleges elpusztulása esetén a bűnös kuruzslót nagyon is hamar lehet kinyomozni. Szomorú, hogy még az intelligensebb osztályokban is megvan az a hajlam, hogy látszólag csekély bajokat házi szerekkel gyógyítsanak. Pedig aki önmagát és hozzátartozóit szereti, nem mulaszthatja el még a legkisebb bajnál sem, hogy nagyobb veszélyek elkerülése véget orvosi tanácsot vegyen igénybe. Teljesítse e kötelességet mindenki minél előbb, mert hiszen a megnyugtató szakvélemény is felér néha a gyógyulással. Hr. W\ Borravalók. Néhány évvel ezelőtt Amerika még teljesen borravalómentes volt. Az amerikaiak mindig bizonyos elégültséggel, sőt büszkeséggel utaltak arra, hogy náluk a borravaló-adás szokását nem (ismerik. Ez azonban az utolsó évek óta nagyon megváltozott. Az uj világban ma már éppen úgy osztogatnak borravalókat, mint Európában és a chicagói nagy világkiállítás, mely sok idegent vonzott Amerikába, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államokban a borravaló intézmény meglionosuljon és folyvást fokozódjék. Noha még távolból sem öltött oly arányokat, mint nálunk, bizonyára nem fog sokká tartani, hogy éppoly elterjedt lesz ez a rósz szokás, mint Európában. A borravaló elfogadása sok ezreknek oly kedves, — az a körülmény, hogy bizonyos személyek borravalókat kapnak, a vállalkozóknak, kik ezeket az embereket, alkalmazzák, annyira előnyös, hogy Amerikában ebben a tekintetben az európaiakhoz teljesen hasonló viszonyok lesznek. A vidéken állandóan tartózkodóak alig sejtik, mily hatalmasan halad a bo'r- ravaló-rendszer napról-napra a nagyvárosban és milyen terjedelmet nyert már ez a modern baj. A legtöbb utazó, aki a nagyvárosi viszonyokat nem ösmeri, arra a tapasztalatra jut, hogy pénze előbb elfogy, mintsem hitte volna. Oka ennek leggyakrabban az, hogy az utazás költségvetésének összeállításánál nem számoltak a borravalókkal. A vendéglőben a fizető pinezérnek, az ételhordónak és a borfiunak külön- külön borravalót kell adni. A portás, aki a bérkocsit szólítja elő, borravalóra vár, amelyet a bérkocsis sem vet meg, sőt éppen azt az utast veti meg, aki nein ad borravalót. Ha nem juthatunk a színház pénztárához a nagy tolongás miatt, borravalót kell adnunk az „agio- teur“-nak. Csak nemrégiben csaptak el a Magyar színháztól egy pénztárosnőt., mert az „agioteur“-ökkel összeköttetésben állva megosztotta velők a borravalókat. A ruhatárban többnyire tetszésünkre bízzák a dij megállapítását, ami azt jelenti, hogy a rendes tiz krajczárnál adjunk többet, mert ha eszünkbe jutna ennél kevesebbet adni, bizonyára „smuczig“-nak tartanának. A látcsövet kölcsönző jegyszedő, a közúti kocsivezető, a borbélylegény, a kis fiú aki utánunk szalad és tüzet ad, a házmester és a „vice“, a legény, aki valamit a házhoz hoz, a levélhordó, különösen a pénzes levélhordó, a távirat- vagy a vasúti kézbesítő és isten tudja, még hány más még mind egyaránt borravalóra várnak. Borravaló itt, borravaló ott, borravaló mindenütt kora reggeltől késő estig. Egy franczia lap nemrég azt a hirt hozta, hogy egy derék párisi polgárhoz beállít egy ember, aki borravalót kért annak a czimén, hogy Írnoka a végrehajtónak, aki előző nap foglalt az illető polgárnál. Ennyire ugyan még nem jutottunk, ám nincs kizárva, hogy még juthatunk. Mindennap újabb borravalókat eszelnek ki. Egy ideig vonakodunk a borravaló újabb nemétől, de ez nem használ semmit. Nehány hét vagy hónap múlva ezt a borravalót is zúgolódás nélkül fizetjük, nem gondolva arra, hogy az évenként TÁRCZA. A mi h á z u n k.*) Irta : 2nTsector Béla,. Legényegyletünknek méhszorgalmu népe Emelt fővel nézhet a jövő elébe. Most vonul be saját, szerény otthonába, Hol nyugalom, béke, lelki öröm várja. Mert a nehéz munka édes ízű bére, Bármily kevés, joggal állhat az elébe, Moly a ezímek, fényes születések révén Tágít oly sok ember szegényes erszényén ; Mert. a munkán szerzett házban egy-egy szoba Drágább, mint a fényes öröklött palota. Nincsen rajta czímer, mi figyelmet keltsen, Nem találni inast, a ki bejelentsen ; Fehérek a falak, egyszerű a bútor, De kik ide járunk, mentek vagyunk bútól S büszke szóval mondjuk „Mert ez a miházunk, Hogy viszály ne dúlja, mindnyájan vigyázunk.“ Munka a jelszavunk, szorgalom a társunk S mert javunkra válnak, tőlük el nem állunk. „Kis ház, nagy nyugalom,“ — mondja a példaszó ; Nálunk ez nem mondás, de csalhatlan való. Kifáradván, ide gyűlünk pihenőre, Hol mindég velünk van lelkünk gondos őre. Felderítő elég találkozik itten S mitől szomjú lelkünk erősödik hitben. Játék, becses könyvek, tréfás eszmecsero Képzik szellemünket s felejtetik vele *) A nagykárolyi katb. legényegyletnek a saját házába történt beköltözése emlékére. 1899. máj. 1. A léha, a bűnös időöléseket, Mi hamar kifáraszt, korán sírba temet. Megismerjük igaz értékét a jónak És nem adunk hitelt az ámító szónak. Becsülni tanuljuk lelkünk drága kincsét S hogy megutáljuk a földiek bilincsét, Szemünk előtt lebeg a nagy ember képe, Ki mindent eldobott égiért cserébe ; A ki felkarolta a szent ügyet már ma Egész Magyarország hálaszóval áldja. Isten és a haza, e drága fogalmak Előttünk mindenkor tiszteletben vannak, Mert nélkülök vagyunk földönfutó lények Es játéklabdái számtalan veszélynek ; Míg ez erős, biztos védőszárnyak alatt Minden jó szándékunk fényes sikert arat. Ha még arról szólok, hogy az a jó ember, A ki bölcs vezérünk, igazi jó kedvvel Mulatozik köztünk s atyailag oktat : Bármily undok ármány bajt baj után hozhat, Nem fognak;inogni e kis ház falai Megvédik az eszme fénylő sugarai. Mert hol az ész, a szív viszonya ily szoros ; Hol nincsen bűnfekély, csak a jó otthonos ; Hol, mit a száj beszél, a szív is érezi : Nem győz a gonoszság, készen áll védeni A jó- és igaznak hatalmas Gyámola ; Nem ül hát diadalt és nem árthat soha. Legyen is az új ház a nyugalom fészke, Ne hagyja el soha, se jóba’ se vészbe’. A barátság és az egyetértés kapcsa Az egylet tagjait testvérekül tartsa ; Isten áldó keze lebegjen felettünk, Hogy a hon javára váljék minden tettünk. Magyar Anekdotakincs.") Ezer esztendő humorja, vidámsága mosolyog ránk abból a hatalmas gyűjteményből, melyet Tóth Béla állított össze, s amely most jelenik meg Singer és Wolfnerék kiadásában. Nem valami közönséges adomatár ez, a milyent olcsó tákolmányokban ponyván árulnak: úri magyar Ízlés gyűjtötte egybe a nagy vállalatba, amely mintegy 120 nyomtatott Ívre terjed, körülbelül nyolezszáz képpel. A magyar anekdotakincsben együtt van mind az a tömérdek tréfa, adoma, szikrázó ötlet, jóizü történet, csattanós, velős epizód, a mit a magyarság ezer hosszú esztendőn át jókedvében, pipaszó mellett, borközi hangulatban vagy csaták hevében magából teremtett. Azt lehetne mondani, hogy ez a magyarság története | vidám képekben, s igy nagyon tontos ; tudományos munka. De olyan tudomány van benne, a mely egy ritka erénynycl ékes: megkaczagtat minket, íölvidit, mosolyra késztet. Anekdotázó nép vagyunk, mondja maga a szerző, „minden ötletünk, minden vidámságunk és bölcsességünk el van rak tárolva ezekben a rövid, velős, csattanós történetkékben.“ Aki azokat igy finom Ízléssel megválogatva összegyűjtötte, az a magyar nép bölcsességének és humorjának lexikonát irta meg. Minő *) Gyűjtötte Tóth Béla. Öt kötet. Ára fűzve 12 frt. Diszkötésben 16 frt. — Megrendelhető 1 frtos havi részletekben való törlesztésre is. — Kiadja Singer és Volfner. Budapesten. I bőséges anyag kínálkozott Tóth Bélának Árpádtól Beöthy Aldsiig! Minő szemen- szedett sorozata olyan ötleteknek, tréfáknak, kurta históriáknak amelyek jobban jellemzik a magyar embert a legtudósabb néprajznál vagy történelemnél! Az anekdotakincs megérdemli a kincs nevet. Vele is úgy voltunk eddig, mint egyéb kincseinkkel. Sejtettük, hogy megvan valahol, de nem akadt senki, aki díszesen egybe gyűjtötte volna. Tóth Béla tehát olyan munkát végzett, amelyre eddig nem volt eset irodalmunkban. Okosan, finom érzékkel válogatta meg anekdotáit: mind kitűnő, mind jellemző, valamennyinek van erős, gondolatra késztető magva, a legtöbbje jóizü mosolyt csal az ajkunkra. De igen bölcsen kivetett belőle minden trágárságot, kétértelmű sikamlós- ságot, vastag elemet, Csak ilyen okos megválogatás által lett igazán kincsesé ez a temérdek füzet. A sírva vigadó magyarnak kedélyvi- lága nyílik meg előttünk, s rnig a sok tréfán és mulatságos epizódon elmosolyodunk, megizleljük egyben a magyar zamatosságot, a magától támadt, mesterségesen nem komponálható anekdota szeszét s felüdülünk tőle, mert az élet verőfényes oldalát pillantjuk meg hirtelenül a rideg hétköznapi életfolyás közepette. Lelki patika ez a négy kötet, nem szabad hiányoznia semmi magyar könyvesasztalról. Tóth Bélát ezért az uj munkáért a régi dicséret illeti. Nagy feladatnak járt végére: ezer év anekdotáját összegyűjteni, megrostálni, szép művészi formába
