Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-03-16 / 11. szám
XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899. márczius 16. 11-ik szám. ^ 'Ül TársacLalm.i. szépixodalini és isxxxexetterjesztő ixetila/p. NAGY KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Egész évre Félévre Előfizetési árak: 4 frt. 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr. Községi jegjzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Márczius 15 Tegnap mult 51 esztendeje annak, hogy a magyar szabadság megszületett, hogy a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség“ világrenditö jelszavait irta zászlójára, a nemzeti tricolorra, a magyar! Százados hagyományok, százados elnyomatás nem birt többé ellentállani a sirjából új életre kelt Szabadságnak, és a felébredt nép egymásután törte össze rabbilincseit, kiküzdve magának az Egyenlőséget. Más nemzeteknél, hosszas, tervszerűen elökészitett munka szüleménye volt a szabadság; a magyarnak egy nap elég volt arra, hogy szabadnak érezze és szabaddá tudja tenni magát! Egy pár lelkes ifjú, a hosszas fontolgatás embereit megelőzve, egy nap alatt megteremtette azt, mire vállalkozni, nemcsak merészség, hanem vakmerőség volt! És a nép, tömegesen követte a vakmerő ifjakat, melléjük állott rettentő tömegével, hangosan követelve azt, a mit egy nappal azelőtt mégcsak félve óhajtott. A magyar nemzet vére hullásával, martirjainak egész tömegével pecsételte meg a márczius 15-iki ifjak lelkes munkáját. Hiába nehezedett reá a hatalom egész súlya, hiába zudult reá az elnyomók egész tömege, a szabadságért lelkesült nép nem félt a hatalom súlyától, ellentállott, sőt elsöpörte az elnyomók tömegét, bámulatot és rokonszenvet keltve a világ összes müveit nemzeteinél bátorságával, vitézségével ! Örökké fényes lapja lesz történetünknek a márczius 15-diki események lapja! Clio aranybetükkel jegyezte be a nagy tettek könyvébe, s a késő utódok is bizonyára lelkesültségtöl dobogó szívvel fogják olvasni apáik hőstetteit. Mert a mit a magyar e napon kivívott az egy valódi Herosztratesi munka volt. Lehulltak a lelkiismeret, a gondolat és véleményszabadság rabbilincsei, azok, kiket az isteni hatalom egyformáknak teremtett, de az emberi hatalom egy áthidalhatatlannak látszó örvényt állított köz- zéjök, egy csapásra ismét egyenlők lettek, egy idegen hatalomnak vaskezét érző nemzet egyszerre öntudatára ébredt annak, hogy vannak neki is jogai, melyeket nem kérni, hanem követelnie kelj! A nemzet vére, vagyona, ereje, nem az idegen hatalomé, hanem a nemzeté, melyet saját léte fenntartására, saját kultúrájának fejlesztésére kell for- tania! A nyílt szó, a nyílt tettek ideje elérkezett! A nemzetnek 12 pontba foglalt követelései nem voltak túlhajtottak, csak azokat tartalmazták, mik egy öntudatra ébredt nemzetnek jogos kívánalmai voltak. Nem előzték meg a magyar szabadságot sem a társadalmi rend felforgatását czélzó törekvések, sem a vagyon, vagy osztály gyűlölködés árnyai, nem folyt patakokban az ártatlan vér, hanem a hangosan megnyilatkozott szabadság utáni vágy, a nemzeti önérzet teremtette azt meg. És éppen azért lesz mindenkor márczius 15-dike a magyar nemzetnek ragyogó tisztaságú napja! Nem homá- lyositja el semmisem a fényes napot, a lelkesedés, a hazafiui tettek nagy napját! A tegnapi napon, széles Magyar- országon mindenütt ünnepelt a magyar, a paloták fényes termeiben, úgy mint a kunyhók szegényes szobácskáiban egy nagy történelmi napnak emléke dobogtatta meg a magyar szivét. Ezer és ezer ajakról hangzott el a hálaadó ima az Egek urához, hogy megengedte érni az unokáknak azt, mit nagyapáik hős tette vívott ki; a szabadságot! Ezer és ezer ajakról szállt fel az ének: „Isten áld meg a magyart\“ és bizonyára meghallgatást fog találni a magyarok istenénél! A nemzet törvényhozása nem tette hivatalos ünneppé e napot és nem látjuk ünnepelni a hivatalos Magyarországot I De minek is törvénybe foglalni azt a napot, melyet a nép maga tett ünneppé, minek betűkbe önteni azt, a mi be van vésve a szivekbe ? Hiszen mig magyar fogja lakni ez áldott földet, addig úgyis mindig meg lesz ünnepelve e nagy nap, a magyar szabadság születésnapja. És reméljük, hogy az elhintett mag szintén megfogja teremni gyümölcseit. A véres kardok helyett az ekevas fogja a magyar földet termékenynyé tenni, a béke áldásos hatása meg fog látszani azon a népen, mely a költő szerint: Megbünhödte már A múltat s jövendőt. 0. TARCZA. A vértanúk emlékezete. Oda viszen képzeletem szárnya, Hol nemzeti kegyeletünk tárgya. Oda, hol a tizenhárom Dicső vértanú halálon Kivívta a szabadságot nékünk, Mely létoka, hogy nép vagyunk, élünk. Gyászemléke ötven éves sebnek! Mitől van az, hogy el nem felednek; Evről-évre hogy felújúl, Mily kegyetlen, milyen csúfúl Megtorolta a hatalom kénye, Hogy egy nemzet ősi jogát védte? Ha előtted állok, sír a lelkem ; Mint igézet rabja önfeledten, Néma borongással nézek, Nem tudva, mi bánt, mit érzek ; Csak midőn a bűvölet elmúlik, Ébredek, de forró könnyem hullik. Hogyne sírnék ! Hogy is ne siratnám Tizenhárom, hősünket! Avagy tán Most is olyan idők járnak, Hogy az igaz honfibánat Ha nyilvánul, csörgő láncz a bére S ki ily merész, rabúl bánnak véle ?' Zörgő haraszt és rezdülő avar, Melyet a szél e helyről fölkavar, Mit susognak, mit beszélnek? Míg hallgatom, az igéknek Minden kis betűje, mint a szikra, Honszerelmem tüzét egyre szítja. Azt beszélik, hogy a drága hamvak Szabadságát védik a magyarnak : Hogy az ármány, cselszövények, A kufár és önző lények Nem ülhetnek diadalmat rajta, Önfajukat rabigába hajtva. Halld meg, Isten, leghőbb óhajtásom! Nyugtot földön, sírban ne találjon, Ki mindnyájunk büszkeségét, Hogy az ellen szomját, éhét Oltsa, bitóról kezére játsza, Hőstettéért a jutalmat várva. Mint űzött vad, mindenütt remegjen, A hol csak egy kis levélke rezzen : Hogy az undok árulásért, A mit átkos sorsa rámért, A kegyetlen büntetés eléri S elhibázott életét bevégzi. Nádor Béla. II. Rákóczy Ferencz és Kossuth Lajos. A két szabadságharcz összehasonlítása. Irta.: Dr. CZIRBUSZ GÉZA, tanár. • (I elolvasta: Bródy Lajos ügyvéd, 1899. márczius lo-én a polgári olvasókör ünnepén.) A magyar nemzet oly hamar simult az európai népek gondolkodás köréhez, oly hamar alakult át letelepedett kulturális nemzetté, hogy szinte páratlan tünemény a középkorban felmerült népek történetében. Elköltözése után való 3-ik században a XIII. százban teljesen kifejlődött keresztény mivelődése, román művészeti stylje, nemzeti nyelve. Az angol magna chartához hasonló szabadság levele és rendi alkotmánya van, melyekhez szívósan ragaszkodik anélkül, hogy lehunyná szemét a világ haladása, más népek törekvései előtt. Nyelvéhez, alkotmányához, nemzeti önállóságához való hü ragaszkodása miatt sokszor háborúba elegyedik Európa hatalmasaival, de mindig diadalmasan, alkotmányának és nemzeti jellegének csorbítása nélkül kerül ki belőle. Előbb a német császárok kísérlik Magyarországot hatalmi körükbe vonni azon az alapon, hogy a magyarok beköltözése előtt Magyarország fele a Karolingek birodalmához tartozott, a császári méltóság hatalma pedig a franczia Karolingek- ről a németekre szállott vala. Sikertelen próbálkozás volt az, mert Béla, szent László fegyvere visszaverte a nyugoti szomszédok hatalmi vágyait, sőt szent Lászlóból majdnem Európa vezére lett 1 a keresztes hadjáratok idejében. Majd nyugoti szláv császárság volt alakulóban, I mely közép Európának északon és délen lakó szláv népeit Ottokár cseh király koronája alatt vala egyesítendő. Ha ez a császárság megalakul és a magyar vitézség Durnkrut mellett össze nem töri Ottokárt, bizonyára összeroppantotta volna a szlávság sz. Istvánnak birodalmát. A nemzeti királyok fényes uralma után kelet felől csapott nemzetünkre, alkotmányunkra és magára maradt hazánkra az eddigieknél veszedelmesebb zivatar: a 1 török hódítók kegyetlen förgetegje, mely A dalárda közgyűlése. Folyó hó 12-én vasárnap délután 4 órakor tartotta a helybeli dalegyesület közgyűlését a városháza nagytermében. Megelőzőleg a választmány tartott ülést, melyen a közgyűlés elé terjesztendő pontok tárgyaltattak, s az elfogadásra benyújtandó határozatok állapíttattak meg. Az alapszabályokban előirt számon fölül jóval népesebb gyűlést Demidor Ignácz elnök megnyitván felhívja a jegyzőt, hogy az alább egész terjedelmében közölt elnöki jelentést a lefolyt 1898. évről olvassa fel. A számvizsgáló bizottság jelentésének felolvasása után elnök köszönetét mond az egyesület vagyonát kezelő tisztviselők és az ellenőrzést gyakorló számvizsgálók buzgó működéséért. Poór János egyl. tag szólalt fel ezután, íelhiva a közgyűlés figyelmét arra, hogy az egyesület jelenlegi elnöke részint mint alelnök, részint mint elnök, már körülbelül tiz éve áll az egyesület élén. Volt idő, mikor az egyesület anyagi zavarokkal küzdött, méltánylásra nem talált. Hogy mi volt az oka nem kutatja, de hogy most miként a felolvasott jelentésekből látható, örvendetes virágzás észlelhető, adósság nincs, a közönség részéről jövő elismerés fokozott. Hogy mindez igy van, azt főként Demidor Ignácz elnök buzgalmának tulajdonítja, ki a dalművészet iránt érzett ideális lelkesülésében fáradságot nem kiméivé az egyesület hajóját végre biztos révpartra vezérelte. Indítványozza, hogy a közgyűlés elismerésének és köszönetének adjon kifejezést. Ezen általános tetszéssel fogadott indítvány után Nagy Elek állott fel kijelentvén, hogy mindenben hozzá járul az előtte szóló indítványához, csak azzal toldja elpusztította keleti Európát, tönkre tette a balkánfélszigeti népek szabadságát s Konstantinápoly bevétele után Budavár felé zúdította rémes hadait. Magyarország körömszakadtáig védekezett, ütötte mig bírta az ellenséget, de midőn Hunyady János karja ellankadt s a visszavonás kígyója ontotta epéjét a nemzet szivébe, erőt vott a csüggedt nemzeten a hódítók fanatizmussá; fővárosunk elbukott, seregünk, királyunk odaveszett s Magyarország szandsákokra osztott török tartomány lett. Csak egy maradt meg épen sértetlenül — a hazának, az alkotmánynak rendületlen szeretete. Nem voltak megyegyüiések, nem tarthattak országgyűléseket, de azért a magyar mitsein törődve a bégekkel, pasákkal, szandsákokkal, hagyományos szokásai és alkotmánya szerint élt, egyre azon törve fejét, miképpen szabadulhat meg a török iga alól s miként állíthatja helyre ősi alkotmányát, nemzeti intézményeit? A közvélemény megoszlott. Egyik párt azt vallotta, nemzeti királyok alatt virult föl Magyarország gazdagságra és előkelőségre, csak nemzeti királyok verhetik tehát vissza a hódidó idegent hazánk területéről; a másik párt gyöngéké, kévéséi te Magyarország ellenállás erejét ily erőszakos hóditóval szemben mint a török és külső segítség után nézett. De becsületére legyen mondva mindkét pártnak : mindkettő óhajtotta az osztatlan hazát s a nemzet politikai független- s é g é t. Az a párt győzedelmeskedett, a mely Gyomor-bélhurut és elhájasodásnál a Ferencz József keseröviz gyógyhatása páratlan. Ajánlatos csakis Ferencz József vizet kérni és nem budai vagy egyéb elnevezést használni, mert több csekély értékű viz csalódásig hasonló vignettákkal jön forgalomba. —
