Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-23 / 8. szám
XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899./ február 23. í 99.11 8-ik szám. NAGY KÁROLY VÁRChgt HI VATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.-TKÁj L . tw Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: —-------------- y ■== Szerk esztőségi iroda és kiadóhivatal: Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Bérmentetlen leveleket Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Deák-Ferencz-utcza 40. szám. Nyilttér sora 15 kr. előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. (. . római kath. elemi iskolával szemben.) Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyetértés. Nemcsak a nagy politikában hiányzik az egyetértés, hanem társadalmi életünkben is, a hol ez a hiány valóban kinossá teszi a helyzetet. Valamint a gép működését egyedül az egyes alkatrészek összetartása teszi lehetővé, úgy társadalmi életünk fejlődését és felvirágoztatását egyedül csak az egyetértés, az összetartás érzete eszközölheti. De mi mit teszünk? Vajmi csekély kivétellel csak a mások gyengéin, hibáin szeretünk rágódni, mintha embertársaink elnyomása képezné azt a bázist, melyen fölemelkedünk. Vájjon hányunk- nak jutott eszébe az a bölcs mondás: „ember, ösmerd meg tenmagad!“ kutasd saját gyengédéit, hibáidat; nézeteid helytelenségét, Ítéleteid felületességeit, alaptalanságát; vedd fontolóra szavaidat, mert azok jobban becsülen- dök a pénznél. A pénzt vissza lehet szerezni, de a kimondott szót soha. A jó vén Diogenesz jut eszembe : fényes nappal égő lámpással kereste az igaz embert! Az ö pesszimisztikus világnézetének azonban nem hódolhatunk, mihelyt belátjuk, hogy első feladatunk: önmagunknak igazzá lenni. Sajnos, azóta már évezredek múltak el, de az emberek mindig csak olyanok maradtak, hogy valamennyien lámpást vennének kezükbe és elmennének egy igaz embert keresni! Elmúlt az ókor vaksötétsége, a középkor brutalitása és az elnyomatás minden gyászos korszaka, eljött a szabadság fényes nappala, az emberi jogok teljes ébredése. Mindenki teljes tudatában él annak, hogy számottevő törtje az egésznek és a világ előtt egyenlő bárki fiával. Megszűntek a jobbágyság, a nemesi kiváltságok, az osztály-, a kasztrendszerek. Tudjuk hogy érdemünk csak a szorgalmunk, tehetségünk által szerzett érdem és még sincsen békesség, még sincsen összetartás, egyetértés sehol és semmiben. Arról panaszkodnak fent, alant és legtöbbet talán a középosztályban. Fájdalom még azt is hozzá kell tennem, hogy erről legtöbbet panaszkodnak nálunk Magyarországon. Rendkívül barátságosak vagyunk ugyan és szó és bor hevében odaígérjük mindenünket. Csókolódzunk, ölelkezünk, esküdözünk s ha rákerül a sor, a legtöbb esetben úgy izélünk, „hogy hiszen szívesen, — hanem hát... Borközben „brúdert“ iszunk sokszor egész asztaltársasággal, kivétel nélkül, sőt sok esetben a legelső találkozás alkalmával, elég meggondolatlanul, s másnap, ha valamelyik megfontoltabb figyelmeztet, azt feleljük: „Tudod barátom, bor között sok minden megesik.“ Minek nevezzem ezt ? A ki igy cselekszik, eklatáns példát ad arra, hogy az őszinteség, jellemszilárdság, igazbarátság becsülése nála nem erős alapon állanak. Ki ne ismert volna olyan könyelmü uracsokat, kik minden idejöket, pénzűket dinom-dánomra pazarolták. Mennyi barátot találnak ezek, mennyi szóbeli megtiszteltetésben részesülnek; s ha tönkre jutnak kik Ítélik el elsősorban? Nem azok-e kik legjobb napjaikat töltötték el az ilyen rövidlátó Lukullo- s oknál. Ebből csak az következik, hogy nálunk a barátság czégére alatt sokkal több kétszínűség, önzés rejlik, mint barátság. Sőt tovább megyek. Még azt is merném állítani, hogy nálunk a tisztességes, komoly ember nem részesül abban a becsülésben, melyben a szele- verdi, könnyelmű, szószátyár, ki a pénzt semmire sem becsülve szórja. Erről elmondják, hogy tud élni, „savoir vivre:“ azt a csendes, komoly embert pedig, aki még teli pezsgöpalaczkokkal nem hajigálta be a kávéház tükörablakát és nem forgácsolta szét a czigány hátán a hegedűt, legföljebb elmondják „jó embernek“, azaz : együgyünek. Szóval: nálunk mindenki nagy urat játszik. Ha egy hivatalnoknak ezer forint a fizetése, akkor költsön úgy, mintha háromszor annyi volna, mert különben m e g s z ó 1 j á k. Kell-e ahhoz kommentár, hogy ebben rejlik társadalmi életünk baja, hogy nincsen demokratikus szellem és nincs egyszerűség, őszinteség, hanem csak nagyzás. Ebben rejlik a kulcsa annak, hogy hazánkban olyan sok a sikkasztó, a mit legújabban a kis- czelli eset is igazol. K. W\ Macrobiotika, a hosszú élet művészete. A müncheni népképző-egylot évek hosszú sora óta tart tudományos népelőadásokat, melynek bevételeit egy nőipariskola alapjára fordítja. Ezt tévé ez év téli szezonjában is, hol alkalmam volt az előadáson részt- venni. Azt hiszem nem lesz érdektelen*), ha a tárgy érdekességénél fogva közlöm azt e lapok t. olvasóival. A felolvasást Dr. Móritz Frigyes egyetemi tanár tartotta a hosszú élet művészetéről, arról tudniillik, mint nyújthatjuk életünket hosszúra. Az előadásra eljöttek az ezen előadásokat állandóan látogatók teljes számban. Egy hely sem maradt üresen, olanynyira, hogy a ko- loszális terem alig volt képes a megjelenteket befogadni; mert hiába mindenki szeretne sokáig élni — csak megöregedni nem. Mégis halljuk magától az előadótól, mily eltérők a nézetek az élet becséről és annak fölhasználásáról, műveltség és faj szerint. Abban azonban mind egybehangzók, hogy az élet megbecsülhetetlen adomány, melyet soha elég hosszúra nyújtani nem lehet, ha azt akár mint az élvezet forrását, akár mint a komoly munka idejét, avagy a nemes törekvés térnyujtóját tekintjük is. A inakrobiotikát megtaláljuk már a legrégibb időkben. Bár akkor még nem sokat nyújtott a csodateljesedés és a titokteljes italokban való hivés. Ismeretlenség a phisiologiában és mediczinában volta régi kor makrobiotikája, A mi időnk számára lett föntartva, az életre ártalmas befolyásokat kifürkészni. Ma már a makrobiotikát tudományos bázisra állítják, szigorú szabályokat állítanak fel, hogy lehet az életet a lehető leghosszabra nyújtani. Az élet haára széles fogalom : számítanak 70—80 évi életidő tartamot már Mózes idejében is, de korunkban is, mint hosszú életet, azonban teljesen hitelesen ki van mutatva, hogy voltak emberek, kik 169 évet is megéltek. Az angol Jan- kins, mint azt törvényes okmányok bizonyítják, 169 éves korában halt meg s halála előtt is még mindig jól bírta magát. Az általános életkor azonban mégis csak 37 év. Mindenesetre e szám alacsony voltában nagy része van az újszülöttek nagy halandóságának, kik igen érzékenyek és ennélfogva szervezetük igen könnyen szétrombolható. Az általános életkor 10 *) Sőt ellenkezőleg. Szerk. TARCZA. Purim ünnepére. Messze napkeleten, a hol szünet nélkül Virulnak a rózsák, Hol az édesszavu bülbül madaraktól Hangosak a rónák, Ahásveros király nagy birodalmában, A hol melegebb a ragyogó nap fénye ; Ádáz hó közepén sötét felleg borult Izrael egére. Nem harczi riadó, ellenséges tábor Mi ellene készül : Háborúk zajában megállta Ő helyét Mindenkor vitézül 1 Milljó ellenségnél milliószor roszabb : Alattomos ármány feni fogát rája, Nem védekezhetik, ha csak meg nem védi Áldott Jehovája. * Király-főembere, országtartó Hámán, Nargiláját szíva hever puha ágyán. Gazdagsága mesés : arany, ezüst, ében . . . De mindennél több a gonoszság szivében. Egyszerre csak mintha kemény volna ágya, Kiesik szájából a nargila szára. Egy nyomasztó sejtés élvévé nyugalmát : Jött-ment Mardechájtól félti a hatalmát. A mint töprenkedett hitvány-dühben ég've, 1 anácscsal látta el Zeres, felesége. >S mielőtt magával vetett volna számot, Hozatá legottan az Írószerszámot. Holnapután reggel kora virradóra Álljon udvaromon magas akasztófa. Ha magasra vágyik, teljesüljön vágya : A Mardecháj zsidót akasszátok rája. S miután a kutya lelkét kilehelte, Hóhérok menjenek az országba szerte. Valahol egy zsidó : az mind ölessék meg 1 Nem képez kivételt asszony, leány, gyermek. * Ahásveros király gonosz álmot látott, L elkölté inasát, hogy gyújtson világot. Vévé a krónikát, olvasott belőle, Hogy a rémképeket elfeledje tőle. Es a krónikában találta megírva, Hogy ő most már régen feküdne a sírba, Hogy ha egy zsidó, kit hívnak Mardechájnak, Meg nem menti éltét, neki a királynak. Nehezen múlt az éj s alig1 hogy virrada, Ahásveros Ilámánt magához hivatta. Kérdvén tőle : Mi az oly egyénnek bére, A ki méltóvá lett a király kegyére ? Nagy lett most az öröm Hámánnak szivében, Gondola: Ki volna méltó más, ha én nem? Leborult tehát a terem szőnyegére S emigyon felelt a király kérdésére : „Öltöztessék őt fel királyi ruhába, Azután ültessék a király lovára. A ló kantárszárát egy nagy ur vezesse, A ki az utczákon fennhagon hirdesse : „Adatik tudtára ifjúnak és vénnek, Ez nyilvánulása a király kegyének !“ „Jól van — szólt a király — a mint mondád, [úgy tégy Mardecháj zsidóval, s vezetője te légy.“ Szép Eszter királyné, Hebron rózsaszála, Sírva öltözködik fekete ruhába. Galambszíve sajdul sötét bánatába, Úgy borul férjének trónja zsámolyára. „Mi bajod, koronám legszebb ékessége, Szerelmes szívemnek szép gyönyörűsége ? Ha kell, félországom elkérheted báti’an, Csak csillagszemeid könyezni ne lássam !“ „Hogy ha már kegyelmet találtam előtted, Jó férjem, királyom, mást kérek én tőled, Nem is magamért, de népemért könyörgök : Ellenünk tör Hámán, ez a gonosz ördög. „Hitvesi ágyamat csúful beszennyezte, Most általa készül népeimnek veszte. Jó uram, királyom, hallgasd meg kérésem : Irgalmazz ős mentsd meg árva nemzetségem.“ Fékevesztett vihar a király haragja, Kemény parancsait menydörögve adja. Áll az akasztófa Mardecháj számára : Gonoszlelkü Hámán akasztassák rája ! És pusztuljon véle egész nemzedéke, Hogy legyen a honban immár örök béke. Hirnökök menjenek s fennen hangoztassák : Ronda salakjától megtisztult az ország! # Nagy lett a vigalom egész Izraelben : Vidám zene zendül, a bú messze rebben. Küldenek egymásnak becses ajándékot, A szegénynek ruhát, ízes táplálékot. Futótűzként terjed a vigalom árja, A mely a sziveket át-meg általjárja. S felzeng az ajkakról szép, magasztos ének . . . Hálául az egek örök Istenének. * Hogy ezek történtek Sok száz éve annak, Ám azért Hámánok Mostan is akadnak De te ne csüggedj el Izraelnek népe, Vigyáz rád az Isten A csillagos égbe’, Mert te bizalmadat O bele vetetted; Nyomtalanul száll el A vihar feletted. Rósenfeld Zsigmondi.
