Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-11-16 / 46. szám
rN* Társadalini. ©zé;pix©cLsújEELÍ és ismeretterjesztő Ixetilso?NAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. v' Megjeleli minden csütörtökön. __________________ Előfize tési árak: Egész évre 4 frt. 1 Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. | Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Urhatnámság. Előkelő életmód igen szép annak részére, aki azt készpénzen megszerezheti magának, de aki azért adósságokat csinál, az oly gondot vesz magára, amely egy angyal szivét is megtörhetné. A mai társadalom legkiválóbb bűne az urhatnámság, amely nemcsak a gazdag és jómódú osztályokban, hanem a társadalom közép- és munkás rétegeiben is található. Sohasem volt az a kívánság, hogy meggazdagodjunk vagy gazdagoknak lássunk, égetőbb, mint manapság. Az emberek már nem akarják a tisztességes munka bérével beérni: egyszerre akarnak meggazdagodni — spekulá- cziók, játék, fogadások, szélhámosságok vagy csalások által. Ez az általános urhatnámság uton- utfélen akad. Az utczákon, a vendéglőben, sőt a templomban is észre lehet azt venni. Nemcsak a ruházkodás fényűzésében, de az általános társadalmi életben is mutatkozik. Az emberek anyagi tehetségükön túl költekeznek és ennek következményei a nyilvános életben is föltűnnek. „Meg kell óvni a látszatot“, ez a jelszó. Gazdagnak kell látszani és nem nehéz a könnyenhivöket e tettetéssel ámítani. A rangnak megfelelőien kell élni, elegáns lakást tartani, vendégségeket adni, jó borokat inni és pompás ruhákat viselni. Ezt azonban leggyakrabban csak könnyelműséggel vagy a becsület árán lehet elérni. De vannak olyanok is, kik nem éppen csalnak, hanem oly fényűzést fejtenek ki, hogy ezáltal a csalás határát megközelítik. Ezek elköltenek mindent, amivel rendelkeznek, sőt annál többet is. Előkelők akarnak lenni és ama végzetes jelszó szerint élnek, hogy a többiekkel lépést kell tartani. Nem fontolják meg, jól teszik-e, hogy jövedelműket teljesen felhasználják és még annál többet is költenek, csak arra törekednek, hogy az emberek „tiszteletiét szerezzék meg maguknak, ami leggyakrabban csak úgy lehetséges, hogy ennek révén feláldozzák önbe- csülésöket. Azt hiszik, hogy tiszteletreméltóságuk és előkelőségük egyedüli próbaköve ruházatuk, házi berendezésűk, életmódjuk és a divat szigorú betartása. A világ előtt minden áron előkelőknek akarnak látszani, pedig dehogy előkelők. Csak szegényeknek ne tartsák őket! A szegénységet — ha törik, ha szakad — el kell takarni. Ki kell adni a pénzt, mielőtt befolyt volna — a fűszeresnél, a péknél, a mészárosnál és a divatárusnönél adósságokat kell csinálni. Előkelő barátjaikat a kereskedők rovására meg kell vendégelni. Hol maradnak azonban ezek a „barátok,“ ha a házigazdát utóléri sorsa? Elpárolognak, mintha nemis lettek volna. A szegénység terhének javarészétől szabadulunk, ha a kisértés pillanatában elég az erkölcsi bátorságunk kijelenteni, hogy: „ez nem áll módomban.“ Ingyenélök nem jó barátok és csak arra jók, hogy megmutassák: az aljasság mily rémitö fokára sülyed- het az emberi természet. Mi az értéke, a „muri-pajtáskodás“-nak? Sem társadalmi, sem anyagi tekintetben elő nem mozdíthat bennünket. Sikereink kizárólag ügyességünktől és ama tisztességesen szerzett becsüléstöl függnek, amelyet magunknak kiküzdhetünk. Aki sikert akar elérni, mielőtt azt becsületesen kiérdemelte volna, az könnyen elzüll és az adósságok mélységébe bukik. A néptanító a nemzetgazdálkodás szolgálatában. (A nagykárolyi r. kath. esperesi kerület tanítóinak közgyűlésére irta és felolvasta Egely Mihály.) Miután a tavalyi közgyűlésen a szó kásos felolvasás kötelezettségét a mai gyűlésre vonatkozólag magamra vállaltam, megvallom, legtöbb gondot adott a felveendő tárgy megválasztása. Mert a nevelés alapelvei, tételei annyi oldalról vannak megvilágítva, módszertani dolgozatok, gyakorlati minta tanítások oly számban teremnek, hogy az ember alig irhát valamit, amire ezen megjegyzést ne kellene hallania: „ilyesmit olvastam én itt is, itt is.“ Végre határoztam. A néptanítót a nemzetgazdálkodás szolgálatában fogom pár vonással feltüntetni. Félre értetni nemakarnék; sa „Magyar nemes“ ezen sorait: „Tán a tudománynak éljek ? Hisz a tudósok mind szegények“, — magam sem vallom — hisz e szavak a költő ajkáról éppen ellenkezőleg, a nemességnek, a tudomány szerzésre való serkentése miatt hangzottak el. De részemről mégis elvitázhatatlannak tartom : hogy ha a tudományt nem is, de a tudomány termékeit pénzzel meglehet vásárolni, mig a tudomány, a pénz uralkodó hatását nemhogy legyőzni, de még ellensúlyozni sem birja. Nagyon találó és igaz e német közmondás: „Geld regiert die Welt.“ Valóban, ha az ember korunk állapotait, viszonyait s úgy az egyesek, mint az államok törekvéseit figyelemmel kiséri, látnia kell, hogy minden téren, minden kigondolható eszközzel mily lázasan folyik a munka, a gyarapodás, a vagyono- sodás minél magasabb fokára hághatni. Kincset, pénzt szomjuhozik az emberi kebel s ennek elnyeréséért száz meg száz veszélynek teszi életét; sőt nem nagyon válogatja az utakat s módokat sem, csakhogy ezt — e földi életet megkönnyítő s boldogító tényezőt — megszerezhesse. Az államok is teljes erejükből igyekeznek, a minél nagyobb s állandó jövedelmet a leghosszabb időre biztosítani. S ezen leg- kevésbbé sem csodálkozhatunk, amikor a gyorsan emelkedő műveltséggel, emelkedő igények s igy az uj és fokozott kiadások egész özöne háramlik az egyesekre épp úgy, mint magára az államra. Óriási léptekben rohanva haladunk. A nyughatatlan s folyton számító, kutató elme, a gyakoriátok álfái szerzett tapasztalás, a megállapított tételek, szabályok s törvények alapján folyton okoskodik, kísérletez, hogy uj és újabb találmányaival a világot ámulatba ejtve, szolgálja az emberiséget. Az emberi ész, mennyire kikutatta, hatalmába kerítette a Teremtő által a teremtményekbe rejtett természeti erőket s azokat a legkülönfélébb alkalmazásban bocsátja s hajtja az emberiség kényelmére, rendelkezésére. Hogy a természeti erőknek ily fel- használása s közrendelkezésre való bo- csájtása rengeteg pénzbe kerül, tagadhatatlan, hogy korunk igényei minden téren mennyi újítást hoztak be, s hogy ezek mily óriási befektetéseket kívánnak, TARCZ A. Néztem . . . Néztem hosszan, elmerengve néztem Álomszőtte kedves képeim, — S úgy örültem, mint a játszi kedvű Napsugár a harmat cseppjein; — Hej ha tudom, mit jelent ez álom S nyughatatlan lelkem min mulat . . . . . . Jó Istenem, ha nem tekintsz reám, Rég lent volnék már a föld alatt. Lázban égve megtörötten ültem, Vagy feküdtem — már nem is tudom, — Ereztem, hogy szűnni kezd az élet, S a halál már ott vár ágyamon ; — Inte többször, hogy kövessem őtet, — S száraz ujja fojtá torkomat — ... Jó Istenem, ha nem tekintsz reám, Rég lent volnék már a föld alatt. Mint a gyilkos, ki orozva támad, Úgy lepett meg szörnyű végzetem . . . S én, ki tegnap víg valék — ma már egy Nagy betegség kínját szenvedem ; — Az az csak volt szenvedés a részem — Emléke él már csak s a tudat: Hogy Istenem, ha nem tekint reám, Rég lent volnék már a föld alatt. Hála néked, nagykegyelmü Isten, Hála néked, csodás Végtelen, — Légy ezerszer, százezerszer áldva, Üdv neked a földön és egen ; — Nagyhatalmad hirdesse az élet, Mit jóságod nékem visszaad, Mert jó Atyám, ha nem tekintsz reám, Rég lent volnék már a föld alatt. Prépostfi Lajos. A jövő század almanachja.* Megjelent a Mikszáth Kálmán szerkesztette 1900-as Almanach, amely mindenkor újévi látogatója a Singer és Wolfnerék hires „Egyetemes Regény tár“-á- nak. Belőle a modern Magyarország irói szólalnak meg, nem valamennyi, de az elbeszélő mesterek válogatott java. Maga a szerkesztő, irodalmunk becses dísze, kétszer is elmondja a fényes kis kötetben az ő elmés és tőrülmetszett magyar históriáit. Ki ne ösmerné a Mikszáth- stilust, amelyet oly diadallal ültettek át kültöldi irodalmakba is ? Hát a vezér serege, a jelesek egész sora! Tizenöt finom, mesterien készült novella, ötletes rajz> genrekép, elbeszélés, rajz és humo- reszk sorakozik egymás mellé, az irodalmi Magyarország minden speczialitása. Hányféle temperamentum finom játékaiban gyönyörködünk e kötet 270 lapján! A humor mesterei közt megint csak Mikszáth- tot kell itt inegemlitenünk, aki „Ászárnál* sine curában“ cziinmel eredeti zamatu ^ Almanach az 1900. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár XV. évfolyam IV—V. kötete. Singer és Wolfner kiadása. — Ara diszkötésben 1 frt. finom magyar képet vet papírra. Murai Károly eladomázik mulatságosan egy kisvárosi úrról, aki véletlenül világtörténelmi hőssé kezd átvedleni a szemünk láttára. Gárdonyi Géza az erdélyi csöpp kis fürdő gazdálkodásáról tiz ecsetvonással frappáns képet fest. Szomaházy István a fővárosi leány fürdő kalandját Írja meg és fényesen bebizonyitja, hogy a bakfis- álmok roppantul helyhez kötött hiúságok. Hevesi József messzi ragyogó útra visz minket: a Capri-szigetbeli kék barlangba, amelyben egy érzelmes szerelmi kaland születik meg. Lövik Károly viszont a havasok közt kószál és novellát ir a hegymérő mérnökökről, akik a világtól elvágva ősember életet élnek. Látnivaló, hogy az Almanach változatosan mutatja be az életvásárt. Beniczkyné Bajza Lenke még messzibb sétára kisér Angliába, ahol egy megtört szív szomorujátéka játszódik le egy templomban. Egy darabka Páris nyílik meg Malonyay Dezső piktor-novellájában, egy csöpp yankee-világ Szikra kapricziőz novelletjében. Élettől sugárzó magyar novellák és rajzok, közvetlen kis mesterművek a Herczeg Ferencz, Gyar- rriathy Zsigáné, Benedek Elek, Sebők Zsigmond, Lőrinczy György, Bársony István elbeszélései, színes és művészi képei a mi magyar jelenünknek. Az Almanach tizenöt mozgó tükörben szórja felénk a világ ragyogó, hangulatos, vidám és szomorú képeit: világok nyílnak meg előttünk, amelyeket sorra egymásután bensőn megszeretünk. Jó úti portéka, gyönyörködtető és finom, arra az útra, amelyet most megteszünk az uj század felé. Egy kis ízelítőt adunk a pompás kötetből, tessék megkóstolni. A Mikszáth Kálmán előszava álljon itt, amelylyel a a kötetet bevezeti: Előszó. Képzeletbeli miniszterek. Közel egy negyedszázada szántom már a fehér „kutyanyelveket“ mint iró és mint hírlapíró. Nem bírom magamat egészen odaadni az egyiknek. Úgy vagyok, mint Apaffy Mihály, kinek kétféle imád- ságos könyve volt s ha azt látta, hogy siket füleknek beszélt fölfelé az egyikből, a másik vasárnap elővette a másikat. De vagyunk igy többen, az a baj hogy sokan, egyszer irók, máskor újságírók. Egy része kedvtöltésből, de leginkább azért, mert az egyik czivillista nem elegendő. Pedig a két foglalkozás közt nagy a különbség. Az iró a halhatatlanságnak dolgozik, a hírlapíró a holnapi napnak, de a holnapi nap bizonyos, a halhatatlanság bizonytalan. Az iró kétségkívül souverain a fantázia birodalmában s alakjai sorsát maga intézi, megházasitja vagy lefejezteti őket, a mint neki tetszik, hatalma nagyobb az angol parlamenténél, mert ő fiúból is csinálhat leányt, a hírlapíró ellenben a való életben dolgozik, üti vagy emeli az élő embereket, de egész korlátlanul még se bir a sorsukkal, mert a leg- mnróbb czikk se töri el a csontját senkinek. Az újságírónak ingyen jegye van a vasutakon, a poétának ingyen lova van,
