Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-02 / 5. szám
Táxssu<5.SLlncLfL, szepirodaliTLi és isxn.3xet:terjes!Zit:ő IfcL^tdlsi/pNAGYKÁROLY VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. \ v* *«. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Bérmentetien leveleket Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Deák-Ferencz-utcza 40. szám. Nyilttér sora 15 kr. előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. (A római katk. elemi iskolával szemben.) Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. A dal nevelő hatása. Az embernevelés eszközeinek egyik fontos követelménye az, hogy az emberiség kedélye is oly módon mü- veltessék, hogy azáltal a társadalmi életben a jó, nemes és szép iránti érzék mindinkább fejlesztessék és irá- nyitassék. Mert hiába van meg a társadalom szerencsésebbjeiben a boldogulás, jólét és megelégedés érzete: a társadalom maga csak akkor lehet megelégedve, ha az a boldogulás és jólét mindinkább terjed és legalább is tür- hetövé válik. Sőt a társadalom nemesebb gondolkodású „szerencsésebbel“ sem elégedhetnek meg avval, ha a saját énjüket és családjukat az élet küzdelmei körül biztonságban tudják: hanem csak akkor, ha azt tapasztalják, hogy a boldogulás jóleső érzete a társadalom szélesebb s szélesebb rétegeiben ds kezd tért foglalni és fö- kép ha minél inkább elmondhatják, hogy abban a „térfoglalás“-ban nekik is részük vagyon. És ezért az igazi polgáriasodás föjellege épen abban nyilvánul, ha a társadalom az általános közös jólétet minél inkább elömozditani igyekezik; ha minden tényezőt és eszközt felhasznál arra, hogy a hasznos, jó és szép befogadására, terjesztésére és ez által a k'^zös munkára és haladásra, a leendő bolgároknak nemcsak az értelmét, hanem az erkölcsi és kedélyvilágát is minél képesebbé teszi, hogy igy az általános közjó alapját annál szilárdabbul és előbb lerakhassa. És ki tagadhatná, hogy a szép érzelmek felkeltésének és ébrentartásának az egyik, és pedig a legáltalánosabb és legnépszerűbb eszköze az összhangzó ének és dal, mely a szivekhez szól, mely különösen ha- zafiságra, összetartásra és közös munkára buzdit és lelkesít..., mely úgy örömünkben, mint bánatunkban részvételre készt... s azért a legkellemesebb szórakozást is nyújtja és a legalkalmasabb arra, hogy egymásban rokonérzelmeket fakasztva, közös cselekvésre is indítson. Vagy van-e annál szebb, mint ha a fiatalok, vagy akár az öregebbek is itt-ott alkalmilag, többen vagy kevesebbem összejővén, egy-egy szép dalt összhangzatosan elénekelnek ? ! És lehetne-e valami magasztosab- bat és elragadóbbat csak képzelni is, mint ha egy-egy hazafias ünnepély alkalmával a lelkes dalosok körül az egész fellelkesült s már hozzáértő közönség közreműködése is emelné annak a hatását és fényét?! Nem a legnemesitöbb hatással lenne-e hát az ifjúság kedélyi és erkölcsi érzetének a fejlesztésére, ha az a többé-kevésbbé durva, jellemrontó és egészségtelen mulatozástól elvonatván, egyik-másik daltársulat, testet s lelket felderítő s jótékony körében találná fel szórakozását?! És mégis — fájdalom! — daczára annak, hogy az ének és dal úgy magukra a közremükedőkre, mint a hallgatóságra, úgy a gyermekekre és ifjakra, mint az öregekre is egyaránt oly kellemesen és lelkesitöleg hat — azt látjuk, hogy az azt művelő daltársulatok alig képesek nálunk megerősödni és fel virágozni! „Alig képesek“, mert nincs hon- n é t táplál kozniok; mert az ismétlő és annak megfelelő (iparos, keresk. stb.) iskolákbeli tanulók énekre már nem taníttatnak és még inkább, mert az ezen iskolák kötelékéből felszabadult növendékek, mint az ifjúság, többé semmi vezetésben nem részesülnek ; vagy ha részesülnek is: többnyire épen a legfontosabbról: az énekről és dalról, mely pedig az ifjúságot, mint a legkellemesebb szórakozás, leginkább összekapcsolná és azt a szép művelésére szoktatná és lelkesítené, egészen megfeledkeznek. Hiszen nálunk itt-ott még a már meglevő ifjúsági egyletek és körök vezetőiben sincs meg az az érzék, hogy a minden szépre s jóra fogékony ifjakat a legszebb s legnemesebb szórakozást nyújtó ének és dal művelésére és ápolására irányítanák, hogy az az általános közművelődés és hazafiasság terjesztésének a javára is minél inkább és inkább hódítson! És miután a szabad szárnyára kelt ifjúság magára hagyatván, az a „szárny“ nem képes úgy kifejlődni, a mint annak kifejlődnie kellene; nem is lehet az képesítve arra, hogy ha- zafiságával és lelkesedésével a reá várakozó hivatásának eleget tehessen és a társadalmat újabb s elevenebb erőkkel lássa el; hogy „az apáinál jobb legyen“, s a közjó és haza felépítésén buzgóbban és fáradhatlanul munkálkodjék! Pedig a társadalom, csakis az ifjúságból tápiá lkoz hátik! De ha az nem életrevaló, a szépért s jóért az sem lelkesedik eléggé, ha az is oly közönyössé válik a jövő iránt, mint ö maga.... akkor hogyan fog az megtörténni, hogy az, az attól a sok ellenségtől behálózott és körülvett haza, valaha egységes, virágzó — és igazán magyar legyen?! Az ének és dal tanulását a mindennapi népiskolával szoros kapcsolatban álló iparos- és kereskedelmi tanoncz, — valamint a gazdasági és más ismétlő iskolában is kellene folytatólagosan művelni és gyakorolni, a mi különösen ezen serdülő korban az erkölcsök javulására és nemesbülésére, valamint a hazafias érzés felkeltésére és ápolására is a legszebb és legüd- vösebb hatással lenne. Igaz ugyan, hogy a törvény az ének tanítását az ismétlő-féle iskolákban nem rendeli el és a növendékeket arra kényszer item nem is lehet. Azért természetes, hogy itt a tanítványoknak önkéntesekből kellene állniok, kik szívesen vállalkoznának arra, hogy vasárnap délutánonkint 1 vagy 2 órát a szép ének és dal tanulására szentelnének. És már előre fel kell tenni úgy a szülőkről, mint az illető mesterek és gazdákról is, hogy az ily szórakozás ellen semmi kifogást sem emelnének. TARCZA. Rózsaszinti kis levélke . . . Rózsaszínű kis levélke — Egy szőke lány irta ; Gyászbetüit könnyeivel Végig-végig sírta. Oly parányi a levélke S benne annyi bánat! Mig olvasom, szemeimből A köny csak úgy árad! Esküvőre hí a szentem, Holnap lesz a napja . . . „. .. Bocsásson meg! Ne okozzon! Papám igy akarta.“ S újra át meg átolvasom, Aztán szerte tépem; Mint a papa tépte szerte Almom, reménységem. — Szendrői Holozsnyay Cyril. A „vörőshaju baba.“ Irta : "Vári Ol’va.sztli.ó Perencz. Szép, karcsú, nyúlánk leány volt. Tejfehér arczán halványpiros rózsa fakadt; szemének mélabus kéklő egéből rejtett boldogság sugara ragyogott elő s picziny eper ajkán folyton valami édes-bus mosoly lebegett, valami csintalan derengő alom hamis hírnöke, mely félig sejtet a rózsaszín ködfelhőn keresztül, s félig látni engedi az édes álom halvány körvonalait. Még alig lépett ki a bakfis korból, még úgy szólván a rövid szoknyának a leánykedélyre mély befolyást gyakorló hatása alatt állott: már is egyre kisérgette a kis város fiatalsága, udvaroltak neki, lesték kegyeit, a helybeli lap sűrűn hozta a „Hozzá“ szólló verseket; rnegénekelték a költészet falusi kegyeltjei mélabus kék szemét, eper ajkát, sugár termetét, s hullámos aranyvörös fürtjeit, melyek titko- lódzva, pajzánul árnyékolták be fehér homlokát, valami különös bübájt kölcsönözve az édes, lányos arcznak. És jó, szelíd volt mindenkivel szemben és — nem szeretett senkit. Ott laktak a föl vég egyik, zöld rá- | esős keritésü fehér házában, melynek falára zöld repkény s ezerféle színben viruló futó rózsa kapaszkodott, a ház előtt hatalmas árnyékos akáczfák terjesztették fürtös fehér virágaik illatát, folytonosan árnyékot tartva a ház előtt, himporos, üde levegőjű ábrándfakasztó árnyékot. Itt ábrándozott nap-nap után a „vö- röshaju baba“. Sokszor önkénytelenül kiesett kezéből a finom hímzés, melynek készítésével foglalkozott s tekintete messze repül túl a virágos kerten, az aranykalászos rónán, a messze távolban kéklő hegyek felé, ezalatt lelkében tűnő álmok, csalfa ábrándképek támadtak, néha könnybe borult a szép kék szem, néha még el is mosolyodott a feltűnő ábrándképeken. * * * Összeállottak hatan a kis város fiatal emberei: mind szép, csinos fiuk, kiket szívesen láttak a lányos mamák, még szívesebben a leányok. A megyei dzsentri legtöbb reményekre jogosító fiatal ágai. Az volt a czél, hogy azt a bűvös kis tündért a „vörőshaju babát“ meghódítsák — A hat közül csak szerencsés lesz valamelyik, lehetetlenség, hogy az a leány hat tüzes ostromot kiáll jón, hat előkelő fiatal embert visszautasítson, hiszen különben is csak férjhez kell mennie, máskép elhervasztja a nap az üde rózsa finom szirmait. És megkezdődött az ostrom; a szép leányt udvarlók raja vette körül, azonban egymásután vallott mind kudarezot, a „vörőshaju baba“ mosolygott bókjaikon, nevetett néma kétségbeesésükön és nem hallgatta meg szerelmi vallomásaikat. Guthy Endre volt az első, ki tüzbe ment. Szép, magas barna fiatal ember volt, ügyvédi diploma és 2000 hold fekete föld támogatta czéljában. Midőn „komolyan“ kezdett udvarolni a vörőshaju babának azt mondta a többi ötnek : „Fiuk ha meg nem nyerem a csatát, lelövöm azt a ki megnyeri azt a lányt rajtatok kívül, de azért azután is éljen a vörőshaju baba. „Éljen“ — zúgták körben s a pezs- gos poharak összekoczczantak. A kis fekete Hegyesi Tamás, kinek legnagyob birtoka volt de alakjánál fogva legkevesebb reménye lehetett a hóditásrá, fenékig ürítette ki a pezsgős poharat aztán felrántotta szemöldökét, hogy majdnem kemény sürü fekete hajáig ért, aztán ráfüggesztette szemét Guthy Endrére s aztán, — végre, — megszólalt lassan von- totott hangon : „Tamás a nevem: kötve hiszem én azt.“ Guthy Endre arcza lángba borult, kemény hangon szólt oda a kétkedőnek : Ha én m ondom talán e 1 h i s z e d. “ A csúnya fekete ember arczán e komoly hangra elsimultak a ránezok s egészen ellágyult hangon rnondá: kár volna szegény leányért.“ „Kimondtam“ veté oda Guthy komoran. * * ■k Guthy Endre dicsekedett legnagyobb eredmény nyel, midőn a megtört, megalázott had három hónap múlva, a szomorú csaták keserű utóizét habzó pezsgővel öntözgette. „Egyszer elkaptam a kezét; micsoda kéz az barátim, azt csak az érzi ki négy- szemközt simogathatja meg. Valóságos de- lejező, finom gépezet, minden úja hegyén szerelem sugárzik ki, szétárad az ember egész testében s végtelen gyötrő lázbe- teggó teszi. Nincs erre a lázra orvosság a patikában, egyhelyen kapható csak“ ott a baba ajkán, de ott nem terem nekünk virág... N A kis Hegyesi a tükör elé állott s komikus kétségbeeséssel bámulta saját képmását. „Furcsa, nagyon furcsa, — szólott, — midőn Guthy megkapta a kosarat — remélni kezdtem, utóvégre az Ízlés sokféle, ■—. gondoltam, — s itt van ni! A
