Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-09-21 / 38. szám
XVI. évfolyam. Társadalmi. szé:pirocLa,l:ncLÍ és ismeretterjesztő ün-etila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. f' Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre Félévre . . 4 fi t. 2 fi t. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Szeptember végén. — Petőíi-ünnep Nagy-Károlyban. — Petőfi egyik méltatója mondja róla: Voltakép két Petőfi van. Az egyik ott áll a budapesti Dunaparton bronzból, a mint Izsó képzelte: a saját napjainak tüzétöl áthevült szónokias Petőfi, a mint taps és éljenriadalom közt a T a 1 p r a magyart szavalja, a lelkesedéstől és izgatottságtól elragadott néptribun, a világszabadság és a nemzeti forradalom zászlóvivője. A másik Petőfi a koltói öskert merengő vendége, a szerelem és a természet költője. Ifjú hó a bérczeken, hervadozó ősz a grófi parkban, de lángsugaru nyári szive átérzi az élet kuszáit jelenségeiben az örök emberit, átérzi mindazt, a mi édes, a mi szép, a mi nemes halandó létünkben és múló érzelmeit örökké való szavakba önti. Nemes lényének kettős természete találóan van jellemezve e sorokban: 0 maga mondta: Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. E két szóban: szabadság és szerelem ki van fejezve az örök emberi, különösen, ha oly tolmácsolója akad, mint Petőfi volt. Valóban nem tudjuk, hogy melyik minőségében volt nagyobb : mint a szabadság, vagy mint a szerelem dalnoka. Leghelyesebb, ha azt mondjuk, hogy mindkettőben egyaránt a legnagyobb volt. S bár öinaga előbbre helyezte a haza szabadságát saját szerelménél, ép oly méltán ünnepeljük országosan a szerelem dalnokát ama helyen, hol saját vallomása szerint is a legboldogabb volt, mint a mily méltón ünnepeltük két hóval azelőtt a szabadság költőjét és katonáját azon helyen, hol feláldozva szerelmét hősi halállal múlt ki. Sőt kimerem mondani, hogy a tulajdonképeni Petőfit, a költőt, a legnagyobb lyrikust most ünnepeljük igazán. A szabadsághös Petőfiben nagy volt az izzó szenvedély, a lelkesültség; — a szerelem és természet költőjében több a költészet. Saját lényének, egyéniségének leghübb kifejezője a költő Petőfi, ki mint az örök emberi érzelmek leghivatottabb kifejezője, a világ- irodalomban is az elsők közt foglal helyet. Mig forradalmi költészetének alapját külső okok is képezik és a körülmények ragadják féktelenül, addig a szerelem költője önmagából és a természetből merit, egyénisége öszsze- olvad a természettel és az örök szép, igaz és jó művészi szentháromságában az örök emberinek, mindannyiunk érzelmének kifejezőjévé válik. A szerelem költőjét pedig nem ünnepelhettük volna ez országban méltóbb helyen, mint Szatmármegyé- ben s ennek székhelyén Nagy-Károlyban, hol ama növel találkozott, a ki iránt érzett szerelme nem múló szeszély, nem pillanatnyi felhevülés, nem fiatalkori kaland, hanem rokonérzelmen s talán rokontermészete alapuló, mindennel, szülői vasakarattal, daczczal szembeszálló erős szerelme volt egy lángeszű férfiúnak egy nem mindennapi tehetséggel felruházott nö iránt. Petőfi szerelmében sem volt közönséges, nála a szerelem is igaz, erős, nemes érzés volt, nem pedig holmi poétika licenczia. Szerelme nem oly változó, mint pld. Goethéé, múló érzéki gyönyör, nem affektált, érzelgés, hanem soha el nem múló érzés, mint költeményében mondja: szerelmem... oh ez véghetetlen. Hogy minő volt szerelme Szend- rey Julia iránt, legszebben elmondja „Költői ábránd volt, mit eddig érzék“ kezdetű költeményében, hogy mily hatással volt reá Júlia, kifejezi e két sorral: „Hol a leány, ki lelkem röpiilését Követni bírná te kívüled ?“ De legszebb emlékét hagyta szerelmének „Szeptember végén“ czimü költeményében, ebben kifejezést ad azon balsejtelmének is, hogy Júliája hűtlenné lesz. Balsejtelme nem csalta meg, Júliában az örök asszonyi természet erősebb volt a költő iránti szerelménél, de a költő szive még oda lent is, most is örökre szeret. Szeptember vége van most is, mint 52 évvel ezelőtt volt. A költő szive, dalaiban most is él, érez, mint lángsugaras nyár hevit. Emléke, neve, hire, szerelme örökké él. Szatmár vármegye kegyelettel adózik emlékének, emléktáblákkal jelöli meg azon helyeket, hova fűződnek szerelmének emlékei. Nagy-Károly városban folyik le az országos jelentőségű ünnepély, mert 53 évvel ezelőtt itt találkozott Júliával és ezen első találkozás eredményei az erdödi, koltói szép örök emlékű napok. Országos jelentőségű ez ünnepély, mert kiválóan a szerelmi dalköltönek, a halhatatlan lírikusnak szól. Nem csak saját szerelmének ünnepe ez, mert ez csak része azon örök eszményi szerelemnek, melyet ép úgy megénekelt a puszták fiában, mint saját szerelmében. A magyar dalköltés gyöngyei szerelmi költeményei, melyekben a magyar népérzelem és kedély világa, természetessége, tisztasága, naiv romlatlansága leginkább tükröződnek vissza. Az örök emberi mellett — kiválóan magyar nemzeti érzés nyilatkozik meg bennök. • A németek most ünnepelték nagy- költöj üknek, Goethének I50-ik évi születés napját, ünnepelt velők az egész világ. A Goethe-kultusz még Magyarországon is ápoltatik, annál inkább kell, hogy saját nagy embereink emlékét ápoljuk. A németek költőjüknek több városban emeltek szobrot, többek között Goethe-Schiller kettős szobrot is. Petőfinek két szobra áll már, egyikben a nemzetét lelkesítő szabadság-költő, másikban a vértanú halált halt szabadsághös van megörökítve. A szerelemköltöjének azonban még szobra nincs. Pápa városában megpendítették az eszmét egy Petöfi-Jókai szobor felállítására, sőt Szatmármegyében egy Erdődön felállítandó szobor eszméje TARCZA. Jaj, de búsan . . . Jaj, de búsan szól a czigány nótája, Ki-kicsordul a könyem is reája; Úgy elsírok, elzokogok Keservén : Akárcsak egy egész világ Boldogságát temetném. Sír a nóta, bánatomat siratja, Árva lelkem sehol se lel vigaszra ; Síraloinház ez a világ Énnekem, Sirathatom holtig benne Elátkozott életem. Szendrői Holozsnyai Cyrill. Ilié gr 3TO tt. Gusztáv főhadnagy az ablaknál ült és kész volt hadat izenni mindenkinek, a ki azt merné állítani, hogy eső lesz. Pedig még egy rövid negyedóra s főhadnagy ur önmagának küldheti a cartellt, kénytelen lévén beismerni, hogy de már csakugyan esik. Mogorván áll tel, fölcsatolja kardját s veszi a sapkáját. Hárman kiáltanak rá egyszerre: „Hova mégy?“ — Az esőre. — „Hova mennél ilyenkor? maradj!“ — Nem is felel. „De hozass hát legalább köpönyeget“. Nem hallgat rá; már kinn van. A tisztek odabenn találgatják, mi baja lehet. Ü pedig a sapkáját is hátra tolva fején, kimért léptekkel sétál, mintha egyenesen czélja volna jól megázni. Azt pedig eléri. A Tátrában különös szakavatottság- gal tud esni. Ritkán, de alaposan. Nem a szakadó alföldi zápor, nem a sűrű vékony tiszarnenti permeteg, nem a kövér dunántúli cseppek ezek. Ez az egészen különleges tátrai eső. Csakúgy csapkod egy ideig s megáll rögtön, mintha lélek- zetet venne. Az a lélekzet pedig hatalmas szélroham, a melytől zúg a fenyves. Mert itt ám nem egyszerre esik és fúj, mint más okos vidéken, hanem felváltva érezteti mindenik a maga gyönyörűségét, hogy a mig az eső csapkod, azt sóhajtod, bár fújna már és mire a szél fuj, alig várod, hogy újra essék. Gusztáv didergett a hidegtől és égett az aggodalomtól. Százszor egymásután számitá ki, hogy most fél négy: az a szegény leány két órakor indulhatott, hogy háromra a „Szedresénél legyen. Akkor bizony még a legszebb nap sütött a pipázó csúcsokra, semmi se tarthatta vissza. Föltehető, hogy várt is egy fél órát s igy ez az itélet-idő épen útba kapta. Gusztáv úgy szeretné, hogy ez a vihar még jobban áztassa. Haragszik önmagára, mint valami ellenségre. Hogy lehetett olyan őrült csínyt kezdeni! Nem elhatározta még az este, hogy békét hagy annak a leánynak ? Nem hitványság, hogy egy pár pohár pezsgő meg egy souper- csárdás igy szétfujja a legokosabb szándékot? Az igaz, hogy Lenke is hibás. Olyan eleven hangulatban volt az este, szinte kaczérkodott, pedig nem szokása különben. Mikor aztán váratlanul azt újságolta, hogy már másnap elutaznak, szinte öntudatlanul tört ki: „Akkor még beszélnem kell magával“. „Hallgatom“. „Oh nem itt, ebben a zajban, nem igy társaságban. Hanem, Lenke, ha meg akar hallgatni, jöjjön ki holnap még egyszer a „Szedresbe“. „Bajosan lehet. A néni mindig maga szokott felügyelni a csomagolásra“. „Hiszen hadd csinálja. Jöjjön maga“. „Ah! egyedül?!“ . „Persze; bicyclin nincs messze“. Összenevettek. Együgyü dolog. Mintha bizony a távolságra vonatkozott volna az: „Egyedül“. Még egyszer megkérdezte súgva, „eljön-e? Csak egy bizonytalan negédes mozdulat volt rá a válasz, de azért nem sürgette tovább. Tudta, hogy oktalanság volna, ha túlságos fontosságot látszanék helyezni a megbeszélt találkozásra. Elriasztaná a leányt. Úgyis bizonyos volt már; mosolygott és megállapította magában, hogy ez bizony légyott in optima forma. Hanem liát a tiszta napvilág olyan nagy ellensége a villanylángnak, mint a jeges pezsgő a józan megfontolásnak. Gusztáv azzal a kéjelmetlen érzéssel ébredt fel, hogy valami nagy bolondságot követett el az éjszaka. Először a tárczája után nyúlt, de abból nem hiányzott több, mint egy ilyen mulatság után szokott. Igaz ! Hiszen nem is kártyázott. Egyszerre í csak eszébe jutott Lenkei Micsoda gonosz szellem szállta meg, hogy olyan komoly dolgot kezdett azzal a leánynyal. Egy leánynyal 1 Jó család, szép leány, de vagyontalan az apja. Ez nem játékszer. Az ilyen játék vége a házasság. Ilyen nagyba pedig nincs kedve játszani. Hogy ő nem akar nősülni, az az egy bizonyos ezen a bizonytalan világon. Főleg nem ily módon, hogy az ismeretes furfangok segélyével I tüntessék Jel a nem létező kaucziót meglevőnek. Atkozott dolog! Hogy is mehetett ennyire! Persze a pezsgő meg a souper-csárdás 1 így hat ki a múlt este a jövő délutánra. Szerencse, hogy közbeesik a délelőtt. A józan, világos, rideg délelőtt, a mely arra rendeltetett, hogy az ember fia megbánja a múlt éjszaka dőreségét s lemondjon a jövő éjszaka oktalanságáról. Fölébredt a megfontolás s az igen józan tanácsokat osztogat. Mi lesz abból, ha most azon a légyotton találkozni fogtok ? Nem asszony ez, a ki, ha akar, nyílt , asztalt tart s a lakoma költségeit fizeti a férj. Ez leány. Olyan leány, a kit el kell venni. O is azt akarja. Minden szeretetre- méltósága, egész engedékenysége erre a czélra irányul, eddig a határig terjed. Gusztáv pedig irtózott a házasságtól. Ő se az életét, se a carriérjót meg nem rontja egy szép leányért. Mikor annyi szép asszony van a világon! Igaz, hogy az egész fürdő- saison alatt udvarolt neki; a társaság már egészen összenézte őket, a kik mindig együtt sétáltak, gyalog és bicyclin. Az is igaz, hogy az a tegnap esti suttogás már maga egy, nyilatkozat. Szerencsére nem kötelező. Ámde hogy magyarázza ezt meg
