Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-08-31 / 35. szám

NAGYKÁROLY és VIDÉKE.

telességérzet fejlődésére oly eljárásnak, midőn a szülő elnézi fiában a hanyagságot és megelégszik vele, ha csak valahogyan is átmegy az osztályon. Az ily eljárás megboszulja magát különösen, ha nagyobb szabadságot kap és magára van bizva a kötelesség teljesítése. Ritkán fog az ily módon nevelt gyermek megfelelni a szülő várakozásának, hisz otthon sohasem kényszeri- tették a komoly munkálkodásra.

A szülőnek kötelessége tehát már kezdettől fogva gyermekeitől oly eredményt kívánni, a milyen tehetségeinek megfelel. Ha igy szoktatja otthon és bele neveli maga is a kötelességérzetet, nem kell majd később annyira aggódni fia miatt, midőn a szülői háztól távol felügyelet nélkül kénytelen tanulmányait végezni. A kifejlett kötelességérzet hajtani fogja a komoly munkálkodásra, ettől fogja várni boldogulását és meg- becsültetését a társadalomban.

Midőn a szülő a tanítóval együtt a fiától egyforma szigorúsággal fogja követelni a tehetségeitől várható eredményt, akkor nem fogja többé látni a szigorú tanárban fia ellenségét, ha megbuktatni lesz kénytelen, hanem levonja a tanulságot és oly pályát keres fiának, a melyen boldogulni tud és egyúttal a társadalomnak hasznos tagja lesz. Mert hová jutunk, ha minden jómódú szülő fiát, akár van tehetsége, akár nincs, a tudományos pályára erőlteti ?

Vittkó József.

Városi közgyűlés.

Városunk képviselőtestülete aug. hó

27-én rendkívüli közgyűlést tartott Deb- reczeni István polgármester elnöklete alatt.

Elnöklő polgármester a közgyűlést; megnyitván, napirend ólőtt felszólal. Szomorú kötelességet kell — úgymond — tel- sitenie, midőn bejelenti Kugler József és Kovács József képviselők elhalálozását. Kovács József ama politikai kérdésből kifolyólag, midőn a székhelykérdés lebegett felszínen, mint a helybeli székhely párt elnöke a legnagyobb készséggel sietett a város érdekeinek védelmére, illő tehát, hogy emlékét megörökítsük; indítványozza, hogy néh. Kovács József emlékét a város jegyzőkönyvében megörökítse s erről családja tagjait értesítse. — Kugler József is tőle telhetőleg telje- i sitette képviselői kötelességeit s igy elhalálozása szintén jegyzőkönyvbe igta- tandó. A közgyűlés mindkét indítványt elfogadta.

Bejelenti továbbá, hogy Demidor Ignácz városunk rendőrkapitányává kineveztetett s felhívja őt az eskületételére. Demidor Ignácz rendőrkapitány az esküt letette.

Az eskületétel után ismét felszólalt Debreczeni István polgármester.

Az újonnan kinevezett rendőrkapitány — úgymond — sokkal ismertebb egyén, mintsem érdemeit méltatni kellenek. E városi tisztikar kötelékében kezdte működését s tehetsége és szorgalma által emelkedett fokról-fokra. Eddigi működéséből kifolyólag kell hogy bizalommal viseltessünk jövő működése iránt is. 0 bizalommal viseltetik, hiszi, hogy jó kezekbe van letéve városunk személy- és vagyonbiztonsága, kíván hosszú életet és jó egészséget az uj rendőrkapitánynak, hogy hivatását teljesíthesse.

Demidor Ignácz szólalt fel ezután. Mint újonnan kinevezett rendőrkapitány első sorban köszönetét mond a polgár- mesternek, ki kineveztetését előmozdította, köszönetét azon városi képviselőknek is, kik azt szintén előmozdították. Húsz évi működése garanczia arra, hogy fogja állását betölteni. Ismeri a város viszonyait, egyéneit, s azon lesz, hogy kötelességének megfeleljen. Kéri a képviselet tagjait, hogy jóindulatú bizalmukkal megtiszteljék.

Ezután a közgyűlés áttérve a napirendre, tudomásul vette a kir. tanfelügyelő értesítését, hogy a közoktatásügyi kormány a leányiskola részére segélyt í nem utalványozott.

Ugyancsak nem utalványozott segélyt a közoktatásügyi kormány a mezőgazda- sági ismétlőiskola czéljaira sem, azonban kilátásba helyezte, hogy az 1899—1900. tanévtől kezdve a tanítók fizetéséhez hozzájárul. A közgyűlés felhívta a mezőgazdasági iskolaszéket, hogy a már alkalmazott három tanító mellé még két okleveles tanítót alkalmazzon; a költségeket 835 frtban megállapította s azt a költségvetésbe felvétetni rendelte.

Vármegyei alispán azon értesítése, hogy a belügyminiszter az 1897. évi gyám pénztári számadást jóváhagyta, tudomásul vétetett.

A helybeli ref. egyház segélyezés iránti kérelme folytán elhatározta, hogy az 1868. Lili. t.-cz. 23. §-a értelmében a hitfelekezetek segélyezését akként fogja gyakorolni, hogy a segélyezést lélekszám szerint osztja meg. A segélyezés összegét 2232 frtban állapítván meg, kimondta, hogy a róni. kath. hitfelekezetet 5064 lélekszám után 37*6°/0-al számított 839 frt 23 krral, mindkét gör. kath. felekezetet 3120 lélekszám után 23'2 °/0-al számított 517 frt 82 krral, a ref. felekezetet 3017 lélekszám után 223 °/o~al számított 497 frt 75 krral, a zsidó felekezetet 2073 lélekszám után loM0/«^! számított 343 frt 72 krral, végre az ágostai felekezetet 199 lélekszám után 15 °/0-al számított 33 frt 48 krral segélyezi. A róm. kath. felekezettel kötött szerződés azonban ezzel változást nem szenved s a szerződés szerű hozzájárulási összeg minden körülmények közt érintetlen marad.

Az iparos tanonez-iskolai bizottság tagjaivá: Dr. Lúcz Ignácz, Mangu Béla, Serly Ferencz, Makai József, Tiniár Péter, Papp István, Serly Dénes, Néma Gusztáv, Sarkadi Nagy Zsigmond, Stróh- rnájer Ferencz, Patay József, Kuszka Mihály, Szabó Kálmán, Kiss József tímár,

Járai József, Nonn Ferencz, Szobonya í Antal és Mangold István lettek megválasztva.

Özv. Dongolovits Ágostonná kérelme folytán néhai férje gyógykezelési költségeire 16 frt 68 krt kiutalt s kifizetni rendelt.

Rácz Mihályné s társai az iránti kérelmét, hogy a gyümölcs-árusítók deszkabódék felállítására ne köteleztessenek, hanem továbbra is gyékénysátorban árulhassanak — elutasította.

Majer Herman kérelmét köszörűs bódéjának köztéren felállítása iránt— nem teljesítette.

A földmivelésügyi miniszter leirata értelmében a faiskola és fásításról alkotott szabályrendeletet akként módosította, hogy a selyemtenyésztés előmozdítása czéljából 1 hold területen szederfa te- nyésztessék s az utczák is lehetőleg azzal ültettessenek be.

Az állatmázsálási dijjakat az eddigi darabonkénti dij helyett métermázsánként ál lapította meg és pedig az első métermázsáért 5 kt\, azontúl 2 kr. fize tendő.

A tankerületi főigazgatóság azon kérelme folytán, hogy a középiskolai tanuló ifjúság részére a város játéktér beszerzéséről gondoskodjék, — a szükséges intézkedések megtételére a polgár- mestert megbízta.

Tömpe Károly somosutczai tel kékéből elfoglalt 23'88 m3 terület árát 50 krban, Demidor Ignácz által a gróf Károlyi-térből elfoglalt 9'60 in2 terület árát 1 frtban, Holczinger István kaplonyutczai telkéből elfoglalt 54'68 m2 terület árát 25 krban, Darida Sándor telkéhez a to- remi-utczából csatolt 290 m2 terület árát 50 krban, Herskovits Adolf kálmándutczai telkéből elfoglalt 33'8 m2 terület árát 3 frtban, Buczi Zsigmond térei-utczai lakos által elfoglalt 8‘62 m2 terület árát 25 krban állapította meg Q méterenként.

A junius és julius havi pénztárvizsgálatokról felvett jegyzőkönyveket — miután rendkívüli intézkedést igénylő körülmény fel nem merült — tudomásul vette.

Több tárgy nem lévén, elnöklő polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére Csipkés András, Serly Ferencz, Kaufmann Márton és Pozsonyi László képviselőket felkérte és a közgyűlést berekesztette.

HÍREK.

— Meghívás. A képviselőtestület tagjait a folyó év szeptember 3-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó évnegyedes rendes közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagy-Károly, 1899. augusztus hó 30. napján. Debreczeni István, polgármester. T á r g y s o r o z a t: 1. Az 1900-ik évi házi pénztári költségvetés és községi közmunka költségelőirányzatának tárgyalása, s a községi közmunka mérvének megállapítása ; ezzel kapcsolatban Sarkadi N. Zsigmond felebbezése, a tanács azon határozata ellen, melylyel a nyomtatvány-szállítást kiadta. 2. A jóváhagyott tűzrendészed szabályrendelet kihirdetése. 3. A nagykárolyi 543. sz. tjkvben

1553—b., 1553—c. hr. sz. az 1909. sz. tjkvben 1552—c. hr. sz. a. felvett id. Tóth Antal tulajdonát képező ingatlan megvételéről kiállított szerződés jóváhagyása. 4. ifj. Schnébli Károly Kölcsey-utczai telkéhez csatolt terület átírásához szükséges szerződés jóváhagyása.

5. A jóváhagyott építési szabályrendelet kihirdetése. 6. A legtöbb adót fizető városi képviselőtestületi tagok névjegyzékének kiigazítására küldöttség megválasztása. 7. Igazoló-választmányba 2 tag megválasztása. 8. Buttyán János városi Írnok gyógykezelési segély iránti kérelme.

— Esküvő. Libhauzer Ferencz, helybeli jónevü porczellánkereskedő, szombaton, szeptember hó 2-án délután 4 órakor esküszik örök hűséget Csipkés Margit kisasz- szonynak, Csipkés András, az Önsegélyző- Népbank vezérigazgatója, városi képviselő kedves leányának. Sok boldogságot és szerencsét kívánunk az ifjú párnak !

— Petöfi-ünnep városunkban. A „Kölcsey-egyesület“ választmánya tegnap délelőtt 11 órakor a vármegyeház kistermében Nagy László egyleti elnök elnöklete alatt ülést tartott, melyen a tagok meglehetős szép számban jelentek meg. Az ülésnek legfontosabb tárgyát képezte a Petőfi-társaság elnökének, Bartók Lajosnak levele, melyben felvetette az eszmét, hogy vármegyénkben szept. hó folyamán Erdődön és Koltón országos jellegű ünnepélyt kívánnak rendezni, ha a vármegye közönsége ezen eszmét felkarolja. A választmány teljesen magáévá tette az eszmét, lelkesedéssel fog az ünnepély sikere érdekében közreműködni, tekintve azonban azon számos gátló körülményt, mely az Erdődön tartandó országos jellegű ünnepély elé háramlik, az ünnepélynek fősulyát Nagy-Károlyba, a vármegye központjára kívánja helyezni s ily értelemben kereste meg a Petőfi-társaságot is. A tervezet szerint az ünnepély szeptember utolsó vasárnapján vagyis 24-én lenne megtartva. A vendégek előtte való nap az esteli gyorsvonattal érkeznének meg és városunkban nyernének elszállásolást. Másnap délelőtt lenne az ünnepélyes közgyűlés, délben társasebéd, este a színházban díszelőadás, azután bál. Hétfőn esetleg kirándulás Erdődre. A „Kölcsey- egyesület“ továbbá városunkban azon három háznak falába, melyekhez Petőfi emlékek fűződnek, emléktáblákat óhajtana elhelyezni. Ezek a következők: a régi kaszinó épület, a volt Térey-ház (jelenleg felsőbb leányiskola) és a volt Szarvasvendéglő (jelenleg a városház). Az emléktáblák az ünnepély napján lennének beillesztve a házak falába. A választmány teljesen magáévá tette a tervezetet és mindent el fog követni az ünnepély sikere érdekében. Még a tegnapi nap folyamán táviratilag értesítette Bartók Lajost határozatáról és mihelyt a Petőfi-társaság értesítést küld, azonnal megkezdi aktióját. Nagy László elnök továbbá felhívta a választmányt, hogy az egyesület által Erdődön elhelyezett emléktábla gondozása és végleges átvétel iránt kérelmet intézzen gróf Károlyi Lajoshoz. Poór Jánosnak az erdődi ünnepély költségeiről beterjesztett számadását elfogadta s a felmentvényt megadta. Baudisz Jenő tag indítványára elhatározta, hogy E. Kovács Gyula árvái javára a városunkban működő Csóka színtársulata által rendezendő szini- előadás sikere érdekében — mindent el fog

jó SLt37- afiak.

A N a g y-K ároly és Vidéke eredeti tárczája.

Irta Tichy Ákos.

Sohase bocsátom meg édes szüleimnek azt, hogy nem vagyok „városunk szülötte“. Az én bölcsőm a Kőrös partján ringott s fűzfából volt fonva a kosárja. E körülményből sokan azt következtetik, hogy ebből a fűzfa-kosárból szívtam magamba a Pegázus iránt táplált szimpátiámat.

Szülőföldemen még a polgármester is azt szokta énekelni:

Ki a Kőrös vizét iszsza,

Vágyik annak szive vissza.

Én azonban vagy a Kőrös vizéből ihattam keveset, vagy pedig a szivemben van kevés vágyódás: elég az hozzá, hogy nem a kőrösparti várost nevezem városunknak, hanem azt a helyet, a hol a feleségem és az anyósom bölcsőit ringatták.

Sokan ismerik már azt a gyöngémet, hogy én egy idegen várost emlegetek „városunk“ gyanánt, azért a múltkor egyik ismeretlen atyafinak igy mutattak be :

— Haltató Felbert, városunk szülöttének a férje.

De hát szó a mi szó, kedves falu ez a feleségem városa. Sok benne az atyafi és kevés az éjjeli lámpás. A sok atyafi nem ér fel egy jóbaráttal ; a kevés éjjeli lámpás pedig csak arra jó, hogy annál jobban láthassa az ember a sötétséget.

Mint fentebb is említettem, nem vagyok városunk szülötte, azért nem is feszegethetem

íz éjjeli lámpák ügyét. De mint feleségem ütés férje, teljes joggal beszélhetek atyafiairól, a kikre ő is, meg az anyósom is mindig olyan büszkén szokott hivatkozni.

Ott van mindjárt a keresztapja, a ki keresztelő-ajándék helyett pehelypárnákat ígért a lakodalmunkra. Mivel véletlenül ezt is megérte a feleségem, de valahogyan nem készültek el a tollfosztással, tehát az első gyermekünk keresztelőjére Ígérte az ajándékot. Most meg ez a keresztelő késik, hát ő temetésünkről akar majd gondoskodni. (És ezt az atyafit nevezik „kedves keresztapának !“)

A történelmi hűség kedvéért még azt is megjegyzem, hogy feleségem atyafiaitól nászajándékul egy tiz-szavas telegrammot, két zárt levelet és egy kétkrajczáros levelező-lapot kaptunk. (Kár, hogy akkor még nem voltak divatban a képes levelező-lapok.)

Ennyi sok jóakarat és előzékenység után a feleségem is belátta azt az igazságot, hogy jobb ma egy tolipárna, mint holnap egy négylovas temetés és azóta nem igen hozakodik elő városunkban lakó atyafiaival, sőt „kedves keresztapám“ helyett, is mindig’csak „arról az emberről“ beszél, ha éppen duzzogó kedvében van.

Négy esztendő óta azonban békeség volt közöttünk, se ő, se én nem voltunk „városunk1' falai között s a nagy távolság és a hosszabb időköz miatt kezdtünk jobb véleménynyei lenni az atyafiak iránt.

Feleségemet ismét bántotta a honvágy s levegőváltozás után vágyott.

Ha az asszony levegőváltozás után áhítozik, akkor ahhoz rögtön hozzágondolhatjuk

az új kalapot is. A napernyőről meg ruháról nem is szólok, hisz az úgy is magától értetődő dolog.

Én azonban most úgy tettem, mint az atyafiak: megígértem mindent, de csak akkorra, ha a levegőváltoztatás csakugyan használt.

Azután összepakoltunk és feljegyeztük szép sorjában, hogy kinek miféle ajándékot Ígérünk.

Megígérjük, hogy sógorunk egyik fiát, a ki négy tantárgyból bukott az első gimnáziumban, a mi költségünkön járatjuk az egyetemre.

A másik sógorunknak meg megígérjük, hogy minden második nap nálok ebédelünk, holott eredetileg csak minden harmadik nap akartunk odamenni.

Egymásnak pedig kölcsönösen megfogadtuk, hogy csak azokat a rokonokat látogatjuk meg, a kik sohase Ígértek semmit.

Mikor hazaérkeztünk, akkor vettük csak észre, hogy ilyen rokonok már csakis a város határán túl találhatók.

Egy vasárnap délután tehát én meg a sógorom, a ki szintén más város szülötte, kimentünk a szomszédos Csengbe, a jó atyafiak közé.

Mire beértünk a faluba, olyan fehérek lettünk, mint a molnárlegények.

A falu negyedik házánál betértünk, a hol az ismerősök közül csak a nagy komondor ugrott elénk, a ki — bár nem voltunk atyafiai — elég barátságosan csóválta a farkát. Beljebb már sokkal hidegebb fogadtatásra leltünk s csak a fejét csóválta Zsuzsi nénénk, bizonyosan azért, hogy cséplés alkalmával háborgatjuk.

Mivel nem vittünk magunkkal harapófogót, nagyon lassan indult meg a társalgás. Egyik kis sógorasszony a kertbe bújt el és nézte, hogy a pillangók milyen szinü virágra szállanak. A másik sógor pedig már ötödik esztendeje készül a szigorlatra s e miatt szunyókált a lefüggönyözött szobában.

Nemsokára aztán jóllakva a szives fogadtatással, éhes gyomorral vettünk búcsút a barátságtalan házbeliektől és a barátságos komondortól.

— Hát már mentek, leikeim, — tuszkolt ki Zsuzsi nénénk a kiskapun — éppen most akartam egy kis uzsonnát csinálni. De hát ez a dologidő. Ez a cséplés. Meg ezek a gyermekek . . . (Ezek is Ígérettel akartak jóllakatni.)

— Fianem most; most jön ám a sláger! — szólt sógorom. — Elmegyünk Mocsai bátyánkhoz, majd traktál az borral is meg csirkével is. Ez az igazi jó rokon !

Éhesen és szomjasan vánszorogtunk az utolsó állomáshoz, ahhoz a helyhez, a melytől a rokonság becsületének megmentését vártuk.

Nem is csalódtunk.

Mocsay néni csakugyan odaállította eli- bénk a bort és a nagy darab füstölt szalonnát.

Én és a sógor összesúgtunk :

— Ne együnk a szalonnából, mert akkor majd nem csúszik a rántott csirke.

Úgy is volt. Ki is evett már vasárnap délután szalonnát? Mi se ettünk.

De nem ettünk a rántott csirkéből se, még pedig azért, mert nem rántották ki.

Ők, a jó rokonok, — legalább odahaza igy enyhítették a dolgot — azt gondolták, hogy mi már a másik helyen jóllaktunk és