Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-31 / 35. szám
Társa-d-sulnrcLl, szépixodalroi és ismo-eretterjoszt }©-etila/p. NAGY KÁROLY VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frtv Negyedévre I frt. Félévre . . 2 frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. j Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk ei. Kéziratok nem adatnak vissza. A tanév elején a szülőkhöz. Vége van a szünidőnek; az iskolák kapui újból megnyílnak, hogy magukba fogadják a tanulni vágyó ifjú nemzedéket. A szülök is át vannak hatva a nevelés fontosságának tudatától, azért a ki csak teheti, el nem mulasztja gyermeke neveltetését, mert a reáforditott pénzét a legjobban befektetett tökének tekinti és méltán. Sok szülő, azonban dicsérendő buzgalmában nem elégszik meg azzal, hogy fiának megadja az elemi nevelést, hanem középiskolai oktatásban is akarja részesíteni fiát, nem nézve azt, van-e neki hozzá tehetsége, kedve, vagy nincs. Nem gondolja meg sok szülő, hogy fia iskoláztatásához és a jövendő boldogulásához nem annyira a pénz és protekczió, hanem a tehetség és kötelességérzet szükséges. A milyen szükséges, hogy a hazának minden polgára Írni és olvasni tudjon, ép oly hasznos volna a társadalomra nézve, ha minden szülő a tanév elején gondosan mérlegelné gyermeke tehetségeit és ezektől tenné függővé további magasabb iskoláztatását. Mennyi csalódástól és keserűségtől menekülne meg ily módon sok szülő, de az iskola is jobban tehetne eleget hivatásának és megszűnnék sok panasz a túlterhelés ellen! Ha igaz az, hogy a férfi társadalmi értéke és tisztelete attól függ, hogyan teljesiti az állásával járó és tehetségeinek megfelelő kötelességeket, úgy akkor a szülőkre háramlik azon fontos kötelesség, hogy csak tehetséggel megáldott gyermekek iskoláztassanak és csak ilyeneknek adják meg a magasabb, a társadalom vezetéséhez szükséges képzést. Ha a szülök ily módon fognak dönteni a tanév elején gyermekük iskoláztatásánál, akkor megfognak szűnni azon visszás és igazságtalan állapotok, a melyek most uralkodnak, midőn sok tehetséges, de szegény ifjú háttérbe szorul a tehetségtelen, de protekczióval és stréberséggel dolgozó egyének elöl a társadalom legnagyobb hátrányára. A szülőknek úgy, mint az iskolának első kötelessége, a nemzetnek minél hasznosabb és dolgozni tudó polgárakat adni. Csakhogy ez nincs igy a valóságban. Hány férfi züllik el tehetségei mellett is, hány tehetségtelen iparkodik ismét stréberséggel, protekczióval oly állásokat megszerezni, amelyekhez nem volna joga ! Mindkét bajnak forrása az igazi kötelességérzet hiányában keresendő. A szülőkre a döntésen kívül ennélfogva még egy másik fontos feladat vár, ha a különben tehetséges gyermekében előbb vagy utóbb nem akar csalódni. A romlatlan társadalomban a tanuló élő- haladása az iskolában és a férfi boldogulása az életben kell, hogy első sorban az igazán kifejlett kötelesség- érzettől függjön. Ennek ápolására akarom a szülök figyelmét felhívni, ha gyermekének boldogulását saját belértékétöl, nem pedig a magasabb protekcziótól várja. A kötelességérzetet nemcsak az iskolában, hanem otthon is kell fejleszteni és ápolni a gyermekben, ha azt akarjuk tőle, hogy minden körülmények között szerinte cselekedjék, az életben boldoguljon és tehetségeinek megfelelő állást válasszon. A tanító megkívánja a komoly munkát a gyermektől, bünteti a hanyagságot, de azért sokszor minden fáradozása hiába való. Sok gyermek az iskolában még tud számot adni az óra alatt hallott magyarázatról, mert friss emlékezetben van még és igy vissza emlékszik, — de már másnap sokszor egy betűt sem tud belőle, holott épen csak az a feladata lett volna otthon, hogy a hallott dolgokat többször átismételje és ez által biztosítsa az elfeledés ellen. Otthon azonban ezzel nem igen törődik, ha csak a szülő nem kényszeríti a tanulásra és kikérdezésével nem győződik meg a gyermek komoly munkásságáról. A gyermek felügyelet nélkül nagyon ritkán keresi a fárasztó munkát, hanem legtöbbször a szórakoztató játékot. Ezt nem is lehet rossz néven venni tőle; mert inig a játszási kedvet a természet oltotta belé, addig a munkára az embert csak a szükség és a társadalmi élet nevelte. Ezt bizonyítja, hogy a buja természet ölén vagy a czivilizálatlan állapotban élő ember nem szeret dolgozni. A gyermek tehát természeti ösztönénél fogva inkább a játékot, mint a munkát szereti, azért sokszor még akkor is, mikor a könyv előtt ül, csak a látszat kedvéért tanul, de voltaképen valamelyik játék kigondolásán töri eszét, vagy valamelyikre visszagondol. Sok szülő pedig megelégszik azzal, hogy fiát a könyv előtt látja, de nem igen jut eszébe legalább néha-néha számon kérni a tanultakról, Mily nagy aztán az ilyen szülőnek a csodálkozása, midőn fia rossz bizonyitványnyal haza tér. A fiú mentegeti magát és a tanárra hárítja a hibát, a szülő pedig csupa szeretetböl igazat ad neki, mert otthon csakugyan könyv előtt ülni látta. Ha azonban a szülő fiát otthon a tanulás után csak némelykor is kikérdezné, személyesen meg fog győződni, hogy fia sokszor még akkor sem fog tudni számot adni, midőn azjt állítja, hogy a leczkét már jól tudja. Csak ezzel az eljárással fogjuk elérni, hogy a gyermek otthon ne csak ját- szék, hanem tényleg tanuljon is. A szülő pedig ritkábban fog csalódni fia előmenetelében. A gyermeket okvetlenül kényszeríteni kell a tanulásra, de elengedhetetlen az ellenőrzés is, mert a tanító nem kérdezheti ki mindennap. Szükséges továbbá felhívni a nagyobb fiú figyelmét a munka hasznára és szükségességére ; ott van az atya, a ki az egész család kenyerét munkával szerzi meg. Különben a fiú azt hinné, hogy öt a munkával csak kínozni akarják, mig leánytestvérei játszanak. A szülőnek nem kell félteni gyermekét a komoly tanulástól, ha előbb már kellőleg felüdült. Mert lehet-e jó hatása a köTÁRCZA. Tudom . . . Tudom én, ha nem is mondjátok, Hogy panaszom unalmas, régi, A nagyobb rész megmosolyogja, A többi meg tán meg sem érti. Ember ön sorsának kovácsa, — Rég így tanítják bölcs emberek, Mit is tartoznék hát az másra, Hogy én olyan sokat szenvedek. Igen, igen ; mi köze hozzá Ennek a széles, nagy világnak, Hogy engem megcsalt annyi álom, Hogy bennem kihaltak a vágyak. Mi czélom volt és mire vágytam: Hát ki kérdezi és ki bánja — Csak azt látja most, a ki ismer, Hogy vergődöm a földi sárba’. Tudom, tudom, hisz’ nem is ezért Sír fel néha az én panaszom, Csak ezt a meggyötrött, megtépett Fájó lelkemet gyógyitgatom. Oh, nem segítségért kiáltok ! — Egy helyem van a temetőben, Ott járkálok már is körülte: Ezt senki el nem veszi tőlem. G. Diószeghy Mór.-Hí*-* Más világok hírmondói. (Folytatás és vége.) Nyolcz év múlt el, s Chladnit nem szűntek meg gúnyolni, mikor 1803-ban ápril 26-án, meleg tavaszi napon, Fran- cziaországban, Aigle mellett, a derült kék egen egy roppant nagy tüzes golyó jelent meg, s erős csattogás és dörgés között, mintegy 2—3 mértföld hosszú és 1 mértföld széles területen, valóságos kőzápor hullott alá. A kövek forrók, alaktalanok, s megolvadt réteggel borítottak voltak. A környékbeliek mint szemtanuk nem késtek a rettenetes természeti tüneményről a párisi akadémiát értesíteni. A tudósok csak fejőket csóválták, hinni nem akartak; de aztán Fourcroy khemikus indítványára, mégis csak kiküldték Biot nagyhírű fizikust az eset megvizsgálására. És Biot megjelent és meggyőződött, hogy a kövek csakugyan az égből hullottak alá. A tényt többé nem lehetett tagadni, de most már felmerült a kérdés, hogy azok honnan erednek. Chladni nagyjából erre is megfelelt, s ma már egészben véve igazságot is ad neki mindenki. „Ha valaki azt kérdezné tőlem, — irta füzetében, — hogy a lebkövek honnan származnak, akárcsak azt kérdezné, hogyan keletkeznek a nagy égi testek? Legjobb lesz őszintén bevallani, hogy nem tudjuk. Ámde a tudósok ezzel nem elégedtek meg. Azt belátták, hogy a kövek a levegőben nem keletkezhetnek, sem nem termékei valamely íöldi tűzhányó hegynek. Arra a gondolatra jutottak tehát, hogy azokat valószínűleg a hold vulkánjai dobják ki. El is nevezték azokat holdköveknek. Ámde később a számítások kimutatták, hogy ez lehetetlenség, arról nem is szólva, hogy még soha senki és a legjobb messze- látóval sem látta a hold krátereit működésben. Ott vagyunk tehát, a hol Chladni volt, s legföljebb annyival tudunk többet, hogy az említett meteorok pályái összeesnek egy-egy üstökös pályával. így a novemberi rajé a Tempeltől 1866-ban felfedezett üstökösével, az augusztusié az 1862-ik év nyarán látott fényes üstökös pályájával, s hogy az 1872. november 27-ki nagy csillaghullás az eltűnt Biela féle üstökös pályáján haladt. Összefügnek-e tehát a huilócsillagrajok az üstökösökkel, vagy talán épen széthullott üstökösök? Nem tudjuk. Bizonyos azonban, hogy a földre hulló lebkövekben más anyagi elem nincsen, mint a mi meg van a földön is; de minden a mi előfordul a földön, nincsen meg a lebkövekben. Ezt tudjuk, mert vegyileg megvizsgálhatok. A vegyi vizsgálatok nyomán tudjuk azt is, hogy a meteorok azon anyagok szerint, a mikből állanak, osztályozhatók. Vannak a melyekben más nincsen, mint némi nikkellel kevert szinvas. Ezek az úgynevezett meteorvasak. Ilyen volt a brazíliai, a Pallas-féle, s ilyen az a nevezetes 90 kilogramm súlyú meteorvas is, a mit 1814-ben Lenártón felső Magyar- országban találtak. Mert a vas nagyon könnyen vegyül az oxygénnel, ezek a meteorok pedig oxygént nem tartalmaznak; ebből azt következtetjük, hogy hozzánk olyan világfajokról kerülnek a hol oxygén, szénsav és viz nincsen; tehát nincs növényi és állati élet sem. Aztán vannak meteorok, melyek augit, — anorthit, — mágneskő, — chrom- vas, — olivin — és kvarczban gazdagok, de szinvas nincs bennök. Ezek a meteorkövek. Mert ezen vegyületek egyik alkotó része az oxygén, olyan tájakról kell e meteoroknak származniok, a hol oxygén van, s a hol állati és növényi élet legalább is lehetséges. Végre vannak meteorok, a melyeknek anyaga egyenesen szerves, tehát növényi vagy állati eredetre vall. Ilyen a többi között az is, a mi 1838-ban ápril 15-én Debreczentől nem távol, Kábán, hullott alá. Ennek széntartalmu anyaga sokat hasonlít az asztfalthoz, s talán maradványa valami szerves, növényi vagy állati testnek. * * * Az ember azért okos lény, mert mindennek az okát keresi. Hogy aztán az okok keresése közben néha merész következtetésekre is jut, megérthető, megbocsátható. Ezt tapasztalhatjuk a hullócsillagokat, s a meteorokat tekintve is. A józan tudomány azonban előbb-utóbb nyakát szegi a be nem bizonyítható állításoknak. Halad előre kitartással, türelemmel, keresi az igazságot; s megnyugtató, hogy igen sokszor meg is találja. Sokra tanított meg már bennünket, s legyünk bizton, hogy még sokat fog megmagyarázni a távol világok említett hírmondói révén is. Dr. Lúcz Ignácz,
