Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1899-08-24 / 34. szám

■"Tga.-r««.^ a.1 -m i szép>iro<á.solxaCLÍ és isznc^eretterjeszt© i^etila/p- N AG Y-KÁR OLY VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE

Rfiegjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr

Községi jegyzők és tanítóknak egész évié 3 frt.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák-Ferencz-utcza 40. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben.)

Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr.

Bérmentetlen leveleket

előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza.

_

Városi költségvetés.

Az 1900. évi városi költségvetés a városi számvevő által összeállittatván, megküldetett a városi képviselőknek s nemsokára közgyűlési tárgyalásra kerül.

A költségvetés adatai szerint:

Kiadás . . . 228,885 kor. 40 fii.

Bevétel . . 120,086 „ 32 „

Fedezetlen hiány 108,769 kor. 08 fii. mely hiány 154,000 korona egyenes állami adóalap után 71 °/o-os községi adóval nyer fedezetet.

Tekintve pedig, hogy a folyó évben községi pótadónk 74 % volt, a költségvetés 3 % pótadó csökkenést mutat.

Igaz, hogy ez nem nagy külömb- ség, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy az adóalap is emelkedett 4000 koronával, azonban végeredményében mégis arra mutat, hogy városunk vezetősége belátta szükségességét a lapunkban évek óta hangoztatott takarékossági rendszernek s ha nagyobb arányokban nem is, de mégis reálépett arra a térre, a hol a városi polgárok érdekeinek kimélése mellett az okszerű takarékosság elve képezi a költségvetés összeállitásánál a főszempontot.

Mert hiszen sem szépiteni, sem tagadni nem lehet, hogy a 71 °/0-os pótadó is meglehetős anyagi megter- heltetése városunk polgárságának; annak a polgárságnak, mely még az aszfalt- járdák költségeit, a községi közmunkát,

a községi tűzoltói intézmény fenntartását is saját maga viseli s mely e czimeken évenként nem csekély összeget fizet a város pénztárába.

Ha mármost tekintetbe vesszük, hogy a város fejlődése a még mindig megoldásra váró közvilágitás, kövezés, csatornázás kérdése — az egyedüli óhajunkat képező törvényszék, — vagy más állami intézmények létesitése a város lakosságától a jövőben oly újabb áldozat- készséget követelhet, mely elöl kitérni nem lehet, mely tehát annak idején, esetleg a községi adónak rohamos emelését teszi szükségessé és elkerülhetetlenné, kétségtelen, hogy a város vezetői részéről helyes és okszerű politika csak az lehet, ha a polgárság adózó képességének a lehetőségig való kimélése mellett azt oly helyzetbe juttatja, hogy akkor, midőn a város fejlődése tekintetében kiváló előnyöket nyújtó intézmények létesitése kerül napirendre, nemcsak anyagilag módjában álljon a kivánt áldozat meghozatala, de községi háztartása is oly alapokra legyen fektetve, hogy az ily vitális érdekre szükséges, talán tetemesen nagyobb községi adóemelés is a polgárságra elviselhetetlen teherként ne háruljon.

Mi mindig hangoztattuk, ezúttal is hangoztatjuk, hogy községi háztartásunkban az okszerű takarékosság elvének kell dominálni, hisszük, hogy egy kis körültekintés, egy kis jóakarat mellett évröl-évre sikerülni fog a községi pótadó aránylagos csökkentése a mint megvagyunk győződve arról is,

hogy az esetben ha a város létérdéke úgy kivánja, polgárságunk nem fog visszariadni az anyagi áldozatoknak maximális mértékétől sem, mert hiszen polgárságunk mindig kész az áldozatra, ha arra a város fejlődése, haladása érdekében szükség van. —fi.—

Színészet.

Csütörtökön közepes ház előtt színre került Echegaray „Folt, a mely tisztit“ czímü hatásos drámája. A főszerepet, Matilde-t Csókáné Alrnássy Julia játszotta. Gsókáné régibb ismerőse közönségünknek, hogysem őt most kellene bemutatnunk. Fizikuma, melylyel a legfárasztóbb és az idegeket kimerítő szerepeket fokozott erővel képes végig játszani, kiváló előadó és alakitó képessége bizonyára a vidéki színészet egyik legkiválóbb tragikájává avatják őt. Ez este megjelenésétől végig lelkes ovátiókban részesült. Mellette minden tekintetben kitűnt Markovics Margit Enriqueta szerepében. Rendkívül kényes szerepét nagy sikerrel oldotta meg. Az elvetemült leány személyesitése, ki az ártatlanság és angyali jóság színében akar és tud megjelenni, nem csekély feladat. Oly szende, oly ártatlan volt ez a bűnös és cselszövő lény, hogy majdnem hihetetlennek tűnt fel előttünk az ily nagyfokú képmutatás Lehet vitatkozni, hogy vájjon természetes-e Enriqueta jelleme, annyi bizonyos, hogy azt másképen alakítani nem lehet. Fernan- dót, Baghy Gyula szintén jelesül alakította, osztozott az est sikerében különösen az utolsó hármas jelenetben. Állandó figyelemmel kisértük Győré Alajos játékát, ki Don Justo rokonszenves szerepét adta. Jó volt Molnár Lorenzója, természetes, ezért sikerült Keresztessy Amália Concepcionja és Bethleni László Don Lorenzója is.

Pénteken, augusztus hó 18-án fél helyárakkal Dobsa Lajos történeti tragédiája

leszállított helyárakkal. Dicséretes dolog, hogy Csóka színigazgató a népnek és ifjúságnak szánt napon ily kiválóan hazafias és jeles darabot vesz elő. Kár, hogy az a közönség, melyre főként számított, elmaradt. Az ifjúság azonban nagy számmal jelent meg. Már az, hogy a társulat legjobb erői szerepeltek, mutatja, hogy e napon is oly műélvezetben lehet részesülni, mint bármely más napon. Ha Csókáné iránt való elismerésünket lehet fokozni, úgy ma még több dicséret illeti mint tegnap. Valóban fejedelmi alak volt Ronow Ágnes szerepében. Markovics Margit Gara Mária személyesitője igen szép és kedves volt. Van valami az ő hangjában, a mi a szívhez szól, annyi kel lem és természetesség van a mozdulataiban, hogy egészen lebilincsel! Csókáné mellett őt ünnepelte ma is a lelkes közönség, s hisszük, hogy az a rokonszenv, melylyel fogadtatott, hatalmasan fog növekedni, mert az a művészi tökéletesség, melylyel szerepeit alakítja, nagyon is rászolgál az elismerésre. Különben is nagyon térmészetesnek találjuk az ő sikereit, ki — mint az országos sziniakadémia egyik legjelesebb növendéke — a vizsgák alkalmával feltűnést keltett, s oly szép reményekkel indult pályafutásának. Baghy V. Lászlója kiváló alakítás volt, mely az utolsó felvonásban érte el legnagyobb magaslatát. Molnár Gyula Hunyady László szerepében, a börtönjelenetben Csókáné és Markovics Margit művészetével magaslatáig emelkedett. Breznay (Szilágyi Mihály), Keresztessy Amália (Szilágyi Erzsébet), Vihari (Gzilley) az előadás sikeréhez nagyban hozzájárultak. Különösen Győré Alajos (Gara László) emelendő ki, mint a ki különös biztossággal és alapos tanulmánynyal alakit. A többi kisebb szerepek is összhangzásban voltak a főbbekkel. Mondanunk sem kell, hogy az elismerésben nem volt hiány, a félig telt ház mellett vigasztalásul és biztatásul szolgálhat Csóka színigazgatónak az erkölcsi siker, melyet társulata eddig felmutatott.

Szombaton a Gésák czímü énekes

TÁRCZA.

Valamikor . . .

Yalamikor tudtam én is Álmodozni édesen,

Zsongó, bongó dal fogant meg, Verőfényes lel kernen . . . . Régen volt, el is felejtém, Hogy egykor daloltam,

S mint pacsirta fenn a légben, Nagyon boldog voltam!

Valamikor tudtam én is Tépni szép virágokat,

Illatukból szőtt a lelkem,

Édes, bájos álmokat.

. . . . Régen volt, ha néha-néha Most akarok tépni Rózsa helyett a kezemet Egy-egy tüske éri!

Valamikor tudtam én is Elhinni, hogy ide lenn Yan magasztos mámorával,

Üdv gyönyörével a meny.

. . . . Régen volt, most szemeimből Könyüim kihullnak,

. . . . Hej pedig a menyországban Sírni nem tanulnak.

F/iesz Henrik.

Más világok hírmondói.

Derült éjjel, az év minden szakában s az éj minden órájában láthatni hirtelen feltűnő és épen oly hirtelen el is tűnő csillagokat. Hullócsillag a nevök, habár még csak látszólag sem esnek mindig lefelé. Néha gyorsan haladnak, mint a! villám, de néha lassabban. Ilyenkor fenyők nagyon erős és mint izzó golyók tündökölnek.

Úgy augusztus 10-ike, vagyis Lő- rincz napja, meg aztán novemben 13-ika körül, a mint ezt már régebben is tapasztalták, különösen nagy a hulló-csillagok száma.

Az idén is, hogy aug. 8-án este ott üldögéltünk a darai Holtszamos magas töltésén, bő alkalmunk volt bennök gyönyörködni. A vadászat nem sikerült, a kacsák nem húztak; de aztán megindult a csillagok raja. Mintha csak tüzes könnyek lettek volna; a legenda szerint Lőrincz- nek a vértanúnak könnyei, a kit a pogá- nyok egykoron vasrostélyon sütögettek halálra.

Meg voltunk hatva, s természetesen a hullócsillagokról beszélgettünk. Elmondtuk rólok a mit tudtunk, valaha olvastunk, vagy gondoltunk.

* *

*

A hulló-csillagok látszólag az égbolt északi felén tanyázó Perseus csillagképből indulnak ki; mindenfelé, sugarak irányában. Augusztusban mindig onnét szoktak. Januárban a Herkules, — áprilban ia Lant, — júliusban a Hattyú, — októberben az Orion és Bika, — novemberben az Oroszlány, s deczemberben az Ikrek csillagképekből. Az augusztusi csillaghullás minden évben ugyan olyan erős; a többi nem. A novemberi csak minden 33 ik vagy 34-ik évben lép föl legnagyobb fényében.

Hozzávetőleg megmérték, hogy a hullócsillagok átlag 90—130 kilométer magasságban tűnnek fel, s hogy sebességűk a mikor a föld légkörébe belépnek 20—70 kilométernyi másodperczenként; de aztán ennek ellentállása miatt har- minczszor is kisebbé válik. Számtalan megfigyelés után kiszámították azt is, hogy a novemberi hullócsillagok a Napkörül központkivüli de határozott pályán keringenek, s hogy a föld útjában e pályát november 13-án metszi át; továbbá, hogy azok a pályán nem egyenletesen vannak eloszolva, hanem sűrűségűk ott a legnagyobb, a hová a földre rendszerint minden 33V2 év múlva jut. Ehhez hasonló pályákon haladnak aztán a többi hullócsillagrajok is.

Herschel Sándor e testek fényének megfigyeléseiből és a sebességből, melylyel légkörünkön áthaladnak, számítás utján azt a következtetést vonta, hogy legnagyobb részt igen parányiaknak kell lenniök. De csak legnagyobb részt, mert akadhatnak, s a földre esőkből következtetve, akadnak köztök jelentékenyen nagyok is.

Hogy ilyesmi megtörténhessék, hogy súlyos s nem a földből származó testek a világűrből erre eshessenek, a múlt század tudósai még mesének tartották.

1784-ben Domingos da Mota Botelho Brazíliában Beindego mellett egy 3 méter hosszú 1 méter széles, s csaknem olyan magas, 80 métermázsa súlyú fémtömeget talált, a miről azt hitte, hogy ezüst. Oly kemény volt, hogy belőle darabokat törni semmiképen nem lehetett. Mit volt egyebet tenni, mint egészben elszállítani. A tulajdonos ez okból különös szerkezetű, s rendkívül erős szekeret csináltatott. A tömeget a mit a-földből könnyű volt kiszabadítani, mert azzal semmi köves összeköttetésben nem volt, 140 ökörrel kezdték tova szállítani. Csakhogy a munka nagyon nehezen ment, s mert eközben azt is észrevették, hogy az nem ezüst hanem kemény vas, elvégre is ott hagyták az egészet, mit sem törődve eredetévéi.

Hasonló de szivacsszerü vasból álló és 8 m.-mázsa súlyú tömegről volt az ott lakóknak tudomások a föld ellenkező felén Szibériában Krasnojarsk mellett, a melyre a tudományos világot először Pallas a hires utazó figyelmeztette, a ki azt a kozákoktól meg is vette, s Pétervárra szállíttatta. Ma is őrzik, mint a tnuzeum egyik legnagyobb kincsét.

Hogy kerülhetett e roppant vastö- rneg oda a hol találták, s a hol más vásároznék nyoma sem volt, el nem tudták képzelni, bár sohasem törték rajta a fejőket. Ekkor 1794-ben a magyar származású tudós Chladni Wittenbergben egy kis röpiratot adott ki, amelyben azt fejtegette,, hogy a Pallas-féle vastömeg kozmikus eredetű, s a világűrből hullott a földre.