Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-10 / 32. szám
Tá,rsa,a.sú.:nc>-i, szepirocä-SLlrao.! és isr^eretterjesztő to.etilap>. NAGY KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre . '. 2 frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Iparunk versenyképessége. Egy tekintélyes vidéki lap nemrég azt az állitást koczkázlatta, hogy „mióta a kultúra szelleme a mi hazánkba is bevonult, a mi kormányférfiaink minden erejükből azon voltak, hogy az iparosból magas műveltségű urakat képezzenek; évtizedeken át egyebet sem cselekedtek, minthogy ipariskolákat és szaktanfolyamokat állítottak . . . stb. . .. “ Minthogy az iparosok kiképzése iránt a mi társadalmunkban általában téves nézetek uralkodnak, — nem tartom feleslegesnek, hogy e tekintetben én is véleményt mondjak. Hát én is érdeklődöm ugyan a hazai ipar fejlődése iránt és azért a mi iparosaink kiképzését is figyelemmel kísérem ; de nem emlékszem arra, hogy a mi kormányaink a fenti „vádiakat eddigelé megérdemelték volna! Sőt én mindig azt találtam és még ma is azt találom, hogy a mi iparosaink általában még most sem részesülnek csak annyi tudományos képzésben sem, a mennyit a mi Eötvösünk az ö . „Népiskolai közoktatás“ czimü törvényében ezelőtt 31 évvel még a leendő cselédek és napszámosok részére megkövetelt: a hatévi mindennapi és a háromévi ismétlő iskolához kötvén az általános népnevelést. Hiszen ez a törvény, mely a legelemibb korszerű népnevelést követeli, még ma is csak félig-meddig van végrehajtva; és azért annak a jótéteményében még a mai iparos növendékeknek is csak egy csekély töredéke részesül! (így van ez a többi közt Nagy-Károlyban is, hol a „hatévi mindennapos“ még ma is csak 4 évig tart! !) Igaz ugyan, hogy az 1884 évi „Uj ipartörvény“ szerint ott, a hol legalább 50 iparostanoncz van, azok tanításáról a község külön tanfolyamban köteles gondoskodni. De hát ez az iskola az ismétlőt helyettesíti, a mint hogy ezt meg — a nem iparosok részére — a gazdasági ismétlő népiskola fogja mindinkább helyettesíteni... Mert hát kétségtelenül fontos és elkerülhetetlen az, hogy a mi jövő iparosaink és földművelőink, kiknek köztudomás szerint a sokkal képzettebb és előrehaladottabb külföldiekkel kell versenyezniük, — legalább a nekik legszükségesebb elemi ismeretekkel megbarátkozzanak! Az is igaz, hogy egyik-másik polgáriskola mellett kisebb iparszakiskola is, egy pár más helyen meg középipariskola, itt-ott pedig, a nagyobb városokban, a segédek szükséges ismereteinek emelésére rendezett tanfolyamok is jótékonyan hatnak ..! De hát: quid hoc ad tantam sitim ... ? ! Mikor fogunk mi még evvel a lassú munkával csak odáig is jutni, hogy azokat a sokkal műveltebb, erősebb és azért vagyonosabb külföldi iparosokkal, legalább a mi saját hazánkban és a mi „híres haza- fiságunk“ védelme mellett.. versenyezni képesek leszünk ?! Mikor?! Hát én elismerem ugyan, hogy a „magas műveltség nem való az iparosnak“ ! De csak részben... Mert a korral haladni akaró iparosnak az ö szakmájának megfelelő műveltséggel és képzettséggel okvetlenül bírnia kell, fökép ha attól elvárjuk azt, hogy a hazai ipart emelni és az idegen versenynyel mindinkább szembeszálni képes legyen! Nagyon téved azért az illető czikk- iró, ha azt hiszi, hogy elég az, ha nálunk „a kézművest az irás, olvasás és számolás betanítása után a mesterségének alapos és tökéletes begyakorlására rászorítják!“ Az ily iparos jó mesterember lehet ugyan, a milyen most is elég van; de az távolról sem olyan, a ki a mi iparunkat felvirágoztatni, a külföldit pedig hazánkból kiszorítani képes lenne! Hiszen még a legegyszerűbb munkát is az értelemnek kell vezetnie, hogy minél jobban sikerüljön! Hogyan lehet hát azt képzelni, hogy a mi, csakis Írni, olvasni, számolni tudó és bármennyire is begyakorolt iparoa**«ik a külföldi ipar színvonalát el tudnák érni, ha azokban épen a legszükségesebb elméleti, üzleti és vezető alapismeretek és képességek hiányoznak ?! Sőt én azt állítom, hogy nálunk az ipar és közgazdaság emelésére szükséges vezető alapismeretek és képességek terjesztése és fokozása ez idő szerint sokkal fontosabb, mint a szellemi pályákon... Mert mi az anyagiakban leghátrább vagyunk. . . és elvitázhatlan dolog az, hogy a mi hazánk jóléte és felvirágzása elsősorban is a mi iparunk fellendülésétől és a mi anyagi felemelkedésünktől, mint a minden egyéb téren való emelkedésünk fötényezö- jétől függ! A versenyképességre pályázó iparosoknak pedig nemcsak a megfelelő alapos szakműveltség, hanem még a jelentékenyebb külföldi ipartelepek gondos és részletes tanulmányozása is szükséges, hogy igy a tapasztalataikat itthon minél nagyobb sikerrel érvényesíthessék! Nem az a baj nálunk, hogy a mi kormányférfiaink az iparosokból „magas műveltségű urakat“ képeztek ; hanem az, hogy versenyezni képes és a külföldiekkel megküzdeni hivatott iparosokról nem gondoskodtak! És ebben a mi társadalmunknak szerintem még nagyobb a bűne; mert az rendesen nem a polgárság általános szükségletét, mint inkább csak a szellemi osztályok érdekét tartotta a szeme előtt... Hiszen általában tudjuk, hogy a középiskolai tanulóknak legalább %-da már az alsó osztályokban kimarad, — jeléül annak, hogy azok az iskolák nem nekik valók! — És ebből helyesen az következik, hogy a polgári iskolákra annyival nagyobb szükségünk lenne. Nos, mennyi idő, erő- és pénzpazarlás történik igy az országban, midőn a megfelelő műveltség és szakképzettség rovására (a „megfelelő“ iskolák hiányában) a magasabb műveltségre előkészítő felesleges és költséges iskolákban helyezik el az oda nem valókat is... TARCZA. Egy fiatal párnak.*) Kedves ifjú, ki ez angyal karodon? Édes angyal, ki ez ifjú balodon ? Férj, feleség ugy-e ? ... ne is szóljatok, Leragyog e két szó üdve róllatok. Menny a szívben, fény előttük, utánok, Nyomaikon fakadozó virágok. Két hajnal két egybenyíló kikelet — Istenem hogy egymáshoz is illenek. Menny, menyország .. hánynak üres nevezet, Hej, a kire még sohasem rezegett, Kin soh’se forrt ez az édes valami: Annak ugyan mit is erről hallani ? Csak még egyszer !... Gyarló pára vigyázva ! Te sem éltél a világon hiába... Szép deleden — hisz oly hévvel világit — Ne irigyeld a friss hajnal sugárit. *) E hangulatteljes költeményt szerző lapunk szerkesztőjének házassága alkalmából a hozzá intézett üdvözlő sorok kíséretében küldte be. — Megjelent a „Nagy-Károly és Vidéke“ 1889. évi febr. 16-iki számában. Óh te örőkragyogásu szent álom, | Csillanj el majd hamvadozó pillámon, Csak suhintsd meg koporsómon szárnyadat: Rózsaágyon mosolyogva áldalak. E. Kovács Gyula. Az ecsedi temetőben. Apám messzi Dunántúlról Jött Bihar, Nyír s majd e tájra; Nyíri homoktoriatokból Nőtt ki anyám családfája, így forrt össze kettőjökben Két távol törzs két friss ága; így lett az én szülőföldem A szatmári szép Nyír tája. Apám bátor, tüzes, délczeg; Anyám csöndes, jámbor jószág ; Ketten tettek egy egészet — Szilaj erő, gyöngéd jóság. Apám úr volt; tett, parancsolt; Anyám font, varrt, olvasott, írt; Gondjaival ha megharczolt: Vette könyvét s ott kapott írt. Vasárnap ha végigmentek A „Nagy-utczán“ kiskoromba: „Beh gyönyörű pár cseléd ez!“ Hogy hallgattam szívdobogva. Mindenható csodás korszak ! Fiatalság ! Dús erőben ! Munka közt is hogy ragyogtak! Búra öröm ? jutott bőven. Serdülgetve, hordogattam Esztendőnként én is nékik, Hogy mindjobban, szorgosabban Jártam a tudás vidékit. Megeredtek a nagy álmok, Rózsás képek a jövőre : „Milyen pap lész, majd meglátod; Csak tanulj, tudj, menj előre...“ Majd hogy aztán el-kitéptem Rossz magam hű karjaikból - S ölt a hír a messziségben, Hogy szivükben mily nagy kín dúl: Visszatérve tiz év múltán — — — Boldog Isten ! milyen óra! Két oldalról hogy borult rám Mindakettő csókba forrva... Fehér zászló lett a házon, Minden vétkem elfeledve, Diadallal bún, viszályon, A boldogság lakott benne. Most hogy immár elpihentek, Elnyugodtak mindörökre : Itt porladnak egymás mellett E homályos temetőbe. Mikor már csak hírben élnek, Mi édesbb e fájdalomra? Mint az igazmondó vének Sóhaja e két halomra : „Egyszer volt — tán nem is lesz több Az ecsedi szentegyházba, Mint kit ott künn már a sir föd : Oly igazi pátriárka ! Hát a párja, az az áldott Angyalszivü jó „hűtős“-se, Volt-e bú, seb, bár halálos, Hogy gyógyírral be ne kösse ? !“ . . S mit ők nem; kell hogy én mondjam — Mert én tudom s csak a jó ég — Hogy apa, hogy anya olyan Ha volt is, de jobb nem volt még!.. E. Kovács Gyula.
