Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-07-20 / 29. szám
XVI. évfolyam. Nagy-Károly, 1899. julius 20. 29-ik s^áncM vii 21 V ,'--1 <-i/J NAGY KÁROLY és VIDÉKÉ TsLrssLd-SLlrran-l. szé:pi:r©<5-a.l23CLÍ és isrcieietterjesztő Ixetila/p. ' v ^ u V V -> v ^ ■ .o .w 1 k- ■c- / NAGY-KÁROLY VAROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre . . 2 frt. || Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferenez-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.)----~a|i' : .v-r:—zrr—■— Hi rdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak* vissza. A munkás-kérdés. Az agrár-szoczialisták szervezkedése legújabb keletű és igy a megalakulás izgalmaiból csak most kezd határozott körvonalokkal kibontakozni, ennélfogva követeléseik is szerényebbek, mint az ipari munkásoké és inkább valódi sérelmeik és égető szükségeik körére szorítkoznak, — tehát azokra, melyek őket a tömörülésre és a küzdelem terére szorították. A társadalom és az állam feladata tehát, hogy most, még idejekorán gondoskodjék arról, hogy a földmives- munkások jogos igényei kielégi tést nyerjenek, hogy ez által az izgatás létalapja elvonassék, még mielőtt az nagyobb arányokat ölthetne. Országunkra az agrárszoczializmus terjedése és megizmosodása kétségkívül sokkal veszedelmesebb, mint az ipari szoczializmus. Közgazdaságunkat, mely amúgy is számtalah bajokkal küzd, könnyen katasztrófa elé állíthatná. Magyarország kiválóan agrárius állam lévén, az agrárszoczializmus nálunk oly jelentőséggel bir, mint Angliában az ipari szoczializmus. Tekintve azonban az ipari munkások természetszerűleg magasabb fokú intelligencziáját, az agrárszoczialista- izgatás minden esetben pusztításokkal jár, — mint azt saját kárunkra nem régiben volt alkalmunk tapasztalni. Mindazonáltal nem szabad kicsinyelnünk az ipari munkások mozgalmát sem, mivel szervezetüket, annak nemzetközi volta és történelmi fejlődése oly szilárddá és hatalmassá teszi, hogy az komoly hatalmi tényezővé vált és vele számolni kell. Kicsinyes eszközökkel a szoczia- lizmussal megküzdeni nem lehet, — azt beláthatja mindenki. Azonban a társadalomra és az államra veszedelmes tendencziája önként megszűnik akkor, ha a munkások jogos és méltányos igényei elé akadályt nem gördítenek, helyzetök javítására czélzó törekvéseik pedig támogatásra találnak és nekik az államban az őket megillető poziczió megadatik. A Kölcsey-Egyesület Erdődön. Szép és hazafias törekvése a Köl- csey-Egyesületnek, hogy Petőfi Sándor halála ötvenedik évfordulóján ünnepet akar ülni, de kiválóan széppé és érdekessé teszi az ünneplést az, hogy Erdődön, a nagy .költő szerelmének színhelyén akar hódolni a nagy szellemnek, ott az ősi vár ornladékai között, hol minden egyes kődarab, minden fa, minden fűszál az egykor oly boldog költő emlékezetének csodás varázsával hatja meg szivünket. A restaurált toronynyal szemben a vár másik szögletén áll az omladék torony, melynek kápolnájában kötött frigyet Petőfi Szendrey Júliával. A keleti oldalon szintén romokban a ház, hol Julia lakott gyönyörű kilátással a tóra, melynek partján az az egyetlen fűzfa elegendő arra, hogy a költészet tündérvilágba ragadja lelkünket. Ha lelkünk gyászba borul a korán elvesztett költő halálának emlékezetére, ha keseregni akarunk a veszteség fölött, mely nemzetünket ezelőtt ötven évvel sújtotta, keresve nem találhatnánk alkalmasabb környezetet a sírásra, a rombadőlt boldogság leornló emlékeinél. A résztvevők számától függ a terv megvalósítása. Városunk és vidéke lakosságának örök szégyenére válnék, ha a kirándulásra okvetlen szükséges ötvenhatvan résztvevőt nem lehetne megnyerni. Ennek a csekély számnak pár nap alatt meg kell lennie, hogy a különben nehéz és felelősségteljes előkészületeket meg lehessen tenni. A Kölcsey-Egyesület, ez az ideális czélokért küzdő társulat bízik benne, hogy nemcsak ötven-hatvan, hanem száz, kétszáz, sok, nagyon sok résztvevő fog jelentkezni, meg van győződve arról, hogy a hazafiság templomává avathatja a legnagyobb magyarköltő emlékétől megszentelt helyet, hogy a nép ezrével fog zarándokolni ide e napon, hogy az ott elhangzó emlékbeszédek tüzénél lángra gyújtsa lelkében a hazafiui lelkesedést, hogy annak szellemétől megilletve, ki ama nehéz időben szive volt a történelemben páratlanul álló dicső küzdelmet narczoló magyar nemzetnek, képes legyen élni, dolgozni, s ö .vedui ha kell, a mi szép magyar hazánkért. Az az emléktábla, melyet ez alkalommal a leomlott falakba illesztünk, örök, soha nem múló emléke Jeszen a mi tiszta, becsületes lelkesedésünknek. Ha majd a vár tövében az árnyas fák lombjai alatt ősi szokásként ünnepi lakomára jövünk össze, egybeforrnak majd sziveink az egymás iránti szeretetben, mert hiszen a rokonérzésü lelkek legjobban megtudják érteni egymást. Mert bizonyos, hogy a kik ott leszünk, a felújított emlékek hatása alatt egy szívvel, egy lélekkel fogunk birni. A felhívást a Kölcsey-Egyesület folyó hó 17-én kibocsátotta, az odajutás megkönnyítése kívánja, hogy ne az öt, hanem a nyolcz órás vonattal induljunk, ez pedig a Gilvácstól Erdődig szállító külön vonat megrendelését teszi szükségessé. Az egyesület gondoskodni fog kocsikról, gondoskodik, hogy az ebéd elkészítésére vállalkozó vendéglős a kikötött ebéden kívül hűsítők és egyéb szükséges dolgokkal felszerelve legyen. Csak egy napnak nappali szakára terjed a kirándulás, mely nap úgyis vasárnap, semmi akadály sincs, mi a részvételtől valakit visszatarthatna. Egész családok résztvehetnek, eljöhetnek a nők és gyermekek is. Az ő fogékony lelkök bizonyára a legbecsesebb tanulságot fogja itt meríteni. Én azt hiszem, hogy e nehány sor, mely inkább emlékeztetésre mint lelkesítésre van szánva, befogadásra fog találni, s hogy azok a következők, melyek az ötven éves forduló után megjelennek, nem a megszégyenülés lemondó hangján, hanem az édes visszaemlékezés örvendetes hangján fognak szólani. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Poör János. Iskolai értesítők. in. A nagykárolyi róm. kath. fiúiskola tanulóinak értesítője az 1898—99. iskolai évről. Az értesítő az iskolaszék és a tanítói testület tagjainak névsorát közli. Tanított Palczer Ernő igazgatása alatt egy hitoktató és 4 tanító. Beiratkozott az I. osztályba 91, a II. osztályba 79, a III. osztályba ()9 és a IV. osztályba 92 tanuló. Összesen 331. Kimaradt 28, vizsgát tett 302. Ebből kitűnő 5, jeles 40, I. r. 210, II. r. 47. TARCZA. I. Melletted, véled . . . Melletted, véled édesem, Ha rám tekintsz szerelmesen S öröm sugárzik arczodon — Feledve minden bánatom. Szivem hívő lelkedben él S jövő boldogságot remél — Oh, ekkor én úgy érezem, — Boldoggá tesz e szerelem. De ha újra válnunk kell majd S átkos sorsom messze elhajt Tőled, szerelmes angyalom — Százszoros lesz a bánatom. De szűm ott is érted dohog, Vérző sebem bármint sajog S gyötörjön bár e sejtelem : — Halálom lesz e szerelem. II. Oly magasan . . . Oly magasan állsz feleltem, Mint föld felett égboltozat; Csillagfény ég két szemedben — Annak rabja az én lelkem. Az okozza bánatomat. Búsan szól a kis csalogány — Dalolj, dalolj utoljára. — Ládd az arczom, mily halovánv, Beteggé tett egy szép leány, — Meg is halok nem sokára. (Téglás.) Kerekes József. DIANA. Irta,: <3-. IDiósz;egrli.3r ZLvIór. Ha jól sejtem igy hívtak egy istennőt is; azt meg biztosan tudom, hogy a városi erdésznek volt egy fekete-tarka ilyen nevű vizslája, aki — néhai gazdája szerint — okosabb volt a polgármesternél ; ezeken kívül teljes világéletemben csak egy lényt ismertem, aki erre a névre hallgatott, de ez nem tartozott sem az istennők, (amnnyiben kissé vénecske is volt és kissé nem is szép) sem a vizslák országába. Ez a Diana zongorames- ternő volt Mikler főszolgabíró urnái I Aranypatakon Zelmuska mellett és miután a főszolgabíró ur özvegyi sorban, de jó karban levő ur volt, a rossz nyelvek még sok minden egyébnek is tartották. Én nem voltam rossznyelvü akkor sem, most sem, hanem instructor voltam a Sanyi meg a Béla fiuk mellett, akiknek kilencz szekundát segítettem volna, ha tudtam volna kireperálni a második gym- nasiumban. így ütödőtt össze a mi sorsunk tengelye. Mert hiszen — tetszik is gondolni — ahol egy fedél alatt él két rokon foglalkozású (már mint nevelő és nevelőnő) lény, ott teljes lehetetlenség egészen kizárni a szerelmet. Nem lehet. Aztán meg mi nem is akartuk kizárni, mert a napi szekatúrák után ebben találtunk enyhü- letet, Diana ugyan, mint mondám a rossz nyelvek szerint — a főszolgabíró ur részéről is talált ilyes enyhületeket, de én megvoltam teljesen győződve, hogy szerelemből az enyém volt a nagyobb és igazabb rész, mert hát a főszolgabíró ur mégis csak túl volt már az ötvenen, én meg huszonhárom éves viruló korban; neki csak a tarkóján volt már egy nehány szál haja, nekem meg dús göndör fürtök lepték be az egész fejemet; neki, mikor susogott is, olyan hangja volt, mint egy öreg medvének, az enyémtől még a hős is meglágyult volna, különösen ha kissé besnapszoltam a patikában; aztán a főszolgabíró ur nagyon sokat járt a járásba, én meg otthon mindig kéz alatt voltam; a természetem is jobban pászolt a Dianáéval, mert ő neki is roppant regényes hajlamai voltak, bennem is akkor tört ki legjobban a versirási düh, a mi a szerelemmel szoros kapcsolatban áll. Hogy mennyire megértettük egymást, az is bizonyítja, hogy már az első tété a téténél megismertetett az eredetével. Ez is regényes volt. Apja egy franczia marquis volt, aki beleszeretett egy ballerinába, ezért kitagadták és elűzték a háztól és sok bujdosás után Pesten állapodtak meg, ahol a mama művésznő lett a színháznál — a papa nem sokára elutazott, nem a 1 mamával, de nem is magában; egyszer a mama is eltűnt (szintén nem magában) és ő tizenhét éves korában itt maradt egyedül, most is itt van. No hát ez csakugyan érzékeny és regényes történet, hanem a patikus legény, akivel jó czimboraságban voltam, nagyot kaczagott mikor elmondtam neki. Azt mondta, hogy ez a történet lehet egészen igaz, de az is igaz, hogy Diana nagysátn mikor Aranypatakra jött, szintén nem egyedül jött, hanem Leander úrral, aki táncz- és illemtanár volt. Leander ur oktatta a növendékeket, ő pedig a pati- kárusék nyekegő zongoráját verte a táucz- órák alatt. Hanem mikor a népes tanfolyam véget ért és Leander ur a tandíjat az utolsó krajczárig bevasalta, egy csendes éjszaka minden feltűnés nélkül eltűnt, de most már csak magában, Diana itt maradt. Ügyes-bajos ember akkor is csak a köz- igazgatáshoz fordult, hogy igazítsa a dolgát. Diana hát jókor reggel a főszolgabíró úrhoz rohant. A főszolgabíró meg úgy igazította el a dolgot, hogy megtartotta magának. Most itt van. — Hát ja. Itt van és én is itt vagyok és tiszta és bizonyos, hogy szeretjük egymást. Egy kirándulás alkalmával az égbenyuló Csetátye Maré üregében, amit meg a rómaiak vájtak, csattant el az első csók, a többi a jó Isten tudja hol; szerelmünk nagy, sőt a Diana részéről szinte tultengésben volt. Igen. Ezt akkor tudtam meg, mikor a három tanitványnyal kirándultunk a Detonatához, ahhoz az óriás magas szikla orgonához. A tanítványok a fenyőfákon űzték a mókusokat,
