Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-06-01 / 22. szám
X'á.rsa.cLa.lrrri. szépirodalírd és isrscs-er etter jeszt© Iretila/p. NAGY KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE NIegjelen minden csütörtökön. Egész evre Félévre . . Előfizetési árak: 4 frt. 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Apró adósságok. Alig létezik a föld kerekségén ember, a ki még apró adósságot ne csinált volna. Az élet esélyei oly számosak, hogy még a leggazdagabb ember is juthat oly helyzetbe, hogy hirtelen apró költségeit nem fedezheti s ha bármily rövid időre is, mégis embertársai szivességét kéri, hogy igénybe vegye. De nem a gazdagokról szólok, hanem arról a hires alakról, amely örökös pillanatnyi pénzzavarban leledzik. Gondot okoznak a nagy kiadások, ezeket minden áron fedezni kell; a kis kiadások legföljebb kellemetlenek és az átlagembereknek szoktak akadni jóbarátjai, a kik a kellemetlenségből kimentik. Igaz, hogy csak bizonyos ideig, mert, ha az apró adósságok annyira felszaporodnak, hogy a „nagyadósság“ nevére is beillenek: következik a nyomasztó gond, a melyre már sokkal ritkában akad jóbarát, a ki segi- tene azt váltunkról leszedni. íme a hóförgeteg útja: Iczi-piczi hópehely az egész, amikor a hegyte- tetöröl megkezdi gördülő útját s mire leér a mélységbe, eltipor, agyonzúz embert, jószágot, házat gazdaságot. Azt a kis hópehelyt kellene útjában feltartóztatni, hogy lavinává ne legyen. Emberi kéz nem igazithatja a természetet, ám az életben vigyázni lehetne, hogy az apró adósságokból nagyok ne legyenek, legelsöbben úgy, hogy apró adósságokat különös kényszer nélkül ne csináljunk. Mert az apró adósság majdnem mindig a könnyelműség következménye. Figyelmet nem fordítunk rá, alig vesszük számba és csak akkor szörnyü- ködünk és ijedünk meg, a mikor észrevesszük, hogy a sok kicsi mily sokra ment. E századbeli gentrynknek az apró adósság volt a megölöje. Hej, de sokat ösmerek, a kik vig zeneszó mellett, jóbarátjaik körében mindig-mindig megfeledkeznek arról, hogy mulatságaikat apró adósságok árán szerezték meg maguknak és csak akkor ébredtek fel lethargiájukból, a mikor már hangos dobszó hirdette: „Kiad többet érte?“ Minő ébredés ez a jólétben megszokott, kényelmét, mulatságát mindenek fölött szerető, dologtalan embernek. Majdnem merném állítani, hogy az apró adósság a magyar jellegzetes vonását képezi. Lovagias, vendégszerető, gavallér tempói a takarékosság alfáját, a kicsinynek megbecsülését teljesen kizárják. Maga a természet évszázadokon át bő áldást nyújtott a magyarnak s nem csoda, hogy a kiről az anyaföld oly édesen gondoskodott, zsugori nem lehetett. A szomszédokról nem gondoskodott a jó isten oly bőségesen. A szűk bevételek takarékosságra kényszeritették őket s a mit ök a lovagiasság és vendégszeretet tulajdonságaiból nélkülöznek, azt kitünően kifejlett takarékossági érzékkel kárpótolták. íme igy kellet következni. A külföldön a bevételek nagyjában egyformák maradtak, a- legszűkebbre szabott kiadások itt is egyformák. Nem úgy hazánkban. A kiadások itt is egyformák maradtak ugyan, de a bevételek nagyon, de nagyon csökkentek. Nagy baj, de nagyobb annál, hogy a föld termékeiből élő nép még ma is alig képes a változott viszonyokkal számolni. Ha akadtak is néha-néha olyanok, a kik a nagy kiadásokat redukálni képesek voltak, alig tudok rá példát, hogy valaki a kis kiadásokról is le tudott volna mondani. Ez a gavallér felfogással homlokegyenest ellenkezett volna. Minthogy pedig a kis kiadásokra sem volt elég fedezés, nyakra-főre csinálták az apró adósságokat, a melyek annyira végzetesekké váltak. Hazánk a jelenlegi agrárszocziális helyzetének okozója nem utolsóbban tehát az apró adósság. Azt hiszem, a nevelésben rejlik a baj. Nemzedékeket nevelünk elméletileg, a melyeket a krajczár és fillér értékéről kellően fel nem világosítottunk. Ha majd a serdülő ifjúságba beoltjuk azt az érzést, hogy csak a legvégső szükség esetén kérjen vagy fogadjon el kölcsönt: akkor fogjuk csak elérni, hogy a meglett férfiak túlnyomó része anyagi zavarokkal nem fog küzdeni és a haza jólléte is gyarapodni fog. A nagykárolyi nyilvános közkórház működéséről 1898. évben. A nagykárolyi nyilvános közkórház múlt évi működésének kimutatását vettük a múlt héten. A kimutatást Dr. Áldor Adolf kórházi igazgató-főorvos teszi közzé, az előző években megszokott legapróbb részletekre kiterjedő gondossággal. Ma, midőn a statisztikának minden téren nagy szerep jut, s a számlálási adatok egyes csoportjait mindinkább nagyobb érdeklődéssel kiséri az intelligens elem, bizonyára nagy érdekkel bir — különösen városunkra nézve, kórházunknak a legnagyobb gonddal szerkesztett évi jelentése is. Általánosságban úgy látjuk, hogy a múlt év közegészségügyi tekintetben kedvezőbb volt az 1897. évnél. Mert inig 1897- ben 1005 beteg ápoltatott, addig 1898- ban csak 908 beteg lett felvéve. A kimutatás bevezetésképp^ Dr. Sternberg Géza másodorvosnak „Észleletek az 1898. évi kórházi és magángyakorlatból“ czimü feljegyzéseit közli, melyekben az iró egyes jelentékenyebb betegségek kórtüneteit nagy szakavatottság- gal Írja le s a végzett sebészeti műtétek menetét ismerteti. A statisztikai adatok közül közöljük a következőket: A kórház betegforgalma 1869-ik évi november 25-ike (megnyitás napja) óta 13856 beteg volt. Az 1898. év betegforgalma a következő : Visszamaradt 1897. év végén 54. Felvétetett az 1898. évben 908. Ápoltatott összesen: 962. Ezek közül e 1 b o c s á 11 a t o 11: gyógyulva 470 48*85 % javulva 307 31*91% gyógyulatlanul 130 13*50% meghalt 55 5*71% Összesen: 962. A betegek korosztályok szerinti kimutatása : Belkóros esetek 576 59*87% Sebészeti „ 251 26*09% Szemészeti „ 102 10*60% Női betegségek 18 P86% Szülészeti esetek 14 P45% TARCZA. Egyedül. Egyedül járok a világban, Utamon, hajh, kevés virág van ! A mi volt is, kiszáradt régen, Sokat önön magam kitéptem. Egy sem hajtott újra tövéről, Mind kipusztult a gyökeréből. Ilyen sivatagon ki járna ? Ember nem vetődik e tájra, Jobb is ez így, senki se lásson, Hogy vergődöm e pusztaságon. Szomjúságtól ég el a lelkem S nincs reménység forrásra lelnem. Jobb is ez így, senki se lássa, Hogy sötétül lelkem világa, Ne kaczagjon és meg ne szánjon Senki ezen a nagy világon. S ha kidőlök majd az útfélen, Ne is tudják, hogy én is éltem. G. Diószeghy Mór. A káplán úr titka. Irta. Jancsó <3-37"u.la.. Nem tudom jártak-e már önök a szép Bodrogközön, ott, a hol télen csödörödik a szánka, ott a hol a lovat emberemlékezet óta nem vasalják, mert „ha a lúra patkó kék, az Isten is úgy teremtette véna.“ Hát ezen az agyagos síkságon, épen a Bodrog balpartján fekszik Darabos ! község. A hagyomány azt tartja, hogy lakói egy ágyból származnak a Tiszaháti czi- gándiakkal és hajdan Pháraó vándor ivadékai gyanánt telepedtek ide. Hogy teknőkészitésük messze vidéken ismeretes, azt magam is tudom. Egyébként békés természetű nép; vastag nyakú ujszittyák, Jiozzá tisztára a magyar vallást követik. Ők legalább igy nevezik a kálomista hitet. A darabosiak kiváló jellege, hogy a férfi izmos, sötét barna arczu, hegyibe makacs; az olajbarna nő nyúlánk-magas és bátor, akár valami amazon. A falu szűk határokon szántja kevés földeit, hol jobbára kendert meg lent termel. Á gabonanemüben a legnélkülözhet- lenebb mértékre szorítkozik. Legelője azonban már keskeny hosszúságban kiséri a Bodrog folyását. Ezen növekszik az a durva szőrű vad ló, mely a csikorgó télen sem lát istállót és kenderhámon kívül csak parádéból ösmer szij-szerszámot. Erdője alig jő számbafáról csak néhanapján szabad beszélni. Épen azért terebélyes boglyakemenczéjét szalmával fűti, az enni valót pedig tőzegen főzi. Vasárnapokon, — no ekkor ósdi divatozást is láttam: a korosabb férfiak zsírral bőven megkent hosszú göndör haja hátra simulva hol szabadon omlik le a vál lakra, hol asszony módra „varkocsba“ van fonva. A tarkón mindig „görbefésü“ szorítja le. A fiatal nemzedék azonban már kurtára nyiratkozik. — Az emberek épen úgy mint az asszonyfélék egyaránt patkós sarkú magas csizmában járnak, mit a köznapokon kivétel nélkül bocskor- ral cseréinek föl. Kedvenez foglalkozásuk a halászat, sőt ez képezi keresetük nagyobb forrását is. — Nyáron igen ügyesen fogják a potykát, süllőt meg a rakonczátlan harcsát szákkal, gyalommal vagy hálóval. Ilyenkor a saját készitményü csónak elmaradhatatlan. — Télen több öl hosszában keresztbe vágják a vastag jeget, ez alá eresztik a hálót, melytől jóval föllebb a viz folyása ellen néhány tátongó kerek léket vágnak, hol kocsikötő lánczokkal zörgetik zavarják a csöndes Bodrogot; mire a megriadt halak bódultán menekülnek a ki feszitett hálóba. így aztán a halászok bő fogáshoz jutnak. De nem riadnak vissza másnemű munkától sem: értik a kolompár és ácsmesterséget; szekérgyártást és kosárfonást. Ez utóbbit vagy kákából és sásból vagy rekettyéből állítják elő. Bort nem termelnek, mert nincs hol. Kárpótlásul tehát alma- és körtelevet sajtolnak, a mi náluk mindig megteszi a kellő hatást. Iszen nem ritkán jut a da- rabosi atyafi a borösmeretlen Noé biblia sorsára... De csaknem azt hagyom már el, a mit mondani akarok . . . Volt ezeknek... azaz hova gondolok?... ma is ott ól közöttük, — egy talpig becsületes papjuk: Keszeg Áron. Rég lakja Darabost; diák korában már ide járt légáczióba, később rektor, majd lévita lett. Mire ezt a félig papi, félig tanítói állást elérte ; már jóval előbb beházasodott a Bodor-családba. Már pedig ez nem kis szó, mert Bodor Márton legjobb módú gazda volt Daraboson, kinek apja, nagyapja, de még ő kigyelme maga is az eklézsia kurátora volt. Bodor Sára alaposan beletalálta magát a tiszteletes-asszony nem könnyű szerepébe, a mi pedig — nagy sor. Boldog és istenfélő pár voltak... gyarapodtak is kegyetlen módon, mivelhogy tizenegy évi tisztes házaslétük alatt kilenez élő gyermekkel áldotta meg őket az ég . . . Ritka szép szerencse, ha Istentől jő!.. és ha hozzá vesszük, hogy mind a kilenez — leány!... akkor talán mégis sok a — jóból Mire Keszeg Áron uram a négy X-el kezdett birkózni, valóságos pappá lett s családjával együtt nagyobb tekintélynek kezdett örvendeni az egész egyházkerület előtt. A hálás falu?... no az amúgy is szörnyen kedvelte. Már ekkor egy kis takaros gazdaságba cseppent, a mi idejéből nagyrészt követelt. Nehogy tehát az eklézsiát kar- dalészába hagyja, káplánt kért magának Patakról. Szomjas Dávid csakhamar nélkülözhetetlen segítsége lett az öreg tiszteletesnek. — Egyért, mert szakadatlanul otthon ült, a terjedelmes családnak pedig valóságos oktatója lett; másért, mert