Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1914-01-17 / 3. szám
3-ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-lk fl(N'. ben érvényesülnének. Más oldalról a járásbiró- ság kapna az utca fele szép homlokzatot, természeten nem a mostani alakjában. Nem találunk semmi kifogást, ami az utcanyitás fölösleges voltát tudná bizonyítani, legfeljebb a város szorult helyzetével magyarázhatjuk, ha az nehezen menne még akkor is, ha teljes aktuálitással vetődne is fel az ügy. Azonban minden esetre jó lesz ezt a tervet evidenciában tartani és jóakarattal karolni, ha lehetőségek nyílnak meg a megvalósítására. Könyörgés a percenthez. Pogány dolognak ne vétessék, hogy az imádságot a megfoghatatlan hatalomhoz, egy varázs-erőt rejtő fogalomhoz, a kamatlábhoz intézzük. A németnek hétköznapi közmondása azt mondja : Alles Gute kommt von oben, és te a magasban vagy, szinte a beláthatatlan magasságokban, ó Kamatláb és mindnyájunknak közös sorsa. Egy esztendőnek derűsebb, nyugod- tabb lefolyása függ attól, ha te leszállasz. Aviatikusokkal versengve csináltad a magassági rekordokat, ó Kamatláb, / zelőtt nem mentél feljebb a hétnél, a nyolcnál, az elmúlt esztendőben pedig elérték a te árnyékot boritó szárnyaid a tizet, a tizenkettőt, sőt a hegyes vidékeken, a kisebb völgyek között, eljutottál a tizenötödik és tizennyolcig, anélkül, hogy valaki téged ezért uzsorának mert volna csúfolni. Nem vádolunk ezért, érdemes Percentum. Ha voltak is, akik a maguk önző érdekéből hajszoltak magasra — a természet rendje hozta magával a te emelkedésedet és tartós magasban maradásodat, jöttek a háborúk, a homokra épített paloták és intézmények összeomlása s a háborúk füstjétől, a romok felszálló porától neked feljebb-feljebb kellett emelkedni. Azután jött az embereb rémüldözése, amelynek huU lámái megint nem engedték lejebb a te szárnyaidat. Szállj le, ó Kamatláb, szállj le. A te leszállásodtól, attól, ha minél közelebb jutsz a föld színéhez, függ minden e világon, ha te leszállasz : munkát kap a munkátalan, itthon maradhat, aki már kivándorolni készült, eladható lesz az eladatlan portéka, anyag, jobb ára lesz a bornak, búzának, fölszabadulnak a fiókba zárt, életrehivatott tervek, megtérülnek a milliós veszteségek, kisebb lesz a drágaság ; nem keli megtagadni az éltető segélyt a kultúrától, a könyörüleíességtől, a művészettől ; megszűnnek a kétségbeesés pillanatai az agyonsanyargatott adósok, dobra készülő viskók gazdái fölött; nem lesz kénytelen a nehéz kölcsönökre szorult állam megtagadni hivatalnokaitól és cselédjeitől a fizetésemelést, a pótlékokat, amelyek nélkül nincs élet; a városok tovább folytathatják azokat az alkotásokat, a melyekkel a polgárok számára az életet jobbá, szebbé, kényelmesebbé tehetik. Épülhetnek a kórházak, az iskolák, a gyárak, a menedékhelyek — és igy tovább. Nincs senki se, akinek megváltását ne jelentené ez. Egymásba kapcsolódó, végtelen lánc a világ, az emberiség; az egyik láncszem jobb boldogulása, öröme lassan-lassan átadódik, átérződik a többi, millió láncszemen. Az operett valaha úgy dúdolta : Pénze ha van — mindene van. Az elavult nótát a mai kor igy korrigálta : Hitele ha van, mindene van. tÉs hitel csak ott van, ahol te megközelíted a fold színét. Szállj le, ó Kamatláb, minél mélyebbre. Emlékezz vissza régi időkre, demokrata voltodra, amikor nem volt sérelem a ihéltóságodon azáltal se, hogy három és feles voltál. Miért ne térhetne vissza egyszer ez a ma alig elképzelhető kor ? A bank-táltosok csóválják a fejeiket és azt mondják, sohase lesz az többé. Soha ? Hiszen ez a tizennyolc percént a bizonysága annak; hogy a kamaí'!ábak't'él¥fében 'aí' elképzelhetetlenek szoktak bekövetkezni. Tudjuk, hogy ilyen hirtelen zuhanás veszélyeztetné a te épségedet, meg azokat, akik a. te magasra emelkedett szárnyaidra ülnek és ott jól érzik magukat. De szállj, szállj, fokozatosnn, de tartósan, egyre, biztos szándékkal, a nagy király mondását követő elhatározással! „azt akarom, hogy minden parasztnak olcsó jelzálog kölcsön ragyogjon a fazékéban !“ A keleti ember imádságában husvétkor harmatért, sátoros ünnepkor pedig esőért kö- nyörgött. Nekünk is sokat tesz a jó termés, amely ezekből ered — de ennél is többet tesz, nagyobbat jelent, amiért a mának szorultságba jutott embere könyörög, Kamatláb, a te nagy végleges leszállásod. SZÍNHÁZ. (Ss.) Ha általánosságban vrsszük az elmúlt heti előadásokat, azt állapíthatjuk meg, hogy színvonaluk emelkedett az előbbiekhez képest. Elégülten nem n’iosolygunk most magunkban, de merjük állítani, hogy a méltányoló, jóindulatú kritikát nem veszik rossz néven színészeink. Nem mintha most tanultak volna ki, most már többet tudnának, hanem jobb indulattal játszanak. Feltétlenül nagy része van ebben a közönségnek is, mely mind jobban megismeri és megkedveli a színészt, ha jól játszik. A pártolásról külön is érdemes tnegemlé- ’kezni. Utóvégre' éz is '— szereplő tényező. Egy színház életében nagyon is fontos szerepe van, mit azonban nem igen játszik elég „jó!.“ Igen Azt szokott a tanyai magyar enni, ha kocsmában kell falatozgatni. Arra igen jól csúszik a bor Szinte gurul lefelé a gégén. Meg a színe is nagyon szép. A szaga meg egeszen csiklandós. — Hozzon még egy porciót! . . . Hátha sokáig nem öhetök ilyet. A korcsmáros meghozza a második porciót és akkor kérdi Mihájy bácsitól: — Hát aztán miért ? — Ne is beszéljünk rula! — legyint a kezével, eszébe jutván az asszony. — Inkább hozzon bort ! — Azt lehet . . , Előkerül hát az első háromdeci. Izük az nagyon. Kicsit ugyan bolygatja az orrcimpáját a kén szaga, de azért jó. Nagyon jó. Mihály bácsi előtt színesedik a világ. A füstös kocsmafal régi pingálása rózsás vonalakban kerül elő. Csak egy a baj, ami aztán igazán nagy baj, hogy Mihály bácsinak nincs ivó, nincs nótázó cimborája. Próbálja ölelgetni a kocsmá- rost, de az csak huzza magát. Dalolásra sem hajlandó. Akkor azt mondja a gazdának: — Bolond kedvem kereködött! — No!? . . . — Röttentően szeretnék muzsikáltatni . .. Fölkel aztán a székről és az asztalra fekteti a két karját. Bizalmaskodik a kocsmárossal. Szüksége is van rá, mert valahogy ki kell önteni a bánatát. > — Nagyon bánatos vagyok De tudja olyan bánatos, hogy a sziivem majd leszakad ! — Valami nagy sorja támadt kendnek ? Mihály bácsi megrázza a fejét: — Nem a! . . . Ugyan az is van, de mégse az . . . Más . . . tudja, az asszony .. . — Elhagyta? — Dehogy! — mondja Mihály bácsi és a fejét a kezére nyugtatva, kibámul az ablakon. Egyideig nézi a hideg szürkeséget, ami ráborul a leveleden ágakra. Azután keserű hangon, huzva a szót, igy szól: — Mögvádolt az asszony, hogy az apja béröse voltam . . . A két szeme egyideig még kinéz az ablakon, de aztán lecsapja kalapot a fejéről. A kocsmáros szónélkiil bámulja Mihály bácsinak ezt a munkáját. A füstös falak is ridegen merednek rajuk. Egyszer aztán, mintha csak gondolt volna valamit, a kocsmáros kimegy a szobából. Mihály bácsi magára marad. A csendességben még a szuszogása is hallatszik. — Hej, azt a réztányérját! — sóhajtja keserűen. Ebben a pillanatban nyílik az ajtó és a kocsmáros egy beszélőgépet hoz be. Mihály bácsi rá se hederit a nótázó csuda-gépre. Hallgatja ugyan a recsegő nótázást, mert a fülei még tisztán hallanak, de az érzése meg se mozdul. A kocsmáros odapillant előbb Mihály bácsira s azután másik kótát tesz a gépre. Zug, morog a gép eleinte, majd pedig fölhangzik egy nóta a mélyében. Magyar embernek való, vérpezsdítő hangú. Mihály bácsi |ráösmer Ez nagyon szép nóta. Szavaláskor, negyvennyolcas ünnepeken is ezt énekelték a diákok. — Kezdje újra — mondja most már komoly ábrázattal. Mikor aztán a gépből újra kicseng az ének, Mihály bácsi odaáll a tölcsér elé és versenyt fújja a danoló géppel: „ ... Ha még egyször azt üzeni, Mindnyájunknak el köll mönni . .“ Mihály bácsi alig győzi már szuszszal. Gyakran tulkiabálja a gép. Ámde nem hagyja ő magát. Hogy is ne! A paraszti ének is van olyan, mint az uras ember nótája. Ha pedig nem akar egyezni a hang, vegye hozzá az ur az áriát, mert ugyan ő, Jámbor Mihály nem változtatja meg a nótát. — Halli-e ?! — kiált Mihály bácsi a gépbe. — Vögye össze az áriát, mert mögcsapom . . . Amaz rá se hallgat, csak fújja a maga módján. A kocsmáros megint kimegy valamiért. Mihály bácsi egyedül van a géppel. — Halli-e ?! — ordítja most már tele tüdővel. — Ölég lögyön ... — És fölemeli kezében a botot. : Modern ruhafesiés: |fÁílÁg|i|« BáI Legszebb rnbatiszfitás bármily divatszinre, Jl*ilyj BT Q&á vegyileg száraz nion! Nagykároly, Széchenyi-utca 34, sz. a rom, kath. elemi fiúiskola mellett.
