Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1914-01-24 / 4. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 4-ik szám. szettel. A néző nem tudta, hogy Salgó kecses hajladozásait vagy Váradi rugékony szökelléseit, erőteljesen lendülő mozdulatait nézze-e ? Nijins- kynek, az orosz ballettáncolás zsenijének ez a páratlan szépségű tánca nem is kaphatna egy­könnyen kiválóbb előadót, mint Váradit, kit fáradhatatlan könnyedsége, karcsú, magas ter­metének acélos hajlékonysága egyenesen artis- tikus táncok előadására predesztinál. Korántsem volt ilyen hatásos a tangó, mit Szelényi I. és Tombor Olga (fiúnak öltözve) jártak. Tombor mozgásából hiányzott az az erő, ami egy igazi szmokingban meg kell, hogy legyen. A szereplők mind kiváló igyekezettel ját­szottak. Nakinak szerepében Bródy Irén ját­szott lebilincselő kedvességgel. Ritka szép ének­művészeiét a kanári dalban volt alkalma újólag bemutatni. Man-Sing nadrágos szerepében Tom­bor Olga feszitett, mint módos kínai ifjú. Kár, hogy az első felvonásra a szájában felejtette a kis képzeletbeli gummizsinórt, ami az örökös mosolygást csinálja neki, mert igy minden komoly mondanivalójába balemosolygott. Már a második felvonásra letette, vagy talán — meg­szokta a nadrágot. Szóval nem találta olyan nevetségesnek a. dolgát. Fu-csu-fu szerepében Gáspár Jenő volt vészesen komikus alak. Olyan sok bohóságot követett el a copfjával, hogy folyton rajta mulatott az egész ház. Szelényi Ilonka a Pimpimpáré kisasszony könnyelmű alakját graciózusan, bájos közvetlenséggel állí­totta elénk. A két huszár szerepében Szigethy Antal mint zamatos öreg huszár és Marossy mint hevülékeny ^kadet jeleskedtek. Marossy a nótáit is igen szépen, hatással énekelte. Parlagi Margit kifogyhatatlan humorral játszott. Jók voltak a kulyamosók szerepében R. Tóth és Németh. Nagyon szép Tóthtól, hogy drámai léttére az ilyen operetti epizódszerepeket is olyan nagy kedvvel, szívből játsza meg. Zabola Péter kopott alakját Várady hozta színpadra, a tőle megszokod pazar karikirozássai. Vasárnap másodszor ment a Katonadolog hasonlóan zsúfolt ház előtt, de még jobb elő­adásban. Különösen sokkal jobb volt Tombor Olga. Várady és Salgő most is lázba hozták a publikumot a lehetetlenséggel határos bra­vourös lepketánccal. Hétfőn a Vereshaju népszínmű ment, zó­nában. Általában az a megjegyzésünk, hogy a társulat igen jó népszínművek előadására. Nem népieskednek szertelenül, de igyekeznek ko­molyan beleélni magukat a népi szerepekbe. A címszerepben Szelényi Ilonka mutatott szé­pen, őszinte átél zéssel kidolgozott alakítást. Énekszámait szép, tisztán csengő, kellemes han­gon és mély érzéssel énekelte el. Kellemetlen volt, hogy egyik nótáját a zenekar majdnem elrontotta. Úgy látszik gyenge a fegyelem ott, a színpad tövében. Mikor kellene, nincs a bandista a helyén. Talán igy történhetett, hogy egy darabig csak a kontrás kisérte, mig végre belekapott a prímás is, jól-rosszul a nótába. Ágnes asszony önérzetes, dacos alakja méltó képviselőre akadt Vécsey Ilona személyében. András gazga drámai rajzu szerepét Tóth József látta el igen szépen. Kellemesen játszotta a falusi kisleányt Salgó Ilona. Elrettentőén ne­vetséges figurát csinált magából Béresi Gizi, de nagyon jó volt. A falu bolondját mulatságosan adta Gás­pár. Buzdori kis magyar legény volt Németh és jó karikatúra öreg magyar Horváth. Kisebb mondanivalójukban igen ügyesek voltak a se- gédszinészek is. Kedden egy speciális francia vígjáték ke­rült bemutatóra, a Zöld frakk. Akik olyan messze esnek Páristól, mint mi, megbocsátható, ha nem mulatnak elég jól a Zöld frakk ötletein. Az egész a francia szellemi és közélet kigú­nyolására íródott. Tehát ismernünk kellene bár némileg is ezeket a viszonyokat. Ha ezt nem is mondhatjuk el magunkról, megértjük a ne­vetségest abban, ha egy töksi, urlcvas mágnás akadémiai tag lesz, ha az akadémia elnökét csalja a felesége s annak a felolvasása közé keveredett szerelmes levelét kezdi felolvasni az akadémián, ha a köztársasági elnök nem tud semmit a kormányzásból és igy tovább. Az akadémiai elnököt, a herceget Gáspár játszotta. Az előkelőnek és tudósnak sajátos keverékét találó humorral adta. A hercegnő szerepében nagy hűséggel, alapos Készültséggel játszott Vécsey Ilona. Tudjuk, hogy selypítenie kellett, de talán ez túlságos is volt; legalább is nem állt jól neki. Marossi nagy hűséggel, kifejező arcjátékkal üreskedett az urlovas mágnás sze­repében. Salgó Ilona a naivitás csúcspontját érte el ezzel a szerepével. Ártatlanabb képet nagy baklövésekhez már nem is lehet vágni. Előkelő és tudatlan képpel játszotta az elnö­köt R. Tóth. Várady nagyon jó fuzsitus muzsi­kus volt. Kisebb szerepekben igen jó volt Hor­váth és Szép Gy. Szintai tulságba vitte a rán­gatózást, mint ideges akadémikus. Szerdán a Buksi tökkelütöttségei vonzot­tak ismételten szép házat. Váradynak a buksi­szerep egyik kedvenc, sőt talán a legtöbbre is tartott szerepe, nagyon érdekes, azaz kitűnő is benne. A közönség is nagyon szereti. A többiek is az első előadáshoz hü jelességekkel ját­szottak. Csütörtökön az Otthont ismételték. A ki­váló dráma megint szép közönséget hozott össze, sőt szebbet, mint először. Akik látták, vagy hallomásból tudomást szereztek a darab szépségeiről és Vécsey felülmúlhatatlan alakí­tásáról, azok elmentek megnézni ezt az elő­adást. Vécsey a széles skálájú főszerepet cso­dás biztossággal játszotta ismét végig. Horváth hasonlóan kitűnő volt most is, mint az első előadásban. Marossy jobban kidolgozta most a szerepét, megfelelőbb is volt. Pénteken könnyelmű jókedv vonult be a színházba. Támlásszék 10 ötletes szamárságai nevettették a publikumot, amelyik ha nevetni jött, nevethetett. A mulatságos helyzetekben bővelkedő darab kitűnő előadásban került is­mét színre. Gáspár fáradhatatlan jókedvvel, Parlagi halálos komolysággal játszotta szerepét. S azért mulatott rajtuk mindenki. T. i. Gáspár a kikapós férj, Parlagi a pedáns életpár volt s amit e két ellentétes élettárs elkövetett, minden nevetséges «olt. Szélhámos pilóta volt Marossy, ki nagyon stílusos ebben a szerepben. Jóked­vűen és kellemesen játszott Tombor Olga és Várady Izsó. — A jövő színházi hetet szom­baton és vasárnap a szenzációs sikerű Mozi­király nyitja meg. Műsor: Január 26-án hétfőn Czigány- primás (zóna). 27-én kedden Telefon vígjáték (páratlan). 28-án szerdán Katonadolog (páros) 29- én csütörtökön Taifun, színmű (páratlan). 30- án pénteken Nevető férj (zóna). 31-én szombaton Halló, vígjáték (páros). Február 1-én, vasárnap Aranykakas, énekes bohózat (páratlan). f!ÉTí(ŰL-[lÉT^E. Nagyon csipkelődve, csufolódva lehetne kikanyarintani ezt a kis eseményt, ha nem lenne a dolog egyik vége reánk nézve nagyon is ko­moly. Viccelni lehetne a martiroskodó, hamu­pipőkét játszó városról, akit (saját állítása sze­rint) „a mindenkori kormányok nem támogat­nak“ és igy csak „saját erejére támaszkodva védi a magyarság érdekeit a messze északke­leten.“ — Ha nem volna ez a város Szatmár. Mert ő. Ugy-e rá sem lehetne ezekből a kité­telekből ismerni ? Pedig ezeket saját maga ál­lította magáról egyenesen a miniszterelnök, gróf Tisza István előtt, mikor neki a díszpolgári ok­levelet átnyújtotta. Bell sok városa van az or­szágnak, amelyik mind a maga erejével kény­telen magát fentartani. És mig nem is tartja ezt megjegyzésre méltónak. Aki azonban élel­mes, úgy látszik, hogy ebből tőkét csinálhat. Úgy látszik, hogy Szatnwnak is sikerült nagy­fokú elhanyagoltatását elhitetni a kormánnyal, mert ime, 500.000 K államsegélyt kapott kór­házépítési célokra s ezután évi 20.000 koronát kap fentartási költségekre. Egy félmillió korona tehát azért, hogy ne mondhassák, hogy a min­denkori kormányok Szatmári nem támogatják. Vajon Nagykároly városnak nem lenne-e sok­kal jogosabb és méltányosabb panaszkodni az ö valóban nagyfokú és mostoha elhanya­golásáról ?! * Mostanában nagy esélyei vannak az ember utcánjárásának. A legtöbb ember bukott már a napokban kettőt-hármat. A tót pap azt prédi­kálta a híveinek: „Ne menj a jégre, nem esel el.“ De ha muszáj. Mig az ember a hivatalig megy, egész tojástáncot jár a nappal gömpölyüre olvadt és éjjel síkos, keményre fagyott hógö- bökön. Nem kell jégre menni, jég van a házak előtt az aszfalton, amint kilépünk, igaz, hogy ez ellen már régen kellett volna valam t tenni, még mikor a szép fehér hó leesett, mikor még könnyedén, gyenge söprünyomásra is eltávolo­dott volna a sima aszfaltról, de most már öda csökönyösödött. Most már nem is lehetne vele egyebet tenni, mint gyászoló keleti ember mód­jára, behinteni a fejét hamuval. De mintha az idén elfogyott volna a hamu. Legalább is alig lehet látni az utcán. Nagyon szűkén lehetünk szén dolgában, hogy még hamura se telik az aszfaltra. A fürészpor meg éppen kiváló tüzelő anyag, ilyen szénszüke és pénzszűke világban. Talán ez az oka, hogy nem jut az aszfaltra s mi akaratlanul is tangólépésekben lejtünk dol­gaink után. * Ilyen hagulatban jut eszünkbe a tél leg­rosszabb vicce: (Műcsarnokban.) Te Salamon, én akarok venni egy értékes képet. Ugye az olajfestmény a legdrágább ? Salamon: Ugyan, hova gondolsz? Hát a szénrajz! Ebben a drága világban . . . (ss.) Fizessünk elő a „Nagykároly és Érmellék“-re. POLENAI GYÓGYVÍZ Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, ezen víznek »?• eey asztalnál sem szabad Mányoznia. : •’** Kapható mindenütt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom