Nagykároly és Érmellék, 1914 (5. évfolyam, 1-17. szám)

1914-01-03 / 1. szám

Városfejlesztés. Államsegély konyhakertészeti célra. (IV. közlemény.) Lapunknak ezelőtt három héttel megjelent számában felvetettük annak a lehetőségét, hogy a város a saját bevételei gyarapítására és a polgárság igényeinek kielégítésére városi kony­hakertészetet létesíthetne. Az ötlet nem uj és nem a mienk. Vannak városok, melyek már megvalósították és szép sikerrel vezetik is. A mi ötletünk a dologban legfeljebb az volt, hogy az előnyös viszonyok kiaknázása érdekében fel­hívtuk a figyelmet arra a körülményre, hogy a város közeli helyén, a villamos müvek környé­kén fekvő területen lehetne az eszmét legké­nyelmesebben megvalósítani, hol az elhaszná- Jatlanul tovafolyó sok víznek öntözésre való fordításával a legelőnyösebben lehetne az üze­met fenntartani. A kivihetőségre nézve nem lényegtelen már csak egy ilyen részletnek a megvilágítása sem, mert első sorban épen a befektetés ki­sebbítése viszi közelebb a célhoz az eszmét. Ez yezet tovább is bennünket, mikor egy nagyfontosságu körülményre hívjuk fel a fi­gyelmet. Biztos tudomásunk van róla, hisz amúgy sem titok a dolog (sőt!), hogy az ál­fám ezreket szokott adni magánosoknak is arra .a célra, hogy földjeiken kertgazdaságot léte­sítsenek. Különösen megadja a segélyt ott, ahol nagyobb fogyasztó városhoz közeli birtokokon óhajtanak a gazdák zöldségtermelést űzni, mert ezzel a közeli város szükségletének fedezését .is elősegíti az állam. Biztos tudomásunk van róla, hogy vár­megyénkben is több földbirtokos kérte és nyerte meg ezen állami támogatást ilyen címen. Egy esetben 45 ezer koronát, máskor 20—30 ezer koronát utalt ki a minisztérium öntözési cé- Jokra, magánosoknak. Mennyivel könnyebben és épen ezért meny­nyivel tetemesebb segélyezést nyerne a város 2-ik oldal.________________________________ elbüvölten engedte át magát azoknak az érzé­keknek, amelyek úrrá lettek felette. Lábai mintha a földben gyökeret vertek volna, úgy állott ott, mint egy kővé meredt szimbóluma — az igé­zetnek. Maga sem tudta meddig állt ott meg- büvölten. Álmodott. Talán Sand George szerel­mét varázsolták elé a zongorán lejátszott dara­bok . . . Talán a meggyörort poétának, Shopin- nak l^zas, beteges arca tűnt fel előtte . . . Talán Sand George csábos szeimenek égető sugarait vélte látni, melylyel elégette a szegény szerelmes Shopinnak költői lelkét 1 . . . Amig úgy állt képzeletének lázas bűv­körében, észre sem vette, hogy a leány ott áll vele szemtől-szemben, mint valami rontó szel­leme az éjszakának. Csábosán, kihevülten, mintha szerelmi találkozóról jönne; mintha egy titkos ajtón most engedte volna el a lovagját. Talán mintha palástolni sem akarná, mintha kérkedne <vele 1 . . . Most kezével érintette a férfit s az érin­tés, mint delejes áram, szaladta be a férfi tes­tét. aztán fölemelte a fejét Egy pillanatig, mint két soha nem látott ismeretlen lény, meredtek egymásra, millió kérdő jellel a lelkűkben . . . Mint két talány az élet oázisában, akik csak azért róják a nagy sivatag útvesztőit, hogy soha nem teljesülő álmokat kergessenek. A férfi törte meg a csendet: — Ugy-e nem várt rám ? — kérdezte s maga, mint egy birtokos, ha konyhakertészetet akarna berendezni.^ A segélyezést, mit az ál­lam ad, itt két szempont indokolná meg. Fel­lendítése az u. n. bolgár kertészetnek és elő­állítása a fogyasztási szükségletnek. A bolgár- kertészet meghonosítása belevág a földmive- lésügyi minisztérium programmjába, melynek főpontjait épen a föld intenzivebb művelésének propagálása teszi. Mezőgazdasági téren már is határozott a javulás, mig a konyhakertészet terén teljesen elmaradt művelési módokat űz­nek. Ennek a hiánynak nagyságát legvilágo­sabban a bolgárok beözönlése mutatja. Az or­szág lakosainak, főleg a városiaknak, szüksé­gük volt a töméntelen zöldségre, de a földmű­velő nép a maga ósdi eljárásával és nehézkes vállalkozási kedvével nem volt alkalmas ennek a szükségletnek a fedezésére. Ez adott utat a bolgárkertészeknek hozzánk. Ők, az ők mo­dern művelési módjával egy-kettőre megszerez­ték maguknak a magyar piacot s mint a posta kimutatása feltüntette, évi 80 millió koronát küldöztek haza a kis Bulgáriába. Ezt a pénzt a mi földjeinkből húzták ők ki, mint a mur- kot. Hogy a magyar paraszt nem tehette meg ugyanazt, az tisztán csak a rossz művelési mó­don múlt. Ezt tudja az állam s mint hűséges gondviselője a nép érdekeinek, az uj 'művelési módok terjesztésére, követendő példák bemu­tatására nem sajnálja a maga segítségét. Legjobban megfelel ez az eljárás a kitű­zött célnak akkor, ha egy-egy erkölcsi testület és nem pedig egészen magán vállalat jár elől a példaadásban. Ezért adja legszívesebben az állam a segélyezést társadalmi közösségeknek, városoknak. Amig az egyrészt lakosait látja el élelemmel, másrészt a környék gazdáinak jó példát, könnyen hozzáférhető okulást szolgáltat. A város maga iránt való érdekében öröm­mel kell, hogy megragadja ezt a nagy kedve­zését az államnak s a maga javára értékesíteni. Az elvitázhatatlan dolog, hogy a lakosság nagy javáia lenne egy nagyarányú konyhakertészet létele, melyből állandóan és bizonyára tisztes­séges ár mellett fedezhetné szükségletét. Ez a szükséglet most is nagy, de még nagyobbodó _________NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK szemeit erősen belemélyesztette a leány szemeibe. Amazt reszketés fogfa el az eddig ismeretlen, szigorúan kimért kérdés hallatára, de aztán összeszedte magát s megadta a választ: — Vártam magára. — ügy ? várt ? Nagyszerű, igazán nagy­szerű 1 Megérezte, hogy jövök. Hogy ilyenkor jövök ? — Rettenetes napom volt ma. — Mondta a leány. — Valami balsejtelem vett erőt raj­tam . . . — És hogy menekülhessen a balsejtelme elől, valakinek játszott zongorán, rózsás kivilá­gítás mellett. — Rényi, ezt nem tűrhetem, hogy gyanú­sítani is merjen 1 Erre én sohasem adtam okot. Különben is . . . — Különben is? . . . Értem, Georgina. Semmi jogom nincs hozzá, hogy kérdőre von­jam. De ne higyje, hogy most detektivszerepre vállalkoztam. Csak azért jöttem váratlanul, mert még ma akarom tudni elhatározásának ered­ményét. Csak azért jöttem még ma a válaszért, mert utazásomat tovább nem halaszhatom, öt nap múlva hajón kell lennem. — Öt nap múlva. Tehát mégsem olyan nagyon sürgős, hogy egy pár órai halasztást ne tűrhetne az ügy ? Holnap talán már későn lett volna? Nem tudott aludni talán? ... És aztán ? . . . — Aztán . . . aztán, Georgina, hisz’ érti lenne az üzem megindítása után. Ugyanis a közönség nagyban alkalmazkodik a piaci vi­szonyokhoz. Ha sokat lát valamely terményből, afelé fordul érdeklődése. Nem lehetne aztán annyit kiállítani, hogy el ne fogyna. Csak néz­zük, dinnyeszezon idején mindenki dinnye után futkos, soknak még ebédje is dinnye. Viszont, ha nincsen belőle a piacon, a fogyasztók egyéb után néznek. A piac biztos, hogy megvan, csak terme­lésre van szükség. A városnak módjában van termelnie saját polgárai és a vidék számára. Egyben alkalma ez annak is, hogy sok tekin­tetben való jó példát mutasson. Az ut, mely a kivitelhez vezet az, hogy vegyen igénybe állami segítséget. Konyhakertészeti célra kérjen az ál Iámtól segélyt. Az állam feltétlenül fog 20—40 ezer korona segélyt adni, annak a mértéke sze­rint, hogy milyen arányú lesz a vállalkozás. Továbbá fel lehet használni azt a nagy előnyt is, mely a villamosteleptől kikerült viz felhasz­nálásában rejlik. Csinálhatja a város a területet bárhol, csak azon a vidéken, a vizet elvezet­heti tetszésszerinti távolságra. A fő csak az, hogy a terv valóvá válhasson. Amire nézve pedig igen nagy előnyök állnak. ^__j-sö szám. Dr. Szenlgyörgyi Jordán Károly. Mikor ezt az általánosan ismert, szeretet­tel, tisztelettel körülvett nevet, városunk kiváló fiának nevét e címnek itt feltesszük, elismeré­sünk kifejezéséül, az emlékezetnek akarjuk szen­telni e sorokat. Meg akarunk emlékezni egy nagytartalmu életről, melyet városunk falai kö­zül megindulva, elismerések, dicsőségek között járt meg dr. Szentgyörgyi Jordán Károly. Született 1849. november 4-én, városunk­ban. Gimnáziumi tanulmányainak kitűnő elvég­zése után theologiai tanulmányokra, a lelkészi pályára szánta magát. 1873-ban történt felszen- teltetése után előbb Csanáloson, majd Nagy­bányán, utóbb pedig Mármarosszigeten káplán- kodott. Kiváló tulajdonságai mind csak előbbre vitték őt pályáján s igy 1877-ben, még igen fiatalon, nyerte el a szaniszlói plébániát, mély­tálán, hogy milyen nagyfontosságu nekem ez az „aztán“ . . . Érti talán, hogy mit gondolok? — Igen, hogy várjak magára két évig... háromig . . . négy évig . . . Vegyek gyász- fátyolt s gyászoljak egv élő embert, aki elment tőlem a halál torkába, babért keresni 1 Balga álmainak én legyek a letéteményese. Én 1 És addig ne tudjam sohasem a bizonyosat: özve­gyen fekszem-e le, vagy mint boldog menyasz- szonya — egy indiánernek : — De Georgina! . . . — Igen. Ne tudjam, hogy mikor szabad örülnöm s mikor sírnom. Hiszen ez a bizony­talanság lenne a sirom. De hagyjuk ezt. Fölös­leges szószaporitás ... Ha csak én lennék az egyedüli álma, az egyedüli. Ha nem lennének magasra törő vágyai, amelyek elszéditik tőlem és mindenkitől, aki csak az útjába kerülne. De ez ellen fellázadna a jobbik Énje, amely csak a dicsőség felé szalad 1 Nem, mérnök ur, én nem vállaikozhatom olyan szerepre, amely a boldogságomat, egyéni hiúságom megalázta­tásával, koldus alamizsnaként adná csak ne­kem. Lehet, hogy még találkozunk valamikor, ha újra visszatér hozzánk, akár kopottan, akár dicsfénnyel övezetien ... Én nem állom az útját, Rényi . . . Mikor utazik tehát? — Holnap, Georgina — mondta a férfi, minden gondolkozás nélkül, kinek a lelkében rettenetes dolog ment végbe. — Holnap utazom s ha úgy akarja, kötött szava alól föloldozha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom