Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-11 / 2. szám

2. szám.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

3-ik oldal.

határozata megmutatta, hogy a város polgársága előtt nem szorul fejtegetésre, mily elhatározó fontosságú ez az ügy a város fejlődésére, egész, jövőjére. Megvan rá minden reményünk, hogy siker fogja koronázni fejlődni törekvő városunk igyekezetét.

Két napirend előtti felszólalás és a képviselőtestületi tagok névsorában beállott változások bejelentése előzte meg a püspökség ügyének tárgyalását.

Napirend előtt dr. Adler Adolf képviselő- testületi tag indítványára Debreczeni István polgármester betegsége feletti őszinte sajnálkozásának s azon óhajának adott a képviselőtestület kifejezést, hogy a polgármester egészségét visszanyerve a város érdekében való tevékenységét mielőbb folytathassa.

Elnöklő helyettes polgármester bejelentette, hogy a képviselőtestületnek egyik buzgó és tevékeny tagja, Eürth Ferenc, izr. főrabbi meghalt. Indítványára a képviselőtestület az elhunytnak érdemeit s a képviselőtestület mély részvétét jegyzőkönyvben megörökíteni rendelte.

Helyettes polgármester bejelentette, hogy gróf Károlyi Gyula Jurcsek Bélát, Igaz Károly dr. N. Szabó Albertet, özv. Fűzi Istvánná Ősz Jánost, Péchy Imre Wieser Miklóst, a Nagykárolyi Önsegélyző Népbank Gábor Armandot, a nagykárolyi statusquo izr. hitközség Peisner Lajost, a nagykárolyi Takarékpénztár-Egyesület dr. Vetzák Sándort, Boros János Páll Györgyöt bízta meg képviselőtestületi tagsági jogainak gyakorlásával. Rooz Samu, Lochmájer Márton és Strohmájer Ferenc választott és virilis képviselőtestületi tagok nem nyilatkoztak arra nézve, hogy melyik jogcímen óhajtják a képviselőtestületben jogaikat az 1913. évben gyakorolni. Ezért választott képviselőtestületi tagsági jogaikban hagyták őket s helyettük a virilis póttagok közül a sorrendben következő Sternberg Dénés, Rácz Demeter és Somossy Miklóst hívták be a képviselőtestületbe rendes tagokul. Gróf Károlyi Antal budapesti lakos virilis képviselőtestületi tagot, megbízottat nem nevezvén, megbízott nevezéséig saját személyében hagyták meg képviselőtestületi tagsági jogainak gyakorlásában. Fürth Ferenc II. kerületbeli választott képviselőtestületi tág elhalálozása következtében a sorrendben következő póttagot, Varga Endrét hívták be a képviselőtestületbe rendes tagul.

Ezután dr. Vetzák Ede városi képviselő- testületi tag indítványát, a városi jogügyi- és pénzügyi-bizottság valamint á városi tanácsnak a görög katholikus püspökség székhelyének Nagykárolyban való felállítására vonatkozó javaslatát tárgyalták. Dr. Vetzák Ede képviselő- testületi tag megokolta indítványát s kifejtette a püspöki székhely városunkban vaió felállításának jelentőségét.

A közgyűlés névszerinti szavazással egyhangúlag úgy határozott, hogy a képviselőtestület az újonnan létesített görög katholikus magyar püspökség székhelyéhek Nagykároly városban leendő elhelyezését őszinte örömmel és lelkesedéssel óhajtván, ennek lehetővé tételére szives készséggel ajánlja fél anyagi segítségét is s e célra 200,000 koronát és telekbeni hozzájárulást ezennel felajánl -s a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter úrhoz felterjesztés intézését rendeli el. (A felterjesztést előbbi számunkban egész terjedelmében közöltük.)

Utasítja a képviselőtestület polgármestert, hogy az előterjesztett kérelem ügyében, alkalmas időben, a jelentkező óvárosi lakosokból s az ügy iránt érdeklődő férfiakból szervezendő küldöttségnek miniszter ur Őnagyméltósága elé vezetése iránt szükséges intézkedéseket tegye meg.

Felkéri a képviselőtestület kerületünk országgyűlési képviselőjét, Jgróf Károlyi József urat, vármegyénk főispánját, Csaba Adorján urat s vármegyénk alispánját, Ilosvay Aladár urat, hogy a város előterjesztett kérelmét támogatni s a kérelem ügyében miniszter ur Őnagyméltósága elé vezetendő küldöttségben részt venni kegyeskedjenek.

A vármegyei közigazgatási bizottság

f. hó 10.-én pénteken ülést tartott. A havi jelentésekből közöljük a következőket:

Az alispáni jelentés szerint 60 útlevelet adtak ki.

A tanfelügyelő jelentette, hogy a balota- falusi gk. tanító ellen fegyelmi vizsgálatot indíttatott. Javaslatot dolgoztatott ki az 1914. évben szükséges áll. elemi iskolák szervezésére nézve. Eszerint Cstngerujfaluban, Bikszádon, Szamoslukácsin, Felsőfernezelyen, Jávorfaluban, Lázáriban, Kolcéren, Érkörtvélyesen, Kisbozintán, Lénárdfaluban, Zazaron, Ráksán, Középhomo- ródon, Genesen, Ópályiban hozta javaslatba az áll. el. iskola engedélyezését. — Mezőteremen áll. kisdedóvó szervezését hozta szeptemberre javaslatba, miután a község is nagy áldozatot ajánlott fel az állami rendszeres kisdedóvó érdekében.

Egyúttal kérte előadó a tanító nyugdijbi- zottság megalakítását.

A tanítói nyugdijbizottságba dr. Schönp- flug Béla várm. főorvost és helyettesül dr. Lacheta Brúnó szatmári járási és tb. főorvost, Madarassy Dezső és Tóth Mór közig bizottsági tagokat megválasztották.

A vármegyei főorvos jelentése szerint az általános egészségi állapot általában véve kedvezőnek mondható. Járvány három községben lépett fel és pedig Szamoslippón a vörheny s Pusztatelken és Laczfaluban a kanyaró. Ezzel szemben azonban megszűnt december folyamán a béréi vörheny, a panyolai roncsoló toroklob s a mezőteremi kanyarójárvány.J

Az elmúlt évekkel szemben történt összehasonlítás eredményeként jelentette a főorvos azt az örvendetes tényt, hogy a legutóbbi 10 év alatt egy évben sem voltak a közegészség- ügyi viszonyok a ragályos betegségek tekintetében oly kedvezőek, mint 1912-ben, amenya zarándok szelíd szóval le nem csillapítja a fogadóst.

— A katona urak, — mondta alázatosan, — jó Krakkoviankák és Ferenc-tallérokkal rendelkeznek. Te csak komisz csárdás vagy, fogd be tehát a szádat.

Hires dörmögött egy darapig, aztán megrázta az öreg zarándok iszákját. Abban már számos Krakkoviankák és Ferenc-tallér csörgött.

— Nem sokáig tart a dicsőség, úgy látom, — mondta és megveregette a tisztes férfi vállát.

A zarándok lesütötte a szemét:

— Megtesszük, amit lehet.

Amire besötétedett, az arany- és ezüstpénzek a zarándok tarisznyájába vándoroltak egy- től-egyig. Vjuk egy darabig kardját kereste, hogy széthasítja a szentférfi fejét, de a kardokat elrakta a fogadós. Penge vigasztalta a pajtását:

— Ne busulj, czimbora, a milánói aranynak még szebb a hangja, minta lengyel tallérét Szaniszló király nagymester, sajnálja az aranyat a talléraitól.

Vjuk lassan megnyugodott és a bográcso vette szemügyre. A fogadós uj bort öntött a tűz felé és a zsoldosoknak katalmas kedvük támadt. Táncolni kezdtek és lerúgták nehéz csizmáikat. A szökött-apáca dalolt a tűz mellett és a zarándok is lángra kapott. Vén cser volt az öreg. Lassan tüzesedett neki, de aztán soká égett. Jobbra-balra dőltek mellőle a mulatók és ő még mindig rakta egyedül. Hajnaltájban aztán abban hagyta a mulatozást és fölcihelő- dött. A katonák már aludtak a szalmán és

csupán az apáca látta félszemmel, hogy a tisztes öreg összeszedi a zsoldosok csizmáit, lehányt ruharabjait és búcsú nélkül elhagyja a fogadót

*

\ ' . • ' . - ■ i.v

Amint mondám, a forralt bort az ördög találta ki és a zsoldosok átkozták magukban az ördögöt, amidőn reggel a Jámbor utazóból az utszélre vettettek. Mezítláb, félig öltözetlen, kard és süveg nélkül találták magukat a nagy országúton, a térdig éró hóban és a rettentő hidegben még beszélni sem tudtak. Egy álmos szolgalegény azt adta nekik tudomásukra, hogy a szentföldi zarándok Eperjes felé vette az útját. A zsoldosok találtak is a hóban valami nyomokat. De az lehetett farkasé is.

Az ut a hegynek kanyarodott és a hegyi ut közepén kőfeszület állott, amelyet vastagon takart be bundájával a hó. Még csak varjak sem látszottak a téli tájon, nagy messziségben, mint fehér kupacok emelkedtek ki a látóhatárból az eperjesi tornyok.

— Megfagyunk odáig! — mondta alig hallhatólag Penge.

— Én is azt gondolom, — felelt rekedt suttogással Vjuk. — Ez a kutya hideg megöl. Érzem, hogy nem soká bírom, pajtás . . . Csak a feszületet érjük el. Istentagadó, lázankodó voltam egész életemben. Most szeretnék a feszület alatt meghalni.

Penge a cimborája karjába kapaszkodott és húzta, tolta előre a hóban. Vjuk már öreg legény volt, de sohasem látszott meg rajta. Csak most, amidőn a halál farkasa ólálkodott

a két vándor körül, most látszott, hogy a farkas elsőbben Vjukra feni fogát.

Nehezen, meg-megállva mentek fölfelé a hegyi utón. Egyszerre tompa kiáltást hallottak a hátuk mögött. Az apáca jött mögöttük és a karjával integetett, hogy megvárják.

— Mindjárt ketten leszünk, cimbora — szólt Penge. —Ketten könnyebben bírunk veled.

A szürkeköntösü asszonyféle elérte a katonákat, aztán lenyirott fejéről levette kendőjét és a megdermedt Vjuk vállára bontotta.

— Csak addig a feszületig — hörögte a zsoldos. — Nagyon bűnös vagyok.

Az apáca és a zsoldos ketten huzták-tolták a magával tehetetlen Vjukot a kőfeszület felé. Egy darabig úgy látszott, hogy olyan mesz- szire van az a feszület, hogy hármójuk közül egyik sem érheti el soha. Mintha minden lépésükkel, amelyet előre tettek, a feszület ugyanannyival ment messzebb fenn a hegyen. Az apáca hóval dörzsölgette a Vjuk meztelen mellét, hátát és csodálatos bizalommal suttogta füleibe:

— Mindjárt ott leszünk! Aztán lábadra huzzuk a Jézuska csizmáját.

Vjuk vacogva nézett az apácára :

— Hát van a Jézuskának csizmája?

— Hogyne volna ! Nagyon szép, meleg, nagy csizmája van. Csak gyere, te szegény Vjuk ! — igy szólt az apáca, aztán szabadon lévő karjával integetett a messzi feszület felé:

— Gyere, Jézuska, közelebb. Egy szegény katonának, aki a pogányok ellen harcolt, kell a csizmácskád! — kiáltotta.

Penge a lenyirt fejű asszonyfélére nézett