Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-24 / 21. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 21-ik szám. Somló Sándor, Baróthy Lajos, Szávay Gyula, a vármegye Csaba Adorján főispán és Ilosvay Aladár alispánnal az élén, ezenkívül a Petőfi és Kisfaludy Társaságok, a Szatmárvármegyei Széchenyi Társulat, a szat i ári Kölcsey-kör és a nagybányai Teleki Társaság képviselői. Vá­rosunknak megfelelő reggeli vonatközlekedése van az ünnepélyre. A résztvevők május 30-ig jelentsék be résztvételüket Berencei Kováts Sán­dor erdődi főszolgabírónál. A rajz- és kézimunka-kiállítás a polg. leányiskolában máj. 18-án nyílt meg s három napig tartott. Két tanteremben halmozták össze a növendékek ez évi munkáit s itt-ott virágok­kal élénkítették, bár színes volt az anélkül is. Sok uj ötletet mutattak a tervezésben s lele­ményt a színezésben. Bunyitai Mariska kézi­munka .termében több csinos párnával s kötény­nyel szerepelt Kálmán Erzsiké, festményekkel Weisz Margit, különböző munkával Szegedy Juliska, Thury Edit, Lukácsovics Mariska, Szűcs Mariska, Riesenbach R., Csikós Mariska és Szabó Lili. Csanády Lujza osztályaiban gondos s ízléses munkáival különösen kitűnt Czilli Adél, Gábor Anna, Kubinyi Mariska, Ujfalusi Incsi Ruff Anna, Dévai Emma, Mangu Lili, Szabó Margit, Benedek Mariska, Bartha Emilia, Bottyán Vilma, Balika Kató, Kleiner Melánia, Török Piroska, Jurik Jolán. A rajzkiállitáson több si­került csendélettel, vázlattal, tervezéssel vett részt Czilli Adél, Ujfalusi Incsi, Mangu Lili, Benedek Mariska, Luczai Margit, Jurik Irén és Bélteki Juliska. A „Nagykárolyi Testedző Egyesület“ vasárnap megalakult. Az egyesület diszelnöke dr. Falussy Alajos rendőralkapitány, elnöke Mózsa Pál, alelnöke Kiss József (I.), jegyzője Kiss Jó­zsef (11.) és pénztárosa Balogh László lett. A football-csoport már meg is kezdte gyakorlatait a Lövölde-kertben. Rendőrszoba az állomáson. Tegnap d. u. vette át dr. Falussy Alajos rendőralkapi­tány Acél Ferenc állomásfőnöktől az állomás épületében berendezett rendőri őrszobát. Ilyen módon az állomás környékének lakói már ott megtehetik panaszaikat s a nyomozást is mind­járt onnan bevezetheti a rendőrség. Ifjúsági céllövőverseny. A helybeli fő­gimnázium ifjúságából alakított céliövő csapat f. hó 21-én szerdán d. u. tartotta meg Hlatky István honvédfőhadnagy vezetése mellett szo­kásos évvégi céllövőversenyét. Verseny után a vezető főhadnagy kiosztotta a verseny győztesei között a hadügyminisztérium ajándékát, egy ezüst és 6 bronzérmet. Az 1. dijat, az ezüst­érmet Hadnagy István főgimn. VII. o. t. (5 ta­lálat, 6 egység) nyerte; a II. dijat Hill Gyula VII. o. t. (5 találat, 5 egység); a III. dijat Ro­senfeld Sándor VII. o. t. (4 találat 5 egység); a IV. dijat Cukor Pál VII. o. t. (4 találat 5 egység); az V. dijat Radó Miklós VII. o. t. (4 találat 4 egység); a VI. dijat Vicsay Emil VII. o. t. (3 találat 5 egység); s a VII. dijat László Pál VII. o. t. (3 találat 4 egység). A Nagykárolyi Önkéntes Tűzoltó- Egyesület junius hó 1-én, vasárnap a Polgári Kaszinó kerthelyiségében (kedvezőtlen idő ese­tén a nagyteremben) tűzoltó-szerei gyarapítá­sára saját pénztára javára a Dalegyesület és több helybeli műkedvelő szives közreműködé­sével dal és táncmulatsággal egybekötött zárt­körű estélyt rendez. Az estély műsora: 1. Dal­egyesület éneke. 2. Pálur István ref. s. lelkész előadása. 3. Patz Mariska és Csanálosi József párbeszéde. 4. „Honvéd“ c. színjáték 2 rész­ben. Szereplők: Balogh földbirtokos: Mózsa Pál; Pali fia egyetemi polgár: Kürthy Károly; Erzsiké, fogadott leánya: Vida Rózsika; János, öreg kertész: Kaizler Imre. 5. Dalegyesület éneke. Belépő-dij személyenkint 1 korona. — Jegyek előre válthatók Luczay János, Gózner Kálmán uraknál és Szolomájer Gusztáv egyleti pénztárosnál a városi pénztárban és este a pénztárnál. Pénztárnyitás este 7 órakor. Előadás kezdete 8 órakor. Felülfizetések tekintettel a jótékonyságra köszönettel fogadtatnak és hirla- pilag nyugtáztatnak. Elborult az elméje. Igaz Károly, volt főhadnagy, aki nemrég tette át lakását Nagy­károlyból Békéscsabára, a napokban megőrült. Óriási jégverés Szatmáron. Gyászo­san feledhetetlen vasárnapja volt Szatmárnak. Este hét óra tájban nagy vihar keletkezett. Zúgott az eső, mintha csatornából öntötték volna, de csakhamar óriási jégvihar támadt. Mintegy félóráig a Szatmárhegyen dió nagy­ságú jég esett, teljesen elpusztítva a szőlőket gyümölcsösöket. A hegyoldalt bokáig érő jég borította s a pusztulás képe megrázó látványt nyújtott. Ilyen arányú jégverésre senkisem em­lékszik a Szatmárhegyen. A pusztulás oly bor­zalmas volt, hogy a szőlőtőkékben is igen nagy a kár. A jégverés teljes erejével a Szatmárhegy következő pontjait érintette: Nagyhegy, Közép­hegy, Újhegy, Kislippa, Bolháshegy, Nagylippa és Kerekhegy. Kisebb mértékben érte a pusztí­tás a Margó-hegyet, a Tükörhegyet, Előcsert és Csillaghegyet, Dr. Vajay Károly polgármester azonnal intézkedett, hogy bizottság szálljon ki a helyszínére a kár állapítása végett, hogy a kárt a város adóleirás czéljából a pénzügyigaz­gatóságnak bejelenthesse. Az erdődi hegyen a a jégverés teljesen elpusztította a püspöki sző­lőt is. Meghívó. Az Orbán-féle állandó táncis­kola a csizmadia Ipartársulat árucsarnokának emeleti tánctermében folyó évi május hó 25- én műkedvelő színi előadásai egybekötött zárt­körű táncpróbabált rendez. Belépti-dij: ifjúsági- jegy tánccal 1 korona 60 fillér, szülők 1 K. karzati jegy kizárólag az előadáshoz érvényes. Jegyek előre válthatók a növendékeknél és az előadás napján délelőtt 9—12 óráig és délután 6 órától a tánciskola pénztáránál. Az előadás kezdete, tekintettel a nagy műsorra, pont 8 órakor. A legközelebbi táncfolyam május hó 27-én veszi kezdetét. Egy tandíj lefizetése elle­nében a növendékeik két tanfolyamot látogat­nak, egy kezdőt és egy haladót. Tandijak: hölgyek 12 K. urak 16K.Műsor: l.Kátsa cigány a biró előtt. Előadja: Ary Bálint. 2. Bakfis ál­mok. Heltai Jenőtől. Előadja: Leitner Liliké. 2 Jó szív. Salon vígjáték 1. felv. Lőcsei Em­mától. Előadják: Tóth Jolánka, Garnai Málika, Baráth Vilmácska, Asztalos Tériké, Darai Er­zsiké, Marinkás Tériké, Berényi Giziké, Nagy Bözsike, Baráth Juliska, Darai Etelka. 4 A hánglé. Előadja: Debreczeni József. 5. A mo­nológ Sváb Tivadartól. Előadja: Baráthjuliska. 6. A garde-dame. Köcski Gábortól. Bohózat 1 felv. Előadják: Kiss József, Tóth Jolánka, Hauler Ferdinánd, Tömpe Károly, Regéczi Ist­ván, Preisz István, Török rózsika, Nagy Lajos. Az elásott fejsze. Berki Ferenc erdődi lakos feljelentést tett a csendőrségen, hogy f. hó 12-én d. u., mig ő távol volt hazulról, va­laki betört a lakására s „egy fejszéjét nyelestől“ elvitte. Megtudta a szomszédoktól, hogy Dobán Illés erdődi lakos a kérdéses délután az udva­rán járt, majd a szomszédok azt is megsúgták neki, hogy a fejsze özv. Farkas Miklósné kert­jében van elásva. Berki ki is ásta a fejszét Dobán Illés tiltakozása ellenére, aki azt állította, hogy a fejsze az övé. Dobán ellen megtették a följelentést. Érdekes körözőlevelet kapott most a rendőrség. A körözőlevél eltér a szokott sab­lontól, „orra rendes, szája rendes, fogai épek,“ és bőséges leírás mellett még a fényképét is közli a körözött atyafinak. A most küldött fény­képes körözőlevélben Greiner Jakab jahodniki (Turóc. m.) születésű bpesti fakereskedőt kö­rözik, aki vagyoni helyzetének és hitelképessé­gének hamis feltüntetésével „fondorlatosán“ té- vedésba ejtette hitelezőit, ily módon őket több százezer korona erejéig megkárosította s egy szép napon megszökött. A fénykép alapján tán még meg is találják. Lövöldözés. Feljelentést tettek a rendőr- kapitányságon, hogy a majtényi-utcai kertek­ben esténkint de meg nappal is ismeretlen, de gyanított egyén lövöldöz. A rendőrség megin­dította a nyomozást, ki lehet a nagy vadász. A lövöldözés ezekben a kertekben azért is na­gyon veszélyes, mert különösen esténkint sokan szoktak arrafelé a kerteben sétálni. házi a bevásárlásnál a saját érdekükben kér­jenek határozottan „valódi : Franck :“-ot a kávédarálóval. Nagyon tanácsos mindjárt meggyő­ződni arról, hogy az adott ládika vagy csomag a „kávédaráló“-val, a „Valódi“ minőség kezességével van-e ellátva. Gyár Kassán. 2 _____________________________ Ez erszázötvennyolc rendbeli uzsora vétségével vádolt Izráel Pinkász és társai elleni bűnügyben a főtárgyalás f. évi junius 17-én kezdődik Bikszádon, a Szt. Bazil rendi zárdá­ban s körülbelül 3 hétig fog tartani. Be van idézve 7 vádlott és 800 tanú. Hűtlen cseléd. Szőke József szaniszlói ref. tanító cselédje, Hermann Verőn, mig gaz­dája távol volt, megdézsmálta a ruhaszekrényt s 1 drb. női inget, 1 drb. kötényt, 2 drb. blúzt és 1 drb. gyermekruhát ellopván, megszökött. A csendőrség kiderítette, hogy a lány a lopott holmit anyjának a lakására vitte. Házkutatás után a lopott holmit visszaadták a tulajdonosnak. Az óra. Friedl István nagykárolyi ven­déglősnél volt alkalmazásban Jakabovics Fe­renc pincér. Egyszer a gazda egy órát küldött a pincértől az óráshoz igazítás végett. A pin­cér nemsokára kilépett a szolgálatából, az órát azonban csak nem hozták az órástól. A ven­déglős most feljelentést tett a pincér ellen az óra eltulajdonítása miatt. Ubrik Borbála Oláhkékesen. Névtelen levélben figyelmeztették a csendőrséget, hogy Oláhkékesen egy jómódú gazdálkodó hat év óta egy földalatti veremben elzárva tartja édes­anyját és édesapját. A csendőrség meg is ta­lálta a szerencsétleneket egy bűzös, piszkos, szűk földalatti veremben. Mindketten nagyon szánalomra méltó állapotban vannak-. Az asz- szony meg is vakult a veremben, amint mondja, valami féreg marta ki a szemét. Állítólag azért zárta volna őket a fiók verembe, mert 80 holdnyi földjüket nem akarták még életükben reá íratni. asszonyok : Modern ruhafestés: Wá jfÁ iám BáI Legszebb rubatisztitás bármily divatszinre. «ImJIioJuI JttfM Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom