Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-10 / 19. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 19-ik szám. tartotta rendes havi gyűlését Csaba Adorján főispán elnöklete mellett. Személyi változások nem fordultak elő. A vármegye területén jár­ványok nagyobb mértékben fordultak elő. Botpa­ládon feketehimlő fordult elő. A szükséges in­tézkedések megtétetnek. A tanfelügyelő az el­múlt hóban 45 község 73 iskolájában volt. Szep­temberben megnyílnak a |nagykárolyi, komor- záni, kányaházai állami elemi iskolák. Kismaj- tényban, eme nemzetiségi fészekben állami is­kola és ovoda soronkivüli felállítása iránt a közigazgatási bizottság előterjesztést tesz a mi­niszterhez. Az adóbefizetés összege áprilisban kedvezőbb volt, mint az elmúlt év ugyanezen havának adóbefizetése. Az alispán utasítani fogja a jegyzőket, hogy a viz alatt levő földterületek birtokosait hívja fel az adóelengedés megfolya- modására. Állatbiztosító szövetkezetek alakultak Nagydobos és Ópályi községekben. Esküvő. Kárpáthy Albert bérlő f. hó 6-án esküdött örök hűséget Vida Károly helybeli lakos polgártársunk leányának, Irmának. Agarász-verseny Nagykárolyban. A Domahidy István elnöklete alatt álló vármegyei Agarász,-egyesület ezidei őszi versenyét Nagy­károlyban fogja tartani. Műkedvelő előadás. A Nagykárolyi Kath. Legény egylet 1913. évi május hó 12-én, (pün­kösd másodnapján) a városi színházban saját pénztára javára, tánccal egybekötött jótékony- célú műkedvelői előadást rendez. Szinre kerül a „Gyimesi vadvirág“ Gécy István 100 arannyal kitüntetett népszínműve. Személyek: Balduka János Varga György, Örzse, felesége Torner Erszike, Imre, fiuk G. Czier József, Mária, leányuk Hermann Annuska, Özv. Fábiánné Julis Szolomájer Annuska, Gyurka, fia K. Nagy Sándor, Rab, Prezsmer Bálintffi Ferenc, Mag­dolna, leánya Patz Mariska, Plébános Varecska József, Törpe Csura harangozó Szolomájer István, Csuráné Nagy Erzsiké, Marci fiuk Szabó Zoltán, Bigyó, kisbirö Hancsis Béla, Bigyóné Veibli Mariska, Csörgő István Szabó Lajos, 1-ső, 2-ik, 3-ik gazda *** A vőlegény, a menyasszony násznagya Szabó N. *** 1-ső, 2-ik vöfény Dobránszky Ferenc, Kínál József, 1-sö, 2-ik nyoszolyó leány Veibli Mariska, Tischler Mariska, Csicsa, Ferke, Vaksi cigányok Diczig Jenő, Torzsa Ferenc, *** Nép, bucsu- sok, cigányok. Történik Gyimes-Felső-Lói-on. Idő: jelen. Rendező: Lucay János. Súgó: Dipold Ferenc. Helyárak : Földszinti páholy 10 K. Emeleti páholy 7 K. Támlásszák 2 K. Körszék 1 '60 K. Zártszék P20 K. Erkély ülés P20 K. Karzati ülőboly I—II. sor 80 f. III—IV. sor 60 f. Állóhely 40 f. Egy szinlap ára 20 f. Jegyek előre válthatók Luczay János és Gózner Kálmán üzletében és az előadás napján d. e. 9—12. és 3—5 óráig és este a színházi pénztárnál. Az előadás kezdete este 8 órakor. Előadás után az egylet dísztermében táncmulatság lesz, melyre, a karzatjegy kivéte­lével, a szinhád jegyek érvényesek. ízletes étélekről és italokról Török Imre jóhlrü vendég­lős gondoskodik. Külön meghívók nem lesznek kibocsájtva. Fel ü tűzetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Kabaré előadás. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület junius 1-én a Polgári Kaszinó ter­meiben kabaré-előadással egybekötött táncmu­latságot rendez. A nagykárolyi Protestáns Társaskör f. hó U-én, pünkösd első napján este fél 8 órai kezdettel saját helyiségében 50 filléres be­lépődíj mellett felolvasó estélyt rendez. A ked­ves, élvezetesnek Ígérkező estély műsorát a következőkben hozzuk: 1. Monolog előadja Asztalos Ilonka. 2. Felolvasás tartja Lukács Mihály. 3. A honvéd. Irta: Balogh Kálmán. Színjáték két részben. Szereplők: Bede Kálmán földbirtokos, — Mózsa Pál, Pali fia egyetemi polgár — Kürthy Károly, Erzsiké, Bede foga­dott leánya — Vida Rózsika, János öreg ker­tész Bedénél — Kaizler Imre. 4. Szavalat Rózsahegyi Csaba. 5. Ének 'hegedű kísérettel: Regéczi Tihamér. A pompás müsoru estélyre felhívjuk a közönség figyelmét. Aljegyzőválasztás. Vállajon ma, szom­baton egy másodaljegy^ői állás kerül betöltésre. Pályáztak Szabó Elemér börvelyi aljegyző és Fetser János szaniszlói okleveles jegyző. Az altiszti tanfolyamra a helybeli ren­dőrségről Sajtos János c. tizedest rendelték fel Budapestre. A tanfolyam május hó 8-tól jun. 28-ig tart. A leendő vidéki rendőraltiszteket ez alatt az idő alatt úgy elméletileg, mint gyakor­latilag képezni fogják. A tanfolyam második felében a hallgatókat beosztják a fővárosi ren­dőrséghez, hogy gyakorlatban is lássák, amit elméletileg tanultak. Az Erdődi Társaskör Bartók-ünne­pélye. Az Erdődi Társaskör fennállásának 30-ik évfordulója alkalmából f. évi junius hó 1-én d. e. 11 órakor Erdődön díszközgyűlés kereté­ben a község nagynevű szülöttjének néhai Bar­tók Lajosnak, a koszorús költőnek, a Petőfi Tár­saság volt elnökeinek stb. szülőházát emléktáb­lával jelöli meg. Az ünnepély sorrendje. 1. Him­nusz. 2. Elnöki megnyitó. Tartja berencei Ko­vács Sándor. 3. Bartók Lajos költeményeiből szaval Bőhm Endre. 4. Emlékbeszéd. Felolvassa Somló Sándor, a Petőfi Társaság tagja. 5. „Bartók Lajos emlékezete.“ Irta és szavalja Ja­kab Ödön, a Petőfi és Kisfaludy Társaság tagja. 6. Az irodalmi társulatok és egyesületek kikül­dötteinek beszédei. 7. Bartók Lajos költemé­nyeiből szaval *** 8. Az emléktáblát a község képviselőtestülete nevében átveszi Rébay De­zső. 9. Zárszó. Tartja Nagy Sándor dr. 10. Szózat. Délután 2 órakor társas ebéd a Pan­nónia vendéglőben. Este táncmulatság ugyanott. Az elnökség kéri a résztvenni szándékozó tár­sulatokat, egyesületeket és magánosokat, hogy ebbeli szándékukat legkésőbb május hó 25-ig Kovács Sándor társasköri elnökkel közölni szí­veskedjenek, hogy az elszállásolásokról és tár­sas ebédről kellő módon gondoskodhassék. A görög katholikus magyarság utolsó kálváriautja. Szabó Jenő főrendiházi tag, a görög szertartásu katholikus magyarok orsz. bizottságának elnöke összegyűjtötte és egy dí­szes kiállítású vaskos kötetben közrebocsátotta az uj magyar görög katholikus püspökség felállítása érdekében éveken át Írott hírlapi cikkeit és beszédeit. A kötet nagy anyagot ölel fel és sok érdekes ádattal világítja meg a gör. katholikus magyarok küzdelmét, amely évekig tartó szívós kitartással diadalt aratott. A cik­keket és beszédeket a szerző megbízásából dr. Sztripszkv Hiador rendezte sajtó alá, aki egy nagyszabású, tanulmánynak beillő tájékoztatót irt a kötet elé, amelyben Szabó Jenő írásainak méltatásán kívül a görög katholikus magyarság történelmi múltját ismerteti. A siketnémák debreceni intézetében 30 hely üresedett meg Felvételre folyamodhatik nemre és vallásra való tekintet nélkül minden 7—10 éves ép észszel bíró siketnéma gyermek. A szegény gyermekek felvétele ingyenes. Felvi­lágosítást ad az intézet igazgatósága. Az amerikai görög katholikus magyar püspökség. A római kúria hosszas tárgyalás után elvben hozzájárult a magyar kormány ama kívánságához, hogy az Északamerikai Egyesült Államok területén a magyar ruthénok lelki ügyeinek ellátására önálló magyar püspök­ség létesittessék. Tekintettel arra a körülményre, hogy a pápa ez időszerint nagybetegen fekszik, az eszme megvalósítása talán rövid késedelmet szenved, a Szentszékkel folytatott tárgyalás azonban olyan megállapodással járt, amely biztosítékot nyújt arra, hogy ez a magyar nemzeti és kulturális szempontból oly fontos ügy a legközelebbi jövőben föltétlenül megva­lósul. A kiküldendő magyar püspök személyére nézve eddig még nem történt végleges döntés. A külön amerikai magyar püspökség hivatása lesz ellensúlyozni és lehetőleg javítani azt a végzetes munkát, amelyet Ortinszki püspök a maga túlzott fölfogásával a magyar hívek ká­rára évekén át folytatott. Szives tudomásul. A helybeli fodrászok pünkösd másodnapján üzleteiket egész nap zárva tartják. •'* ; kávéban sem szabad a pompás „valódi : Franck:“ kávépótléknak hiányozni, mely fűszeres izt és szép szint ad. A minőség kiadóságot, olcsóságot és ízletességet tartalmaz. Gyár Kassán. 4 A mezőgazdasági helyzet meteoroló­giai megvilágításban. Sávoly Ferenc dr., a Köztelek mezőgazdasági meteorológiai rovat ve­zetője most számol be a múltkori télies idő­járásnak hatásáról, különös tekintettel arra, hogy a kedvezőtlen idő mennyiben és hol volt befolyással az általános mezőgazdasági helyzetre Sávoly Ferenc dr. megállapításai szerint a már­ciusi verőfénynek hirtelen változása általában egy alacsony légnyomásos helyzetre vezethető visza, amely Magyarországtól északra helyezkedett el. Az ilyen alacsony légnyomásos terület — vagy ciklon — azonban nem áll egy helyt, ha­nem többnyire nyugatról keletre Jvándorol. Az elmozdulás következménye volt a múlt napok­ban, hogy az országnak egyre több és több kerülete került a ciklon mögé. hol az északi légáramlás és uralkodó és annál kevesebb ma­radt Magyarországból a ciklon előtt, a hol a déli légáramlás enyheséget hoz. Már április ki­lencedikéről tizedikére való éjjelen, a mikor fö- libénk ért a ciklon, mutatkozott a Kisalföldön az északról ide transzportált hideg levegőtö­megek hatása: négy fokos fagy állott be. A fagy mindenesetre nem lett volna olyan erős, ha a talaj melegebb, de a talajhőmérséklet még most is a múlt ősszi hideggel küzködik. Kiadósabb talajhő hiányában azután sem most a Kisalföldön, sem később az ország többi ré­szeiben nem volt, a mi a levegő hidegét mér­sékelje a talajra és növényzetre való hatásában. A mint a ciklon keletre tovább mozdult, a fagy hatása és 12-től kezdve a havazás hatása is egyre keletebbre tolódott az országban. Eközben már okkupáit nyugati tájaikon termé­szetesen minden éjjel újra fagyott, sőt 13-án többnyire még délben is fagyott. Innen van az, hogy nyugaton annyival zordonabb volt az idő, mint keleten. Nem lesz érdektelen leírni, hogy napról-napra mely területeket hódította meg a fagy és a hó. A fagy és később a havazás ha­tára északnyugatról délkelet felé haladva, áp­rilis 10-én a komároin—tátrafüredi vonal; egy fagy sziget van Kolozsvár körül is. Április 11-én a határ alig változik, csak a kolozsvári széle­sedik meg kissé. Április 12-én Szombathely— Magyaróvári— Ogyalla— Selmeczbánya— Rozs­nyó—Ungvár. Április 13-án Zágráb—Pécs— Budapest—Késmárk. Április 14-én Bars—Paks — Eger— Munkács és egyúttal Torontá!-, Te- mes-, Krassó-. Hunyad- és Biharmegyék terü­letén is mutatkozik már. Április 15-én Pan- csova— Versecz— Temesvár —Nagyvárad—Nyí­regyháza— Aknaszlatina. Április 16-án a fagy és hó kiterjed az egész országra, de már igen enyhén és egész vármegye szigeteket kihagyva. Az országos mezőgazdasági helyzetet ez a me­net adja meg. hitelesen. Mig nyugaton az éjjel- ről-éjjelre ismétlő fagy megtalálta még azokat az első fagykor talán rejtve maradt szigeteket is, addig a keletre terjedő, de erejében egyre gyengülő fagy a Tiszának egész balparti része­: Modern ruhafestés: lVÁífÁÍA|« jBÁl Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. Aadj vdjvl €1*1 Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom