Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-27 / 39. szám

4-ik oldal. 39-ik szám NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK erőszakosságot, mint a magyarok Romá­niában. Ezért nem beszélhetnek ők va­lójában semmiféle elnyomásról. Ha pedig azt állítják, az meg nem egyéb fogásnál, mely olyan, mint mikor a tolvaj tolvajt kiabál. Eleget ültünk már fel ennek, meg hasonló fogásoknak. Eleget adtunk már fel a jogainkból. Az eddigi feltevéseink­ben már eleget csalódtunk, legyünk hát okosabbak. Azon a területen, melyet még magunkénak mondhatunk, tartsuk meg magunkat, a veszélyeztetett pontokat erősítsük meg. És ne támaszkodjunk, csak a magunk erejére. Elég hatalmas az, csak nem használtuk fel eddig. E helyett kétes jóakaratokra bíztuk nem­zetünk sorsát. Magunknak kell megvé­denünk magunkat. Erdély a miénk és ha el akarják venni, csak úgy vehetik el, ha nem védelmezzük. Miután a balkáni háború alatt többször nyíltan hangoztat­ták, hogy erdély az oláhok Macedóniája, melyet úgy kell felszabaditaniok az „ide­gen járom alól,“, mint a bulgároknak Macedóniát, nekünk nincs más teendőnk, mint megerősítenünk a veszélyeztetett országrészünket. Ezek után már nekünk el kell készülnünk minden eshetőségre. Erdélyt éppen úgy meg kell rakni kato­nasággal, akár Boszniát. Ezen a vonalon sokkal több erőt és elkészültséget kell mutatnunk mint eddig, mig volt bizal­munk kétszínű szomszédunkban. Ha ha­záról, foglalásról van szó, akkor az erő­sebb joga számit s addig mig mi va­gyunk az erősebb, gyávaság a magun­kéból engedni. HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a délelőtt folyamán. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van minden­nap d. e. 12 órától 2-ig. A magyar g. kath. püspök fel­szentelése okt. hó 5-én történik meg Hajdudorogon. Mint az a város, mely­nek nevét viseli az uj püspökség s amely a maga tehetségéhez képest oly sokban hozzájárult az uj püspökség létrejövete- léhez, mintegy érdemeinek elismerését kapja meg az által, hogy ezen ünnepi aktus falai között megy végbe. A lelkes kis város minden erejének kifejtésével készül a lélekemelő, nagyfontosságu ün­nepély rendezéséhez, hogy minden tekin­tetben méltó keretet adhasson e nagy ünnepnek. Amint azonban értesültünk, a püspök Öméltósága csak az egyház em­bereit hívta meg a felszentelésre, hogy a vendégek elhelyezésében fennakadás ne történjék. Ugyanis ha az érdekelt vi­lági méltóságok is megjelennének, a város nem bírná méltóképen elszállásolni vendégeit. Ezzel a körülménnyel magya­rázható, hogy városunk elöljárósága kény­telen lesz lemondani arról a szerencsé­ről, hogy a felszentelés alkalmával sze­mélyesen tehesse tiszteletét a püspök ur Öméltósága előtt. Nagykároly r. t. város képviselőtes­tülete által 1913. évi szeptember 28-án dél­előtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlés tárgysorozata. Rooz Samu választott képviselőtestületi tag el­halálozásának bejelentése. Sorshúzás utján való kijelölése annak, hogy néhai Rooz Samu volt I. kerületbeli képviselőtestületi tag helyett az egyenlő szavazatott nyert Valuka Antal, Rózner Dezső és László József póttagok közzül ki hi­vassák be a képviselőtestületbe rendes tagul. M. kir. belügyminister ur 93764—913. sz. le­irata folytán • a gyámpénztári tartalék alapból iskolaépítés céljaira 30000 K kölcsön felvétele tárgyában határozat. M. kir. beliigyminister ur 54127—913. sz. leirata Nagykároly város hir­detésügyi szabályrendelete tárgyában. A vár­megyei törvényhatósági bizottság 810—1913 bjkv. sz. véghatározatának bemutatása a piac­területnek és vásárvámjognak a város általi megvétele tárgyában s ezzel kapcsolatban elő­terjesztés a képviselőtestület 94—1913 kgy. sz. véghatározata azonnali végrehajtásának el­rendelése iránt. A vármegyei törvényhatósági bizottság 811 —1913. kgy. sz. véghatározatának bemutatása, a piacterület és vásárvámjog meg­vétele céljaira a város által 100.030 korona kölcsön felvétele tárgyában s ezzel kapcsolat­ban előterjesztés a képviselőtestület 95 — 1913. kgy. sz. véghatározata azonnali végrehajtásának elrendelése iránt. Előterjesztés a 148—1912. kgy. sz. véghatározattal megalkotott városi ser­téstartási szabályrendelet azonnali életbelépteté­sének elrendelése iránt. A vármegyei törvény- hatósági bizottság 841'—1913. bjkv. sz. végha­tározatának bemutatása, Löbl Jakab városi állat­orvos nyugdíjaztatása ügyében s ezzel kapcso­latban Löbl Jakab kérelme részére további hat heti szabadságidő engedélyezése iránt. Bakos Gyula városi aljegyző kérelme részére az illet- ményszerü szabadságidőn felül még két heti szabadságidő engedélyezése iránt. Weisz Mór kereskedő erdőszentgyörgyi lakos ajánlata a városi színháznak mozgófényképelőadások tar­tása céljaira leendő bérbevétele iránt. A f. évi szeptember hó 16. napján tartott pénztárvizs­gálatnak alkalmával felvett jegyzőkönyv bemu­tatása. Róth Sándor kiskorú illetőségi ügye. Előléptetés. A király Morvay Károly szat­márnémeti-i kir. törvényszéki bírónak az Ítélő­táblái bírói cimet és jelleget adományozta. Kinevezés. A király dr. Leitner Emil szatmárnémeti-i kir. ügyészt a szatmárnémeti-i kir. törvényszékhez bíróvá nevezte ki. Áthelyezés. A m. kir pünzügyminiszter Székely Ferenc pénzügyőri biztost Újvidékről Nagybányára helyezte át. Református Egyházmegyei közgyű­lést tartott e hó 17-én Mátészalkán a nagy­károlyi egyházmegye Berey József esperes egy­házi és Kacsó Károly világi tanácsbiró elnök­lésével. Ozv. Domahidy Istvánná és Sárközy Ignác nyirparasznyai lelkész elparentálása után az utóbbi helyére Gócs Károly vársányi lel­készt hívták meg. Részletes esperesi jelentés következett. Azután a jövő évi iskolalátogató­kat és az épitőbizottság tagjait választották meg. Kinevezés. Kaizler Imre nagykárolyi la­kost jogi vizsgáinak sikeres letétele után a ke­reskedelemügyi miniszter Budapestre a m. kir. posta- és távirdaigazgatóságához gyakornoknak nevezte ki. Koszorumegváltás. Néhai Rooz Samu elhalálozása alkalmából dr. Somosi Ignátz és neje 10 K. Bechert Manó és neje 10 koronát juttattak koszorumegváltás címén a nagykáro­lyi izr. nőegylet elnökségéhez. Választás. Kelen Ernő, a nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank rt. könyvelője a szat­mári Leszámítoló Bank könyvelőjévé választa­tott meg. Kinevezés. Az igazságügyminister Becske Sándor mátészalkai kir. járásbirósági dijnokot a nagybányai járásbírósághoz írnokká ne­vezte ki. A nagykárolyi uj bírósági végrehaj­tó. A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli a nagykárolyi uj bírósági végrehajtói állás be­töltését. E szerint a nagykárolyi járásbíróság­nál rendszeresített második végrehajtói állás Lőrincz Endre jelenleg csurgói bírósági végre­hajtóval töltetett be, áthelyezés folytán. Adókivetés. A helybeli adókivető bizott­ság működését f. hó 22-én megkezdette. Halálozás. Dr. Balássy Endre földbirto­kos, Szilágymegye törvényhatósági bizottsági tagja, volt főszolgabíró e hó 15-én Érmind- szenten hatvankét éves korában meghalt. Az elhunyt élénk részt vett a szilágymegyei köz­életben s a függetlenségi elvek kiváló harcosa volt. Tüzoltó-bál lesz nálunk a jövő hó 5-én Nagyon ritka eset, hogy a mi tűzoltó-egyesü­letünk valamelyes kérelemmel fordulna a kö­zönséghez. Ez az alkalom sem az. Mindamellett úgy tetszik, hogy ez esetben a közönségnek adnia kell valamit hozzá, hogy a tüzoltó-egye- sületnek ez a vállalkozása a reményeknek min­denben megfelelően sikerüljön. Maga a mulat­ság igen kedvező időben tartatik meg, mert hiszen már régi idő óta pihen Nagykároly kö­zönsége is, meg a szereplő műkedvelők is, kiket hosszú pihenő után nagy örömmel és re­ményekkel várunk ismét a deszkákon megjelenni, A szereplők ismert, jótehetségü műkedvelők, kiknek szép játékában már többször volt al­kalmunk gyönyörködni. A színdarab pedig díj­nyertese az országos tűzoltó-szövetség színmű pályázatának. Egy igen jól sikerült színpadi munka, mely nagyon kellemesen fogja a kö­zönséget szórakoztatni. A tüzoltó-egyesület lel­kes buzgalma, melyet egyébb szerepléseiből is oly előnyösen ismerünk, garantia nekünk arra nézve, hogy ez a mulatság egyike lesz az év leghangulatosabb mulatságainak. Az est sike­rére nézve természetesen az a legbiztatóbb jelenség, hogy a kibocsátott jegyek igen nagy kelendőségnek örvendenek. Az egyesület a kö­vetkező plakátot adta ki a mulatságról: A nagykárolyi Önkéntes tüzoltó-egyesület 1913. évi október hó 5-én, vasárnap a Város Színházban tűzoltó-szerei gyarapítására saját' pénztára javára tánc és tombolával egybekötött szinielőadást tart, mely alkalommal színre ke­rül „Urak és parasztok.“ Az országos Tűzoltó Szövetség színmű pályázatán I-ső helyen kitün­tetett falusi színmű 3 felvonásban. Irta: Damó Oszkár. A színdarabot Luczay János rendezi. Személyek: András gazda Csanálosi József, Sári, a leánya Kaizler Erzsiké, A szolgabiró Kelemen Alajos, A jegyző ifj. Kiss József, A plébános ifj. Varecska József, A biró ifj. Mozsa Pál, A kisbiró Diczig Jenő, Jani. a vasúti Szo- lomájer István, Miska, béres Téger Antal, Vigéc Bálintffy Ferenc, Zsuzsi Szolomájer Annucka, Egy asszony ***, Menyhért Halhóber János, Öreg gazda Erdey Zsigmond, Másik gazda Hatvani Albert, Egyik csendőr Adorján József, Másik csendőr Szolomájer József. Nép, tűzol­tók. Történik ma. Az első és második felvonás András udvarán, a harmadik a községháza ud­varán. Helyárak: Földszinti páholy 10 korona, Emeleti páholy 7 K. Támlásszék 2 K. Körszék 1 K 60 fill. Zártszék 1 K 20 fill. Erkélyülés 1 K 20 fill. Számozott karzati ülőhely I. és II. sor 80 fill. III. és IV. sor 60 fill. Számozatlan karzati ülőhely 40 fill. Jegyek előre válthatók Szolomájer Gusztáv városi pénztárnoknái és a szereplőknél. Pénztárnyitás este 6 órakor. Elő­adás kezdete pont fél 8 órakor. Előadás után : Modern ruhafeslés: liffglf í Ai* 1SM|! Legszebb rnbatisztitás bármily divatszinre. * €&1 Vegyileg száraz nton! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom