Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-29 / 13. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 13-ik szám. A szatmármegyei román papok gyűléseiről, izgatásairól sok szó esett és újabban is sok szó esik a fővárosi lapok hasábjain. Különösen a „szatmári .gyűlés" foglalkoztatta és foglalkoztatja sokat a fővárosi sajtót. Ezen a hírhedt gyűlésen az illető cikkek szerint többek közt hazafiasaknak egyáltalán nem mondható beszédek is hangzottak volna el. Lázitás- sal, az uj gör. kath. egyházmegye adminisztrátorával szemben való renitenciával, sőt egyenesen államellenes izgatással vádolják a fővárosi lapok a szatmármegyei román papságot általában, Marchis Romulusz nagykárolyi gör. kath. lelkészt pedig névszerint is. A legsúlyosabb vádakkal illetik különösen Marchis Romuluszt, mint aki a szatmári tiltakozó gyűlést is összehívta volna. Oly súlyos vádak hangzottak el a szatmármegyei román papság és elsősorban Marchis Romulusz ellen az uj görög katholi- kus püspökség felállításának ügyével kapcsolatban, hogy az ügy komolyságára és fontosságára való tekintettel bizakodó reménységgel vártuk napról-napra a román papság, de különösen Marchis Romulusz nyilatkozatát. Az egész ügy, de különösen az egésznek magvát képező „renitencia“, elsősorban az uj görög katholikus püspökség benső ügye volna s legföllebb talán mint „egyházmegyei hir“ tartoznék a nyilvánosságra, ha azok az elsőrangú nemzeti érdekek, amelyekkel vonatkozásban és szoros kapcsolatban van, az egész magyarság ügyévé nem tennék. Ezen a címen pedig a nyilvánosság elé tartozik, aminthogy már oda is került, s pár hónap óta izgatottságban tart minden hazájával törődő polgárt. A vádak elhangzottak, sőt naponként hangzanak az egész ország nyilvánossága .előtt. Szolgálatot véltünk tenni a nyilvánosságnak, mikor felkerestük Marchis Romulusz gk. lelkészt, hogy tájékoztasson bennünket úgy a titokzatos szatmári gyűlésre, mint egyáltalán az ügy egész komplexumára nézve. * A szatmári gyűlés története Marchis Romulusz ur szerint a következő. Hazánk román ajkú fiai között általános, nagykiterjedésü és óriási mozgalom indult meg, midőn veszélyeztetve látták azt, ami legdrágább kincsük, az az anyanyelvűket. Még a „Chris- tifideles“-bulla meg sem jelent, midőn az elmúlt év nyarán Gyulafehérváron miniszteri engedélylyel egy óriási, impozáns, népgyülés jött össze, melynek célja volt, hogy dicsőségesen uralkodó egyházunk fejét megkérje, hogy a gyulafehérvári és fogarasi gör. kath. román érseki tartomány nemzeti területi épségét továbbra is tartsa fenn és abból egy gör. kath. román hitközséget se csatoljon át az újonnan létesítendő hajdudorogi egyházmegyéhez. Ez a népgyülés egy 50 tagú végrehajtóbizottságot választott a román nép egyházi és világi főbb férfiai közül az egész érseki tartomány területéről, mely hivatva legyen a védekezést, az egyházi és világi törvények tiszteletben tartása mellett, permanens módon vezetni. Ezen 50 tagú bizottságba a mostani hajdudo- rogi egyházmegyéhez csatolt román papok közül ketten, Marchis Romulusz és Papp Elek szaniszlói esperes-plébános lettek beválasztva. Az 50 tagú bizottság első értekezletét a „Chris- tifideles“-bulla megjelenése után julius hó végén Kolozsváron tartotta meg, mely értekezleten Marchis Romulusz meg nem jelenhetvén, kimentette magát, de azért erősen apostrQfálva volt. A második nagyobb értekezletét az 50-es bizottság múlt évi dec. 6-án Nagybányán tartotta meg illyésfalyi Papp György elnöklete alatt, azon célból, hogy miként intézze a további védekezést, micsoda eljárást kövessen, miután a Christifideles-bulla a bécsi apostoli muncia- tura decretumával kánoni végrehajtást nyert. Ugyancsak a már többször említett 50-es bizottság kolozsvári értekezletén egy szükebb 15 tagú albizottságot bízott meg, mely éber figyelemmel kisérjen minden mozgalmat, minden eseményt és szükség esetén hivja össze az 50-es bizottságot. Ezen 15-ös bizottság egy nem hajdudorogi pap tagja és két hajdudorogi román pap aláírásával a munciusi decretum megjelenése után Szatmárra múlt év december 2-ára a hajdudorogi egyházmegyéhez csatolt román lelkészeket egy bizalmas értekezletre hívta össze, hogy ott az uj helyzetet megbeszéljék, hogy egymással közöljék, micsoda hatást eredményezett a hivő népben a nunciusi decretum kihirdetése a Christifideles-bulla végrehajtása tárgyában, s hogy ott együttesen hódoló tiszteletben tartva a kánoni és világi törvényeket, mit cselekedjenek, hogy isteni és természeti jognál fogva legdrágább kincsüket, anyanyelvűket megvédhessék, s hogy ez a bizalmas értekezlet határozatait közölhesse az 50-es bizottsággal, melynek azután dec. 6-án megtartandó gyűléséről tudomása volt. Nem a Marchis Romulusz kezdeményezésére lett tehát összehiva sem a szatmári, sem a nagybányai értekezlet. A hírlapok különben is összezavarták a dolgot, mert Nagybányán nem 50 pap jelent meg, hanem az 50-es bizottság (de az sem teljes számban); hajdudorogi román pap csak 3 volt a nagybányai értekezleten, ketten a szatmári értekezlet összehívói és Marchis Romulusz, mint az 50-es bizottság tagja. Ezen gyűlésen, mely d. e. 11 órakor kezdődött, úgy Marchis Romulusz, mint másik két társa teljesen passzív álláspontot foglaltak el. A délelőtt folyamán csupa teoretikus és akadémikus beszédek hangzottak el, élesebbek a i- lágiak részéről és igen mértékeitek és okosak a négy egyházmegyéből jelenlevő klérus tagjai részéről. Délután voltak a határozati javaslatok, de azokat Marchis Romulusz csak hallomásból, nem lenne boldogtalan. Maga olyan . . . olyan jó volt hozzám. „ Az apjának kimeritőben irt és megírta azt is, hogy külföldre utaztak. II. Másfél év telt el azóta ... Egy gyönyörű reggelen kinn ültem kertjében annak a háznak, melynek melegét Danvers Bettyvel reméltem megosztani, amikor a fűben haik lépések zaját hallottam. Megfordultam. Betty volt. De nem a régi Bettv ? Nem az aranyos nyár vidám, sugárzó kis leánya, hanem egy gyenge, sovány arcú teremtés, fáradt tekintettel mélyen beesett ibolya szemeiben. Hirtelen fölkeltem és hallgatagon leültettem székemre. Azt hiszem, meg sem lepett a dolog. Fáradtan hátradőlt és becsukta szemeit. Szegényesen volt öltözve és láttam, hogy nincs jegygyűrűje. Amikor felnyitotta szemét, halkan igy szólt: — Haza készültem, de nem tudok tovább menni . . . Elfáradtam. Kocsira sajnáltam a pénzt — ezért magánál pihenek meg . . . — Őrölök, hogy először hozzám hozta az útja — feleltem hűvösen, miközben azon gondolkoztam, vájjon nem hallja-e meg a szivem lázas dobogását ? — Nem vett feleségül, — folytatta erőltetett közömböséggel — megígérte, de nem tette meg. Éreztem, hogy minden vér a homlokomba szökik, de nem feleltem. — Volt egy kis leányom, — folytatta — de meghalt. Örültem, mikor meghalt. A hangja teljesen színtelen volt. — Azt hiszem, megunt. Olyan rosszul voltam, inégcsunyultam — a baba születése előtt három hónappal elhagyott, Még most sem szóltam. Mit is mondhatna ilyenkor valaki ? — Végül — folytatta az élettelen hang— amikor a kicsike maghalt, elhatároztam, hogy hazajövök. Az emberek jók voltak hozzám, segítettek és most itt vagyok. Nevetett — nagyon halk, reszkető nevetés volt, rossz volt hallani! Eszembe jutottak a régi sugárzó napok nevetései és énekei . . . Bementem a házba ennivalót és bort hoztam neki. — Ha egy kissé összeszedte magát — szóltam hozzá — akkor haza kisérem az apjához. Azt szeretném, ha egyelőre nála maradna és azután, ha már megszokta a gondolatot — feleségül veszem. Csak egy perc — nyújtottam feléje kezem, mikor láttam, hogy beszélni akar — feleségül veszem magát, Betty, de . . . de nem kérek mást magától, csak azt hogy ápolhassam, védhessem, mintha a testvére volnék . . . maga újra erős és egészséges lesz!... Szomorúan rázta meg fejét. — Nem ez nem lehet ... ezt nem tehetem . . . Jonh, maga nem tudja, hogy menynyit gondoltam magára — a régi nyár viruló rózsáira . . , — Vissza fognak még térni azok . . . — Soha . . . Azok a rózsák nekem sohase nyílnak többé! Mielőtt a kis leányom megszületett — nap-nap után, éj-éj után egyedül voltam. Maga férfi, nem tudja mi ez! El akartam hitetni magammal, hogy minden asz- szony ezt érzi ... és hogy akkor is olyan kétségbeesett és reménytelen lennék, ha a maga gyermekére várakoznék — de — — De? . . . — De nem hittem el. Tudtam, hogy egészen mindegy . . . Hallgattunk. — Betty, — szóltam halkan — mit érez a szive most irántam? Feleségem lenne-e? — Nincs jogom ehhez ... A világ szemében rossz asszony vagyok, akinek meg kellene csókolnia a maga lábát és bűnbánó köny- nyekkel visszautasítani az ajánlatát ... De én fáradt vagyok — nyugalomra van szügségem. Aludni, aludni, aludni akarok — oh, gondol- kozhatom-e rajta — adhatok-e később választ? 111. Őszszel megtartottuk az esküvőt és a wesi hegyek közé mentünk. Betty maga választotta és egézsége egy időre helyre állt. Tavaszra azonban újra meggyengült és karomra támaszkodva járta velem a kerti utakat és szomorún nézte a tovaszálló felhőket. Ezekben a napokban a lelkünk egyre szorosabbá forrt és nagyon kevés részlete volt canadai életének, amit még nem ismertem. Stornoway minden elképzelhető kegyetlenséggel megismertette és agyongyötörte e szegény teremtést, még a durva ütésektől sem kímélte meg . . . Egy éjszaka, amikor Betty már fehér ágyában aludt, a könyvtárszobában ültem és — gondolkoztam. Tudtam, hogy a feleségem, az egyetlen asszony, kit életemben szerettem, meg fog halni , . . Stornoway ellopta és megölte őt. Tudtam, hogy más nőt is elvesztett, összetört — a világ boldogabb lesz nélküle . . . Amit terveztem, nem bosszuállás volt, hanem — igazságszolgáltatás ! Elsőrangú női divat-terem. Párisi és berlini modelek felöltők, pongyolák és blúzokba Costümökef és francia toaletteket saját lyembe mérték szerint készítek. miibeKATZ divatterme MGYEÁBOLY.
