Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-11 / 2. szám

IV. évfolyam. Nagykároly, 1913. január 11. 2. szám. Nagykároly és Érmellék Ä Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) stN Hirdetések szintén ott vétetnek fel. j#s- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. V E T Z Á K EDE. Felelős szerkesztő: j Föinunkatárs: DR. GÓZNER ELEK. j DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. Mg- MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. -*f A LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre .......................................8 korona. Fé l évre................................. . . 4 korona.—* Ne gyed évre..................................2 korona^* Eg y szám ára.............................20 fíllérc»­Ap ró dolgok sokszor a legnagyobbakkal vannak ösz- szefiiggésben. Pritula urnák nem számí­tolják le ötven koronás váltóját, mert pl. Anglia és Németország közt „feszült a viszony“. Ilyen nagy dolgokkal össze­függésben lévő apróság a mi apró böl­csünk apró svindlije. Ahogy Pritula ur ötven koronás váltója révén kapcsolatba jut a világpolitikával, ami íalmud-embe- rünk is belebonyolódik a haladás, a tu­domány ezer szála közé — ügyefogyott svindlije révén. Ezen a szón, hogy „tudomány“ a „józaneszü“ nép valami nagyon nem tiszta munkát ért. „Tudománya van“ a világosfejü nép szótára szerint pl. a ja­vasasszonynak. Aki ördögökkel cimborái, titkos igéket tud, komaságot tart a po­kol minden lópatás fiával, aki szelle­mekkel trafikál éjfélkor a keresztuton a temető mellett, aki ért a megrontáshoz, tud szemmel megverni, bájitalt főzni, aki Luca napján seprűn lovagol: annak „tudománya van“. De nemcsak a nép, hanem a mű­veltségnek csillogó mázával vékonykán bemázolt u. n. műveltebb osztály sem tudott még odáig emelkedni, hogy a tudomány valami nagyon, de nagyon tiszta munka, a legtisztább munka a vi­lágon. Aminek semmi köze sincs ör­döghöz, pokolhoz, keresztuthoz, Luca- naphoz, bájitalhoz, meg titkos igékhez. Elszomorító, az elpityeredésig el­szomorító dolog, hogy mig maga a tu­domány a legmagasabb bércekre hág naponkint, mindig föllebb és föllebb, közelebb és közelebb a világossághoz, az éltető naphoz, az emberiség nagyré­sze még varázsigéket mormolva botor­kál a boszorkánykonyhák setétségében. Az efféle talmudolvasók, jövendő­mondók, napkeleti bölcsek egész lényét valami misztikus köd veszi körül a jám­bor emberek szemében. „Tudományuk van.“ Testi rútság, testi vagy szellemi fogyatkozás az első kellék a nagy „tudo­mányhoz.“ Valami olyan „nem is ember“ formájának kell lennie a „tudományos“ embernek. Nem szabad olyannak lennie, mint magunk vagyunk. Ahogy a közép­korban boszorkánysággal a rut banyákat s a feltűnő szépségű leányzókat vádolták, akik elütöttek a megszokott normától, a mai „bölcsnek“ is valami nem normális, valami rendkívüli, valami torz jelenség­nek kell lenni. Pedig a tudomány valami nagyon emberi dolog, amelynek nincsenek titkos jelei, alvilági munkatársai. Emberi dolog, amelyhez minden szükséges inkább, mint testi degeneráltság. Nem kell gnómnak lennie az embernek, hogy belekóstolhas­son a „titkos“ bölcseségbe. Ami „titok“ van a földön, az titok a leggnómabb torzszülött előtt is. Ami titkot pedig meg­fejtett a tudomány, azt minden titkolódzás nélkül nyújtja az emberiségnek. Nyújtja, de nincs, aki elfogadja. Borzasztó szakadék tátong a tudomány­nak mai állása s a mai emberek nagy része között. Minden korszak bemázolja a maga gyermekeit úgy nagyjában a maga kul­túrájának hig mázával. Kit csak itt-ott, kit tetőtől-talpig. A gőzgéphez, villamos­hoz, telefonhoz hozzászokik a legmüve- letlenebb ember is. Használatba is tudja venni. Fel tudja srófolni a villanyt, el tud menni a masinán égész Pestig. Az isteni Plato, ha most feltámadna, halálra rémülne egy automobil láttára. A bürgözdi atyafinak már a lova sem ijed meg tőle. Csakhogy mig Plato lelkét átitatta korának egész tudománya, művelt­sége, a bürgözdi ember „kultúrája“ hit­vány cserépkorsón vékony festékréteg, amely a legkisebb ütődésre menten lepattog. Gyönyörű eredményei vannak ma már a tudománynak. Maholnap azon sem csodálkozunk majd el valami nagyon, ha az élet titkát, a torz gnómok előtt is rejtett titkát fedi fel a jövőbe, múltba, sötét rejtelmekbe diadalmasan bevilágító tudomány. Az orvosok maholnap szivet, vesét úgy plántálnak át, mint a kertész a káposztarászát s a jámbor emberek nagy része ott tart, hogy a viz külön lézuska csizmája. Irta Krúdy Gyula. A Jámbor utazóhoz címzett fogadóból egy reggelen két lerongyolt, félig meztelen vendé­get dobott ki Hires korcsmáros szolgái segítsé­gével. Az utszéli fogadó ama nagy országút mellett állott Eperjes és Bártfa között, amely országút a középkorban Európa mindenféle nemzetének fiait látta elvonulni. Kereskedők s koldusok, katonák és barátok, haramiák és za­rándokok, akik északról délnek tartottak, ezt az országutat taposták és a Jámbor utazó vár- szerű falaival és kapujával biztonságot nyújtott az országút vándorainak. Harminc szekér is el­fért a fogadó udvarán és a merénylő haramiák, akik vamerőségükben olykor megtámadták éj­nek idején a fogadót, amidőn gazdag kalmárok ütötték föl odabenn tanyájokat, bevert fejjel menekültek el a Jámbor utazó környékéről. Hires, a tagbaszakadt fogadós nagy kutyáival és zömök, szélesvállu legényeivel talán még rendes katonaság ostromát is visszaverte volna. Krakkótól Kölnig jó hírneve volt a Jámbor uta­zónak és a kereskedők gyakran kerülőt tettek rendes útvonalukról, hogy biztonságban legye­nek a pihenés napjaiban. Az a két vendég, akit az említett havas, téli reggelen a jámbor utazóból a testi erők fensőbbségénél fogva a továbbutazásra fölszó­lítottak, nem tartozott sem a békés kalmárok, sem a jámbor zarándokok fajtájához. Zsoldos­katonák voltak, akik a cseh háborút végigvere- kedték és Milánóba készülődtek, mert azt hal­lották, hogy ott némi csetepaté ígérkezik. Hosz- szuhaju, bikanyaku, vadtekintetü hadfiak voltak, akik verekedésből tartották fenn magukat. Min­denféle fogadóban talán be sem fogadták vol­na őket, mert a zsoldos-katonának nem a leg­jobb hire volt békés országokban. De Hires nem az az ember volt, aki megijedt a vitézek­től, amikor az egyiknek aranyos markolatu kard csüngött vállán, a másiknak pedig kékróka szolgáltatta a prémet bekecséhez. Országok bejárása alkalmatos nagy bivalybőr-csizmák a lábakon, amelyeket a zsoldos-katona sem emészt el életében, de három-négy generáció is elhasz­nálhatja békeidőben. Azonkívül jó cseh és len­gyel aranyak is rejtőztek a széles övékben és Híres uram figyelmét a vastag ezüstkarika sem kerülte el, amely az egyik vendég fülében ló­gott. Befogadta tehát a zsoldosakat és a kony­hában, a tűzhely mellett jelölt nekik helyet a zsupszalmán. A takaréktüzhely fölé pedig föla­kasztotta az öblös bográcsot, amelyben éjjel­nappal bor főtt. A főtt bornak talán kevés ha­tása van egy krakkói takácsra, a zarándok-em­ber, aki jóban fáradozik, szintén nem izgul föl a bográcstól, de a zsoldos-katona elveszíti minden akaraterejét, amint forrni kezd a bor a Báli és alkalmi újdonságok úgyszintén tfill, : és gazé sálakban a legszebb választékkal K™RubleMy Kálmán divatáruháza szolgál Nagykároly, Deák-tér 18. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom