Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-15 / 7. szám
L NAGYKÁROLY ES ÉRMELLEK. 7 szám. 4- k cldaL a hitelezők nem szorulnak tanácsra, támogatásra, előbb-utóbb csak bevasalják követeléseiket. Arról van szó, hogy a különféle kikerül- getési módok a hitelezőket gyanakodókká teszik mindenkivel szemben. Megcsappan a hitel, de meg aztán a mai nehéz pénzviszonyok közt a hitelezőket is sajnálni lehet. Szilárd alapokon nyugvóknak látszó cégek buknak sorban nap-nap után, a tisztelt adós urak. pedig uj trükkökön törik a fejüket, hogy lehetne kikerülni a fizetést. A fizetést kijátszó trükköknek egyik nagyon terjedőben levő fajtája az adóvégrehajtással űzött visszaélés. Az adós ur nem azért adós, hogy fizessen, nem fizet hát adót sem. Erre megjön az ádóvégrehajtás. Csakhogy az adó- végrehajtást nem hirdetik meg; a végrehajtó ur, a becsüs s pár jó barát játssza végig az árverési komédiát. A jóbarátok formaliter megveszik pár fillérért az egész berendezést, a végrehajtó köszön s mosolyogva távozik. Ha már most jön a végrehajtó, hogy Peches és társa nevében le- és felülfoglalja az adós ur ingó- bingó holmiját, az adós ur mosolyogva jelenti ki, hogy minden le van foglalva adóba. A hitelező mehet a sóhivatalba. Úgy a hitelezők mint a hitelbe vásárlók érdekeinek megóvása céljából szükség volna itt valami intézkedésre. Az igaz, hogy a fifika ellen hiába való minden védekezés, de legalább meg kellene valahogy nehezíteni az efféle bujócska játékot. Minálunk is kezd már elharapódzni ez a játék, jó lesz idejében szemmel tartani a tagadhatatlanul ügyes játszókat. & jósnő. Aki még mindig hisz a nép józan eszében, aki azt hiszi, hogy az istenadta nép már természettől szerfelett bölcs, okos és józan gondolkodású, menjen el Érdengelegre és tegyen látogatást Rocska János, Gyetkó Imre atyánkfiánál meg Veres Jánosné atyánkleányánál. És kérdezze meg tőlük, hogy tudták elhinni annak a vén cigányasszonynak, aki olyan csúfosan rászedte őket, hogy a tudás, a mindentudás ból az útra, mert ilyen tájban szokott arra a csendőrök két embere portyázni. Egészen meg- virr.d közben, a nap fölkel s megcsillan a csendőrszuronyokon, amelyek a vetések között feltünedeznek. Megvárja az errébhaladásukat és jelenti a katonáknak az esetet, hogy lövés történt. A két csendőr elmegy a tanyába körülnéznek mindent. Az ajtón egy egész sor luk van, amint a sörétek átütötték. Nyomot keresnének, de a homokban nincs nyom, mert abban köny- nyen összefolyik. Ha volt is, János meg a kutya már összetaposták. A búza is összehajlott már azon a helyen, ahol az éjjeli támadó belesurrant. Így hát tanácstalanul állnak. — Cigány nem volt — mondta a csendőr — mert most nincsen a határban. Hanem nincsen magának valami haragosa a környéken ? Hát hiszen, ha mindent el volna szabad mondani, amit gondol az ember, majd mondana János most sokat. De nem szabad mert köny- nyü vádolni, de nehéz tanúsítani. Ennélfogva a ne szólj szám, nem fáj fejem régi igazsága járja itt is. — Lőhet, hogy van titkos haragosom, de pem tudok róla. Olyan, aki mögmondta volna szömbe, hogy csakugyan ellenségem, olyan nincsen. Nézi a káplár Jánost s megint kérdezi: — Nem nógatja itt magát valaki, hogy adja el ezt a kis földet ? — Dehogy nem, — esik bele a szóba az asszony. — Nem is egy, de az egész szomszédság. Valamennyi kitúrna bennünket ebbiil a )ds örökbül. Bóiingat a káplár, hogy hiszen éppen ez ez. Valamennyi, az senki. Égy valaki. De ki az az egy? raktára pont az ő sunyi koponyájában van. A derék érdengelegieket bizonyára még a mi bölcsünk, a hires talmudolvasó csodálatos bölcsessége tartotta bűvöletben, mikor a cigányasz- szonynak „felültek,“ merthogy vidékről is szép számmal keresték fel a világ legkisebb emberét az alatt a hónap alatt, melyet városunkbán oly eredményesen töltött. Tulajdonképen nincs is mit csodálkozni az érdengelegieken, — miker városunk értelmes lakossága is „tudományt“ szomjuhozva ácsorgóit a talmudolvasó előszobájában. Az értelmes, józaneszü nép előtt mindig hitelre talál az, aki azt állítja, hogy olyasmihez ért, amihez senki sem ért. De tartsunk rendet. Rocska János érdengelegi lakosnak még december havában eltűnt egy hízója. Nyoma veszett teljesen, mintha a föld nyelte volna el. Ilyenkor van szükség jósra, vagy jósnőre. Kócsé Teréz érdengelegi cigányasszony, aki jártas az efféle tudományokban, jelentkezett is, hogy ő „megjósolja“, hol van a hizó. Eleinte csak 2 koronát kért, de látván, hogy hisznek a tudományában, nem akarta azt olyan olcsón pazarolni s lassacskán 60 korona készpénzt, egy csomó sertéshúst meg ruhaneműt csalt ki a hiszékeny embertől. Sőt már fenyegetőzni is kezdett, hogy ha nem teljesitik kívánságát, az egész háznépet kifordítja a bőréből. No, hát ennek már fele sem tréfa, mit csinálnak ők bőr nélkül, pucéron, s megadtak neki mindent, amit csak kért. A készpénzzel együtt 192 korona értékű holmit csalt ki ilyen módon a tudós hölgy a tudatlan embertől. Ugyanez az érdemes perszóna neszét vette annak is, hogy Gyetkó Imre szintén érdengelegi lakosnak egy báránya elveszett. Ajánlkozott, hogy 1 korona 99 fillérért megkeriti a bárányt. Gyetkónál nem volt pénz, szabadkozott is a tudományos segítség ellen, de a cigányasszony ráijesztett, hogy ha nem fizet, megrontja az egész juhnyáját, hogy mind egy szálig elhullik. Szegény Gyetkó végső szorultságában az óráját adta oda a ravasz jósnőnek. Talán az egész bárányka nem ért annyit, merthogy Gyetkó szerint az óra 5 pengő forintot kóstált uj korában. Nézi az udvar homokját, keres valamit. Aztán hirtelen lehajol. — Ez megvan. Az egyik. Ez az egyik puskalövéshez való fojtás. A másik nincs meg. Talán elégett, vagy elfujta a szél a búzába. De ez a papiros megmarad. Az a fojtás ez, amely az. eliiltöltő fegyver csövében a puskapor meg a sörét között szokott lenni. Kissé megfogta a puskapor lángja, némely része elégett, de azért a nagyobb darabja megvan. A csendőr vigyázattal bontogatja. Azután azt mondja : — Van itt a szomszéd tanyában egy iskolás gyerek? — Van egy kicsi. — De már az első osztályon túl van ? — Alighanem túl. — mondja János, — mert már tavaly is járt a tanító ur elébe. Miért kérdezi ? — Csak azért, — feleli a csendőr s mutatja a papirost, — mert ennek a fojtásnak a papirosa ábécés könyvből van kitépve. Tud olvasni ? — • Tudok. — Hát olvassa el, mi van rajta. S Pál János olvassa az ábécés könyv gyűrött, szakadozott papirosáról:. . . z is—ten az ég—ben la—kik . . . Egymásra néznek. Az asszony szomorúan fölsóhajt: — Istenöm, te odafönt laksz. De mire idáig lejut a neved, a puska csövébe kerül. — Hát az úgy van — mondták a csendőrök s mennek tovább, keresni azt a tanyát, amelyiknek az ébécés könyvéből az a bizonyos lap ki van tépve. Veres Jánosnénak avval csavarta el a fejét, hogy a háza alatt nagyon sok pénz van, ő 20 koronáért meg 10 rőf vászonért „kiolvassa“ onnan. Ez annál is inkább ajánlatos lesz, mert az a sok aranypénz, ha ott marad, egy év múlva mindnyájukat megöli. Veresné természetesen szerfelett megrémült és fizetett, mint a köles. A cigányasszony még természetesebben sem a hízót, sem a bárányt nem kerítette meg, sem a pénzt nem „olvasta ki“ a ház alól, hanem jót vigyorogván aszott markába, meglépett a pénzzel, hússal, vászonnal, ruhaneművel, órával, vászonnal együtt. Ilyen aratása sem volt még a „tudományinak, amióta világ a világ. Ha az ember ilyesfélét a zulukafferekről hall, akkor is kétségbe esik az emberi nem, a teremtés koronájának, a homo sapiensnek sapientiája fölött. Ez pedig itt történt a szomszédban. Utóvégre nagyobb dolgok is történnek most a világban, de aki tudja, mekkora lelki setétség van e mögött az eset mögött, annak sírásra facsarodik a szive. HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a délelőtt folyamán. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van minden nap d. e. 10 órától 12-ig. Február 16.-án a Nagykároly—Erdőd Vidéki Takarékpénztár közgyűlése saját helyiségében. Február 22.-én a Nagykárolyi Kereskedelmi és [parbank R.-t. közgyűlése délután 5 órakor saját helyiségében. Február 22-én a Polgári Takarékpénztár közgyűlése d. u. 4 órakor saját helyiségében. Mai számunkért Vetzák Ede dr. ügyvéd, lapunk főszerkesztője felelős. Személyi hir. Debreczeni István, kir. tanácsos, polgármester, mint örömmel értesülünk, átvette hivatalának vezetését. Városi közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete 1913. évi február hó 16-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. A város által nyilvános előadások, mutatványok és vigalmak után fizetendő dijakról alkotott s belügyminister ur által jóváhagyott szabályrendelet kihirdetése. 2. Az állami polgári leányiskola épületnek állami elemi iskolává kibővítése és átalakítása munkálataira beérkezett ajánlatok elbírálása s a vállalati szerződés megkötése tárgyában intézkedés. 3. Buzgó György és társai kérelme az Akáczfa-, Hunyady- és Körtefa-utcák kiköveztetése s az uj Akáczfa- utca világítása iránt, b) ifj. Kaufmann Adolf és társai kérelme a Czifrasori-utcarész kiköveztetése iránt s c) Széchenyi Lajos kérelme az Akáczfa-utce kiköveztetése iránt. 4. A városi rendőrök, tűzoltók s szolgaszemélyzet tagjainak s utkaparóknak kérelme, fizetésük megjavítása iránt. 5. Intézkedés a vadászterület bérbeadása iránt s az árverési feltételek megállapítása. 6. Néma Gusztáv közigazgatási jegyző és tanácsnok kérelme annak megengedése iránt, hogy a nagykárolyi birtokossági malom r. t. igazgató- sági tagjává történt megválasztását elfogadhassa. Kinevezés. Tokányi Ferenc állategészségügyi felügyelőt, városunk fiát, főfelügyelővé nevezte a földmivelésügyi miniszter. Kinevezés. Klósz Ákos, nagykárqlyi m. kir. dohánybeváltó hivatali gyakornokot a pénzügyminiszter dohányjövedéki segédtisztté nevezte ki. Eljegyzés. Szénián Pál rpáv, műszaki hivatalnok, gilvácsi vasúti mühelyfőnök, jegyet váltott Csanáloson Tempfli Károly leányával, Erzsikével.
