Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-15 / 7. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. 7-ik szám. Akadémikus hajlandósága elmélkedők nem nagyon szokták meggondolni, hogy a nyilvánosság előtt végbevitt elmélkedéseik, pláne ha az a hely, ahol elmélkednek, különösebb fontosságot ad szavaiknak, nem maradnak, nem maradhatnak akadémikus elmélkedések, hanem ilyen vagy olyan hatást eredményeznek, de valamilyet mindenesetre eredményeznek a való életben is. Ilyen akadémikus elmélkedés jelent meg egyik szatmári laptársunk, a — Heti Szemle egyik korábbi számában „egy uj iskolatípusról“. A cikk írója szerint az uj püspökség felállításával egészen uj középiskola-tipusra van szükség, nevezetesen olyanra, amelyben a görögöt intenzivebben, már az I. osztálytól kezdve tanitanáx. A nagykárolyi főgimnázium nem ilyen tipusu iskola, mert hiszen ilyen még nincs is, Nagykároly tehát alkalmatlan hely az uj görög katholikus püspökség székhelyének fel - állítására. Annál alkalmasabb azonban Hajdu- dorog, ahol még semmilyen középiskola sincs, az uj tipusu gimnáziumot tehát fel lehetne állítani. Mielőtt a dolog meritumára megtennők a magunk egyetlen észrevételét, sietünk megjegyezni, hogy ezeket a fejtegetéseket tisztára akadémikus jelentőségüeknek igyekszünk felfogni, mert nem hisszük, hogy laptársunk keresve keresett volna bármi kis akadályt, hogy azt talán Szatmár városa nevében Nagykároly törekvése elé görditse. Nem hisszük, hogy a szatmáriak, maguk nem kaphatván meg az uj püspökséget, Nagykárolyt is el akarnák tőle ütni. Legkevésbbé tesszük ezt föl a „Heti Szemléről“, pláne mikor az egész megye sajtója osztatlan lelkesedéssel karolta fel ügyünket. De még igy is, ha pusztára elméleti fejtegetéseknek nézzük azokat a sorokat, melyek talán eszmecsere kiindulási pontjául akarnak inkább szolgálni egy pedagógiai kérdésben, hányójukkal kell majd harcba szállni annak a kis földnek a megragasztásáért. Ez a neve: ragasztás. Ragasztani a meglevőhöz újat, akármi csippet-csuppot is, csak területében szélesbedjen és hatalmasodjon s legyen majd mit örökölni a fiuknak. Mert az a vagyon, amin rajta áll az ember és ami nem szalad ki a lába alól. * Pál János aféle szegényes ember. Két kézi munkás, meg van egy kis földje is. A kis földön egy kis ház, mint mondani szokás: úgy soványosan vannak, de azért elélnek, mert az egész család csak az asszony meg egy gyerek. Az egész birodalma csak néhány holdnyi. de ez merészen áll nagyobb földek között. János, mikor a maga dolgától ráér, szorgosan jár napszámosmunkára, de az asszony is, mióta a gyerek már akkora, hogy attól lehet menni. Vannak szőlők is a környéken, azokba gyakran kell munkásember is, asszony is, mert az olyan dolog, az a szőlő, hogy ott mindig van tennivaló. így hát keresnek és csendben éldegélnek, olyformán nézvén kis örökföldjüket, mint a szentséget. Kisértésben ugyan gyakran vannak vele. A szomszéd mind jómódú s mind terjeszkedni vágyna a földjével. Volna pénz mindenütt, néhány uj holdat ragasztani a régihez. Egymástól nem vehetnek, azt tudják nagyon jól, igy hát reménységüket mind abba vetik, hogy mikor pusztulnak majd el ezek a rongyosok. No, majd, majd . . . Azonban a pusztulás nem akar elkövetkezni. Jánosék élnek a szegénység kenyerével és a kétkari munka erejével, kis holdaik pedig állnak egymás mellett rendületlenül. Az ember nem kártyás, nem mulatós, az asszony nem cifrálkodó, nem parádéznak, még csak kerítést se készítenek a tanya elé, mert minek kis helyre nagy udvar: jobb, ha abban is búza terem. . Szóval ezeket nehéz kivárni. mint harcos fegyverül egy aktuális ügyben, igy sem nyomhatjuk el azt a véleményünket, hogy ebben az esetben talán alkalmasabb hely lett volná p. a Tanáregyesületi Közlöny vagy a Magyar Középiskola ennek a cikknek az elhelyezése, ahol a kérdés minden melléktekintettől ment, pusztán tudományos megbeszélést provokálhatott volna. Mert — s ezt a Heti Szemle époly jól tudja, mint mi — a napi vagy heti sajtó minden „elmélkedése“ a cselekvés jellegével bir, beleszólást jelent a napi küzdelmekbe, bátorító vagy tiltakozó beleszólást s nagyon meg kell mérni a komoly megfontolás finom mérlegen miden szót, melyet a napi küzdelembe dobnak. Tett minden szó, meg kell gondolnunk, mit akarunk tenni fölemelt szavunkkal. Kiforratlan, megbeszélésre türelmesen váró elmélkedéseknek nincs helyük a küzdelemben. Kész határozott állásponttal állhatunk csak oda. Az elmélkedés csak arra jó itt, hogy esetleg megmagyarázzuk állásfoglalásunkat. Mit akar már most a Heti Szemle ? Mellette vagy ellene van-e az uj püspöki székhely Nagykárolyban való felállításának? Vagy csak szemlélődni, elmélkedni akar? Vezető helyen, minden megjegyzés nélkül jelent meg az előbb említett cikk! A Heti Szemle állásfoglalása ebben az ügyben nem közömbös ránk nézve s bizonyára nem veszi zokon, hogy ennyire figyelemre méltatjuk. Ami már most a dolog meritumát illeti, hát bizony arra az „uj tipusu“ iskolára semmi szükség sincs. Szavainkat avval, amit előbb az elmélkedésről mondottunk, magunk fosztottuk meg előre az objektivitás hitelétől, s talán úgy is festhetne a dolog, hogy pro domo beszélünk, de a kérdés oly világos, s a felelet oly nyilvánvaló, hogy nem-padegógusok számára is egy szóval elintézhető,. Ha a mai tipusu gimnázium olyan mértékben tanítja a görög nyelvet, hogy ennek a gimnáziumnak elvégzése Rejtett gondolatok támadtak ugyan egy- egy emberben afelől, hogyha nem kapnának munkát s azon nem keresnének, idővel csak felélnék a földet. De az csak olyan dondolat- forma, aminek értelme nincsen, mivelhogy elsősorban jó munkások, másodsorban pedig úgyis kevés a munkás, örülni kell, ha dologidőben kapni lehet belőle elegendőt. Mert ilyen bajok is vannak, ez valamely újféle veszedelem. Ahogy a ragasztások nyomán nagyobbodnak, mára munkáját nem bírja ellátni maga a gazda családja, különösen, ha kevés a gyerek. Vagy ha volt is elég, de felnőttek, megházasodtak, vagy férjhez mentek s kiröpültek az otthoni fedél alól. Akiknek az egykori örökföldjéből a ragasztások támadtak, a nincstelen- ségbe jutott emberek vándorbotot fogtak a kezükbe s mennek kijebb, be a pusztákba, töretlen legelőföldet keresni bérlet gyanánt. így hát fogy a kétkézi erő, pedig a dolog szaporodik. A szőlőnek, gyümölcstermő kertnek annyi ártó veszedelme támadt, hogy tizszeranyi munka van vele, mint ezeknek előtte. Tettek tehát Pál Jánosnak olyanféle ajánlatot, hogy adja el a földet, de azért ne menjen el a határból. — Már hogy nincstelen zsöllér maradjak ? — riadt föl János. — Az. Van hely, ahol elférsz. Azután a pénz, amit a földért kapsz, kamatozik odabent a városon a bankba. Sömmi gondod rá, adót se fizetsz utána. Van ilyen zsellérféle állapot. A ragasztott földeken, a melyeknek lábuk kelt az egykori örökös alól, mindig marad valamely risz-rosz tanya, kidült-bedült oldalú, fakófalu, mint a milyenben már lakdosni szokott az, akinek úgyis kifelé áll onnan a szekere rudja. Az ilyen tanyának haszna nincsen; ha magára hagyják előbb- utóbb csak bedől végképp s még azt sem mondja, hogy befellegzett. Néha tűz -is támad az ilyenben, nem tudni mi okból s vert romfaután az egyetemre mehet a növendék, hogy görög tanári pályára készüljön, egész bátorsággal elmehet ugyanavval a tudással a szemináriumba, a görög katholikus papi pályára. Pedagógus ember azonfelül azt is fogja tudni, hogy a gimnázista gyerek négy évi nyelvtanulás után (I.—IV. osztály magyar, latin, III. és IV. osztály német) megösmerkedik mondhatni az összes nyelvtényekkel, úgy, hogy az V. osztálytól kezdve a mai rendszer mellett ugyanazt az anyagot négy év alatt is elvégezheti, melyet pl. a latin meg német nyelvtan előzetes tanulása nélkül, ha tehát a görög kapcsán kellene megismerkednie a nyelvtényekkel is, 8 év alatt sem igen lehetne elvégezni. Felesleges tehát már az elsőtől nyaggatni a görögöt, hisz négy évi magyar, latin meg német nyelvtan eléggé előkészíti a gyermeket a görögre is. Azt is tudjuk, hogy nem csak nyelvtanból áll a világ, hogy irók is éltek Hellas derűs ege alatt; nem mondhatjuk, hogy a mai tipusu gimnázium valami rengeteget végez ezen a téren, tagadhatatlan, hogy több sem ártana, pl. egy kevés a tragikusokból, de ami elég a klasszikusokból egy leendő görög tanárnak, az elég lesz a görög papnövendéknek is. A középkori irodalom tanulmányozására meg ott a szeminárium. Sőt a klasszikusok behatóbb tanulmányozására is lehet itt esetleg időt szakítani. De, mondom, ezek pedagógiai kérdések, melyekről lehet értekezést Írni, felolvasást tartani, csak azt nem szabad megcselekedni, hogy alkalmatlan helyen való fontoskodó feszegeté- sükkel esetleg akaratunk ellenére ha még oly csekély akadályt is gördíteni látszassunk néminemű törekvések elé, melyeknek sikere esetén bennünket semmi kár sem ér. Fizessünk elő a Nagykároly és Érmellék“-re. lai azután évekig meredeznek a szomorú elha- gyatottságban mig csak szét nem mossa az eső s a téli viharok egyenlővé teszik a földdel. Alkalmas tehát az elmaradt házba lakót fogni, ha akad. Van eset rá, hogy akad a nincstelen- ségből. Az ellakik benne, valamennyire rendben tartj, mert azzal kénytelen, ha nem akar kibetegedni belőle. A lakásért szolgál ezzel meg amazzal a dologgal a gazdának: aféle kisded hübéresség ez, zsellérségnek neveztetvén. S hűbéri várából aztán mikor ráér, járhat napszámba, amerre akar. Ezzel az állással megkínálták Pál Jánost is, de nem vállalta. Ha a magáéban lakhat, a más kezelába legyen. És elváljon kis örökföld- jétől-e vájjon ? Gyermekének ne maradjon semmisem abból, ami egykor volt s amiből valami kevés még ő rá is maradt. Nem lehetséges ez. Otthon az asszony is ijedten hallgatta az efelől való beszédet s gyermekét szorgos félelemmel húzta az ölébe. Apáink örökét e!kótyavetyéljük-e s menjünk világnak, mint a Döme kutyája? János mosolygott, de erősen mondta: — Nem, nem mögyünk. Csak az Isten erőt, egészségöt adjon. Hisz arra szükségünk van közös mindnyájunknak, mivelhogy nélküle semmire sem mehetünk . . . * . Este van, a nap már régen lehaladt aludni s földi élet is pihenni tér. Sötétes a világ, a hold még nem jár fönt az égen, de a csillagokat kigyujtották az égi pásztorok. Nyolc óra körül jár az idő, szegényhelyen ilyenkor, hogy a világitó olaj ne fogyjon, elteszik magukat holnapra: kászmálódnak, vackolódnak, feksze- lődnek, miként ahogy ez az eset van most Pál Jánoséinál is. Lepihennek. Azután akkor azt mondja valami az udvarban, de rettentő hangosaa hogy drrr! Lövés, A tanya bezárt ajtajára lőttek.
