Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-22 / 47. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 47-ik szám. A hatósági husszék. A makói rendőrkapitány levele lapunkhoz. Lapunknak egy pár héttel ezelőtti számában, a husdrágaság elleni mozgalmak során, megemlékeztünk Rákosy Gyulának, Makó város rendőrfőkapitányánaK országosan ismert, eredményes akciójáról, melyet az ottani husdrága- ság megszüntetésére indított. Mint legutóbbi számunkban jeleztük, szándékunkban volt valamelyik hatósági husszék tervezetét a közönséggel megismertetni. Felbátorodva a szives előzékenységen, mellyel Rákosy Gyula rendőr- kapitány ur a hozzája forduló városokat útbaigazításokkal ellátta, felkerestük mi is a kiváló rendőrkapitányt, ki kérdezősködéseinkre igen szives, kimerítő levéllel válaszolt. A nagyon becses és érdekes levélből itt közöljük a nagyközönséget is érdeklő részeket. „Nekem semmiféle tervezetem sincsen, csak annyi a nyitja, hogy magam csinálom, nem ankétezem, mert a tanáccsal is megpróbáltam, de ott sok az ok, hogy nem vezet sikerre.“ „Az egészben az a fő, hogy az ember ne függjön senkitől, mert hihetetlen, mi mindennel igyekeznek nehézségeket okozni. Még pénzt sem kértem a várostól, hanem próbavágás címén magam csináltam, a saját pénzemből s az elég tisztességes polgári hasznot a legénységemnek általam gyűjtött takarék tőkéjéhez tettem.“ Az ezen a téren már tapasztalt rendőrkapitány igen előnyösnek tartja a hatósági mészárszék felállítását, mint Írja: „. . . ugyanaznap lemennek az árakkal, vagy egy hétig dacolnak, de végre is engedniük kell, mert a hatóság tovább bírja.“ Annál is inkább bírhatja tovább, mert egyáltalában nem kell ráfizetnie. A vállalat, minden ráfizetés, áldozat nélkül, saját magát tartja fent, amint ezt a Rákosy kapitány ur által rendelkezésünkre bocsátott adatok mutatják. „Vettem egy három éves vörös tehenet 330 kg. élősúlyban, kilónként 70 fillér vételárért. Azonban a szokásos 10 °/o leütésével marad 297 kg. fizetendő = 207 K 90 fillér. A vétel nem volt sikerült, amit mutat az, hogy levágás után kikerült belőle tiszta hús: 77 kg. eleje és 82 kg. hátulja, összesen 159 kg. Egybevetve a vételárat a nyert hússal, 1 K 30 fillérbe kerülne egy kg. Mellékterményekből bevettem: A bőr súlya 24 kg á L30 f 31 K 20 f. Faggyú 6 kg. á 40 f . . . . 2 ti 88 „ Bél 1 K ............................... 1 n » Ö sszesen: 35 K 08 f. Kiadás volt: Vágatási dij fogyasztási adóval 12 K 69 f. Levágásért munkadij .... 2 n n Kilónként 4 f a Kimérőnek . . 6 „ 36 „ Boltbér egy napra .... 3 yy yy Beszállítás, fuvar ..................... 2 yy yy 2 métermázsa jég..................... 6 yy yy Csomagoló papiros .... — » 52 „ Mázsálás.................................... — I, 20 „ Összesen: 32 K 76 f. Tehát a melléktermények fedezik az összes kiadásokat s a mivel drágábban ment 1 K 30 fillérrel, az a tiszta haszon. Pedig a marhát 6 fillérrel drágábban vettem, mint kellett volna. Hasonló a disznóhusnál is az eljárás.“ Íme, az egész recept, melytől a husmi- zéria elmúlik. Így leírva olyan egyszerűnek, olyan biztos hatásúnak látszik, hogy csodálni lehet, miért megy mégis olyan nehezen ez a hatósági vállalkozás a legtöbb városban. Határozottan a legjobb vállalatnak látszik, mely biztos és olyan jövedelmet jelent a városoknak, mely amellett a polgárság könnyebb megélhetését is biztosíthatja. Amikor ezen adatokat közétesszük, nem tagadhatjuk el, (hiszen akkor akkor nem is volna célja, értelme e cikknek) hogy a helyzeten való könnyítés legjobb akaratú szándékával gondolunk a mi városunk immár régóta vajúdó bajára, a husdrágaságra. Igaz, hogy lapunk többszöri felszólalására és a polgármester beavatkozására tűrhetően leszállították mészárosaink a hús árát. Azonban gondoljuk meg, hogy ezt csak nagy instánciára és olyan sokára tették meg, mikor már régi idő óta ok nélkül fizettük olcsó marha mellett is a magas húsárakat. Továbbá gondoljunk arra is, hogy nem mindig maradnak meg ezen a fokon az árak, amint hogy az élő állat drágulásával kell is emelkedniük. És ki fogja arról biztosítani a közönséget, hogy ez az áremelkedés az okkal arányos lesz-e? Vagy talán akkor újból kezdjük a harcot, jöjjön újból a hatósági beavatkozás? Az egyetlen, biztos, állandó jó hatású eljárás, mely a város közönségét minden fölösleges zaklatástól megkíméli és a húsárakat méltányosan szabályozza az csakis a hatósági husszék felállítása. A várost meg nem terheli, mert önmagát tartja fenn, sőt némi kis jövedelmet biztosit is, mit igazán könnyen felhasználhat a város. A husiparosokat nem teszi egyáltalában tönkre, mert ha a város is nyer a maga mészárszékén, hát akkor ők is biztosan nyernek. Továbbá a város egész közönségét úgy sem láthatja el a hatóság hússal és még kényelmi, meg egyéb okok is közrefognak játszani abban, hogy sokan akkor se vásároljanak ott, ha lesz is hatósági mészárszék. A hatósági mészárszékre nagy szükség van, főleg a szegényebb néposztály élelmezése szempontjából és azért, mert szükség van egy állandóan működő, szabályozó hatású intézményre, mely megelőzzön és egyszer s mindenkorra lehetetlenné tegyen minden esetleges túlkapást. megüli a lovat még most is, mint egy egész regiment mai huszár. Három fia van : Jóska, Gergely, meg a Pista. Az elsőszülöttet szerette volna beültetni az ősi domíniumba. De hát ez a Jóska gyerek csak a könyvet bújta, a templomot járta. Meg ha szerét ejthette, ott settenkedett a parók- hia körül. A nyáron láttam utoljára. Világoskék reverendájában a vasárnapi misére ment az apjával. Kényes-büszkén aprózta mellette lépteit az apja, Kispali Jóska. Mint ahogyan azok szokták és tudják, akiknek kispap fiuk van. A Pistába az apja vére szorult. Alig 14—15 esztendős siheder, de holmi kis parázs vasárnapi verekedés, legényvirtus már járja nála. Büszke is rá az apja, titokban. Jóskára is az, de hát attól mégis tart egy kicsit. Augusztus vége felé járt az idő. Mikor már a reggeli nap sugarainak van mit fölszántani a harmatban csillogó mezőkön. Az éj- szakasirta könnyek nem is cseppek, hanem holmi kis permetező eső alakjában szokták ilyenkor már megszállni a második kaszálásu herét, meg a csalamádét. Ott a falu végén, nem messze attól, ahol az iszapos Sárgapatak könyökben lehajlik, csa- lamádéja volt a Kispali Jóskának. A mesgyén fölnyesett jegenyék sorakoznak hosszú, egyenes sorban. A jegenyéken túl urasági táblák terülnek el. Igen korai reggel volt. Még csak nem is pitymallott. A harmathullás azonban már megszűnt. Hűvös is volt, meg egy kis Ízelítőül olyan őszi szél féle is fujdogált. . . Különben a messze síkságon halotti csend ült; csak a jegenyék susogtak, hajladozva, lágyan. A csalamádéból egyszerre csak valami fojtott hangú dörrenés reszketett föl a csendes levegőben. Utána megint hosszú, néma csend. Jó néhány percre az öles magasságú, sürü csalamádé mozogni kezd. Olyanféle ösvény hullámzik rajta végig, mintha valaki utat törne benne . . . A Kispali Jóska lépett ki. Átázva a harmattól. Csizmájára tenyérnyi vastag talpot rakott a nyirkos fekete humusz. Nagy kérges tenyerét szeme fölé emeli, azután egy hirtelen, szúrós tekintettel körülnéz s egy hatalmas lendítéssel a csalamádéba hajítja az elejtett — őzbakkot. Aztán, mint akinek a legjobb rendén a szénája, hosszú-nagyot ásított, meg nyújtózkodott. Majd a lajbi zsebében keresgél s előveszi makrapipáját; dohányzacskóját is előkeriti a maga helyéről. Aztán nyugodtan, lassan, valami régi huszárnótát fütyörészve, megtörni pipáját. Kalapját szemére huzza s vígan eregeti a szüz- dohány kékes fodrait. A Kispali Jóska maga volt a megtestesült nyugalom. Mintha misem történt volna kaszához kap s neki áll a rengőszáru, harmatos csa- lamádénak. Még egy rendet sem vágott le egészen keresztben, mikor a jegenyék homályából egy közeledő alakot látott kibontakozni . .. Puska volt a vállán. Kispali Jóska tisztában volt a helyzettel. Az urasági vadőr volt. Zöldhajtókás, vadászcsizmás, ripacsosképü cseh. Káromkodni pedig úgy tudott már magyarul, akár a mi Jóskánk. — Kispali Jóska ügyet sem vetett rá. Csak pipázott, meg a kaszáját köszörülte. — Egészségére váljék az éjszakai nyugodalom, József gazda ! — Kezdi mega vadőr, amint Jóskához ér. A mi emberünk csak hunyorint egyet s elérti a célzást. — Része legyen benne, dörmög vissza csak amúgy félvállról, még csak a pipáját sem véve ki szájából. — Hosszan jöhetett az a puskadörrenés, József gazda ?! — Bizonyosan a csöviből — felel rá kur- tán-szaporán Jóska. — Hallotta? — Hát hiszen meghallja az ember, ha nem süket. — Aztán meg özek is vannak ám ezen a tájon! — tereli beszédjét egy jó nagy kerülővel előbbre a vadőr. — Hiszen az ur tudhatja legjobban, az urnák dolga az, vágott vissza Kispali Jóska egy sistergő kénes gyufára várva, melyet kérges tenyerében szorongatott. — A csalamádéban is meg szokott ám fordulni a vad! — Az már az ő dolguk, meg amint mondtam az űré. — Nem keresnénk meg egy kicsit ezt a darab csalamádét, József gazda? — Majd a kaszával, ha sorra kerül! — De most mindjárt! Követelődzőit dühében vértelen szájaszélét rágva a vadőr. — Keresse az a kereső istennyila, meg akinek kedve tartja, mordult oda Jóska, csak amúgy félvállról.
