Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-01 / 44. szám

IV. évfolyam.

Nagykároly, J913. november 1.

44. szám.

Nagykároly és Érmellék

A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) spi Hirdetések szintén ott vétetnek fel. l#s- Nyilttér sora 50 fillér.

Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: Főinunkatárs :

SCHUSTERITSCH BÉLA. DR. HEGEDŰS ISTVÁN.

Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T.

IW“ MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. -Jp®

A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA:

Egész évre . . . r~ . . . v . . 8 korona. Fél évre .......... 4 korona.

Negyed évre

.....................................2 korona.

Eg

y szám ára................................20 fillér.

Nagykároly város Miklóssy püspöknél.

— Lapunk telefon jelentése. —

Nov. 31.

Lapunk zártakor kapjuk a jelentést a debreczeni küldöttség utjának eredményéről. Az idő rövidségére való tekintettel a jövő számunkban hozunk erről érdemleges, kimerítő beszámolót, most csak röviden jelezzük a következőket:.

Nagykároly város 65 tagit küldöttsége tisztelgett ma d. e. 11 órakor méltóságos Miklóssy István magyar g. kath. püspöknél. A Püspök a küldöttségei palotája nagytermében fogadta. Debreczeni István polgármester üdvözlő beszédére a Püspök a legmelegebb hangon válaszolt. Nagyon örvend, hogy Nagykároly város üdvözlését fogadhatja, mert szimpatikus neki Nagykároly. Mint mondja: ez a város már számos alkalommal adta tanujelét figyelmességének és ragaszkodásának s ezt ö szeretettel viszonozza. Beszéde során kifejtette, hogy általában sokan félre magyarázzák az uj püspökség célját. Nem célja semmiféle elnyomás, nem veszi el az oláhajku hívek nyelvét, csak módot akar nyújtani arra, hogy aki magyar akar lenni, az magyar lehessen. A székhely kérdésére vonatkozólag tudomására hozza a küldöttségnek, hogy ő a népe javát tartja csak szem előtt, ezért kérte a kormánytól 3 possibilis város kijelölését, hogy ö azok közül híveinek, a papoknak, tanítóknak és egyházközségeknek általános hangulata szerint igazodjék.

A Püspök válasza után beszédet mondott még Márkis Romulusz esperes, azután Mitrovich Elek esperes. A Püspök meleg, közvetlen beszédére minduntalan viharos éljenzésben tört ki a küldöttség s a lehető leglelkesebb hangulatban lefolyt fogadás után örömmel és boldogan jöttek a kiküldöttek haza.

(A küldöttségre vonatkozólag megjegyezzük, hogyha nem csak a képviselőtestületi tagok közt körözik a jelentkezési ivet, hanem általánosan, 2—300 tagú küldöttség is létrejött volna.)

A döntés

befejező mozzanata alat áll nagy ügyünk, mikor e sorokat Írjuk. Becsületes nagy szempontú mozgalmunk most állja ki a tüzpróbát, hogy elég jogos volt-e, elég jó szóvivői voltunk-e? Most látszik meg, hogy vannak-e érdemeink és el tudtuk-e azokat ismertetni a közvéleménnyel ? A

harcot megharcoltuk, a versenyt kiállot- tuk s most az eredmény kihirdetését várjuk.

Városunk küldöttsége az egész lakosság megbízását, kérelmét vitte az első magyar g. k. Püspök szine elé, ki mindnyájunk legbensőbb érdeklődése és várakozása mellett mondja ki a döntő szót. Nagy pillanatoknak idejét éljük; a legutóbbi magyar történelem legfontosabb fejezetét szemléljük most alakulni azzal a döntéssel, mely a székhely kérdését örök időkre megoldja. Elhatározó érvényű Ítélet előtt állunk, mikor a székhely kijelölésével az uj püspökség sorsának eldöntését várjuk.

A székhely-kérdés eldöntése a püspökség jövője feletti döntés is. A jövő munkájának sikere, a nyert erőforrások előnyös felhasználása függ e fontos Ítélettől. Ha sokat jelent az eddig saját hazájában elnyomott magyar g. k. népnek az uj püspökség felállítása, az csak úgy jelent sokat, ha a lehetséges előnyöket egy alkalmas'székhely kijelölésével a magyarságnak biztosíthatja is. A mi ennek a lehetőségnek biztosítékot nyújthat, nagyon sokféle tényező. Földrajzi fekvés, megfelelő talajú város, kulturális igények, valiáserköicsi viszonyok, az ügy lelkes karolása azok a feltételek, melyek egy megfelelő székhely kritériumait megadják.

E feltételek egyike-másika kisebb

Temetőben.

— Irta: Hanák Jóssef. —

/.

Hátborzongó szél fuj, Nyugatra, onnan túl .. . Kikelnek az árnyak Horpadt sirhalmokbul.

Csend . . . Csak úgy sikongat Rossz órán az éjfél.

S előttem lebeg, él Az a sok árny. Mind él.

Előttem lebeg el . . .

Mind köröltem járnak . . . Talán engem hívnak,

Talán engem várnak,

Csöndes nyughelyére Az örök Halálnak ?

II.

Megállók egy kopott fejfáju Behorpadt sirhalom fölött.

Ki nyugszik itt? ... Ki életében Mindennel szembe ütközött.

Ki nem nézte: hány lépés a messze ? S miképen mórikáljon ott

Nem hajlongó, vas derekával Nem nézett árkot, csak futott.

Ha meg-meg állt is egy-egy percre Törölte izzadt homlokát.

Nem nézett hátra, csak — előre,

S jobban ment, ha volt a gát.

Egyszer, egyszer . . . mondjam, ne mondjam ? Óh be szomorú ez eset!

Szegény ember sokat bandukolt,

Az életben . . . oszt’ — elesett.

S letették öt egy sirgödörbe . . .

Nincs se’ kő, se’ jel se’ semmi.

Érdemes mást, mint e világon Nagyot inni s jókat — enni?!

Sz. N.

& titokzatos házaspár.

Irta: Színi Cyula.

A kis vendéglői sarokasztal fölött Belzebub arcképe uralkodott rejtelmesen. Vájjon micsoda baljós kéz vághatta ki valamely régi folyóirat lapjáról ezt a színes fametszetet, amely a kopott aranyozásu keretben elrégiesedett, szinte megszelídült, mintha többé eszeágában sem volna ártani az emberi fennakadásnak.

De olykor-olykor, ha az ártatlan kvaterkázás belevadult az éjszakába és a bor megnyitotta lelkünk rejtett zsilipéit, — ilyenkor elfeledett emlékek és balsejtelmek ömlenek az ember agyába — Belzubub kimutatta foga fehérjét és titokzatos kárörömmel vigyorgott le ránk, fiatalokra és öregekre, akikből napról- napra elsikkadt valami, amivel még ellent lehetett állni az ördögnek. Bárhogy is titkoltuk egymás előtt, mi fiatal és vén hajótöröttek voltunk. Deszkaszálon menekültünk a csinált éde- nek, a „paradis artificiels“ világába.

— Már mégy Sinkovics?

— Nem maradhatok tovább, — mentegetőzött Sinkovics várnak rám otthon.

— Eredj a pokolba!

Amikor Sinkovics elment, egy fiatal orvosnövendék, aki újonc volt még kis társaságunkban, hirtelen fölkiáltott:

— Ez az ember tabetikus 1 Nem vettétek-e észre a járáson ?

Sinkovics évek hosszú során át bátran ülhetett le asztalunkhoz anélkül, hogy nagyon ügyeltünk volna a járásra. Ha nincs köztünk a kotnyeles kisdoktor, még néhány éven át észrevétlenül hordozhatta volna társaságunkban a sorvadt hátgerincét.