Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-01 / 5. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1913. február 1. 5. szám. Nagykároly és Érmellék Ä Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. i#£- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. V E T Z Á K EDE. Felelős szerkesztő: i Főinunkatárs: DR. GÓZNER ELEK. | DR HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. W MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. “Jpg A LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre ............................. .8 korona. Fé l évre................................. . . 4 korona. Ne gyed évre...................................2 korona. Eg y szám ára..............................20 fillér. Tf iz és viz elkülönületlen gomolygásban vala kezdetben, nemkülönben a sötétség és világosság, a jó és rossz és minden dolgok összevisszaságban valának. És nem vala bennök mérték, rend, különbség, hanem mindenek egyben valának. Ebből a formátlan összevisszaságból, amely „kezdetben vala“, jött létre a dolgok elkülönült, mértékes rendje. S azóta rend van a dolgok közt. Külön van a tűz és a viz. Vagy talán még sincs egészen igaza Ovidiusnak, mikor ilyen kurtán egyszers- mindenkorra elintézi a dolgok elrendeződését ? Nem örökké tart-e a gomolygás? A munkásság egy része, amely egyáltalán nem titkolja azt, hogy nem tartja örök időkre szólónak a társadalmi berendezkedés mai formáját, országos sztrájkra készül. Elővenni készül legfélelmetesebb fegyverét, mellyel minél hatalmasabbakat vág, annál borzasztóbb sebeket ejt önmagán is. Már most, a munkásságnak az a része becsületes őszinteséggel magyarázza naponként az u. n. polgári társadalomnak, hogy ép az ő romjain, a polgári társadalom romjain kívánja létrehozni a társadalom uj rendjét. El kell pusztulnia az egész berendezkedésnek, hogy az uj rendnek csináljon helyet. S a munkásság nem csak szóval nirdeti ezt, hanem ebben az irányban cselekszik is céltudatosan. Könyveik azt hirdetik, hogy a polgári társadalom szinte automatice elpusztul, bár sokan szivósabb természetűnek tartják s forradalom utján akarják a célt elérni. A gyakorlatban a polgári társadalom gyöngitése, rontása a cél. Siettetni, ha lehet, az uj rend elkövet- kezését Annyi bizonyos, hogy a munkásság egyik része mint legyőzendő ellenséggel, úgy áll szemben a polgársággal. Külön érdekeik, külön törekvéseik vannak. Természetésnek tartja mindenki, hogy a polgári társadalom tőle telhető módon védekezik a támadások ellen. Élni akar, tovább élni s nincs kedve csak azért, hogy egypár „tudományos tétel“ beiga- zolást nyerjen, elpusztulni. A munkásság ezen részének s a polgárságnak nem igen lehetnek nagyon közös törekvéseik. Ami az egyiket megerősíti, gyöngíti a másikat. Csodálatos összegomolyodása a tűznek és viznek, hogy az országos sztrájk ügyében a munkásság szociálista része nem szűnik meg folytonosan azt hangoztatni, hogy tulajdonképen nem a polgárság ellen irányul a sztrájk éle, hogy a polgársággal egyetértésben akarja kivívni többek közt a munkásság jogait. A polgárság nagy része meg helyes lépésnek ismeri el a munkásság sztrájkját s egyértésben akar küzdeni a munkássággal. Hogy nem a polgárság ellen irányul a sztrájk éíe, az igy nagyon szép frázis, mert hisz nms ellen nem irányulhat. Ér- ze.mi momentumok sohasem vezették a munkásságot, nem „haragudtak" ők a polgárokra soha, nem örtek életük ellen, ilyen értelemben a mostani sztrájk sem irányul a polgárság „ellen“ Sőt most esetleg ablakbeveres sem lesz. Sokkal nagyobb értékek fognak azonban azon a napon csörömpölés nélkül összetörni. Minden Változás, minden kialakulás a keveredésnek ezer meg ezer nem várt furcsaságát hozza létre. Ilyen szinte érthetetlen jelenség a mi forrongó korszakunkban is a polgárság és a szocialista munkásság frigyesulése. Nem szándék- szunk kifejteni, ki nyer és ki vészit evvel az együttmunkálkouással. Az ilyesminek ily távolról semmi ertelme sincs. Mi pláne, nagykárolyiak, egész nyugodtan alhatunk a mi szociálisaink miatt, ezek se. velünk egyetértésben, se sehogy nem fognak sztrájkolni. Minden forrongó korszak megtermi a maga sohasem képzelt alakulásait. Ki hitte volna, hogy a polgárság még egy gyékényen fog árulni a szociálistákkai ? Csodálatos dolgok történnek körülöttünk. A legcsodálatraméltóbb mégis a polgárok és a szociálistáknak ez a szövetkezése. A munkásság egyik kezével kezet fog a polgársággal s ebben a kézfogásban nincs semmi tettetés; a másikkal A csoda. Irta: Paul Aréne. Bichonneauné, a jövőbe látó javasasszony határozottan mondta neki: — Leányom, ha vőlegénye huszonnégy óra leforgása alatt nem ir magának, ne számítson rá, hogy elveszi magát. És azóta múltak az órák ... A napnak idestova vége és Juliette egy árva szót sem kapott Páltól, a vőlegényétől, ki egy idő óta nyugtalanító módon elhanyagolta öt. Miközben egész lomhán takaritgatott az úrnője szobájában, egyre ismételgette Juliette: — Persze, egészen bizonyos, amit nekem jósolt Bichonneauné ! Pál tudni sem akar többé rólam ... El fog hagyni végkép . . . Istenem, milyen boldogtalan is vagyok én! És szüntelenül a fülébe csengettek a jósnő baljóslatú szavai: „Ha a vőlegénye huszonnégy óra leforgása alatt nem ir magának, mindennek vége". És a levél csak nem jött. Juliette még arra sem érzett erőt magában, hogy leporolja a fali órát, annyira elfogta a bubánat. Keserűen gondolta el: — Pali nem szeret többé. Tehát mást szeret . . . más valakit, aki talán szebb nálam . . . És e szomorú gondolatra futott egyenesen a tükörajtós szekrényhez és miután hosszan elnézegette magát, megkönnyebbülten tette hozá : — Szebb, mint én . . . szeretném ßzt látni. Hjah, de hát nem ez volt a kérdés . . . Az volt a borzasztó amit a jósnő kijelentett. Miért volt minden remény örökre veszve, ha nem ir Pál huszonnégy óra leforgása alatt ? Ez persze titok! — mondta Juliette önmegadással. Ebben rejlik a jósnők ereje, hogy olyan dolgokat tudnak, amik közönséges halandók előtt rejtve maradnak , . . Nem volna érdemes jósnönek lenni, ha olyan lenne mint mindenki más. De ezek a mély elmélkedések épen nem csillapították a fájdalmat. A levélhordó már csak kétszer jön az est folyamán. Juliettének tehát csak két egészen parányi esélye volt, hogy megkapja az annyira esengett levelet. — Ah! susogta magában. Érzem jól,hogy vége mindennek! Semmi remény többé! . . Zokogásban tört ki s kimerültén vetette magát egy zsölyébe. Mennyire boldogtalan is! Senki sem olyan boldogtalan mint ő! De hirtelen egy eszméje támadt, egy furfangos eszméje. Báli és alkalmi újdonságok úgyszintén tttll : és gazé sálakban a legszebb választékkal jaf® Ruhletzky Kálmán divatáruháza szolgál Nagykároly, Deák-tér 18. szám.
