Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-27 / 39. szám
2-ik oldal. . 5 : NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 39-ik szám. fel itt ismét, hogy a püspöki székhelyre igényt tartó másik protestáns többségű város, Nyíregyháza szintén a felekezeti féltékenység felkeltésével tette magát érdemtelenné a székhely elnyerésére. Úgy, hogy ez idő szerint és bizonyára minden időben is a püspökség székhelyéül a mi városunk tekinthető. Nálunk olyan vehemens erővel, olyan minden incidenstől menten és egyetem- legesen alakult ki az uj magyar püspökség iránti törhetetlen ragaszkodásunk, hogy már eleve ki volt zárva, hogy ezzel bármelyik város is versenyezhessen. Felekezeti különbség nélkül, a legőszintébb lelkesedéssel és szeretettel várjuk és óhajtjuk az uj magyar püspökségnek hozzánkjöveteiét. Nagykároly város törhetetlen, hazafias közönsége minden erejével az uj püspökség ügyét akarja szolgálni; a mi városunk alapja, sziklaszilárd talaja fog lenni a püspöki városnak. Minden felekezeti tekintettől menten, a maga eszményi tisztaságában látjuk magunk előtt a magyar görög katholikus püspökség szent ügyét. Erős a hitünk, hogy csak ennek a békés, együttes érzésnek hatalmas ereje lehet az uj püspökség berendezkedésének biztos alapja, mely a mi soraink között megvan. Ezzel az egyesitő szent lelkesedéssel, a legtisztább önzetlenséggel és szeretettel várjuk mi az uj magyar görög katholikus püspökségnek hozzánk jövetelét; leghőbb vágyunk, hogy köztünk tisztelhessük, hazafias, szent munkájában az ő törhetetlen hüségü, bátor serege lehessünk. kéidésével már többször foglalkozott lapunk. Kezdeményezésünkre már egyszer kérést is terjesztett fel a képviselőtestület a kultuszminisztériumhoz az internátus felállítása érdekében. Hogy ezidáig sikertelenül, azt mindnyájan tudjuk, épen azért harcolunk mi tovább. Meggyőződésünk, hogy sehol olyan nagy szükség nincsen a polgáriiskolai internátusra, mint nálunk. A város érezve e nagy szükséglet betöltése iránti kötejgsségét, mindent elkövetett, hogy magának és iskolájának ezt az áldásos működésű intézmény megszerezhesse. Már telek is van biztositv^}az, intézmény céljaira, az iskola nagyon érzi./frányát és még most sincsen a megvalósulhatás utján. Hogy mit fogunk vele nyerni, majd csak skkor fogjuk érezni, ha majd megszerezhettük. ;,r| . Egy internátusgvalamely iskolának becsét, keresettségét legalább is 100 percenttel növeli. Az iskola munkáját,'>tnely magában csak tanításnak látszik, teljesebbé, eredményesebbé teszi, mert szerepet engedrmagának a nevelésnek is. Még azokra a tanítókra is jó hatással van, kik nem lehetnek tagjai, mert fegyelemtartásával példát ad a többinek is. A diákság közszellemének mint valami irányitója,' hasznosan befolyásolja az iskolai rendről, tanulásról stb. való felfogást. < Az internátusi fellátás olcsóbb, mint általában a fogadott szállások. A kosztos gyerek tartása üzleti alapokra van fektetve, hol mindig a nyerés a fő. Mé|* ha aránylag igen olcsó helyeken vannak is fa tanulók elhelyezve, akkor is nyernek rajtok, rrtert az olcsósághoz képest még aránytalanabbul olcsó és természetesen hig is a koszt. Van itt a polgári fiúiskolában olyan gyerek aki havi 20 koronát fizet ebédért, vacsoráért, meg szállásért. Milyen koszt lehet az? De a többi átlag mind tisztességes árt, havi 38—40—46 koronát fizet, amiért még mindig nem kap olyan ellátást és olyan felügyeletet, amit kapna a konviktusban. A szállásadó helyek rendesen özvegy asz- szonyoknál vannak, ahol épen ezért a fiúgyermekek fölötti felügyelet igen öreg nénies, vagyis erélytelen szokott lenni. A gyerek alkudozik a kosztadónéval egy kis csavargás ügyében s rendesen meg is értik egymást: inkább elnézi, ha a koszt vékonyabb, csak a tekergésre való időből kapjon egy kis kártalanítást. IlyenA polgári fiúiskola internátusának féle felügyeletet vesznek a szülők a maguk drága pénzén és a gyerekük nevelésének kárára. Így aztán sok szülő érthető okból irtózik a fiát a városba adni taníttatni, mikor nem tudja, hogy milyen kosztban és szálasban lesz neki része egy egész idegen helyen. A mi polgári iskolánk viszonyai különösen kívánják egy bentlakási és bent étkezési intézmény létesítését. A polgári iskola tanulói azért a pénzért, amelyért egy állami konviktus- nak a diját megfizethetnék, egyenkint, egyes családoknál nem kaphatnak olyan íendes, tápláló kosztot és olyan feltétlen megbízható felügyeletet, mint kapnának egy konviktusban. Magasabb állású hivatalnokhoz nem igen mennek, kisebb hivatalnok családokhoz, vagy leg- töbször kereskedőkhöz, iparosokhoz mennek kosztra, szállásra, ahol rendesen a náluk idősebb inasokkal, segédekkel kerülnek pajtásságba, ami az iskola és a gyermeknevelés szempontjából épen nem kívánatos. Figyelembe veendő az internátus szempontjából a vidéki tanulók folyton növekedő száma, mely még rohamosabb emelkedést venne az internátus felállítása esetén. Jelenleg is 34 olyan vidéki tanulója van a polgári fiúiskolának, akik nem laknak itt rokonuknál, tehát az internátus fennállása esetén semmi sem kötné őket egy családhoz sem, hanem biztosan annak lakói lennének. Továbbá 26 olyan tanulója van az iskolának, kik naponkint vonaton járnak be az iskolába. Ezek közül 8—10 venné igénybe az internátust. Tehát 40—50 tanulóra egész bizonyossággal lehetne számitani. Ennyi pedig elég nagy ok a kiindulásra és arra, hogy ennyi gyereknek biztos és jó ellátásáról gondoskodjunk. Mennyi gyereknek valóban kínos diákéletét tenné.ez a konviktus elviselhetővé, sőt a mostanihoz képest kellemessé. Vannak itt gyerekek, kik télen-nyáron hajnali 4 órakor kelnek fel, hogy pl. Ákosról 2 órai ut után 7 óra körül ideérkezzenek és csak d. u. 3-kor, vagy 5 órakor indulhatnak vissza, mikor este 7 órakor érkeznek meg a falujokba. Az ilyen gyereknek annyiba kerül az ebédje, meg az utazgatása hangzott elibem, mely testvérek között is bízvást elmehetett — veszekedésnek. Vagy csak halk csete-paté volt ez, mint a szorgos méhkasoknál a zümmögés? Na dicséret az ilyen zümmögésnek! — Hát te sohasem okosodd már meg? Te . . . te . . . akasztófavirág: — ... dicsértessék, szomszédasszonykám ! Szépséges jónapot kívánok! — lebegtem egész kenettel teljesen. — Isten hozta, édes szomszéd, — nyá- jaskodott ő nagysága, önkéntelenül is emelgetve, egyik kezében a Dorpus delictit: az eltörött zsíros fazekat. — Tán valami gyöngéd emlék? — Nem, de lássa, ilyenek a mai cselédek. Csak a múlt héten vettem, alig bírtam két fillért a huncut fazekastul lealkudni . . . Hja! hiába! megint drágább a petróleum! Oh, te mindenre kiterjedő figyelme a gondos házi asszonyi teendőknek ! — Bocsásson meg a rendetlenkedésemért. Tegnap volt nagy mosás . . . Bár én az „A. S. C.“ hirdedt tagja vagyok, (a minap is átugrattam a Kovácsék ga- rádját jupiteri kedély ;sséggel) de ekkora torlaszok halmaza előtt hőkölve állott meg minden athletikai ügyességem. A bejáratnál ott pihent egy nagy teknő telisdedteli a finomabb „alsónemüek“-kel. Az ebédlő nagy asztalán a vasalni készülő ruhák hótömege; csak itt-ott magaslatt ki belőle egy- egy vakítóbb gletser csúcs: hófehér kézelők akkora tömege, aminél kétszerte kevesebbel bukott ki minap J. Baruck Náthán szerencsétlen polgártársunk. Az asztal alatt ásitozoit Muki- nak kedvenc agara, valószínűleg az asztal egyik kifényesíteni elfelejtett lábától tanulva a nyul- fogást. Az ülőkékről' meg lekivánkozott az a sok ruhanemű, melyet a tömzsi Anczurka feledett ott egy rakáson. Ilyenformán nagy gondot adott az nekem, hová lehet itt tulajdonkép leülni? — Oh, sohs: féljen szomszéd uram. Ilyen esetben nem a nappaliban szokásom a rég látott vendéget fogadni. Menjünk át a pihenőkébe. A hármadik szobába ! Rideg agglegénységem megindító eszményképe az a másik szoba! ifjabb álmaim netovábbja ! Ha én egyszer nagy ur leszek s ha az esteli félhomályba kopogtató vendégnek én is büszkén, kérkedve kiálthatom elébe: „Nem ide öcsém uram, csak még egy lépéssel beljebb — a másik szobába“. De ezen a szobán aztán meg is látszik a gondos asszony keze. Már a kilincs nyílásakor megütődtem. Mintha a kilincs be volt volna pólyázva, — Nos, tán meghütötte magát a szegény pára ? — Ej, nem, nem. De csak tegnap fényesítettem a rézfogantyuját az idén már ötödször. Kár volna, ha a gyerekek behomályositanák! És e miatt az érv miatt aztán én is kíméletesen két újra fogtam, akárcsak regalitász lett volna. Épen meglepő találékonyságom felett való örömömnek akartam szóban is kifejezést adni, mikor ebbeli álmélkodásomnak egy iszonyú hangmonduláció vetett véget, mely végig menve a hanglétra legfelső fokán, végre is abban az elkseredett, pityergő hangnemben állapodott meg, hogy. — Anyuskám, az a rossz Biri meg húzta a hajamat: A patika jövendő főnöke volt. Ici-pici pozsgás kis gyerek, gömbölyű arcáról olyasmi ritt le, hogy hamarjában nem tudtam eldönteni: édes almát harapott e ketté, vagy dedig savanyut ? Mig ennek a megállapításán fáradoznék, a másik gyermek gömbölyödött be az ajtón, kezeben szorongatva egy óriás fánk utolsó maradványait. Rossz Birike, te édes his durcás drágám, mit csináltál már megint ? — szólt anyja, a majom szeretet ezer nemével halmozván el őt. A gyerek felkivánkozott ölömbe. Felvettem. — De jó, de jó s igy kinevezte térdemet paripának. Szünet állt be. Mikor már a szünetet hallgatásnak is vette az eperajaku
