Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-20 / 38. szám

IV. évfolyam. Nagykároly, 1913. szeptember 20. 38. szám. Nagykároly és Emellek 913 A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. Üsyiiííér sora 50 fillér. Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő : Főinunkatárs : SCHÜSTERITSCH BÉLA. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. J:«r MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. “IP® A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre . . \ . . . . .8 korona. Fél évre.............................................. ....... . . 4 korona. Ne gyed évre...............................................2 korona. Egy szám ára..............................................20 fillér. Lanybaság a mi városunk jellemzője minden tekin­tetben. Nem rosszakaratú, nem is bűnös; valami kényelmes bölcseletből eredő jám­bor, simogató nyugalom, mely olyan, mint az állóvizek csöndessége, minek csak a felszínét borzolják meg a leg­nagyobb viharok is. Álmainknak puha takarója ez a nyugalom, mely alatt jám­boran, zavartalanul alusszuk az álmot, mely mozgásra képtelen, magukbafuló, lapos, alföldi városoknak juttatott. Akik értenek a jellemet befolyásoló természeti tényezők felismeréséhez, bi­zonyára meg tudnák állapítani azokat is, melyek évtizedeken át a károlyi em­ber leikét ilyenné formálták. Mint ahogy kimutatták, hogy a maga mély vallásos­ságába merült indus népnek a természet folyásáról, az emberről és a másvilágról való felfogásában nyilvánuló kettősség, az ellentétek szembeállítása nem egyéb, mint az őket körülvevő sajátos, nagyon el­lentétes jellemű természeti viszonyoknak öntudatlan megérzése. A károlyit talán az utcák fölött im­bolygó porfelhők gyakori látása tette ha­sonlóan nyugodalmassá, talán a járda melletti fü növésének hallgatása tette olyan ábrándosán mélázóvá. S mivel nál- lunk por is van elég, fü is nő az utcán elég, nem csoda, ha nagyon nyugodal­masak, lanyhák vagyunk és a tennivalók felett csak ábrándosán elmerengünk. Lehetetlen, hogy aki csak egy pár hónapig köztünk van is, észre ne vegye, hogy milyen nyugodalmas tempója van a mi városunk minden életnyilvánulásá- nak. Soknak épen ez tetszik. Ha széjjel nézünk, megállapíthatjuk, hogy elég szép számmal és szívesen telepednek meg itt az olyanok, akik nyugodalmasan akarják leélni hátralévő éveiket, nyugdíjasok, ma­gánzók stb. Ezek az omnibusz-utasok, akik olcsón sokáig akarnak kocsizni. Hogy ráz és egy kicsit lassú, az nem baj. A lármás, mozgalmas várost ők ke­rülik. És mi nem vagyunk az — sajnos. Nagyon soknak temetője ez a mi kifogyhatatlan türelmünk. Ezzel állunk mi le a fejlődés útjáról, ezzel adjuk fel a versenyt a városok tülekedésében. Na­gyon emberséges dolog a jámborság, de nem jó elv fejlődni akaró városnak. Ha nincsenek igényeink, sokáig elélhetünk az őseink által teremtett viszonyok kö­zött is, mint a józan, de nem sokra törő örökös, ki megél az apja vagyonából, de újat hozzá nem szerez. Ä „nagy­apámnak is jó vót igy“, meg a „hát a meg mán minek“ elvek be sok remény- teljes tervnek vágják le a fejit. A mindig többre törő városoknak már a lakossága magán viseli azt az elevenséget, ami ennek a fejlődésnek záloga. Közügyek iránt a tolakodásig érdeklődő, vállalkozó szellemű, követe­lőző fellépésű, kiváncsi; szóval határo­zottan kellemetlen népség. A hatóságok nagy hűhóval teljesitik a kötelességeiket. A rendőr mindegyre beavatkozik, nem néz el semmit, de nem gorombaságból, hanem a benne ágaskodó ambíció miatt. Hát a mi népünk? Kezdjük a közügyek iránti érdeklő­désen. Például nálunk az évi városi költ­ségvetés tárgyalásakor pont 23 olyan polgár fárad el a gyűlésbe, akinek épen a közügyek intézése a kötelessége; szó­val képviselőtestületi tag. Hát ez igazán nem sok az érdeklődésből. Ha az egyet­len helybeli kulturegylet ismeretterjesztő és szórakoztató előadást rendez, néha még tizenketten is elmennek. Szinház- pá rtolásból levizsgáztunk tavaly. Ez az úgynevezett művészi érdeklődésünk. Pe­dig itt nem adakozásról, vagy áldozat­ról van szó, mert hiszen mindig kapunk pénzünkért eleget, hanem hiányzik az érzék, hogy azokat megvegyük. Az is igaz, hogy a károlyi ember nem mondható kellemetlen egyéniségnek, mint a tülekedő városi ember. Általában csendben, nyugodtan, megint csak azzal a végzetes nyugalommal sétálunk dol­gaink után. Itt az idegen ember meg­kapja azt a figyelmességet, hogy soha­sem látott helybeli bácsi illedelmesen, szépen köszön neki, mint a jó iskolás gyermek. Nem tévedésből, hanem jám­Bálteremben. Czigányzenés, virágos tánezteremben, Hol ifjú párok fürge tánca jár, Tűnődve állok és merengve nézlek Te kékszemü, te barna kisleány! Olyan vagy lenge, rózsaszín ruhádban, Mint rózsabimbó nyári hajnalon. És termetednek könnyű lebbenése, Mint röpke szellő szellemszárnyakon. Beszédes ajkad csengő kaczagása, Szelíd, nyugodt, derűs tekinteted És szép szemednek tündöklő sugára Oly bájólóan kedves, gyermeteg. — Virágillat s madárdal tölti még be Ifjú szivednek csöndes otthonát, A szenvedések nem vívtak még benne Virághervasztó, romboló tusát. S amíg igy néztek téged, álmodozva, Már látni vélem a közel — jövőt: Mint népesül be majd a szív világa, Amely nyugodt és csendes volt előbb, • Lesz benne majd vidám angyalsereg, mely Ujjongva zeng bűbájos éneket . . . S csilingelő kicsiny ezüstharangok Ringatják lágy álomba lelkedet. Tündérregét sző boldog álmodásod . . . Egy szebb világot látsz magad körül, Ahol a létnek minden kis paránya A szerelemben boldog és örül. — Fogadd azért, mint kedves jó barátot, Ha elfog majd ez édes érzelem; Ha felkeres lehér leány — szobádban Csíllagsugáros, holdas éjelen. Kaizler Imre. Az idegen tollak. Irta. R. Norht. I. — Menj el helyettem, Muriéi. Ez nagy­szerű ötlet! Block Virginia, Block P. Silas, csikágói milliomos egyetlen leánya, végignyujtózott a pamlagon, amennyire a fájós bokája megen­gedte. — Aligha utazhatom e miatt az ostoba ficamodás miatt, te pedig már gyerekorod óta vágyódol Marokkóba . . . — Tudom. — felelte Muriel és sötét sze­me gondolkozva pihent meg barátnője kihívóan szép arcán. — Szeretném látni mindazt a he­lyet és igazán szomorú, ha a jegyed kárba vész, de . . . — Mondom neked, semmi kockázattal nem jár! — biztosította őt Virginia. — Mr. és Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb választékával szolgál Rubletzky Kálmán divatáruháza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom