Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-19 / 29. szám
I SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. i^=- Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: Főinunkatárs: SCHUSTERITSCH BÉLA. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. OTT* MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Tp® A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre........................................8 korona. Fél évre ............................., . . 4 korona. Ne gyed évre..................................2 korona. Eg y szám ára.............................20 fillér. Cikkcakk os iránya vagyon kezdettől fogva az emberiség történetének, azaz— hogy „lendületes fenséggel“ fejezzük ki magunkat — annak a vérfolyamnak, amely az emberiség élete folyását jelöli az évezredek rónáján. Most, hogy odalenn nagyon furcsán kezd cikkázni a történet folyása, alkalmatos dolognak látszik egy kissé megnézni ezeket a cikkcakkosat, merthogy az ilyesmiből néminemű haszon háramlik minden jótét lélekre, aki előtt fontosnak tűnik föl, hogy ugy-ahogy-vala- hogy megértse annak a furcsa teremtménynek élete folyását, amely homo sapiens néven mászkál ezen a sártekén. Első. pillanatra úgy tűnhetik fel a dolog, hogy az efféle vizsgálódásoknak semmiféle közvetlen hasznuk sincs, hogy az ilyesmi a történeítudósok dolga; ha pedig valaki paraszti ember adja effélére a fejét, hát ártani ugyan nem árt, de semmi kézzelfogható haszna sincs az egésznek. Pedig hát nyilvánvaló tévedésben leledzik, aki igy vélekedik. Mert hiszen az emberiség történetének cikk- cakkjait, fordulóit, zökkenőit ugyanazok az erők hozzák létre, amelyek az egyes ember élete folyását dirigálják. Ezeknek az erőknek a vizsgálata pediglen mindenkire nézve egyaránt célirányos. Minden történeti tankönyv szépen megmagyarázza mindjárt az elején, hogy mennyi mindenféle jó származik abból, ha az ember a történelmet tanulmányozza ; csakhogy az ember az ilyesmit hamarosan elfelejti; aztán meg, őszintén szólva, nem is nagyon hiszi, amikor tanulja, vagy pláne meg sem tanulja: hátha „nem hívják ki.“ Hogy egész őszintén szóljunk, nem is igen veszi az ember hasznát annak, amit az iskolában „történelem“ címén beszedett. Mert az csak nem valami nagy dolog, hogy mikor uralkodott Aba Sámuel. De — tartsunk rendet! A történettudomány feladala, hogy az emberiség történetének cikkcakkjait, keletkezésük okait megmagyarázza. Miért történt ez meg ez, miért emelkedik most ez az állam, majd az az állam, miért kezdték ezt a háborút, miért viselték azt, stb. Amióta a történetírás tudományszámba megy, nagy buzgósággal feszegetik ezeket a kérdésüket s mindinkább egységes okokra igyekszenek visszavinni a történéseket. Hogy aztán jutott-e már valamelyik történettudós olyan eredményekre, amelyek segítségével végérvényesen lehetne magyarázni a történeti jelenségeket, az most nem fontos ránk nézve; mi most inkább arra a nagy ellentétre fordítsuk tekintetünket, amely az iskolai tanítás s a paraszti ész következtetése között van a történelmet mozgató erőkre nézve. Annak megáliapitása, hogy miből áll a kénsav, senkire nézve sem lehet káros. Senkinek sem érdeke megakadályozni a kénsav vegyi összetételének megállapítását. A tudósok kezdettől fogva az igazság irányában munkálkodhattak a kémia terén, semmit sem kellett elhallgattok. Máskép vagyunk a történelemmel. Nemzeteknek, osztályoknak érdeke, hogy bizonyos esetekben az igazság ki ne derüljön, hogy valami nem igazat tartsanak igaznak. A történetírás még azután sem halad tisztán az igazság kinyomozásának egyenes irányában, miután a királyok meg főurak tetteinek dicsőítését nem tartja egyedüli feladatának. Az uralkodó osztályhoz való állandó dörgölődzésük révén megszokják, hogy csak az „történt“ meg, ami az uralkodó osztályt kedvező megvilágításban tünteti fel. Ami evvel ellenkező történt, az vagy nem történt meg, vagy máskép történt. Az újabb történeti kutatások természetesen már sokkal szabadabbak és őszintébbek, az iskola azonban még mindig ott tart a történeti tények magyarázatában, ahol nagyapáink korában állott a történettudomány. A történettudomány terén a kísérletnek nem lévén helye, a megállapításoknak nincs akkora pontossága az okokra nézve, mint pl. a természettudományokban, ahol a kísérlet többször megisméÁ hazugság. Irta: Fred Jackson. A homályos szobában ült, szorosan fogta mindkét kezével Connie levelét és arcán sűrű könnyek hullottak alá . . . Az öröm vagy a szomorúság könnyei voltak-e, maga sem tudta. Mert — bár a levél a legnagyobb aggodalommal töltötte el — hatalmas kő esett le szivéről. Két hosszú évet átélni napról-napra, hétről-hétre és sohasem tudni, hogy Connie hol jár, merre van — egy anya szivének a legnagyobb vergődés. Hideg nyugalommal, vidám mosolylyal nézni a világ szemébe, hogy senki se sejtse a könnyet, mely mögötte rejtőzik és mindig-min- dig hazudni! Világéletében utálta a hazugságot — amig Connie meg nem szökött. Azóta hazudnia kellett az embereknek, mert Connie nem adott életjelt magáról. Ma jött az első levele. így hangzott: „Édes jó anyám, azt hiszem, már talán el is felejtettetek és ez a levelem sem visz nektek örömet, mert Te bizonyára régen sejted, hogy hallgatásom mit jelent. Pedig én olyan árván és nyomorúságban voltam anyám ! Annyira vágytam utánad ! Néha úgy éreztem, hogy kell írnom, ha csak annyit is, hogy nem voltam boldog, mióta elkerültem hazulról és a legnagyobb büntetésem volt, hogy Téged vesztettelek el. Most is csak azért merek irni — végre! — mert azt hiszem, meg fogok halni. Nagyon beteg vagyok. A St. Lure kórházban fekszem. Az orvosok azt mondták, ha valaki rokonom van, legjobb, ha elhívom. így született meg ez a levél. Itt Hunter Dorothy név alatt szerepelek. A kórházban nem tudják a hozzád fűző kötelékemet és igy nem kell elárulnod, amig nem akarod. Tudom, hogy nagyon rossz lány voltam. És akár megbocsátasz, akár nem — tudnod kell, hogy mindig szerettelek Téged, édes jó anyám — apát is, a lányokat is — és megbünhődtem a hibámért. Az apáca azt mondja, nem szabad többet írnom. De máris boldogabbnak érzem magamat, hogy csak ennyit is elmondhattam. Szerető leányod Connie.“ A kicsi, öreg asszony hirtelen fölkelt s a levelet a blúzába rejtette. Gyorsan kell cselekednie ! Connie idegen emberek közt haldoklik, Connie — az ő édes gyermeke! A konyhából behallatszott Polly éneke — a férje s a munkások künn voltak a mezőn. Más nem volt rajta kívül otthon. 'Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb választékával szolgál Rubletzky Kálmán divatáruháza.
